myjesus

sokszor olvastam és hallottam már a tékozló fiú történetét. érteni is véltem, így amikor a bárka gyülekezetben ez jött fel most vasárnap, arra számítottam, hogy nem sok meglepetés fog érni az igehirdetés alatt. tévedtem. a történet így szól:

lukács 15:11-32 „egy embernek vala két fia; és monda az ifjabbik az ő atyjának: atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! és az megosztá köztök a vagyont. nem sok nap múlva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt. minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni. akkor elmenvén, hozzá szegődék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni. és kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki. mikor aztán magába szállt, monda: az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg! fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy! és felkelvén, elméne az ő atyjához. mikor pedig még távol volt, meglátá őt az õ atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt. és monda néki a fia: atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened: és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!

az atyja pedig monda az ő szolgáinak: hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira! és előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk. mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. kezdének azért vígadni. az ő nagyobbik fia pedig a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és tánczot. és előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az? az pedig monda néki: a te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza. erre ő megharaguvék, és nem akara bemenni. az ő atyja annakokáért kimenvén, kérlelé őt. ő pedig felelvén, monda atyjának: ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak. mikor pedig ez a te fiad megjött, a ki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot. az pedig monda néki: fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd! vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.”

a jóságos atya az isten. az egyik fiú eltávolodott tőle, és önfejűen elhagyta őt. kikérte a „jogos jussát”, az örökségét, noha tudjuk, hogy örökséget csak az illető halála után kaphatunk, azt is csak akkor, ha ránk hagyja. isten kegyelemből adja ajándékát, nem nyújthatjuk követelőn a kezünket érte. a fiú elment egy rideg-hideg helyre, ahol elherdálta a jussát, mert az istentől távol eső helyeken mindig van kivel és mire eltékozolni a pénzt/jó erkölcsöt/egészséget. a fiú azt hitte, a környezetéhez hasonlóan az apja is egy romlott ember, nyilván nem fog megkönyörülni rajta. az atya, vagyis isten azonban nem változik, szeretete örök, és mindig boldogan fogadja azt, aki hazatalál, hozzá fut. hogy miért nem megy utána a rideg-hideg földre, miért hagyja teljesen elzülleni? mert okító szándékú, mert azt akarja, hogy mindenki saját elhatározásából, őszintén térjen haza, ne színleg, rábeszélésből. a fiú félve tér vissza, és megdöbbenve látja, atyja mennyire jó és könyörületes. az otthon maradt fiú nem annyira jó és tökéletes, mint ahogyan azt gondolnánk. mert igaz, hogy végig ott volt atyja mellett, nem tékozolt és nem okozott gondot apjának… viszont ez csak képmutatás, hiszen nem is örül, hogy testvére hazajött, sőt vádolja is őt, öntelten lenézi, hogy a másik tékozolt, tehát ne egyenlő vele. ez azt jelenti, hogy az a fiú, aki végig az atyával volt, tehát átvitt értelemben a hívő, aki jónak ítéli magát, különbnek, az téved, és mindig örvendeznie kell azoknak, akik megtérnek, akik elfogadják isten atyaságát. istennek, mint atyának minden fiú nagyon fontos, mindig szeretettel vár, mindig megbocsát. nekünk, tékozló fiakak pedig le kell tennünk a büszkeségünket, és ha már moslékon élünk is, tudnunk kell kérni őt, hogy bocsásson meg, legyen újra az apukánk.

róma 8:15 „a fiúságnak lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: abbá, atyám!”