aztán megtértem, és a mostani ismerőseim egy parázna, pletykás, utálatos, rágalmazó, sértődékeny senkiházinak mondanak. "mi vagy te, egy szeplőtelen szűz?" "ki hiszi el amit te mondasz?" "na, ez vagy te, igen". nagyon nem vág földhöz ez, de mindjuk azt bevallom, hogy megtérésem előtt nem utáltak ennyire engem, mint most, és az is igaz, hogy azt hittem, nagyobb az összetartás isten népe között.
hétvégén megnéztük édes drágámmal a quo vadis? című filmet. a korai keresztényekről szól, rómában zajlik a történet. néro felesége felajánlja magát egy fickónak, marcusnak, aki azonban egy keresztény leányt szemel ki magának. ezen a nő bepöccen, és amikor férje, néro őrületében felgyújtja egész rómát, akkor a kedves feleség rábeszéli, fogja tettét a keresztényekre, és égesse el őket, bűnbakként, hogy a nép kegyét visszanyerje. néro enged, és egy nagy show keretében oroszlánokkal eteti fel és máglyán égeti el a kersztényeket. szívszorító volt látni, ahogy a jézusban feltétlenül hívő, istenbe szerelmes emberek énekelve mennek a halálba. együtt, egymást bátorítva, összetartva, nem lázadva. énekelve, mosolyogva haltak meg azért, akit a szemükkel nem is láttak. meghaltak, mert végtelen volt a hitük. egymást bátorították, miközben nekik is éppen úgy fájt a lángnyelvek emésztő ereje, de felül tudtak ezen kerekedni istenért, egymásért.
jelenések könyve 2:10 "légy hű mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.