myjesus

"a szeretetben élők mélyre látnak, a reménységben élők messze látnak, a hitben élők mindent másképp látnak."

na, most szólj hozzá!

ők olvasnak engem:

free counters

kincsre leltem jézusban

Daisypath Anniversary tickers

2014.03.11. 09:55 sterretje

hová fussak?

tegnap egy látássérült szerelmespárral futottam a margitszigeten. előtte egy sms-ben egyeztettük a napot és az órát, meg persze a helyszínt. a nyugatinál, a mozgólépcső tetején találkoztunk össze, negyed hatkor. előtte végeztek a munkával, otthon átöltöztek, és úgy érkeztek a találkozóra. kisétálunk a szigetre, majd kart karba öltve róttuk a kilométereket.

csodálom őket. számukra én csak egy vadidegen vagyok, akire, mégis, rábízták szabad idejüket. testi épségüket. reménykedtek abban, hogy eljövök. abban, hogy nem vezetem őket a dunába. hogy visszakísérem őket a metróhoz. hittek bennem.

én ott voltam. ők pedig nem csalódtak.

magatartásuk, hitük, és az egész találkozásunk az istennel való, mostanában elő (nem) forduló találkozásaimra emlékeztetett.

ő az, aki jó időben felkészült a találkozóra. alkalmazkodott hozzám: térben, időben. megfelelő öltözetbe borította magát, és elindult. hitt benne, hogy találkozunk, és időt töltünk majd együtt. tudta, hogy az mindkettőnknek jó lesz… mint egy jó kis futás, ahol mindenki kellemesen elfárad, és feltöltődik energiával. bízott benne, hogy nem hagyom cserben, hogy nem vezetem félre. hogy méltón búcsúzom el egy időre, hogy aztán megint összetalálkozzunk. remélte, hogy én ott leszek.

de én nem voltam ott.

zsoltárok 139: 7, 11, 12 „hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak? ha azt mondom: a sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz, a sötétség sem borít el előled.”

Szólj hozzá!

Címkék: isten vakok látássérült


A bejegyzés trackback címe:

https://myjesus.blog.hu/api/trackback/id/tr395853771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása