hálaadó nap volt a gyülekezetünkben. ez a szokás amerikában honosodott meg inkább, amikor az európában üldözött protestánsok új életet kezdtek a tengerentúlon, és az első éves éhezés, rossz termés, szenvedés után bő termést szüreteltek. akkor hálából a gazdag termés zsengéjét istennek ajánlották. ezt azóta is ünneplik, bár gyanítom, hogy ma már csak egy dorbézolásra, pénzköltésre okot adó henyélés az egész.

visszatérve a tizenötödik kerületbe: minket egy csodásan feldíszített asztal várt, roskadozva, bőven megrakva mézédes gyümölccsel és egészséges zöldséggel. csodaszép látvány volt. az igehirdetés arról szólt, vajon nevelhető-e a hála, megtanítható-e a gyerek a hálás „köszönöm”-re, vagy örökre megmarad szájában-szívében egy érdekből vagy tradícióból elmondott szófordulatként. ha valaki jézust választja élete urának, ha valaki találkozik istennel, nem kell erőlködni, hogy hálás legyen a szíve: átalakul az magától is. az alkalmat közös étkezés zárta, melyre azok a vendégek is hivatalosak voltak, akiket azért hívtak meg a gyülekezet tagjai, mert értük éreztek hálát. én egy olyan leányt invitáltam, akinek a megtérésében, elmondása szerint, ez a blog is szerepet játszott. hálás vagyok érte, azért, mert isten az én grafomániámat (is) használta csodás célja elréséhez: hogy megismertessen egy leányt fiával, jézussal.

2 korinthus 9:15 „az istennek pedig legyen hála az ő kimonhatatlan ajándékáért.”