emlékszem, keresztényként először akkor csalódtam istenben, amikor hívő jegyespár barátaim motorbalesetet szenvedtek. kerestem „megbüntetésük” okát, de nem találtam. mindketten kómában feküdtek a kórházban, csövekkel, gipszben, gépeken, sterilen, élettelenül. annyira sokkolt isten látszólag oktalan ítélete, kegyetlen magukra hagyatása, hogy, emlékszem, elmentem ugyan gyülekezetbe, de nem kapcsolódtam be a dicsőítésbe, csak ültem morcosan a dalok végéig (hú, de megbüntettem ám istent, mi?). aztán a balesetes lány apja kiment a gyülekezet elé, és azt mondta: „a sátán szemet vethet az egészségedre, a pénzedre, a házastársadra. azt akarja, hogy add neki. de te mondhatsz neki nemet is. most például el akarja venni a lányomat, de én itt előttetek kijelentem, hogy ez a gyerek az enyém, és vissza fogom kapni!” csak ültem leforrázva. neki kellett volna csalódnia istenben, de ő erős volt, mint egy kőszikla. a jegyespárt orvosi csodaként könyvelték el: mindketten felépültek, pár hete voltunk az esküvőjükön. azóta számos embernek tettek bizonyságot isten erejéről, ámulatba ejtve a hitetleneket. élő, mozgó, beszélő, boldog bizonyságai ők isten hatalmának. istennek, akiben én akkor akkorát csalódtam, még arra is van hatalma, hogy a legreménytelenebb helyzetekből is áldást formáljon.

a második csalódás tegnap ért, amikor egy sms-ből megtudtam, hogy kolléganőm alig harmincévesen özvegy lett, féltucat gyereke meg árva. hosszú évekig komoly imaharcot és kőkemény böjöt folytatott férje megtéréséért, amely egy éve be is következett. a férfi egyik napról a másikra meggyógyult a rákból, ő bátorította a többi beteget, hogy van gyógyulás – jézusban. fél év múlva újra megbetegedett, és ez a második küzdelem már a sátán győzelmével zárult. annyira kiakadtam, hogy eltört a mécses, anyósom, apósom és férjem jelenlétében. azzal bátorítottak, hogy isten útjai kifürkészhetetlenek. hogy isten meghallgatta a feleség imáit, és a férfi már a mennyben van, de nem tudjuk, mi lett volna, ha életben marad, de isten ennek az információnak is a birtokában van. aztán istenre figyeltem, és arra „kényszerítettem”, hogy fogjon és rázzon meg, szégyenítsen meg, mutassa meg, hogy ő egy mindentudó, ésszerűen, okkal cselekvő isten, és nincs okom csalódni benne. miközben erre vártam, találtam a bibliában két igét:

zsoltárok 119:28 „sír a lelkem a keserűség miatt; vigasztalj meg a te igéd szerint!”

prédikátor 7:14 „a jó szerencsének idején élj a jóval; a gonosz szerencsének idején pedig jusson eszedbe, hogy ezt is, éppen úgy, mint azt, isten szerzette, avégre, hogy az ember semmit abból eszébe ne vegyen, a mi reá következik.”

aztán elindultunk a porcelán utcába, ahol bemerítkezés volt. egy barátném merítkezett be, az, aki a blogomat is olvasva döbbent rá, hogy az élet egyedüli értelme jézus követése. összesen vagy huszan vártak arra fehér ruhában, hogy a vízben végképp elmossák, abba végleg belefojtsák régi, bűnös önmagukat. elmesélték, milyen életet éltek jézus megismerése előtt. volt ott egy több diplomás, aki a saját intellektusában kereste a boldogulást és nem akarta elhinni, hogy a hit nem a naiv tudatlanoké… ott állt egy egész család, akik a tragikus szétesés előtt találkoztak a megváltóval. egy egykori drogos vallott rabláncoktól mentes, boldog életéről. a tolószékes nénit két férfi karolta fel és merítette a vízbe. az egykori netfüggő, zsidógyűlölő, játékgépező férfinak még az arca, a szeme is megváltozott. ragyogtak mindannyian. megszégyenültem megint. ha jézus neve, egy kétezer éve élt személy ekkora életváltozásokat okoz ma is, akkor az csalhatatlan, és nem lehet benne csalódni. a teremtő isten szándékait kutatni lehet, de ahogy meg van írva: arra rájönni lehetetlen. az imákat meghallgatja, az életeket megváltoztatja. de a szellemvilág hatalmas, és küzd a lelkekért, és azoknak választaniuk kell: vagy isten vagy a sátán. nem tudjuk, ki mire nyit ki, ki mit választ, hiszen isten szabad akaratot adott. isten minden tettét, szándékát megismerjük majd, de csak a mennyben. már alig várom. addig is megpróbálom ezt az agyamba, szívembe beleírni (és igen, néha magammal erőszakkal elhitetni):

zsoltárok 119:143 „nyomorúság és keserűség ért engem, de a te parancsolataid gyönyörűségeim nékem.”