reményeim szerint még karácsony előtt megjelenik a jelige új száma (hát, ja a remény hal meg utoljára, nem igaz?). egykori gyülis társamról készítettem interjút, aki másfél éve motorbalesetet szenvedett vőlegényével (aki most már a férje). íme egy kis részlet a szenvedéseiről és a mennyei élményeiről:
„-megmutatod, milyen sérüléseket szenvedtél?
-hát, persze. nézd, ezek a hegek a sípcsont töréséből adódtak, de eltört a sarkam, a bokám (ezt hét csavarral rakták össze), a térdem és a combcsontom is (amit velőűrszeggel rögzítettek). zúzódott az agyam és a tüdőm, amely le is állt. az orrcsontom itt tört el, az ujjam itt, és még volt jópár zúzódásom, égési sérülésem, és amint látod, itt kiszakad a combomból egy darab.
-ez borzasztó.
-két hétig mélyaltatában tartottak, és az orvosok azt mondták, szinte esélytelen, hogy felépüljek.
-közben százak imádkoztak értetek.
-ezt éreztem is. a kórházból csak hangokra emlékszem, meg arra, hogy az ima ereje körülvett, mint egy felhő. úgy éreztem, hogy felültem az ágyban, ami persze nem így volt, és szinte megtapintottam a felhőt, amely az egész testemet körülfogta. a másik élményem, hogy jártam a mennyben, amely hihetetlen tiszta, és ragyog, mint a drágakő. láttam ott ismerős arcokat, olyanokat, akik ez idő szerint még nem hívők, de én isten harcosaiként találkoztam velük abban a nagy teremben, ahol rengeteg ember gyülekezett. volt közöttük egy, aki mindenkit körbejárt, üdvözölt, és a szeme olyan volt, mintha mindenki szemére hasonlított volna. beszélt hozzám is, de nem mozdult a szája: a szemével kommunikált. aztán nyílt az ajtó, és sok ember indult a harcba. a szemükben láttam a reményt és a bizonyosságot, hogy ők győzni mennek. aztán éreztem, hogy jézus közelében vagyok, és, hogy nekem még nincs itt maradásom, vissza kell mennem.”
zsoltárok 139:1-10 „uram, megvizsgáltál engem, és ismersz. te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat. járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod. mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt uram! elõl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet. csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt. hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak? ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.