az iskolában le kell írni, hogy hogyan tértem meg. gondoltam egyet, és beszúrtam ide is. ha érdekel.
apám nyilván százezerszer elátkozta azt a napot, amikor elhatározta: kifesti a házat. pár nap alatt lett egy szép, frissen felújított háza, és egy hülyegyereke.
nyolcéves voltam akkor, és a szüleim azt mondták, a festés alatt az öcsémmel a nagyinál fogunk lakni, onnan járunk majd iskolába. az első ott töltött szombaton mamám azt mondta, ha másnap felkelünk, és ő nem lesz ott, ne ijedjünk meg, mert csak a templomba megy. nem voltam a mamámra „nőve”, tehát nem „mamásságom” volt az oka, hogy azt mondtam: vigyen el engem is.
nézett is nagyot, mondta, ne menjek, mert fél nyolckor kezdődik, nincs fűtés, és csak egy pár öreg nyanya van ott. mondtam, nem baj, megyek. igaza lett. a leheletünk egész mise alatt látszott, és az öt öregasszony fertelmesen énekelt. mellettem azonban ott állt jézus szobra, akinek nevét aznap hallottam először. jézus a szívét mutatta felém, amely fényárban és vérben úszott. lenyűgözött. ismerni akartam ezt az embert.
vacogó foggal kullogtam mamám mellett, aki meg volt győződve arról, hogy soha többé nem megyek vele. tévedett. legközelebb is jövök, mondtam, és ezzel az ügy le volt zárva. mentem. az iskolában nem volt hittan, de a mamám kérésére „megszerezték” a papot, és elindult a hittan, elsősorban azért, hogy két év alatt felkészítsen engem a keresztségre. bibliát ritkán láttam. a bibliai történeteket kívülről fújtam, elhittem, megértettem, de fogalmam sem volt arról, hogy azok valóban benne vannak a bibliában.
közben mamám beszerezte az első rózsafüzéremet, és a gyermek-imakönyvet. imádkozni tanított, pontosabban megtanította a számtalanszor-unásig ismételt sorokat… üdvözlégymáriamagaszttalteljes… mozgássérült unokatesómért nyomtuk végig az első rózsafűzért, ami teljesen kizárt engem az ima varázsából, és egy monoton, megszokott, vallásos cselekedetté aljasult. még nem voltam kilenc ekkor.
eljött a tizedik szülinapom, és a keresztelésem ideje. nagyon ragaszkodtam ahhoz a naphoz, magához az eseményhez, pedig akkor már fültanúja lehettem néhány parázs vitának a szüleim és a mamám között. apám meg volt keresztelve, anyám pedig egészen tizennyolc éves koráig járt templomba. aztán meglátta, hogy a pap a szomszédasszonyt „gyóntatja” elég rendszeresen, és onnantól nem ment misére többé.
keresztségem ünnepe csodás emlék maradt számomra. bibliát nem olvastam, máriákat imádkoztam, sőt kis oltárt építettem otthoni szobámba, szobrocskákkal, képekkel, könyvekkel, gyertyával. szüleim, mit sem tudva az egyedül élő istenről, nem léptek közbe. gondolták, elvan a gyerek, ha játszik.
hamarosan ministránssá avattak, és a misék rendszeres kis segítője lettem. mamám büszke volt rám, én repestem az örömtől. egészen decemberig lebegtem a tökéletes boldogságban, amíg a mamámat el nem vitte a harmadik infarktus. egyedül maradtam. és mentem. mentem. mentem. tizennégy évesen elsőáldozásra készültem, a szüleim is elkísértek, nyilván csak testben.
gyermeki, rendületlen, kitartó hitem egészen addig tartott, amíg véletlenül meg nem hallottam, hogy új papunk (a régit pornónézés és diszkóba járás miatt elküldték) egy nővel él, és négyszemközt tegeződnek, mások előtt meg magázódnak. nevetségesnek tűnik. de egy kamasz számára ez egy tragédia. a gimis éveket, elmondhatom ma már, egy kihűlt, képmutató vallásosságban töltöttem. vágytam az élő hitre, de rettegtem is tőle, mármint a nagyon „vallásos”, lekorlátozott emberektől, nem akartam hozzájuk tartozni, vagány akartam maradni, de azt hittem, a kettő: a hit és a vagányság összeegyeztethetetlen.
egyetemi éveimet szegeden töltöttem. nem illettem a bulizó, ivó, össze-vissza szexelő fiatalok közé, hát nem mentem közéjük. egyszer írtam a helyi hittanosoknak, hogy bevesznek-e, de azt írták, ez egy zártkörű klub, nekem ott helyem nincs. eljártam hát a dómba egyedül, minden szerdán hatkor. bibliát ekkor sem olvastam. de a passiót elsőként néztem meg, és totál összezuhanva hangosan bőgtem végig. sokan tértek meg a film láttán, ezt olvastam a neten. de hát én már meg vagyok térve, konstatáltam magamban, és tovább punnyadtam a vallásosságomban. nem voltam én rossz ember, mindenki szentfazéknak tartott a környezetemben, hát azt hittem, minden oké a hitemmel. így telt el öt év. aztán gyökeresen megváltozott minden.
diplomaosztó után két nappal már a venezia expressen ültem, robogtam udine felé, ahol egy ösztöndíjjal egy tíznapos konferencián vehettem részt. olaszországból hollandiába utaztam, ahol háromhetes nyári egyetemet követően egy holland családhoz kerültem babysitterként. mondhatnám, hogy velem volt a baj, de a helyzet az, hogy szerintem nem volt százas a befogadó nő. étkezésnél nem átallott azt fejtegetni a kislányának, hogy onnan tudjuk, hogy a timi lány, hogy hosszú a haja és nincs pén---sze. valamint közölte velem, hogy én szép vagyok, és vigyáznia kell velem, nehogy összekerüljek a férjével. a többnapos ordibálás után úgy gondoltam, innen menni kell, így megszöktem.
itthon beiratkoztam felsőfokú angol tanfolyamra, és gyakornok lettem a magyar televíziónál. egyik nap egy egyetemen forgattunk. megláttam egy plakátot, amely egy brit egyetem pesti felvételijét hirdette. aznap volt a jelentkezési határidő. gyorsan elmentem jelentkezni. megbeszéltem magammal (istennel?), hogy ha ez a felvételi nem sikerül, felhagyok külföldi terveimmel. nem sikerült, a magyarok elutasítottak. sírtam.
aztán három hónap múlva jött a levél a kinti egyetemről: hazai diplomám és munkatapasztalatom alapján felvettek média szakra, az utolsó évre. egy év alatt kellett behoznom a többieket, és elkészítenem a szakdolgozatomat. ujjongtam. hitetlenkedtem. elutaztam. szeptember tizenharmadikán érkeztem angliába. három nappal később a helyi baptista közösségben nemzetközi diákoknak rendeztek vacsorát. százötvenen lehettünk. odalépett hozzám egy brit lány, meghívott a gyülekezetükbe, és házicsoportba. gondoltam, elmegyek, jó nyelvgyakorlás lesz.
ott kérdezték meg tőlem, olvasom-e minden nap a bibliát. mondom, miért kellene minden nap egy történelemkönyvet lapozgatnom. aztán elkezdték nekem olvasni vagány, belevaló, őszinte, szép házasságban élő fiatalok az igét. mint a szivacs, úgy ittam be minden egyes szót, minden házicsoportot, minden prédikációt. sokkolt, hogy nem csak a miatyánkot lehet imádkozni, ledöbbentem, hogy isten válaszol a kéréseimre… azóta sem voltak olyan komoly imameghallgatásaim, mint abban az időszakban.
a változás mértékét itthon maradt szüleimen tudtam lemérni. először csak jelezték, hogy valami megváltozott bennem. pozitív irányba. de aggasztó méreteket kezdett el ölteni az össze nem illés előző és megváltozott énem között. megvilágosodtak előttem bűneim, de évekkel azelőtti, már feledésbe merült, komolyan sem vett okkultizmusomon át minden… és ott, a rutland hall negyedik emeletén, h3-as szobámban elmondtam a megtérők imáját. senki sem kért rá. azt sem tudtam, hogy annak akkora jelentősége van. csak valami arra késztetett, hogy jelezzem istennek: az övé vagyok, és állok elébe minden változásnak. magyarán: megtérésem pillanatát nem tudom megmondani, hiszen később, már itt magyarországon mondták el nekem, milyen fontos a megtérők imája, jézus meghívása a szívembe.
rendszeressé vált életemben az ima, a bibliaolvasás, a gyülekezetbe járás, a szolgálat, a böjt, a házicsoport. nehéz szívvel jöttem haza magyarországra. három hónappal később mentem vissza átvenni a diplomámat, és az ottani gyülekezeti társaim egy csodálatos bemerítkezést szerveztek nekem. életem legszebb napja volt 2006. szeptember 10-e.
az úré lettem.
az úré lettem.
reggel alig akartam felkelni. ugyanis úgy volt, hogy ma egész nap én ügyelek a csöviszállón. végül nem így lett, és ennek nagyon örültem. most kellett csak beülnöm, és négyig maradok.
a bányában vagyok. itt melózom. nem szénbánya. de majdnem. haha. mindig ezen az elnevezésen mosolygok: bánya (az utcát hívják így egyébként). voltam már bányarém, bánya szépe (ne röhögj), banyatanya elnevezést is kapott ez a kiváló hely. na, mindegy. de még jobb pillanataimban sem hívom kincsesbányának. ;)
rengeteg dolog történik velem. hullámvasúton érzem magam. egyszer fenn, egyszer lenn.
"elkészült a világ legnagyobb felbontású fényképe, amelyen ezentúl bárki tanulmányozhatja da vinci csodálatos festményének titkait. az asztalon bort és narancsokat, júdás ingujjában pedig egy pénzes zacskót fedezhet fel a kíváncsi felhasználó. online tanulmányozható a világ egyik legtalányosabb festménye. leonardo da vinci utolsó vacsorája sok kérdést vetett fel már a da vinci kód könyv és filmváltozatának megjelenése előtt is, de azóta milliók kíváncsiak a dan brown által felvetett talányokra."
a hétvégi kényszer-tévézésem alkalmával (ld. egy-két bejegyzéssel korábban) volt „szerencsém” egy egykori, svédországban lezajlott boszorkányüldözésről is értesülni. félálomban is megrettenéssel hallgattam az emberi butaság (valójában a sátán) leleményességét. 
vasárnap délután elmentünk édes drágámmal a veresegyházi baptista gyülekezetbe. el voltam varázsolva. volt ott egy éppen gyászoló, nem hívő család, és a pásztor, ezt tudva, gyakorlatilag nekik intézte az aznapi üzenetet. a békéről volt szó. 
tegnap kikísértem az állomásra egy srácot. ment le vidéki kollégáinkhoz, hogy új életet kezdjen. drog nélkül. a vasutassztrájknak "köszönhetően" a 8.50-es vonat 10.40-kor ment el, addig megvettem a jegyét, meghívtam kávéra, meséltettem az életéről. 
hétvégén megnéztük édes drágámmal a quo vadis? című filmet. a korai keresztényekről szól, rómában zajlik a történet. néro felesége felajánlja magát egy fickónak, marcusnak, aki azonban egy keresztény leányt szemel ki magának. ezen a nő bepöccen, és amikor férje, néro őrületében felgyújtja egész rómát, akkor a kedves feleség rábeszéli, fogja tettét a keresztényekre, és égesse el őket, bűnbakként, hogy a nép kegyét visszanyerje. néro enged, és egy nagy show keretében oroszlánokkal eteti fel és máglyán égeti el a kersztényeket. szívszorító volt látni, ahogy a jézusban feltétlenül hívő, istenbe szerelmes emberek énekelve mennek a halálba. együtt, egymást bátorítva, összetartva, nem lázadva. 
mondhatod, hogy gyerekes vagy álmodozó vagyok, de most, hogy ismeretes az esküvő pontos napja és órája, elkezdtem lázasan tervezgetni. igen, igen, ruha, cipő, haj, virág. nem ez tölti ki napjaimat, de nézegetek újságokat, és este bele-beleolvasok egy menyasszonyoknak írott könyvbe. a bibliába. :) most jöttem rá, hogy tele van menyasszonyoknak szóló dologgal. a hűségről, a derék asszony jellemvonásairól, a házasságról, a felkészülésről számtalan rész beszél. most például az tűnt fel, mennyire fontos a bibliában az illat. a jó illatú áldozat kedves isten előtt. jó illatú kenetekkel kenték be a kedves vendéget, (ja, meg a halottakat is). az egy érték volt, sok pénzt ért, és nemes gesztus volt, ha valaki bőven adott belőle szerettének, vagy éppen egy hozzá betérőnek. 
tegnap délután poloska- és csótányirtás volt a bányában. előtte minden csöviszálló-lakónak megmondták, hozzanak ki a szobából mindent, mert nem lehet majd bemenni. jó. még a tévét is bekapcsolva hagyták, valaki bent hagyta a gyógyszerét... hát, igen. reggel ügyeltem egy rövidet, kérdezték az emberek, na, mikor lehet visszamenni a lakosztályukba. mondtam, hát, mivel gázzal végezték az irtást, még nem célszerű, később mehetnek. negyed óra múlva mindenki bent ült a konyhában, és ott beszélgettek. az elgázosított konyhában. 