számomra totál megdöbbentő kérés talált meg nemrég: a jelige főszerkesztője keresett meg azzal, hogy segítsem őt a szerkesztésben, úgymond legyek segédszerkesztő. hirtelen azt hittem, viccel, de nem. két éve írok a lapba, az odáig stimmel, mert írni négyéves korom óta tudok, na de másokkal pörölni, megbántani őket egy-egy cikkük megnyirbálásával? jellememhez egyáltalán nem illő dolog ez, tehát nem tudom, isten mit fog ebből kihozni… most olvasom azt a számot, amely hamarosan megjelenik, és amelynek egyik legjobb cikkéből „loptam ki” ezt a pár sort… (első hiba, amelyet egy segédszerkesztő nem tesz: nem teszi fel a netre a még meg sem jelent újság részletét. de persze pozitívan is fel lehet ezt fogni: "tanácsolom, hogy mindenki szerezze meg a jelige következő számát, mert irtó jó, íme egy kis ízelítő"):

„végül egy erdő közepén lévő tanyára költöztem, itt önellátó gazdaságot hoztam létre. három évig éltem ott, kecskéket, bárányokat tartottam, méhészkedtem. az volt a tervem, hogy leválok a világról, és soha nem megyek emberek közé. kétszer azért bementem a városba, debrecenbe. mindkét alkalommal találkoztam egy-egy fiúval, aki bizonyságot tett nekem a megtéréséről. az egyikőjük kihozott nekem a tanyára egy bibliát is. a másik azt hangsúlyozta, ha nagy bajban vagyok, ne felejtsem el, jézust bármikor segítségül hívhatom majd. egy év telt el ezek után, nem működött a gazdaság, megdöglöttek az állataim, nem tudtuk, hogy miért, az állatorvos sem értette. minden teljesen tönkrement, minden elpusztult. a kapcsolatom is a barátnőmmel, aki most a feleségem (pedig nagyon szerelmesek voltunk). benne láttam a hibát, hogy nem mennek a dolgaink. menekülni kezdtem, próbáltam megint újat kezdeni. ám, egy különleges utazás, egy vonatút során isten megmutatta, hogyan gondolkoztam, miket tettem, és ezzel mit értem el. az addigi éltem mérlege olyan elkeserítő volt, hogy a vonatról teljesen kikészülve szálltam le. visszamentem a tanyára, három napig a földön feküdtem, nem ettem, nem ittam, öngyilkos akartam lenni. eszembe jutott a fiú bizonyságtétele, hogy jézust bármikor segítségül hívhatom. végül rászántam magam, imádkoztam istenhez, hogy jézus krisztus, ha vagy, most gyere, mert innen semmit nem tudok tenni. ez volt a totális megsemmisülés állapota. ahogy imádkoztam, az isten békessége és szeretete teljesen betöltött. megnyugodtam, lecsendesedett szívemben a vihar, tudtam aludni, hihetetlen békesség járta át a szívemet. ezután, mivel senki mást nem ismertem, felhívtam a két fiú közül az egyiket, aki elvitt debrecenben egy sátoros evangelizációra. az ige a tékozló fiú történetéről hangzott, s tudtam azonnal, hogy ez nekem szól. odamentem a kereszthez, és

átadtam az életemet istennek.”