sokszor annyira félreértem az embereket, vagy ők engem, hogy csak ámulok és bámulok, hogy na, ezt a mondatot meg hogyan lehetett ennyire "benézni"?! asszem, wittgenstein foglalkozott azzal, hogy mennyire nem tudjuk nyelvi eszközeinkkel kifejezni a valóságot. igaza volt. ehhez még hozzá kell venni, hogy mindenki más képzettséggel, szókészlettel rendelkezik, más a stílusa, úgyhogy nem is tudom, végül is miért csodálkozom, hogy ennyire nem „egy nyelvet beszélünk”?
kíváncsi vagyok, hogy isten, akinek mindenre a legjobb megoldása van, hogyan fogja biztosítani a mennyben a félreértésektől mentes, harmonikus kommunikációt. milyen lesz a mennyben egy beszélgetés? szerintem, ha „a” találkozik „b”-vel, akkor rögtön tudni fogja, hogy a másik milyen szavakat használ, milyen lelkiállapotban van, és, hogy hogyan szóljon hozzá. míg „b” ugyanezt fogja tudni produkálni „a”-val szemben, tehát mindenkivel személyre szabottan fogunk tudni kommunikálni, nem a saját hátterünk, valóságunk alapján, hanem a másiké alapján. valahogy tudni fogunk a másikról mindent, és ennek megfelelően fogunk hozzá szólni. lehet, hogy rosszul gondolom. de valahogy vigasztalást jelent az, hogy egyszer lesz majd (kell lennie!) valami egyszerű, szép, kifejező, félreérthetetlen formája a beszélgetésnek, és minden egyes társalgás maga lesz a gyönyörűség.
zsoltárok 139:4 „mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt uram!”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.