myjesus

próbálom megtalálni a megfelelő arányt a házasélet, a cipősdoboz akció, a teológián esedékes vizsgaidőszak, a lektorálandó lelki füzet, az ének óra, a házaskör és egyéb elfoglaltságok között. nem nagyon akar sikerülni, és ennek édes drágám issza meg a levét. így, amikor egyik este azt mondta, nézzünk meg egy dvd-t, igent mondtam, bár előre tudtam, hogy ez másnap éjjel hány óra plusz ébrenlétet jelent majd. (jó vagyok, vagy jó vagyok? eheh.)

de nem bántam meg, mert így összebújva nézhettem meg vele egy aranyos kis filmet, a hortont. ez egy, a dzsungellakók körében népszerű elefántról szól, aki talál egy szöszt. ráteszi egy virágra, és megdöbbenve hallja, hogy a szöszön beszélnek, azon élet van. a szösz lakói közül csak a polgármester fedezi fel a naaagy beszélő elefántot. jó kapcsolat alakul ki közöttük (egy csövön át kommunikálnak, egymást nem látják fizikálisan), és az elefánt elmond mindent, hogy az ő egész országuk csupán egy szösz. a polgármester arra kéri, mentse meg őket. az elefánt pedig megtesz mindent, hogy biztonságba helyezze a szöszlakókat. a dzsungellakók azt hiszik, horton megbuggyant, és hadjáratot indítanak ellene és a virág elpusztításáért. ebben a kenguru a fő hangadó (de vajon mit keres egy kenguru a dzsungelben?). végül már majdnem kivégzik az elefántot virágostul, mikor a kenguru zsebibabája meghallja a hangot a szöszről, és így megmenekül szöszország, meg az elefánt is.

nagyon elgondolkodtunk a film után, és rájöttünk, hogy nem minden mozzanatában, de ez a mese nagyon hasonlít a mi világunkra is. a hatalmas isten mindent megtesz, hogy megóvja szöszországunkat. hisz bennünk, kész önfeláldozásra is értünk. a sátán ellenében dolgozik, aki mindent elkövet, hogy elpustítson minket, békénket, életünket, világunkat-virágunkat… a végén azonban jön valaki, aki meghallja a hívó szót, és megment minket. nem kellene mindent a hívő-szemüvegen keresztül néznem. vagy igen? jó felfedezni még egy egyszerű mesefilmben is az isteni erőt, megmentő kegyelmet, a jó és a rossz állandó, világosan látható küzdelmét.

zsoltárok 105:4 „kívánjátok az urat és az ő erejét; keressétek az ő orczáját szüntelen.”

reményeim szerint még karácsony előtt megjelenik a jelige új száma (hát, ja a remény hal meg utoljára, nem igaz?). egykori gyülis társamról készítettem interjút, aki másfél éve motorbalesetet szenvedett vőlegényével (aki most már a férje). íme egy kis részlet a szenvedéseiről és a mennyei élményeiről:

„-megmutatod, milyen sérüléseket szenvedtél?

-hát, persze. nézd, ezek a hegek a sípcsont töréséből adódtak, de eltört a sarkam, a bokám (ezt hét csavarral rakták össze), a térdem és a combcsontom is (amit velőűrszeggel rögzítettek). zúzódott az agyam és a tüdőm, amely le is állt. az orrcsontom itt tört el, az ujjam itt, és még volt jópár zúzódásom, égési sérülésem, és amint látod, itt kiszakad a combomból egy darab.

-ez borzasztó.

-két hétig mélyaltatában tartottak, és az orvosok azt mondták, szinte esélytelen, hogy felépüljek.

-közben százak imádkoztak értetek.

-ezt éreztem is. a kórházból csak hangokra emlékszem, meg arra, hogy az ima ereje körülvett, mint egy felhő. úgy éreztem, hogy felültem az ágyban, ami persze nem így volt, és szinte megtapintottam a felhőt, amely az egész testemet körülfogta. a másik élményem, hogy jártam a mennyben, amely hihetetlen tiszta, és ragyog, mint a drágakő. láttam ott ismerős arcokat, olyanokat, akik ez idő szerint még nem hívők, de én isten harcosaiként találkoztam velük abban a nagy teremben, ahol rengeteg ember gyülekezett. volt közöttük egy, aki mindenkit körbejárt, üdvözölt, és a szeme olyan volt, mintha mindenki szemére hasonlított volna. beszélt hozzám is, de nem mozdult a szája: a szemével kommunikált. aztán nyílt az ajtó, és sok ember indult a harcba. a szemükben láttam a reményt és a bizonyosságot, hogy ők győzni mennek. aztán éreztem, hogy jézus közelében vagyok, és, hogy nekem még nincs itt maradásom, vissza kell mennem.”

zsoltárok 139:1-10 „uram, megvizsgáltál engem, és ismersz. te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat. járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod. mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt uram! elõl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet. csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt. hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak? ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:

ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.”

sára mesélte a következő történetet vasárnap, a gyülekezet előtt: „nemrég egy tizenötéves fiút elütött egy autó, és le kellett vágni a lábát. az autót vezető férfi rettegve ment be a kórházba bocsánatot kérni a fiútól és családjától. leginkább azért volt félelem a szívében, mert pár héttel azelőtt őt is elütötte egy autó, és akkor az apja dühében majdnem megölte az autó sofőrjét. joggal gondolhatta azt, hogy rá is ez vár. de bement a kórházba. a levágott lábú fiú apja végighallgatta őt, majd átölelte, és azt mondta: „megbocsátok neked, mint ahogyan isten is megbocsátott nekem.” a férfi elámult, és annyira megrendült, hogy azóta is visszajár a családhoz, érdeklődik az úr dolgai után. nem attól vagyunk keresztények, mert velünk csak jó történik, hanem azért, mert egy adott szituációban tudunk másképp viselkedni, mint ahogyan azt mások várják”

jakab 5:11 „ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat.”

linda dillow: akinél a szív lecsendesül című könyvében olvasom: „helen keller, aki siketen és vakon született, írta a következő szavakat:

elvették azt, ami a szemem lett volna,

(de milton „paradicsomára” emlékeztem)

elvették azt, ami a fülem lett volna,

(de beethoven jött, és letörölte könnyeimet)

elvették azt, ami a nyelvem lett volna,

(de még fiatalon beszéltem istennel)

és ő nem engedte, hogy elvegyék a lelkemet.

ennek birtokában minden az enyém maradt.

ez a gyönyörű költemény alázatra késztet engem. bármikor olvasom, úgy érzem, hogy arcra kellene borulnom isten előtt, bocsánatot kérve tőle, hogy nyafogok jelentéktelen hiányosságaim miatt. milyen nehéz lehetett helen kellernek elfogadni azt a fizikai keretet, amit isten adott neki.

isten teremtette legbelső lényünket, és megformált minket édesanyánk méhében, hogy rendelkezzünk mindazzal, ami szükséges az isten által számunkra készített terv teljesítéséhez, melyet elkészített számunkra még születésünk előtt. aki vagy, az nem a körülmények véletlen egybeesése. mindkettő isten tervének része.”

zsoltárok 139:13-16 „bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem. nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.”

jób 10:9-12 „emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem? nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem? bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem. életet és kegyelmet szerzettél számomra, és

a te gondviselésed őrizte az én lelkemet."

jános 3:16 "mert úgy szerette isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

kisebb közlekedési fennakadást okoztam, mikor hazafele bicikliztem a suliból, és leesett a hátsó lámpám a zebránál. a szerencsétlen lámpa pirosan villódzott tovább a járdaszegélyen, én meg keserűen néztem odaátról: na, vajon mikor tapossa el egy éppen kanyarodó jármű. „leesett a lámpád!” - kiáltott ki egy buszvezető az ablakon. „ott a lámpád a kanyarban!” – rikkantott a mögötte haladó zsigulis is, végképp belasstíva a forgalmat. én közben leláncoltam a bringámat, és szaladtam vissza fényforrásomért. zöld volt a lámpa nekem is, az autósoknak is, mégis lefékeztek, hogy megszerezhessem az elveszett eszközt, szóval, a végére már mindenki azért szurkolt, hogy újra lássak és láthassanak a sötétben.

érdekes volt ez az összefogás, nem is hittem, hogy létezik még ilyen. ma már nem szeretnek az emberek megfeddeni, szólni, jelezni, segíteni, figyelmeztetni. sem a társadalomban, sem a családban. mert nem tudjuk, mi alapján kellene feddni. hisz ahány ember van, lassan annyi féle szabály, törvény. nincs egység. nincs mindenkire vonatkozó, általánosan elismert szabályrendszer. meg hát amúgy is, ki akar manapság konfrontálódni? még a tanárok sem mernek szólni, ha „gázos” a kölyök, mert könnyen kék-zöld foltokat kaphatnak, az meg ugye fáj! másrészről viszont az sem minegy, hogy ki és hogyan fedd meg. mert nehogy már izéke beszóljon, mikor neki sokkal nagyobb hibái vannak… szálka, gerenda, és hasonló nyalánságok, ugye… itt a földön, az emberek valahogy nem értenek ehhez. vagy kegyetlenül kíméletlenek, és nem figyelmeztetnek, hanem ítélkeznek, kizárnak, meggyűlölnek, vagy következetlenek, és kis dolgokért megbotránkoznak, nagy bűnöket meg elnéznek. szóval, az igazi ítéletet, amely következetes is, igazságos is, istentől várhatjuk. 

jelenések könyve 3:19 „akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg.”

zsoltárok 94:12 „boldog ember az, akit te megfeddesz uram, és akit megtanítasz a te törvényedre.”

jelenések könyve 20:12 „és látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.”

zsidókhoz írt levél 10:30 „az úr megítéli az ő népét.”

egyik órán a tanár rákérdezett, kinek milyen emlékei vannak a karácsonnyal kapcsolatban. mindenki elmesélte érzéseit, így a kis terem megtelt a gesztenyés pulyka illatával, a titokzatosság feszültségével, a szegénység egyszerűségével, egy halott apukáért ejtett könnyek sós ízével… ahány ember, annyi történet. egy volt bennük közös: a szeretet, vagy annak hiánya. a kulcsszó. lerágott csont. a legfontosabb ajándék: a szeretet. wááá, micsoda közhely. és mégis: ha akkora közhely, miért olyan nehéz elérni, hogy legyen a fa alatt egy kis szeretet? azért, mert a szeretet nem terem minden bokorban, sőt pénzért sem lehet megvenni. az embernek meg kell dolgoznia az érdekek nélkül is működő, tűzön-vízen át tartó, nem perverzióból, gyanakvásból, képmutatásból táplálkozó szeretet megszületéséért. manapság már van mindenünk, házunk, autónk, mobilunk, laptopunk, rengeteg kajánk, ruhánk, luxustárgyaink. lomok, kacatok. mindent meg lehet venni. de a szeretetet, azt nem. azért meg kell dolgozni, de elkövéredett szívünk, depressziós jellemünk, csalódásokon, válásokon tönkrement életünk már nem tud tiszta érzelmeket kitermelni. ez az igazság. erre jutottam, amikor megismertem jézust, azt, aki tudja produkálni a tiszta, örökké tartó, mindenkire odafigyelő szeretetet. és ez nem közhely.

1 jános 4:8,9 „az isten szeretet. azáltal lett nyilvánvalóvá az isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött fiát elküldte az isten e világra, hogy éljünk általa.”

anabaptista egyháztörténet órán a reformáció után kialakult helyzetről tanultunk. a hitükért üldözött embercsoportokról, akiket elevenen elégettek, kővel a nyakukban vízbe dobtak, csak azért, mert nem a katolikus papoknak adták a tizedet, hanem bibliát olvastak, imádkoztak, és kis gyülekezetükben különültek el. mivel mindenki üldözte őket, udvarokba tömörültek, ahol mindenkinek megvolt a saját hivatása, szorgalmasan dolgoztak, és senki nem válhatott földönfutóvá, mert törődtek egymással erkölcsileg, anyagilag, érzelmileg, mindenhogy. a történelmi feljegyzések alapján állíthatjuk, hogy elégedetlenség, lázadás vagy követelés évszázadokig nem ütötte fel a fejét közöttük. „kommunizmus” – súgta valaki mosolyogva. „mi a különbség a hívők önként vállalt közössége, kommuniója, és a kommunizmus között?” – kérdezte erre a tanár. „hát az, hogy míg a hívők csoportja azt mondja, ami az enyém, a tiéd is, addig a kommunizmus jelszava az volt: ami a tiéd, az enyém is. az első csoportot az önkéntes felajánlás, míg a második az önző kisajátítás motiválta.”

és, bár tudom, és az órán meg is vitattuk, hogy az efféle világból való kivonulás, elkülönülés nem vezet jóra, és előbb-utóbb megmerevedik (lásd amish-ok amerikában), én azért a lelkem mélyén mégis azt kérdem: nem lenne jobb a világ az „ilyenekkel”? nem lenne jobb elkülönülten, egymásra figyelve, önként bevállalt szabályok szerint élni, céllal, és tudva, hogy a közösség sosem hagy el, sosem magányosodik el az egyén? én úgy hiszem, ennek az életformának több előnye van, mint hátránya: józan, következetes szabályozás, béke, biztonság, szabdság. igen. a szabadság nem anarchia. a szabadság a határok ismerete, az azon belüli lehetőségek kihasználása.

efezus 5:8,11 „mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az úrban: mint világosságnak fiai, úgy járjatok. és ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel”

sokszor annyira félreértem az embereket, vagy ők engem, hogy csak ámulok és bámulok, hogy na, ezt a mondatot meg hogyan lehetett ennyire "benézni"?! asszem, wittgenstein foglalkozott azzal, hogy mennyire nem tudjuk nyelvi eszközeinkkel kifejezni a valóságot. igaza volt. ehhez még hozzá kell venni, hogy mindenki más képzettséggel, szókészlettel rendelkezik, más a stílusa, úgyhogy nem is tudom, végül is miért csodálkozom, hogy ennyire nem „egy nyelvet beszélünk”?

kíváncsi vagyok, hogy isten, akinek mindenre a legjobb megoldása van, hogyan fogja biztosítani a mennyben a félreértésektől mentes, harmonikus kommunikációt. milyen lesz a mennyben egy beszélgetés? szerintem, ha „a” találkozik „b”-vel, akkor rögtön tudni fogja, hogy a másik milyen szavakat használ, milyen lelkiállapotban van, és, hogy hogyan szóljon hozzá. míg „b” ugyanezt fogja tudni produkálni „a”-val szemben, tehát mindenkivel személyre szabottan fogunk tudni kommunikálni, nem a saját hátterünk, valóságunk alapján, hanem a másiké alapján. valahogy tudni fogunk a másikról mindent, és ennek megfelelően fogunk hozzá szólni. lehet, hogy rosszul gondolom. de valahogy vigasztalást jelent az, hogy egyszer lesz majd (kell lennie!) valami egyszerű, szép, kifejező, félreérthetetlen formája a beszélgetésnek, és minden egyes társalgás maga lesz a gyönyörűség.

valahogy így fog működni:

zsoltárok 139:4 „mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt uram!”

egy film, zene, beszélgetés, előadás során sokszor érzünk szellemi feltöltődést, felemelkedést, megtapasztalást. ez azonban, nálam legalábbis, maximum két óra hosszáig tart, éppen a szellemileg felemelő „történés” végéig. ezen a hétvégén azonban egy több napig tartó szellemi töltésnek voltam részese.

kezdődött pénteken, amikor iskolában voltam. az órákon valahogy mindig van egy olyan történet, amely megmarad, az agyamba maratik, a szívembe ágyazódik. a suliból hazatekertem, elkezdtem főzni és takarítani. áradtak belőlem a dicsőítő dalok, pedig nem szoktam otthon kornyikálni, pláne nem házimunka közben… két óra folyamatos éneklés után megérkezett a férjem, akivel késő este egy huszonnégy órás dicsőítésre mentünk. hajnali fél egyig bírtuk, vagyis nem sokáig, de az az idő is maga volt a csoda. a lelkem imádkozott istenhez, a szám meg énekelt. nem tapasztaltam még ilyet.

egy kis alvás után, szombat reggel a bárkában találtam magam, a lídia nemzetközi imakonferencián. szerintem voltunk vagy ötvenen. két tizenéves, több középkorú, és sok-sok friss, szép, értékes idős hölgy jött el. ezek a nők vállalkoztak arra, hogy saját szükségein felül imádkoznak az országunkért, megtérésért, izráelért, és fontos közös ügyekért. a dicsőítésen a „lídiák” felemelt kézzel áldották istent, hmm, üdítő látvány volt... a konferencián nehémiás könyvét vettük. jeruzsálem lerombolása után ő volt az a királyi pohárnok, aki felkerekedett, hogy embereket toborozva felépítse ősei városát. ő maga nem volt építész, de isten segítette őt, mint ahogy munkatársait: nőket, illatszerkészítőket, kicsiket és nagyokat egyaránt. nem állította meg munkájukat a rosszindulatúak hadjárata sem, és fegyvert kötve az oldalukra, rövid időn belül elkészült a több kilométeres városfal. isten ugyanerre hívott el bennünket is: lehet bármilyen foglalkozásunk, nekünk közben isten segítségével az ő országát kell építenünk akkor is, ha gúnyolnak, megvetnek, támadnak minket. engem ez a rész fogott meg:

neh 4:19-20 „a munka felette sok és messzeterjedő és mi elszéledvén a kőfalon, egymástól messze esünk; azért oda gyűljetek hozzánk, hol a trombita szavát hallándjátok, a mi istenünk hadakozik érettünk!”

a munka sok, és mi, a konferencia résztvevői távol élünk egymástól. ez a konferencia maga volt a trombita szava, mely összegyűjtött minket, és tudatta: a mi istenünk velünk harcol. délután négykor ért véget az egész. hazaérkezvén édes drágámmal belevetettük magunkat egy-egy derek prince könyvbe. holnap vasárnap, istentisztelet. már alig várom, bár lassan csak azt tudom kérdezni: hát mi jöhet még ezután?!

hát az, hogy győző bácsi elmesélte, hogy volt egy idős néni, aki egész életében imádkozott a gyermekei életéért, megtérésükért. aztán fél évre rá, hogy meghalt, mindkét gyermeke megismerte jézust, kijött a bűnből, a súlyos alkoholizmusból. a néni imája meghallgattatott.

dicsőség az úrnak!

derek prince életrajzát olvasom. közel négyszáz oldalas a könyv, de nem is csoda, hiszen annyira kalandos volt ennek a hatalmas tanítónak az élete. indiában született brit szülők gyermekeként, akik iskolás korában visszavitték őt angliába. itt a legjobb iskolák legjobb tanulója lett, féltucat nyelvet sajátított el, de kínozta az üresség és a depresszió. a világháború egy sivatag közepén találta, aztán nemtom hol volt, amikor rátalált jézusra. „vele együtt” ment izráelbe, ahol találkozott egy dán nővel, aki nyolc elhagyott leányt nevelt: zsidókat, arabokat, egy britet és egy németet. ezt a nőt vette el feleségül, noha huszonöt évvel volt idősebb nála. jelen voltak izráel megalakulásánál, fejük felett bombáztak, üldözték őket, a napi ételük és életük is bizonytalan volt. innen angliába menekültek, ahol elkezdtek egy gyülekezetet, de kenyába hívta őket az úr, ahol a derek házaspár tanította a leendő kenyai tanárokat. csodák sorozatát élték meg: az afrikaiak meggyógyultak, életük megváltozott jézus krisztus nevére. most ott tartok, hogy kanadából amerikába mentek élni akkor, amikor kennedy meggyilkolásával az egész amcsi társadalom megőrült, megindult egy lejtőn, amelyen nagyon nehéz (volt?) megállni.

ilyen megdöbbentő szellemi dolgokat tapasztalhatott derek prince: „az egyesült államok legfelsőbb bírósága 1962-ben azt a döntést hozta, hogy amikor harminckilencmillió amerikai iskolásgyermek reggelente az iskolában elmondja azt a bizonyos huszonnégy szavas imát, ezzel megsértik az egyesült államok alkotmányát. pedig ez a megbotránkoztató ima („mindenható istenünk, elismerjük, hogy mindenben tőled függünk, ezért hozzád könyörgünk, hogy áldj meg minket, áldd meg szüleinket, áldd meg tanárainkat, és áldd meg országunkat!”) eléggé ártatlanul hangzott. eltávolítása azonban, ahogy azt david barton olyan világosan levezeti „amerika: imádkozni vagy nem imádkozni” című könyvében, azzal az eredménnyel járt, hogy az amerikai társadalom életének ebben az imában megemlített minden egyes területe példátlan hanyatlásnak indult. a tanulmányi eredményekről, az iskolán belüli erőszakról, a gyermekekkel kapcsolatos visszaélésekről, a tinédzserkori terhességekről, alkoholizmusról, erőszakos bűncselekményekről és a nemi úton terjedő betegségekről szóló statisztikák – hogy csak néhányat említsünk meg a sok közül- mind arról árulkodtak, hogy az amerikai életet uraló alapelvek drámai változáson mentek keresztül. mintha tényleg ledőlt volna az a védőfal, amelyet az előző nemzedékek imája épített fel.”

ezékiel 33:18 „mikor az igaz elfordul az ő igazságától s gonoszságot cselekszik, meghal a miatt.”

jónás 3:9 „ki tudja? talán visszatér és megengesztelődik az isten és elfordul haragjának búsulásától, és nem veszünk el!”

nyáron romhányban voltam tolmácskodni. az amerikai, komoly baptista hívő lány ebéd közben elmondta, mennyire el van keseredve, hogy huszonnyolc évesen még nincs férje. „egy fél év múlva férjhez fogsz menni, jézus nevében!” – mondtam neki két kanál leves között. „ámen”- válaszolta ő, de arra nem is gondoltam, hogy két és fél hónap múlva azt látom a személyes oldalán, hogy „in a relationship”. írtam neki, hogy emlékszik-e, mit mondtam neki magyarországon, azt válaszolta, hogy azt a mondatot nem fogja elfelejteni soha.

csodálatos, hogy egy gyönyörű, komoly hívő lány végül hozzá hasonló társra lelt, és nem adta alább, nem választott a világból. pedig mostanában mindenki azt mondja, és én is azt tapasztalom, hogy egyre kevesebb a férfi, pláne a hívő. a temetésen is erre döbbentem rá. megtért egy férfi jézushoz, és hamarosan el is vesztettük. az elmúlt években számos nagyon fiatal hívő férfi halt meg: lelkészek, családapák. és nem nagyon jön az „utánpótlás”. én imádkoztam eddig a barátnőimért, hogy kapjanak társat, de már látom, hogy azért is kérnem kell az urat, hogy férfiak térjenek meg, merjenek annyira elgyengülni, hogy belássák bűneiket, merjenek annyira megnyílni, hogy befogadják jézust, vállalják a tisztaságot a házasság előtt, és a hűséget a házasságban... tudom, ezek ma már nem értékek. pedig jó lenne, ha ezek a férfitársaink nem hódolnának be a mai divatnak, a keménynek-lenni-érzelmeket-eltakarni életformának.

egy ismerősöm azt mondta, a bibliában benne van, hogy az utolsó idők egyik jele, hogy a nők fogják megkérni a férfiak kezét, magyarán ők fognak kezdeményezni, választani. ez viszont nem istentől jövő gondolat. ő először ádámot, utána évát teremtette, és ez a rend. ma már nem ritka, hogy tényleg a nők nyomulnak, és ebben senki semmi kivetni valót nem lát. én hiszem, hogy a hívő nők sosem esnek abba a kísértésbe, hogy ők választanak, ők kezdeményeznek, hanem mindig lesz erejük és főleg hitük arra, hogy vár rájuk egy nekik rendelt társ. én most ezért imázom.

1 korinthus 11:12 „mert a miképpen az asszony a férfiúból van, azonképpen a férfiú is az asszony által, az egész pedig az istentől.”

ma lesz a kolléganőm férjének temetése. azt mesélte, fél, hogy ő maga összeomlik, és, hogy a hat gyereke közül a kisebbek talán ekkor értik majd meg, hogy… hiszen a legkisebb még pár napja megkérdezte, mikor jön haza apa. és, bár én is jól tudom az igazságot, hogy hova mennek azok a hívők, akik erről a földről el… azért én is félek a mai délutántól, az érzésektől, a fájdalomtól, a könnyektől. noha megíratott:

1 thesszalonika 4:13-18 "nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, a kiknek nincsen reménységük. mert ha hisszük, hogy jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az isten is előhozza azokat, akik elaludtak, a jézus által ő vele együtt. mert ezt mondjuk néktek az úr szavával, hogy mi, akik élünk, a kik megmaradunk az úr eljöveteléig, éppen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. mert maga az úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először, akik meghaltak volt a krisztusban; azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az úr elébe a levegőbe; és ekképpen

mindenkor az úrral leszünk. annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.”

kedvenc mondásommal („dicsőség az úrnak!”) szűk környezetemben már egy pár ember agyára megyek. én mégis mondom hajthatatlanul, a legelképesztőbb szitukban, a lehető legváltozatosabb hanglejtéssel. :) azt tapasztaltam, hogy mindenkit mosolyra késztet, lenyugtat ez a felkiátás, hát miért szoknék le róla? egyik kollégám mutatta a következő kis írást, amely gyakorlatilag ezen szófordulatomat figurázza ki… de a sztori végén mégis kiderül:  nekem van igazam.

"egy királynak volt egy minisztere, aki minden alkalmas és alkalmatlan helyzetben azt mondta: „isten csodásan működik.” egy idő után a király olyan sokszor hallotta ezt a mondatot, hogy már elege lett belőle. a király és minisztere vadászatra indultak. a király lőtt egy szarvast. mindketten éhesek voltak, így tüzet raktak és megsütötték. a király nekilátott az evésnek, de a nagy sietségében levágta egy ujját. a miniszter most is azt mondta: „isten csodásan működik.”

a királynál most már betelt a pohár. elbocsátotta miniszterét és megparancsolta neki, hogy tűnjön el a szeme elől. a miniszter elment. a király, a szarvas sülttel jóllakva elaludt. vad rablók, kali istennő imádói törtek rá. megkötözték, fel akarták áldozni istennőjüknek – majd elfogyasztani. de az utolsó pillanatban észrevette egyikük, hogy a királynak hiányzik egy ujja. a rablók tanácskoztak, és úgy találták: „ez az ember nem tökéletes. hiányzik egy testrésze. istennőnk csak tökéletes áldozatot kaphat.” így futni hagyták.

a király visszaemlékezett minisztere szavaira: „isten csodásan működik.” és megértette, hogy ebben az esetben is igaza volt. bűnösnek érezte magát, hogy száműzte, és megparancsolta, hogy keressék meg. hosszú idő után rátaláltak. a király bocsánatot kért tőle és kérte, álljon újra szolgálatába.

a miniszter azt válaszolta: „nem kell bocsánatot kérned. hálás vagyok, hogy elküldtél magadtól. különben engem áldoztak volna fel a rablók. nekem megvan minden ujjam. isten csodásan működik.”

dicsőség neki.

elbűvölten néztem a kenyérsütő gép kis ablakán, hogyan dagad a diós kenyérkém. téved, aki azt hiszi, hogy géppel egyszerű kenyeret sütni: ha elvéted a mennyiséget, vagy kísérletezel jobbra-balra, akkor úgy járhatsz, mint én az elején, és négy centi „magas” kenyér mosolyog majd kajánul rád.:)

de ez rég volt, vagy két éve. az éjszakai diós kenyerem szépen dagadt a melegben, és jó illatával betöltötte a konyhát. gondolkodni kezdtem a kenyéren. maria antoinette nagy tudatlanságában azt mondta: „ha az embereknek nincs kenyere, miért nem esznek kalácsot?” jézus meg azt: „én vagyok az élet kenyere.” a kenyér létfontosságú, erre jutottam. :)

eszembe jutott, hogy gyerekkoromban egy néni megkérdezte tőlem: „tudtad, hogy minden érett búzaszemen ott van jézus krisztus arca?” nem hittem el, így otthon nagyítóval is megvizsgáltam a „kérdést”. ma már nem csodálkozom azon, amit akkor láttam: egy szabályos, hosszúkás férfiarc néz vissza minden egyes gabonaszemről… (jézus krisztus?) aztán elkezdtem keresgélni a bibliában, hol van utalás arra, hogy a kenyér alap. hogy a kenyér maga az élet. ha kenyér van, élet is van. ezek tetszettek a legjobban:

jános 6:32-35 „monda azért nékik jézus: bizony, bizony mondom néktek: nem mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret. mert az az istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet ád a világnak. mondának azért néki: uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret! jézus pedig monda nékik: én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik…”

jános 6:48 „én vagyok az életnek kenyere.”

most erre készülök. nem csak szendvicsekkel. :) (gyertek ti is!)

”ne féljetek tőlük! a nagy és rettenetes úrra emlékezzetek, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, lányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!” nehémiás 4:14

országos lídia konferenciára hívlak benneteket!
időpont: 2008. november 08. szombat 10-től 16-ig

helyszín: bárka gyülekezet pestújhely, (adria u. 24)
(73-as, 173-as busszal a molnár viktor utcáig. a molnár viktor után következő utca az adria utca. kb. 5-8 perc séta.

a dicsőítést filemon zsoltné krisztina fogja vezetni fótról

gyertek, álljunk a résre, mint megváltó urunk imádói, közbenjárók és őrállók. készüljetek, hogy megérthessük, hogyan készíthetjük isten népének útját, milyen köveket kell elhánynunk, hogyan emelhetünk zászlót a népek fölé? (ézsaiás 62:10) dobnerné lonni és simonyi andi készíti el az elmélkedési alapigéket, és számítunk bizonyságtételeitekre, megosztásaitokra is. ebben az évben nehémiás élete tanít minket az imádságra. szánjatok időt nehémiás könyvének tanulmányozására, így készüljünk együtt a konferenciára.

az egy órás déli szünetben zacskós leves, kenyér, vaj, kávé, tea, ásványvíz, apró sütemény lesz a helyszínen. akinek többre van szüksége, hozzon szendvicset magával.

dobner győzőné dr. mihály ilona, lonni
nemzeti koordinátor, 1161 bp. mária u. 31
t:(36-1)-405-5161, m:36-20-770-5661

mostanában nálunk van a házaskör. a „csapatépítés a házasságban” című könyvet vesszük leckéről leckére. ezt az egyik mosolygós szemű, csilingelő hangú házaskörös asszony fordította, aki már két éve feleség. sokat tanulunk tőlük is, és a könyv is érekes. most például azon merengtünk, a házasság melyik sportra hasonlít. én a váltófutásra gondoltam. van egy cél, egy stafétabot, mindketten azért futunk, hogy ez mozgásban legyen. a cél az isten szolgálata és egymás szeretete. de nem minden percben lehetünk a legnagyobb egységben, egyszer az egyik gyorsabb-erősebb-kitartóbb, máskor a másik. így futjuk végig az életutat, át-átadva a stafétabotot annak a félnek, aki éppen szaladni bír vele.

lassan hét hónapja vagyunk házasok, és eddig ez a sport volt házasságunkra leginkább jellemző: amikor egyikünk volt a topon szellemileg vagy fizikailag, akkor épp a másik nem, de az "erősebb" mindig tudta a dolgát: menni, csinálni, intézni, figyelni, tovább vinni... jó lenne jól végigcsinálni együtt ezt az életet. jó lenne isten szerint tenni mindent, hogy öregkorunkra is maradjon az energiából, hűségből, szeretetből. jó lenne jó példa lenni.

a tanítás végén ezt az igét olvastuk:

máté 5:14,16 „ti vagytok a világ világossága. úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsõítsék a ti mennyei atyátokat.”

íme egy néni, aki nagy valószínűséggel látta mindkét világégést, akaratlanul is végignézte, ahogy a telefonkészülékek mérete és az emberek alázatossága csökken, az infláció és a gyermekkori bűnözés száma pedig nő, most mikrofonba énekli háladalát - kívülről.

http://www.barkagyulekezet.hu/e107_plugins/wrap/wrap.php?18.

„x-né y vagyok. vagyis tegnap óta már azt sem tudom, ki vagyok, hogyan mutatkozzam be.” – mondta kolléganőm a mellettem álló önkéntes lánynak. elsírta magát. hat gyerek mellett, másfél évtizednyi házasság után, egynapos özvegyként számára minden dolog értelmét vesztette. nyakában lánc, rajta a férje jegygyűrűje. egy hét alatt annyit fogyott, hogy apró termetével beleillik féltucat gyereke sorába. „’a szemedet, a szemedet sosem felejtem el!’- ezt mondta nekem a férjem, tudod? annyira hiányzik. ölelgettem, puszilgattam a holttestét… alig tudtam otthagyni!” ekkor már én is sírtam. „de tudod, mit? megmondtam a gyerekeimnek, hogy holnaptól kétszer ekkora erővel szolgáljuk az urat! mindenkihez odamegyünk, és megrázzuk, elmondjuk neki, hogy isten jó és hatalmas. ha a sátán betett nekünk, hát mi is támadunk!” és, noha kollégáim szerint ez nem az az „elvárható” reakció egy ekkora tragédia után, én azt mondom: isten hatalmasan cselekszik, és szerelmesének olyan erőt ad, amely elapadhatatlan. kifogyhatatlan. teremtő.

zsoltárok 68:5 „árváknak atyja, özvegyeknek bírája az isten az ő szentséges hajlékában.”

zsoltárok 146:9 „megoltalmazza az úr a jövevényeket; árvát és özvegyet megtart.”

emlékszem, keresztényként először akkor csalódtam istenben, amikor hívő jegyespár barátaim motorbalesetet szenvedtek. kerestem „megbüntetésük” okát, de nem találtam. mindketten kómában feküdtek a kórházban, csövekkel, gipszben, gépeken, sterilen, élettelenül. annyira sokkolt isten látszólag oktalan ítélete, kegyetlen magukra hagyatása, hogy, emlékszem, elmentem ugyan gyülekezetbe, de nem kapcsolódtam be a dicsőítésbe, csak ültem morcosan a dalok végéig (hú, de megbüntettem ám istent, mi?). aztán a balesetes lány apja kiment a gyülekezet elé, és azt mondta: „a sátán szemet vethet az egészségedre, a pénzedre, a házastársadra. azt akarja, hogy add neki. de te mondhatsz neki nemet is. most például el akarja venni a lányomat, de én itt előttetek kijelentem, hogy ez a gyerek az enyém, és vissza fogom kapni!” csak ültem leforrázva. neki kellett volna csalódnia istenben, de ő erős volt, mint egy kőszikla. a jegyespárt orvosi csodaként könyvelték el: mindketten felépültek, pár hete voltunk az esküvőjükön. azóta számos embernek tettek bizonyságot isten erejéről, ámulatba ejtve a hitetleneket. élő, mozgó, beszélő, boldog bizonyságai ők isten hatalmának. istennek, akiben én akkor akkorát csalódtam, még arra is van hatalma, hogy a legreménytelenebb helyzetekből is áldást formáljon.

a második csalódás tegnap ért, amikor egy sms-ből megtudtam, hogy kolléganőm alig harmincévesen özvegy lett, féltucat gyereke meg árva. hosszú évekig komoly imaharcot és kőkemény böjöt folytatott férje megtéréséért, amely egy éve be is következett. a férfi egyik napról a másikra meggyógyult a rákból, ő bátorította a többi beteget, hogy van gyógyulás – jézusban. fél év múlva újra megbetegedett, és ez a második küzdelem már a sátán győzelmével zárult. annyira kiakadtam, hogy eltört a mécses, anyósom, apósom és férjem jelenlétében. azzal bátorítottak, hogy isten útjai kifürkészhetetlenek. hogy isten meghallgatta a feleség imáit, és a férfi már a mennyben van, de nem tudjuk, mi lett volna, ha életben marad, de isten ennek az információnak is a birtokában van. aztán istenre figyeltem, és arra „kényszerítettem”, hogy fogjon és rázzon meg, szégyenítsen meg, mutassa meg, hogy ő egy mindentudó, ésszerűen, okkal cselekvő isten, és nincs okom csalódni benne. miközben erre vártam, találtam a bibliában két igét:

zsoltárok 119:28 „sír a lelkem a keserűség miatt; vigasztalj meg a te igéd szerint!”

prédikátor 7:14 „a jó szerencsének idején élj a jóval; a gonosz szerencsének idején pedig jusson eszedbe, hogy ezt is, éppen úgy, mint azt, isten szerzette, avégre, hogy az ember semmit abból eszébe ne vegyen, a mi reá következik.”

aztán elindultunk a porcelán utcába, ahol bemerítkezés volt. egy barátném merítkezett be, az, aki a blogomat is olvasva döbbent rá, hogy az élet egyedüli értelme jézus követése. összesen vagy huszan vártak arra fehér ruhában, hogy a vízben végképp elmossák, abba végleg belefojtsák régi, bűnös önmagukat. elmesélték, milyen életet éltek jézus megismerése előtt. volt ott egy több diplomás, aki a saját intellektusában kereste a boldogulást és nem akarta elhinni, hogy a hit nem a naiv tudatlanoké… ott állt egy egész család, akik a tragikus szétesés előtt találkoztak a megváltóval. egy egykori drogos vallott rabláncoktól mentes, boldog életéről. a tolószékes nénit két férfi karolta fel és merítette a vízbe. az egykori netfüggő, zsidógyűlölő, játékgépező férfinak még az arca, a szeme is megváltozott. ragyogtak mindannyian. megszégyenültem megint. ha jézus neve, egy kétezer éve élt személy ekkora életváltozásokat okoz ma is, akkor az csalhatatlan, és nem lehet benne csalódni. a teremtő isten szándékait kutatni lehet, de ahogy meg van írva: arra rájönni lehetetlen. az imákat meghallgatja, az életeket megváltoztatja. de a szellemvilág hatalmas, és küzd a lelkekért, és azoknak választaniuk kell: vagy isten vagy a sátán. nem tudjuk, ki mire nyit ki, ki mit választ, hiszen isten szabad akaratot adott. isten minden tettét, szándékát megismerjük majd, de csak a mennyben. már alig várom. addig is megpróbálom ezt az agyamba, szívembe beleírni (és igen, néha magammal erőszakkal elhitetni):

zsoltárok 119:143 „nyomorúság és keserűség ért engem, de a te parancsolataid gyönyörűségeim nékem.”

mindenki a pénzügyi világ csődjéről beszél, úgyhogy úgy érzem, nekem is hozzá kell szagolnom a dologhoz. meghallgattam néhány okos keresztény tanító gondolatát az ügyben. egyesek szerint az utolsó időkben (tehát mostanában) a pénz a kersztényekhez fog vándorolni (lelki szemeim előtt dollármilliók slattyognak át a sivatagon és hegyvidékeken, és megállnak a házunk előtt, hahaha), hogy azt misszióra fordíthassák, vagyis minden emberrel megismertessék jézust. mert meg van írva, hogy az utolsó időkben lesz rá pénz és lehetőség, hogy mindenki meghallhassa az evangéliumot (tévében, rádióban, neten, blogon, levélben, szóban…), és eldönthesse, hisz-e benne, avagy sem. isten megadja a lehetőséget mindenkinek, hogy döntsön: mellette vagy ellene (ez a két lehetőség van, „aki nincs velem, az ellenem van, aki nem gyűjt, az tékozol”, mondja jézus). lehet, hogy most kezdődött meg a pénz vándorlása?

egy másik tanítás szerint most, amikor összeomlóban van a bankrendszer, milliók döbbennek meg egyszerre: az, amiben hittek, amit halmoztak, aminek éltek… szóval a pénz ennyire rövid idő alatt, totálisan megsemmisülhet? itt a földön sok dologban hihetünk. valaminek van értelme, valaminek nincs, mert három nap alatt összeomolhat, megsemmisülhet. teréz anya a mennyben nyitott bankszámlát, az ő értékei nem vesztek el, ő nem ment csődbe, ő nem omlott össze, mert munkája egyik napról a másikra semmissé vált volna. a bankcsőd rámutat arra (is), hogy az egyedüli értékeket a mennyei bankban érdemes tartani, és a földön csak annyit kell összegyűjteni, amiből meg lehet élni, és nem érhet minket váratlan kiadás, amit ne tudnánk kifizetni. de ne a pénz rabjai legyünk, hanem istenéi.

(az én véleményem pedig, bármilyen közhelyes is, leírom: minél gazdagabb egy ember, annál fukarabb, céltalanabb, és boldogtalanabb. minél több pénze van, annál kevesebb gyereket vállal. egyre elégedettebb magával, és egyre jobban eltávolodik attól a fogalomtól, hogy „valóság”. ezt a környezetem példáján látom. a banki csőd megerősít abban a hitemben, hogy a boldogság forrása isten, az egyedüli, aki nem hagy cserben, és akiben nem lehet csalódni.) megígérték nekünk:

zsoltárok 112:1,3,5,7,9,10 „boldog az ember, a ki féli az urat, és az ő parancsolataiban igen gyönyörködik. gazdagság és bőség lesz annak házában, s igazsága mindvégig megmarad. jó annak az embernek, aki könyörül és kölcsön ad; dolgait pedig igazán végezi. semmi rossz hírtől nem fél; szíve erős, az úrban bizakodó. osztogat, adakozik a szegényeknek; igazsága megmarad mindvégig; (…)

látja ezt a gonosz és dühöng; fogait csikorgatja és eleped.”

néhány iskolai szösszenet, amely megszépítette a hévégémet, a keresztény életemet, és még biztosabbá tette a hitemet abban, hogy minden halál után van élet: jános 5:28-29 „mert eljő az óra, amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, és kijőnek; akik a jót cselekedték, az élet feltámadására; akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.” a feltámadás tehát nem egy jutalom azoknak, akik hittek jézusban. a feltámadás egy tény, amely mindenkivel be fog kövekezni, elkerülhetetlen állítás. mindenki feltámad, csak az nem mindegy, merre tart ezt követően.

egy tanárom bizonysága afelől, hogy véletlenek nincsenek, csak valami hatalmas, cselekvő, mindentudó istenünk: „amerikában éltünk. egyszer a mellettünk lévő falut elvitte egy hurrikán. megnéztük magunknak: fán fennakadt teherautókat, földig rombolt tornacsarnokot láttunk -csak a padló maradt meg. az egyik házat porig rombolta a vihar, a nő meghalt, a szél kiragadta a babáját a kezéből, majd kétszáz méterrel odébb sértetlenül letette. nekem ne mondja senki, hogy ez véletlen. tudjuk, hogy isten szél formájában is tud követeket küldeni.”

jézus követésében is vannak határok: „jézust nem mindenben tudjuk követni, ugyanis nem mindenről mondja, hogy az követendő. a negyven napos böjtöt ő végigcsinálta, de nem szólított fel bennünket, hogy hasonlóképpen tegyünk. van, amelyet ő is tett, és minket is erre szólít fel: szeressétek felebarátaitokat, és áldjátok ellenségeiteket. ebben követnünk kell őt, mert ezt parancsolta nekünk.”

a sátán természetéről ezt tanították: „amíg a bűnt el nem követi az ember, addig a sátán azt a bűnt elbagatellizálja, azt suttogja: ’jogod van hozzá, tedd meg, neked ez jár, mások sokkal nagyobbat/többet tesznek, ne aggódj’. de amint az ember elköveti a (meg)csalást, lopást, hazudozást, abban a pillanatban a sátán elhiteti, hogy ez a legnagyobb hiba, amit el lehet követni, és ebből már nincs menekvés. rátelepszik az ember lelkére, és az őrületbe kergeti a lelkiismeret-furdalással. ő nem pazarol energiát az ember emberfeletti kísértésére. ő tudja, kinek mi fáj a legjobban, hol van egy űr, és ott támad: ha szeretetre éhes, akkor egy paráznaságra kapható embert, ha szegény, akkor egy csalással megszerezhető pénzmennyiséget. mindenkinek azt, amire épp szüksége van – egy bűn elkövetése árán.”

egy felvetés arról, hogyisten miért látta szükségesnek elküldenie a földre jézust: „isten látta, hogy az emberek nem képesek egy láthatatlan istent imádni, mindig találtak maguknak egy tárgyat, amiben bíztak, ami előtt meghajoltak. ezért az is lehet, hogy megenyhült, és azt mondta, elküldöm jézust, emberi formában, hogy ha már kézzel fogható dolgot akarnak imádni, akkor hódoljanak isten emberi formájának.”

jó a bibliát ismerő emberektől tanulni, és jó a bibliából tanulni, mert (és ezt képtelen lettem volna két és fél évvel ezelőtt őszintén kimondani) az élet minden kérdésére megtaláljuk benne a választ.

2 timóteus 3:16-17 „a teljes írás istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.”

egyet nem értek: ha egy mosógépen van sportcipő-program, akkor miért megy tönkre a gép, ha kimosok vele egy sportcipőt? ugyanis ez történt. ez már csak hab volt a tortán, a hasfájás, a vasalnivaló, és az, hogy a fájdalmaim miatt a férjem kényszerült krumplit sütni, szóval, ezek már teljesen kikészítettek, mikor a mosógép leverte a biztosítékot, és végképp befejezte pályafutását. magamban dühöngtem. édes drágám meg leeresztette a gépből a vizet, megkereste a márkaszerviz számát, mindezt az ő kis csendes stílusában.

egy-két dolog eszembe jutott az eset kapcsán. az egyik, hogy mindenben meg lehet látni egy negyed milligrammnyi jót, ha nagyon akarjuk. miután kidühöngtem magam, leültem, és gondolkodtam, istenem, adj, kérlek valami vigasztaló gondolatot, megnyugvást. végül felderültem egy egyszerű kis dolgon: jéé, hiszen előző nap kimostam mindent, így vannak tiszta ruháink előre vagy tíz napra, semmi gond, még akkor sem, ha csak napok múlva jön a szerelő.

a másik dolog, amin elgondolkodtam, az a tapasztalat. nekem, akinek, háát, világiként volt egy-két (öt) pasija (ilyen-olyan szinten), elképesztően rutinosan kellene mozognom a házasságban, annak minden területén, a konfliktus-kezeléstől a pénz beosztásáig… nem? hisz ezzel kecsegtet a világ! legyen sok kapcsolatod, szerezz tapasztalatot, minél többet, annál több-jobb-dörzsöltebb leszel, élj együtt a leendő pároddal, mert anélkül nem élet az élet. ennek ellenére a házasságunk minden szintjét tanulom, és szinte semmiben nem vagyok járatos, nem úgy, mint a férjem, akinek sosem volt még kapcsolata előttem. magabiztosan dönt pénzügyeinkben, vígasztal és vezet, dönt, beoszt és tervez… honnan vette a „tudományát”? honnan tudja, hogy viselkedik egy férj? és mégis…

szivesen elmesélném a „mai fiataloknak”, hogy ne dőljenek be: tévedés azt hinni, hogy ha egy rakás kapcsolatod van, akkor a házasságban is jobban fogsz működni! nem. minden egyes kapcsolatban ugyanazt a hibát követtem el: alacsony önbecsülésemnek „köszönhetően” szinte ki volt rám írva, hogy rúgjál belém, légy szíves. és mindenki meg is tette. a következő kapcsolatba már az előzőnek a csalódásával, gyanakvásával, kiégéssel, negatív érzésekkel érkeztem. mindenki mással dobott ki, az egyiknek okos, a másiknak buta voltam, az egyiknek (nem) túl szép, a másiknak nem elég sovány… mindig mindenkiben van hiba, kifogásolnivaló. egy személyhez kell az életben hozzászokni, alkalmazkodni, idomulni, nem kell/lehet másokon ezt „próbálgatni”. sajnálom, hogy „tapasztalt” vagyok. sajnos, visszacsinálni nem lehet. pedig megtenném. 

példabeszédek 14:12 "van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út."

példabeszédek 14:15 "az együgyű hisz minden dolognak; az eszes pedig a maga járására vigyáz."

egy ideje foglalkoztat, hogy hogyan tudnék -a bibliai előírásoknak megfelelően- egy hosszabb böjtöt elvégezni. jó lenne ugyanis megtapasztalni, hogy mit is jelent az éhség, a testi lét "legyőzése". azt mondják, a harmadik naptól már nem érez éhséget az ember, és szelleme is megnyílik.

biztos otthon is véghez lehet vinni a koplalást, de a szakértők azt mondják, jó, ha orvos is látja az embert önsanyargatás közben. :) úgyhogy a netről vadásztam is egy olyan házat, ahol a jóga meg a meditálás kihagyásával, kontrolláltan böjtölhetek. csak jókat írnak az ide ellátogató emberek, akik ugyan főleg fogyni akarnak, de nekem ez nem számít... én majd elmegyek, és a böjt mellett főleg imázni fogok, meg bibliázni. már csak azt nem tudom, édes drágámat hogyan fogom erre rávenni. ;)

pozitív, hogy a kiszemelt böjtös házikó weboldalán ez olvasható:

"a iv. századtól kezdve terjedt el az a szokás, hogy a húsvéti nagy ünnepre 40 napos böjttel készültek; így hamvazószerdától húsvét vasárnapig tart ez az időszak. az evangéliumok leírása szerint jézus 40 napig böjtölt a pusztában. a kezdetekben az ünnep előtti böjt nagyon szigorú volt. a keresztények napjában csak egyszer ehettek, húst pedig egyáltalán nem. a későbbiekben némileg enyhült ez a szigor, de a hús nem fogyasztanak a böjt ideje alatt.

sokan vannak még ma is, akik alkalmazkodnak a keresztény szokáshoz. a mai kor emberének e böjti időszakon kívül is érdemes volna legyőzni étvágyát és néhány napos tisztulásra szánni magát. néhány napos kúra vagy heti egy alkalmas "koplalás" azon kívül, hogy salaktalanítja szervezetünket, lelki és szellemi megtisztulást is eredményez. a rendszeres salaktalanítás az egyik legjobb megelőzési módja az ún. civilizációs betegségeknek, mint pld: az allergiák, fejfájás, gyomorfekély, az izomfájdalmak és a cukorbetegség.

a legtöbb vallás ismeri a böjtöt és rituáléként használták az emberi fejlődés céljára, ilyenkor a lélek és a szellem is megtisztul a testtel együtt. gondoljuk csak végig, hogy mennyiféle méreg lehet a szervezetünkben és a környezetünkben! bizonyos anyagok rövid ideig terhelik testünket, ezeket a szervezet hamar kiválasztja. vannak viszont olyan mérgek, amelyek a szövetekben és a sejtekben elraktározódhatnak. ezeket nagyon nehéz kimutatni egy orvosi vizsgálat során. a májban a zsírban oldódó mérgek, a kloroform és a gyógyszerrészecskék rakódnak le. a vízben oldódó tartósítószerek, glikol és az orvosságmaradványok a vesében tárolódnak. a fémek, amelyeket táplálékkal veszünk magunkhoz pld. a réz, ólom a gyomorban és a bélben rakódnak le a fluoriddal és a klórral."

példabeszédek 10:3 "az úr nem hagyja éhezni az igaznak lelkét."