myjesus

még elutazásunk előtt kaptunk egy képeslapot, amelyen egy nagyon igaz mondat olvasható:

az aggodalom kezdete a hit vége. a valódi hit kezdete az aggodalom vége.

hálaadó nap volt a gyülekezetünkben. ez a szokás amerikában honosodott meg inkább, amikor az európában üldözött protestánsok új életet kezdtek a tengerentúlon, és az első éves éhezés, rossz termés, szenvedés után bő termést szüreteltek. akkor hálából a gazdag termés zsengéjét istennek ajánlották. ezt azóta is ünneplik, bár gyanítom, hogy ma már csak egy dorbézolásra, pénzköltésre okot adó henyélés az egész.

visszatérve a tizenötödik kerületbe: minket egy csodásan feldíszített asztal várt, roskadozva, bőven megrakva mézédes gyümölccsel és egészséges zöldséggel. csodaszép látvány volt. az igehirdetés arról szólt, vajon nevelhető-e a hála, megtanítható-e a gyerek a hálás „köszönöm”-re, vagy örökre megmarad szájában-szívében egy érdekből vagy tradícióból elmondott szófordulatként. ha valaki jézust választja élete urának, ha valaki találkozik istennel, nem kell erőlködni, hogy hálás legyen a szíve: átalakul az magától is. az alkalmat közös étkezés zárta, melyre azok a vendégek is hivatalosak voltak, akiket azért hívtak meg a gyülekezet tagjai, mert értük éreztek hálát. én egy olyan leányt invitáltam, akinek a megtérésében, elmondása szerint, ez a blog is szerepet játszott. hálás vagyok érte, azért, mert isten az én grafomániámat (is) használta csodás célja elréséhez: hogy megismertessen egy leányt fiával, jézussal.

2 korinthus 9:15 „az istennek pedig legyen hála az ő kimonhatatlan ajándékáért.”

csodálatos öt napot töltöttünk barátainknál dublinban. mónika és attila két éve dolgoznak írországban. ati taxizik, ismeri a várost, mint a tenyerét, vittek is minket jobbra, meg balra. a legjobb az volt, amikor móninak is szabadnapja volt, és négyesben elmentünk a tengerhez fókát etetni, meg egy söröskorsó-alakú tóhoz, amelynek a tőzegtől fekete a vize, és az oda hordott fehét homok miatt pedig tényleg úgy néz ki, mint egy nagy pohár habzó guiness (így kell írni?). a trinity college-ban láttuk írország legrégebbi hárfáját, valamint a book of kells-t, amely egy kódex az újszövetségi evangéliumokkal.

amikor vendéglátóink dolgoztak, önállósítottuk magunkat, és elmentünk a város botanikus kertjébe mókust etetni, meg a st. patrick katedrálisba, ahol mindenkinek volt saját kézimunkázott kispárnája a saját székecskéjén. sok érdekes dolgot hallottunk a városról, meg az emberekről. a legjobban az ország látszat-kereszténysége sokkolt. tilos az abortusz, „tehát” a nők elmennek egy másik országba, és ott gyilkolják meg a babájukat. minden ember keresztet vet, ha meglát egy templomot, de vasárnap nincsenek dugig ezek az épületek. nem szabad káromkodni, mégis, a szájuk tele van olyan mondatokkal, mint: „holy f­*ck!” vagy „f­*cking jesus!”.

sokat agyaltam, és rájöttem egy alapvető dolgora. hiába hoznak törvényt, vagy hiába van sok-sok tiltás az egyházban. ha az ember saját elhatározásából, saját meggyőződésből nem jut el odáig, hogy ezek szerint kellene élni, akkor minden hiábavaló. minden törvényre lehet fittyet hányni, minden vallásos tilalmat ki lehet játszani. az embereket nemigen lehet kényszeríteni semmire. így arra jutottam, hogy ez a biblia első számú törvénye, tehát, ha ezt valaki teljesíti, a többi sem talál süket fülekre, kemény szívre:

róma 12:2 „és ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által”

dublin

az összedőlt ikertornyok tövében áll az a kis templom, amelyet még az első amerikába érkezők építettek, s amely egykor new york legmagasabb épülete volt. a kis templomban elkerítettek egy kis helyet: az egyik keresztény pilgrim father, alapító atya itt imádkozott az emberekért, a születendő államért.

azóta felhőkarcolók emelkedtek köré, így az egykor legmagasabb templom ma már makettként hat a világváros közepén. az ikertornyok leomlásakor a pár száz méterre álló épületecske megmaradt, csupán a kertjében dőlt ki egy fa. a gyökerek kiemelkedtek a földből, amelyet egy megrendült szívű szobrász be is vont bronzzal. az így keletkezett alkotás címe mindent elárul: „gyökereink”. az ikertornyok összeomlottak, a több száz éves templom pedig rendületlenül hirdeti őseik istenbe vetett, megrendíthetetlen hitét. mintha csak azt mondaná:

róma 11:18 „nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.”

tanulni azért jó, mert napról napra úgy érzi az ember, nálánál kisebb, tudatlanabb kis porszem nincs is ezen a világon. hogy ez az ézés miért jó? mert jó a világra rácsodálkozni, jó megalázkodni a nagyobb ismeretanyaggal rendelkezők előtt, jó megtapasztalni isten hatalmasságát, és igen, néha jó megérezni, milyen kicsik vagyunk…

ezért járok olyan nagy örömmel a teológiára. minden alkalommal olyat tudok meg, amiről még csak nem is hallottam. megdöbbenek, nézek nagyokat, már létező tudásom kerül más megvilágításba… na, ennyit a nyálazásról, a lényeg, hogy most szombaton egyik órán egy kísérletről számolt be a tanár. gyerekekkel kísérleteztek tudósok, azt mondták nekik, hogy a kék szeműekhez nem lehet szólni, bennük nem lehet bízni. pár hét múlva interjúkat készítettek a gyerekekkel. ők bűnvallásként, sírva mesélték el a kamerának, hogy ők bizony beszélgettek kék szemű társaikkal. a gyerekek igazságérzete, ösztöne azt diktálta, hogy lépjenek kontaktusba a kékszeműekkel is. úgy tűnik, a gyűlölet valóban később nevelődik a gyerekekbe, alapból nem lennének előítéletesek, fajgyűlölők.

nem véletlenül mondta jézus, hogy engedjétek hozzám a gyermekeket!- folytatta a tanárunk. jézus tudja, hogy a gyermekek engedelmesek, és, hogy a jót, a szeretetet magukba szívják, és azt sugározzák mindenféle gyanakvás vagy érdek nélkül. ezért kell gyermeki hittel jézushoz mennünk: érdek nélkül, nyitottan, a jóra fogékonyan.

róma 13:8 „senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek.”

felkavaró színházi élmény volt a rudolf című musical. nem azért, mert a szereplők között felismertem egy békéscsabai ismerősömet, és fülembe csengett, mit mondana anyukám: „bezzeg ő vitte valamire!”… és még csak nem is azért, mert ebből a darabból származik menyegzői kisfilmünk zenéje... hanem azért sokkolt, mert tele volt tragédiával, átkokkal, bűnnel. sissi királyné egyetlen fiáról, a depresszív, magányos rudolfról szólt a darab, hogy hogyan szervezkedik, hogy a magyarok szabad országot alapíthassanak, hogy ő maga szerelem-alapú házasságot köthessen, hogy szabad legyen, hogy szeresse az apja…

nem, nem ítélem el őt szabadság utáni vágyáért, önmarcangolásáért, szeretet-éhségéért, mint ahogy azt régebben tettem volna. „ó, persze, egy hercegnek megvan mindene, nem kell csinálnia semmit, mit síránkozik már?”. pedig mindenkinek megvan a maga keresztje, és az neki a lehető legnehezebb. a totális jólétben is lehet valaki nyomorult.

ennek ellenére vallom, amit a bibliában olvastam: a lázadás átkot szül, az istentelen, az isteni rendet nem követő úgy öltözi fel az átkot, mint valami ruhát. egy királyi sarj sem teljesítette isten tervét: 'nem jó az embernek egyedül, adok néki hozzáillő segítőtársat'. a társ királyi körökben vagyoni alapon választatott, ez volt az egyetlen motiváció. a másik dolog, hogy isten azt mondja, 'az anyaméh gyümölcse jutalom, az ifjak olyanok, mint nyilak a hős kezében'. a királyfiakat jó, ha pár naponta látták szülei, nevelők nevelték, senkihez sem kötődött, szinte idegen volt a saját birodalmában. ezek a cselekedetek már akkor átkot szültek, amikor a főhős még csak épp megszületett, s máris magában hordozta élete tragédiáját. bűn bűnt követett: megcsalta számára kijelölt feleségét valakivel, akit szívből szeretett, s aki szíve alatt így törvénytelen gyereket hordott a szíve alatt. lázadása odáig vezetett, hogy megölte szerelmét, és magával is végztett. a bűn zsoldja a halál, a bűn velejárója a kapcsolati, bizalmi, vagy fizikai halál beállta.

a történelem számos szereplője masírozott a halálba, mert istent nem ismerve, bűnben és átok alatt élt.

5 mózes 28:20 „bocsát az úr tereád átkot, bomlást és romlást mindenben, amit kezdesz vagy cselekszel; mígnem eltöröltetel és mígnem gyorsasággal elveszesz a te cselekedeteidnek gonoszsága miatt, amelyekkel elhagytál engem.”

zsoltárok 109:18-19 „úgy öltözte fel az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az ő csontjaiba, mint az olaj. legyen az néki palástul, a melybe beburkolódzik, és övül, a melylyel mindenkor övezze magát.”

hazaérvén megtudtam, hogy édes drágámnak vissza kell mennie éjszakai műszakra, így, mivel nagyon keveset tudtunk együtt lenni, elhatároztam, hogy vele tartok. a műhelyben végül is csak este tizenegyik tartott a munka, addig én elkezdtem olvasni a teológiás kötelező olvasmányok közül az elsőt, rettegett tibor tanár úr ’máté evangéliumának magyarázatát’. erre a kincsre leltem a százhatodik oldalon:

„betlehem a zsidó honfoglalás előtt kánaánita város volt. ebben a korban a kánaániták harci istenének, lahum-nak szentelték oda. neve is erre utal: bethlahum= lahum háza. csodálatos, hogy úgy döntött isten: itt szülessen meg a messiás. az ótestamentumból jól ismert okok mellett ez is nagyon tanulságos: a béke fejedelme a háborgó világ centrumába érkezett. a honfoglalás után egyébként a zsidók megváltoztatták a város nevét. a szentségtörő „lahum” helyett lehem-nek hívták. így a teljes név jelentése ez lett: „kenyér háza”. innen indult el az „élet kenyere”, hogy

senki ne éhezzen, aki hozzá jön.”

audrey hepburn és john lennon életét kívül aligha olvastam mások vallomását, visszaemlékezését. most azonban kezembe került dobos károly életrajza, „az igazak útján”. két éjszaka alatt elolvastam, lélegzetelállító volt.

ez a református lelkész végigélte a két világháborút, megismerte az igazi éhezést, a kitelepítést, mégis, felnevelt négy gyereket, amely ugyanatól az asszonytól született neki. százkét évet élt. fiatalkorában létrehozta a kie mozgalmat (keresztény ifjúsági egyesület), hogy a háborút túlélt, vidéken élő parasztfiúknak ne csak a kocsma jusson szórakozásnak, meg a lélekölő mezőgazdasági munkák, hanem kaphassank valami mást, valami jobbat: jézust. megtanította őket sakkozni, röplabdázni, bibliát olvasni, kérdéseiket pedig kis lapocskákon tehették fel, és azt dobos meg is válaszolta nekik, a bibliára alapozva.

később, amikor a komcsik kerültek hatalomra, őt koholt vádak alapján elküldték – ők úgy hitték- az isten háta mögé, kecskeméttől negyven kilométerre, egy hatszáz fős tanyaközösségbe. itt is felvirágoztatta a gyülekezetet, reményt és sok-sok segítséget adott az ott élőknek, biciklin járt az emberekhez, és sosem szűnt meg őket jézus szeretetével szeretni. itt töltött tizenkét évet, adományokból felhúzott egy templomot, amelynek megszentelésére ezren gyűltek össze abban az időben, amikor a vallásos tevékenységért kemény büntetések jártak. pestre annak a férfinak a segítségével került vissza, akit még a zsidóüldözések alatt bújtatott. nyugdíjas évei elején még átvette a lepramissziót hazánban: asszonyok, lányok horgolták a kötözésre való fáslit, állították össze az élelmiszer, és gyógyszercsomagokat a főként ázsiában élő leprás, elhagyott betegeknek. ezek a mondatok fogtak meg a könyvben leginkább:

„szaporodjatok, sokasodjatok, ez áll az igében. a férfi meg a nő, az kettő, ha két gyerekük születik, még nem történik semmi, a szaporodás a harmadiknál áll be, a sokasodás meg a negyediknél. így van megírva.”

„amíg a bomba nem hullik a fejünkre, és békességben aludhatok, és annyi kenyeret ehetek, amennyi jólesik, egy szó panaszom sincsen.”

„amely nép és ország nem tartja meg isten erkölcsi törvényeit, az maga alatt vágja a fát.”

„szank volt az anyaegyház, aztán kiskunmajsa leányegyház, (…) de em volt ám, csak kerékpár, úgyhogy évente háromezer kilométert kellett nekem kerékpároznom. tizenkét évig így folytattam a munkát.”

„sokszor emlékeztetnek és tanítgatnak engem a szőlők, földek szélében mindenfelé található vadolajfasövény bokrai is. hatalmas tövisei vannak a vadolajfasövénynek. úgy gondolom, ilyenből fonták meg jézus krisztus számára is a töviskoronát. ezek a tüskés olajfasövények engem lépten-nyomon őreá emlékeztetnek, s jó is ez, mert ha az ő töviseire nem gondolnánk, állandóan a magunk töviseit vélnénk a legnagyobbnak és a legszúrósabbnak.”

„valahogy így kell szolgálni. mert jézus krisztusnak nincsenek nyugdíjasai.”

sokszor olvastam és hallottam már a tékozló fiú történetét. érteni is véltem, így amikor a bárka gyülekezetben ez jött fel most vasárnap, arra számítottam, hogy nem sok meglepetés fog érni az igehirdetés alatt. tévedtem. a történet így szól:

lukács 15:11-32 „egy embernek vala két fia; és monda az ifjabbik az ő atyjának: atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! és az megosztá köztök a vagyont. nem sok nap múlva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt. minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni. akkor elmenvén, hozzá szegődék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni. és kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki. mikor aztán magába szállt, monda: az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg! fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy! és felkelvén, elméne az ő atyjához. mikor pedig még távol volt, meglátá őt az õ atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt. és monda néki a fia: atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened: és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!

az atyja pedig monda az ő szolgáinak: hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira! és előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk. mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. kezdének azért vígadni. az ő nagyobbik fia pedig a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és tánczot. és előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az? az pedig monda néki: a te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza. erre ő megharaguvék, és nem akara bemenni. az ő atyja annakokáért kimenvén, kérlelé őt. ő pedig felelvén, monda atyjának: ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak. mikor pedig ez a te fiad megjött, a ki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot. az pedig monda néki: fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd! vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.”

a jóságos atya az isten. az egyik fiú eltávolodott tőle, és önfejűen elhagyta őt. kikérte a „jogos jussát”, az örökségét, noha tudjuk, hogy örökséget csak az illető halála után kaphatunk, azt is csak akkor, ha ránk hagyja. isten kegyelemből adja ajándékát, nem nyújthatjuk követelőn a kezünket érte. a fiú elment egy rideg-hideg helyre, ahol elherdálta a jussát, mert az istentől távol eső helyeken mindig van kivel és mire eltékozolni a pénzt/jó erkölcsöt/egészséget. a fiú azt hitte, a környezetéhez hasonlóan az apja is egy romlott ember, nyilván nem fog megkönyörülni rajta. az atya, vagyis isten azonban nem változik, szeretete örök, és mindig boldogan fogadja azt, aki hazatalál, hozzá fut. hogy miért nem megy utána a rideg-hideg földre, miért hagyja teljesen elzülleni? mert okító szándékú, mert azt akarja, hogy mindenki saját elhatározásából, őszintén térjen haza, ne színleg, rábeszélésből. a fiú félve tér vissza, és megdöbbenve látja, atyja mennyire jó és könyörületes. az otthon maradt fiú nem annyira jó és tökéletes, mint ahogyan azt gondolnánk. mert igaz, hogy végig ott volt atyja mellett, nem tékozolt és nem okozott gondot apjának… viszont ez csak képmutatás, hiszen nem is örül, hogy testvére hazajött, sőt vádolja is őt, öntelten lenézi, hogy a másik tékozolt, tehát ne egyenlő vele. ez azt jelenti, hogy az a fiú, aki végig az atyával volt, tehát átvitt értelemben a hívő, aki jónak ítéli magát, különbnek, az téved, és mindig örvendeznie kell azoknak, akik megtérnek, akik elfogadják isten atyaságát. istennek, mint atyának minden fiú nagyon fontos, mindig szeretettel vár, mindig megbocsát. nekünk, tékozló fiakak pedig le kell tennünk a büszkeségünket, és ha már moslékon élünk is, tudnunk kell kérni őt, hogy bocsásson meg, legyen újra az apukánk.

róma 8:15 „a fiúságnak lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: abbá, atyám!”

három hete sincs, hogy elhagytam a bányát, mégis, minden héten jártam már ott. most például szombaton tértem vissza, a csövigyüli vezetőjével készítettem interjút, és ha már ott voltunk, maradtunk az alkalmon is. pechünkre voltak vagy ketten, a szokásos tíz helyett. az alkalmat egy egykor csövesként, vasúti vagonokban éldegélő ember tartotta, aki megtért jézushoz, összeszedte magát, s ma már családos, dolgos, szolgáló lelkű férfi. az élete gyökeres fordulatot vett, mikor jézust választotta élete urának.

a gyülekezeti akalom elején imádkozott, egy srác gitárral dicsőített, majd jött az igehirdetés. ferenc arról beszélt, hogy szerinte az emberek nem ismerik istent, csak mások elmondásaira hallgatnak. ez nem elég, mert isten csodálatos voltát mindenkinek meg kell tapasztalnia, hiszen az elmondhatatlan mélyégű, magasságú, szélességű és hosszúságú. végtelen. azt mondta, neki próbálták elmesélni, milyen szép egy páva. ő hitte is, meg nem is, míg egy állatkertben épp előtte nyitotta ki a páva a farktollait, és azok lélegzetelállítóan pompáztak. a saját szemeivel látta a madár szépségét, őt már nem kell többé győzködni erről. istent is személyesen kell megtapasztalni, megismerni. ő megtette, ez bizonyos.

1 jános 5:20 „de tudjuk azt is, hogy az isten fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő fiában, a jézus krisztusban vagyunk. ez az igaz isten és az örök élet.”

1 jános 4:16 „és mi megismertük és elhittük az istennek irántunk való szeretetét. az isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az istenben marad, és az isten is őbenne.”

…ezt a mondatot nemrég olvastam, és nagyon elgondolkodtatott. végül is igaz. ha azt mondod, mindenben hiszel, mert mindenben van igazság, akkor könnyen ellentmondásba kerülsz. hiszen jézus azt mondta, ő az út, az igazság, az élet, és senki nem jut a mennybe, csakis őáltala. magyarán nem hiheted, hogy a „többiek” is igazat mondanak, hiszen vagy jézus, vagy buddha és társai. ha a lélekvándorlásban hiszel, akkor nem hihetsz egyúttal abban, hogy te isten egyetlen, előre eltervezett, okkal a földre küldött, megismételhetetlen teremtménye vagy. a kettő kizárja egymást. nem hiheted, hogy bűneid jogos következménye a betegség, az átkok, ha azt hiszed, hogy jézus meghalt érted, és tiéd a gyógyulás és a megbocsátás. a világ kettes számrendszerben működik. vagy dohányzol, vagy nem, vagy megszülöd a gyerekedet vagy elveteted, de nem lehet „csak egy kicsit” emellett vagy amellett dönteni.

tegnap sokkolt egy ismerősöm iwiw-es oldala. a képei között van valami buddhista vezér, meg egy indiai isten jele, és hasonlók. annyira elkeseredtem, hogy azt nem tudom elmondani. egyszerre voltam szomorú és dühös, csalódott, és lehangolt. más esetében is ez lettem volna, de tudva, hogy ezt a lányt én egyszer meghívtam alpha kurzusra, el is jött, majd mereven elutasított mindenféle további invitációt jézus krisztus irányába!? és most megtalálta őt valami más. régebben még azt gondoltam, hogy jó, a lényeg, hogy az ember harmóniába kerüljön önmagával, megtalálja a békét és a boldogság forrását, legyen az bármiféle vallás. ma már nem így gondolom. isten azt mondta, hogy ő az egyedül élő isten, és a többiek nem azok. vajon a többi vallás istene is azt mondja, amit jézus, hogy „csak ő, és senki más?” összetörtem, mert rájöttem, hogy nem voltam jó agyagedény isten kezében, amelybe ki tudta volna önteni szeretetét, és el tudta volna érni ezt a lányt rajtam keresztül. elrontottam valamit, mert a lány futva menekült buddha karjaiba, mert valami rémisztőt mondhattam neki jézusról. elkeseredésemben elkezdtem imádkozni érte, és egyre jobban fájt, hogy alkalmatlan voltam egy feladatara, amelyet isten nekem szánt. ha valaki éli kis világát, és nem akar „vallásos”, jézushoz tartozó lenni, az oké, olyat már sokat láttam, fájt, de nem szenvedtem tőle. de most, ahogy látom meditáló, idegen, fals tanokat magába szívó barátnőmet, úgy érzem, meghasad a szívem. „az zsákutca, te!” kiáltanám, de úgysem értene meg.

ez a történet vígasztal:

1 királyok 18:20-39 „és elkülde akháb mind az egész izráel fiaihoz, és egybegyűjté a prófétákat a kármel hegyre. és odamenvén illés az egész sokasághoz, monda: meddig sántikáltok kétfelé? ha az úr az isten, kövessétek őt; ha pedig baál, kövessétek azt. és nem felelt néki a nép csak egy szót sem. akkor monda illés a népnek: én maradtam meg csak egyedül az úr prófétái közül; míg a baál prófétái négyszázötvenen vannak; adjatok azért nékünk két tulkot, és õk válaszszák magoknak az egyik tulkot, a melyet vagdaljanak darabokra, és rakják a fákra; de tüzet ne tegyenek alája; én pedig a másikat készítem el, a melyet a fákra rakok, de tüzet én sem teszek alája. akkor hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, és én is segítségül hívom az úrnak nevét; és a mely isten tűz által felel, az az isten. és felelvén az egész sokaság, monda: jó lesz! és monda illés a baál prófétáinak: válaszszátok el magatoknak az egyik tulkot, és készítsétek el ti először; mert ti többen vagytok, és hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, de tüzet ne tegyetek alája.

és vevék a tulkot, a melyet nékik adott, és azt elkészíték, és segítségül hívák a baálnak nevét reggeltől fogva délig, mondván: baál! hallgass meg minket! de nem jött szó, sem felelet. és ott sántikáltak az oltár körül, a melyet készítettek. akkor monda illés az egész sokaságnak: jõjjetek én hozzám. és hozzá méne az egész sokaság, és megépíté az úr oltárát, a mely leromboltatott volt. és vőn illés tizenkét követ, a jákób fiai nemzetségeinek száma szerint, a kiknek az isten azt mondotta volt: izráel legyen  a te neved; és oltárt építe a kövekből az úr nevében, és egy árkot húzott az oltár körül, a melybe két véka vetni való mag férne. és oda készíté a fát, és felvagdalá a tulkot, és felraká azt a fára; és monda: töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek az égőáldozatra és a fára. monda ismét: tegyétek ezt még egyszer! és másodszor is azt tevék. monda még is: harmadszor is tegyétek meg! és harmadszor is azt mívelék; úgy, hogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az árok is tele lett vízzel. és a mikor eljött az esteli áldozás ideje, oda lépett illés próféta, és monda: óh uram, ábrahámnak, izsáknak és izráelnek istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy az isten az izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem. hallgass meg engem, uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az úr vagy az isten, és te fordítod vissza az ő szívöket! akkor alászálla az úr tüze, és megemészté az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, a mely az árokban volt. mikor ezt látta az egész sokaság, arczra borult, és monda: az úr az isten!

az úr az isten!”

a beteg előkészítve a beavatkozáshoz. a műtő üveg ablakán át látom, éppen felfektetik a műtőasztalra. egy idős, súlyosan beteg asszony a mai első eset. a műtét nem ígérkezik nehéznek, de aprólékos munkát igényel, ezért fárasztó.

a bevonuláskor nem szólnak fanfárok, csak néhány készülék zümmögése jelzi, hogy működésre kész. kölcsönösen köszöntjük egymást. a beteg hetvenöt feletti, az elképzelhető összes betegség birtokában. váratlanul szólal meg:
- mielőtt elaludnék, szeretnék imádkozni! lehet?
- persze, csak tessék. - mondom bosszúsan.
- köszönöm, fiam. - s belekezd csendesen.
- domine!............ámen! - mondja e két szót.
- csak ennyi? - kérdezem meglepetten.
- csak ennyi.
- uram!..............úgy legyen!
- igen, fiam. ez minden. e két szó közöttieket az úr úgyis tudja. tudja mit mondanék, mit kérnék. én nem kérek magamnak semmit, de elfogadom amit tőle kapok. tudom ma ő vezeti a doktor urak kezét, így nem hibázhatnak.
....mereven állunk, feltartott kézzel. talán csak a maszkok mögötti szemüvegek csillognak fényesebben, mint korábban.
- lehet még egy kérésem ?
- igen, természetesen.
- szeretném elénekelni a legszebb énekünket, ha még tudom, mert nagyon álmosodom.

ekkor remegő, halk hangon belekezd a 42.zsoltár első sorába
- mint a szép híves patakra, a szarvas kívánkozik,
a következő sortól az egyik műtősnő csatlakozik:
- lelkem úgy óhajt uramra, és hozzá fohászkodik.....
a versszakot már öten fejezzük be a capella:
- tehozzád én istenem, szomjúhozik én lelkem.
vajon színed eleiben mikor jutok, élő isten?
egy mély sóhajjal álomba merül a néni.
- törlést kérek! a szemüvegemre.
még várok egy percet, hogy összeszedjem magam.
- ha isten velünk..... kezdhetjük! ..... kérem intubálni!

valahol külföldiában most zajlik egy bonyolult kísérlet. fizikusok arra akarnak rájönni, hogyan keletkezett a föld, s rajta az élet. iszonyatos pénzeket emészt el, és, ahogy hallottam, le is kellett állniuk, mert elromlott a részecskegyorsítójuk. (még szerencse, hogy istennek semmije nem mondta fel a szolgálatot teremtés közben.)

azért imádkozom, hogy érje el ezeket a fizikusokat isten szelleme, és térjenek meg ott, a laborban. essenek térdre isten hatalma előtt, változzon meg a szívük úgy, hogy szinte ne is értsék, mit is kerestek ott, mit is akartak bizonyítani. a média kénytelen lenne beszámolni a csodaszámba menő történésről, és minden országba eljutna a megtért tudósok híre. nem a tudománnyal van bajom, isten szerintem azért engedi az embert a világ dolgaiba ennyire belelátni, hogy hadd csodálkozzanak, gyönyörködjenek a teremtés mélységeiben... a tudomány kell, mert erősíti a hitet, ha látjuk, hogy a semmiből nem lesz semmi, és, hogy a világ egy intelligens elme tervezése. szerintem a tudomány ateizmussal társulva tragikus, elkeseredett, vég nélküli kutakodás. pedig a megoldás ott van az orruk előtt.

2 timóteus 4:3-4 "mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; és az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak."

egy dolog miatt vártam már, hogy ősz legyen: újra mehettem iskolába. esett az eső, ilyenkor a „legjobb” biciklizni, úgyhogy eltekertem a benczúr utcába. idén újra tanít az a tanár, akinek már a megjelenésétől is rettegek, de a tudása előtt meg csodálattal állok. jézus nemzetségtáblájáról beszélt. arról, hogy vannak közöttük gyilkosok, meg parázna asszonyok, és, hogy egy király családfája lehetne ennél előkelőbb is, az utókor mégsem érezte, hogy érdekből kozmetikáznia kellene. miért nem? mert jézus mindenkié. a szegényeké, a bűnösöké, a mindennapi embereké. nem csak a gazdag, steril-elit-példaértékű családi kötelékekből érkezetteké.

isten nem azoknak szánja csodáit, akik megérdemlik, hanem mindenkinek, aki megnyitja magát, aki hisz, és aki befogadja. legyen az akár bűnös, szegény, vagy nem jó családból való. az előadást az a tény zavarta meg, hogy a hősök terén már forrongtak az emberek, így szélnek eresztettek bennünket is. átbicikliztem a kommandósok csoportján, a zászlótengeren, és örvendeztem, hogy életemet nem itt, hanem egy olyan országban kell leélnem, ahol a királyt szeretik, ahol a vezető mindenkinek a javát szolgálja, és ahol az uralkodó mindenkié.

zsoltárok 45:6-7 „trónod oh isten örökkévaló; igazságnak pálczája a te királyságodnak pálczája. szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot.”

számomra totál megdöbbentő kérés talált meg nemrég: a jelige főszerkesztője keresett meg azzal, hogy segítsem őt a szerkesztésben, úgymond legyek segédszerkesztő. hirtelen azt hittem, viccel, de nem. két éve írok a lapba, az odáig stimmel, mert írni négyéves korom óta tudok, na de másokkal pörölni, megbántani őket egy-egy cikkük megnyirbálásával? jellememhez egyáltalán nem illő dolog ez, tehát nem tudom, isten mit fog ebből kihozni… most olvasom azt a számot, amely hamarosan megjelenik, és amelynek egyik legjobb cikkéből „loptam ki” ezt a pár sort… (első hiba, amelyet egy segédszerkesztő nem tesz: nem teszi fel a netre a még meg sem jelent újság részletét. de persze pozitívan is fel lehet ezt fogni: "tanácsolom, hogy mindenki szerezze meg a jelige következő számát, mert irtó jó, íme egy kis ízelítő"):

„végül egy erdő közepén lévő tanyára költöztem, itt önellátó gazdaságot hoztam létre. három évig éltem ott, kecskéket, bárányokat tartottam, méhészkedtem. az volt a tervem, hogy leválok a világról, és soha nem megyek emberek közé. kétszer azért bementem a városba, debrecenbe. mindkét alkalommal találkoztam egy-egy fiúval, aki bizonyságot tett nekem a megtéréséről. az egyikőjük kihozott nekem a tanyára egy bibliát is. a másik azt hangsúlyozta, ha nagy bajban vagyok, ne felejtsem el, jézust bármikor segítségül hívhatom majd. egy év telt el ezek után, nem működött a gazdaság, megdöglöttek az állataim, nem tudtuk, hogy miért, az állatorvos sem értette. minden teljesen tönkrement, minden elpusztult. a kapcsolatom is a barátnőmmel, aki most a feleségem (pedig nagyon szerelmesek voltunk). benne láttam a hibát, hogy nem mennek a dolgaink. menekülni kezdtem, próbáltam megint újat kezdeni. ám, egy különleges utazás, egy vonatút során isten megmutatta, hogyan gondolkoztam, miket tettem, és ezzel mit értem el. az addigi éltem mérlege olyan elkeserítő volt, hogy a vonatról teljesen kikészülve szálltam le. visszamentem a tanyára, három napig a földön feküdtem, nem ettem, nem ittam, öngyilkos akartam lenni. eszembe jutott a fiú bizonyságtétele, hogy jézust bármikor segítségül hívhatom. végül rászántam magam, imádkoztam istenhez, hogy jézus krisztus, ha vagy, most gyere, mert innen semmit nem tudok tenni. ez volt a totális megsemmisülés állapota. ahogy imádkoztam, az isten békessége és szeretete teljesen betöltött. megnyugodtam, lecsendesedett szívemben a vihar, tudtam aludni, hihetetlen békesség járta át a szívemet. ezután, mivel senki mást nem ismertem, felhívtam a két fiú közül az egyiket, aki elvitt debrecenben egy sátoros evangelizációra. az ige a tékozló fiú történetéről hangzott, s tudtam azonnal, hogy ez nekem szól. odamentem a kereszthez, és

átadtam az életemet istennek.”

brigi tegnap talált az utcán négy kiscicát. megsajnálva őket elkezdett telefonálgatni, de a menhelyek tele vannak... így elhozta ide őket, az irodába. reggel jöttem be, és hallottam, hogy nyávognak a kis újszülöttek. megetettük őket injekciós tűvel. még a szemüket sem nyitották ki, itt alszanak egy kosárban, és ha éhesek, felsírnak.

sosem éreztem még ezt: szívembe markol a tény, hogy valaki ránk (rám is) van szorulva. nélkülünk már nem élnének. persze, az emberek is vágynak segítségre, és a csövin is láttam: életmentő lehet egy megértő beszélgetés, egy ágy télvíz idején… mégsem volt még olyan érzésem, hogy konkrétan én lehetek az, akinek köze van egy élet megmentéséhez…

istennek nagyon jó lehet. naponta megtapasztalhatja, milyen gondoskodni valakiről, milyen egyetlen táplálékforrásnak lenni. ha egy ember szellemileg újjászületik, megtér, rájön, hogy a testen kívül van egy szellem is, aki megszületni, élni, növekedni akar, akkor ott kezdi, mint egy csecsemő. én huszonöt évesen lettem szellemi csecsemő. nem tudtam semmit arról, milyen kereszténynek lenni. olvastam a bibliát, és egyre több dolgot fedeztem fel benne az istennek tetsző, boldog életről. egy "isteni tejen függő", tudatlan, tapasztalatlan csecsemő voltam. kiszolgáltatott. szerintem isten úgy nézett rám is, mint én most ezekre a cicákra: védtelen, élni akaró, szeretetre vágyó piciny szellem, mely ujjong, ha vezetésre, törődésre lel.

zsidók 5:12-14 "mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, a kiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre. mert mindaz, a ki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédiben, mivelhogy kiskorú: az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint a kiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.”

1 péter 2:2-3 „mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek; mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az úr.”

életem első harmadában, világiként nem sok esküvőn voltam, és persze az a kevés sem volt keresztény ünnep. mióta megtértem, voltam vagy öt keresztény menyegzőn, a miénket is beleértve. nem az volt a különbség, hogy az egyiken nem volt alkohol és tánc, de még csak nem is az volt más, hogy az egyiken többször hangzott el jézus neve.

unokatestvérem szombati esküvőjén (amely egyébként csodaszépre és bájosra sikeredett) az volt a szomorú, hogy ment a világi mulatós, és az emberek önmagukról megfeledkezve énekelgették, hogy „forgatja a karikagyűrűjét, siratja a régi szeretőjét”…(miért természetes a megcsalás, a szerető, miért gondolják azt, hogy az esküvő egyenlő az önként vállalt rabsággal?)

sőt unokatesómat beválasztották a papucsférjek rendjébe. nem hogy azt mondták volna el neki, hogy ne igazodjon ehhez a világhoz, hanem legyen kemény vezetője a családjának, vállaljon felelősséget, legyen véleménye, és a fontos dolgokban ő hozza meg a döntést. istennek ez a terve a férfiakkal. a szellemi-anyagi-testi vezetés. isten a macsókat részesíti előnyben. na jó, ez egy kicsit túlzás, de a lényeg: a férfi vezetésre, a nő behódolásra, alkalmazkodásra terveztetett.

nem akarom ezt túlzásba vinni, de szerintem egy esküvő ne legyen tele negatív megvallásokkal, sőt kvázi átkokkal. mi az, hogy régi szerető? miért papucsférj? miért mondatják el egy férfival, hogy boldogan fog ablakot pucolni, ki mondta, hogy ez egy férfi feladata? és ha ezek hamis dolgok, akkor miért mondjuk és mondatjuk el egy ünnepi alkalmon? sokan hisznek a szavak erejében: hogy ha kimondják, hogy meggyógyultak, akkor tényleg egészségesek lesznek, vagy, ha jót mondanak róluk („sikeres vagy és szép”), akkor az kisugárzik, és tényleg olyan lesz az ember… mégsem gyakorolják ezt tudatosan, hanem utat engednek a „romlott beszédnek”, úgymond viccből.... de vajon lehet-e ezzel viccelni?

én, megismerve az úr jézust, és az ő teremtő szavait, a 4 mózes 6:24-26-ot mondom rájuk, az unokatestvéremre, és feleségére, beára:

„áldjon meg tégedet az úr, és őrizzen meg tégedet. világosítsa meg az úr az ő orczáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad. fordítsa az úr az ő orczáját te reád, és adjon békességet néked.”

így mutatják jézust jelnyelven:

http://www.hallatlan.hu/hu/szavak/kategoria/17/1779

és így azt, hogy baptista :)

http://www.hallatlan.hu/hu/szavak/kategoria/17/1767

„ezt mondta az úr: mivel sion leányai büszkélkednek, fejüket fenn hordva, szemükkel kacsingatva járnak, kényeskedve lépegetnek, és lábpereceikkel csilingelnek, ezért kopasszá teszi az úr sion leányainak a fejét, és fölnyíratja halántékukat az úr.

azon a napon eltávolítja ékszereiket az úr: a lábpereceket, a napocskákat és holdacskákat, a függőket, karpereceket és fátylakat, a fejdíszeket, lábláncokat, díszes öveket, az illatszeres szelencéket és a talizmánokat, a gyűrűket és orrpereceket, a díszruhákat, köpenyeket, sálakat és tarsolyokat, a tükröket, az alsóruhákat, a turbánokat és vállkendőket. akkor a balzsamillat helyén bűz lesz, az öv helyén kötél, a fodorított haj helyén kopaszság, a díszköpeny helyén daróc, a szépség helyén szégyenbélyeg.”

ézsaiás 3:16-24

megünnepeltük édes drágám harmincegyedik születésnapját. megvettem neki izráel utikönyvét (készülünk menni, remélem, kedvésbé lesz 'kalandos', mint a nászutunk), öntöttem neki - életemben először - egy piros, jázmin illatú, talp alakú szappant ('együtt a hosszú úton' mottóval), és kapott egy macit is, aki a mi fotónkat viseli a pólóján. :)

szerettem ilyen kis hülyeségeket készíteni embereknek. nem nagyon értékelték, ami engem letört, pedig hát csak őszinték voltak. "egy férfi nem vágyik ilyen kis infantilis baromságokra" - mondták, én pedig elhittem... nem kellett volna. amikor megtértem jézushoz, rájöttem, ezeknél a fickóknál azért nem "vágódtam be", mert másvalaki volt számomra elkészítve. valaki, aki illik hozzám, értékeli a "hülyeségeimet", vagy esetleg ő is hasonlóan fogja fel a dolgokat (ajándékozás, utazás, adakozás, lakás, öltözködés). és egyszer csak megérkezett az a férfi, aki nekem lett teremtve. ezt első pillantásra nem gondoltam volna (dániel több volt, mint nem szimpi, de aztán...), magam is meg voltam döbbenve, hogyan lehet valakibe ennyire beleszeretni. azóta közös dolgok tömegét fedezzük fel magunkban, és ez jó. ez tervszerű.

örülök, hogy mire ő jött, nem felejtettem el "magamat adni", kis baromságokat ajándékba elkészíteni, satöbbi... mert jött valaki, aki rácsodálkozó, hálás módon tudja fogadni. (hála istennek! a szó szoros értelmében hála neki!)

örvendek, hogy nem vesztettem el a reményt, hogy én is "kellek valakinek". hálás vagyok a reményért.

"isten azt akarja, hogy az ő bátorításának üzenete eljusson hozzánk, mert különben az elménket elsüketíti a körülmények dübörgése, szívünk ajtaja pedig bezárul a reménység előtt."

augusztus 29.: keresztelő szent jános „nyakavágásának", vértanúságának feltételezett emléknapja.

„legendája szerint, amikor a hóhér tömlöcében fölkereste, keresztelő jános az úristenhez fohászkodott, s szelíden hajtotta nyakát a tőkére. fejét a középkorban vagy kifaragták, vagy tál fenekére festették: érintése fejfájást gyógyított. a régi ember azt tartotta, hogy ünnepén nem tanácsos szabni, vágni. fővétele napján nem jó tálból enni, csak lábasból (a hóhér tálba csorgatta jános vérét, s azon vitte a fejét az úrnő elé). a ruszinok nem esznek semmit e napon, aminek feje adatott; böjt a görögkatolikusoknál, csak gyümölcsöt, dinnyét esznek, kést nem használnak. a káposztafejekre ütögetnek a németprónaiak: „nyakavágó jános könyörögj, hogy a káposztának szép feje legyen!"

ez nem vicc. ilyen tényleg van. jó azonban tudni, hogy isten sosem kért efféle ünneplést, megemlékezést, tiszteletet, önmegtartóztatást. helyette ezt mondja:

1 timóteus 4:1-3  „az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén. hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben. akik tiltják a házasságot, sürgetik az eledelektől való tartózkodást, melyeket isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, a kik megismerték az igazságot.”

máté 5:8 „boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az istent meglátják.”

nem mondhatnám, hogy világiként túl sokat gondolkoztam olyan mély kérdéseken, mint a halálbüntetés és "társai". elintéztem annyival, hogy jobb is, ha az elvetemült gyilkosokat megállítjuk azzal, hogy úgy büntetjük őket, ahogy ők is ítélkeztek mások felett: halállal.

aztán megtértem, és megismertem isten nézőpontját. ő azt mondja, ne ölj. ő kijelenti: enyém a bosszúállás. és, hogy bocsássatok meg másoknak, épp úgy, ahogy én megbocsátottam nektek. közben láttam fia gyilkosának megbocsátó anyát, a börtönben megtérő, lelkiismeretével élete végéig harcban álló fogva tartottat, és azt mondtam, isten nem kér lehetetlent.

pénteken megnéztük a „ments meg, uram!” című filmet az angyalföldi baptistákkal. arról szólt, hogy egy egy apáca hogyan látogatott a kivégzéséig egy fiatal párt meggyilkoló, siralomházban lévő embert. a nő rendületlenül isten szeretetét sugározza a gyilkos felé. maga is meg-meginog, imában kéri istent, hogy tegye őt erőssé, hogy ne a gyilkost, hanem az embert lássa benne.

közben nagy erkölcsi igazságok puffognak; ellátogatunk a siralomházba, ahol törvényi szabályozással, teljesen legálisan megy a gyilkosság: itt végzik ki az elítélteket. az egyik alkalmazott (végül is egy hidegvérű gyilkos, hiszen neki a hivatása a méreginjekció beadása) elmeséli az apácának, hogy az ő munkája az elítéltek bal lábának leszíjazása. minden kivégzésnél jelen van, hatékonyan közreműködik emberi életek kioltásában.

az apáca mérhetetlen nagy lelki erőről tesz tanúbizonyságot, és ezzel csal könnyeket a szemünkbe. a végén a fiatal pár szülei maguk is meghajolnak eme erkölcsi nagyság felett, és megrendíti őket az is, hogy a gyilkos utolsó szavaival megbocsátásukért esedezik. isten ezt az apácát használta fel igazsága hirdetésére, és a férfi lelkiismeretének felébresztésére.

mielőtt felháborodó, kioktató, vagy lesajnáló véleményekkel bombáznál, csak annyit mondok, hogy én csupán egy filmélményemről számoltam be. én sem tudom, hogy hogyan kéne csinálni, vagy hogyan nem. nem tudom, én hogyan viselkednék egy ilyen helyzetben. csak azt tudom, isten megmutatta ebben a filmben (mely nem mellesleg igaz történeten alapszik), hogy amit ő kér, azt meg lehet tenni, azért meg lehet dolgozni (testileg és lelkileg). megmutatta, hogy jézust követni nem (csak) annyit tesz, hogy vasárnap felvesszük a szép ruhánkat. jézus tanítványának lenni néha fáj, mert leköpnek, megaláznak, vagy összetörik a szívedet.

máté 7, 1-2 „ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.”

így szól bábel tornyának története:

„az egész földnek ugyanaz volt a nyelve és ugyanazok voltak a szavai. amikor keletről elindultak, sineár földjén találtak egy nagy síkságot és ott letelepedtek. így szóltak egymáshoz: „gyertek, csináljunk téglát és égessük ki.” a tégla épületkő gyanánt szolgált, a szurok pedig kötőanyagul. tán így szóltak: „rajta, építsünk várost és tornyot, amelynek teteje az égig ér. szerezzünk nevet magunknak, és ne szóródjunk szét a földön!” akkor az úr leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet az emberek építettek. így szólt: „nézzétek, egy népet alkotnak és egy nyelvet beszélnek. ez csak a kezdete tevékenységüknek. ezután semmi sem lesz nekik lehetetlen, aminek a megvalósítását elgondolják. ezért szálljunk le és zavarjuk össze nyelvüket, hogy senki ne értse a másik nyelvét!” az úr tehát szétszórta őket onnét az egész földön, s abba kellett hagyniuk a város építését. ezért nevezik azt bábelnek, mivel az úr ott zavarta össze az egész föld nyelvét és onnét szórta szét őket az úr az egész földön.”

isten azt a parancsot adta nekünk, hogy sokasodjunk, és foglaljuk el az egész földet. gondolom, azért tette ezt, hogy az egész teremtett föld változatos legyen, ne legyenek degenerált gének, egymás között szaporodás, élelmiszerhiány, zsúfoltság… szóval, noha parancsolatot adott, ezzel is csak a javunkat akarta. az ember azonban okosabbnak akart bizonyulni, át akarta húzni az úr számításait, és egy helyen akart letelepedni. sőt mi több, elbizakodottan azt mondta, hogy ha egy helyben marad, nem lesznek korlátai, mindenre képes lesz, még talán istennél is nagyobb dolgok véghezvitelére… isten ezért szórta szét az embereket, és keverte össze a nyelveket. mehetett volna ez természetesen, áldott módon, de büntetés lett belőle, mert az ember fellázadt isten jó terve ellen.

isten hatalmasságát tapasztaltam meg tegnap (is). rádöbbentem ugyanis, hogy annak ellenére, hogy isten összekeverte a nyelveket, és szétszórta a népeket a világba, azért maradtak közös nyelvek is. például a zene és az isten dícsérete. mert lehet, hogy nem értjük minden szavát a dalnak vagy a bizonyságtételnek, mégis libabőrzünk, sírva fakadunk, vagy érteni véljük a témát…

tegnap az angyalföldi baptisták nemzetközi estjén jártam. az albánok, az etiópok, és a mongolok mutatták be országukat, az ottani kereszténység helyzetét, valamint azt, hogy ők hogyan találkoztak jézussal egy muzulmán, egy buddhista, és egy névleg vallásos országban. a mongolok még énekeltek is, az etióp férfi pedig olyan megható történetet mesélt el arról, hogy hogyan került ösztöndíjas diákként menekülttáborba, onnan egy bibliaiskolába, hogyan kapott egy feleséget, hogy többeknek a szeme megtelt könnyel. az albán fiú angolul beszélt, és egy magyar lány tolmácsolta. a mongol férfit egy mongol-magyar lány tolmácsolta magyarra, aki egy magyar lány tolmácsolt angolra. a végén már nem is értettem ezt a bábeli zűrzavart, de a lényeg, hogy

isten érezhetően gyönyörködött benne.