myjesus

1. élettani szükségletek
2. biztonsági
3. szociális (szeretet)
4. megbecsülés
5. önmegvalósítás

vizsgaidőszak. a teológián a negyedik, életemben viszont a tizenhatodik. azért ennek ellenére is van bennem para. nappal dolgozom, este feleség vagyok, éjjel tanulok. biztos menni fog. :)

szombaton is lesz két vizsgám, egyházjogtan és etika. tegnap éjjel ezért az etika könyvet bújtam, és egy nagyon érdekes dolgot olvastam jézus megkísértéséről. mielőtt elkezdett az emberek felé szolgálni, elment a sivatagba, ahol megkísértette őt a sátán. előszőr azt mondta neki, ha ő isten fia, akkor változtassa át a követ kenyérré. majd, hogy vesse le magát a hegyről, hiszen, ha isten szereti őt, úgyis megmenti. végül arra kérte, hogy hódoljon a sátánnak, és akkor az egész világ ura lehet. ő ezeket elutasította, és megkezdte tanítását, járni csodákkal kikövezett útját. miért ezt a három kísértést mondta a sátán? mi az, hogy csináljon kőből kenyeret? miért kellett volna levetnie magát egy magaslatról? miért? ezek a kísértések mind-mind egy akkori irányzatot jelentettek.

jézus születése előtt, valamint az ő idejében ugyanis három fő zsidó irányzat létezett: a szadduceusok, a farizeusok, és az esszénusok. az esszénusok (akik közül az egyik közösség volt a qumráni), azt mondták, hogy mindenki fogjon egy adag földet, vigye ki a városon kívüli sziklákra, és vessen bele búzát, és csináljon belőle kenyeret. ezért mondta a sátán, hogy jézus változtassa át a követ kenyérré (=tartozzon a szadduceusokhoz). aztán ott voltak a farizeusok: a végletekben gondolkodtak, kísértették az urat abban, hogy szerintük akármikor levethetnék magukat, isten elküldené angyalait, akik megmentenék őket a haláltól. ezért a második kísértés az volt, hogy jézus vesse le magát valahonnan. a harmadik akkori irányzat a szadduceusoké volt: a szadduceusok az uralkodó hatalom kegyét keresték, hogy helyzetüket, befolyásukat fenntarthassák. magyarul szolgáltak a sátánnak, az ellenségnek, az elnyomó hatalomnak.

jézus három kísértése ott a sivatagban tehát az volt, hogy tartozzon a három közül valamelyik akkor létező, uralkodó csoportba. ő azonban ezt elutasította, és megkezdte utánozhatatlan, semmi más irányzathoz nem hasonlító etikai rendjének hirdetését: azt, hogy aki megtér, az isten gyermeke lesz. ez ma már nem ráz meg senkit, akkor azonban csak a királyokat, uralkodókat nevezték isten gyermekeinek. azzal, hogy ő istent atyának nevezi, és minket is erre bátorít, azt mondja, hogy mi is lehetünk királyfiak és –leányok. és mivel ezt nem vonta vissza, ez bizony ma is érvényes.

jakab 1:12 „boldog ember az, a ki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, a mit az úr ígért az őt szeretőknek.”

ézsaiás 59:13-14 "elpártoltunk és megtagadtuk az urat, és eltávozánk a mi istenünktõl, (...) és eltávozott a jogosság, és az igazság messze áll, mivel elesett a hűség az utczán, és az egyenesség nem juthat be."

a villamoson mostanában a „mai ige” című kis füzetet olvasgatom, így használom ki az utazás idejét az istennel való kommunikációra. az aznapi mellett mindig elolvasom a következő napi részt is.

május 14-re ez szól: „törekedj annak az álomnak a megvalósítására, melyet istentől kaptál, nem számít, milyen messzire mutató, mert az álmok olyanok, mint a gyermekeink: belőlünk sarjadnak. ők a jelenünk öröme és a jövőnk reménysége. védjük őket. tápláljuk őket. bátorítjuk őket a növekedésben, tehát amíg vannak álmaink, nem leszünk öregek. most az istentől kapott álmokról van szó, nem az önző ambíciókról! istennek van egy álma számodra, és ha keresed őt, ki fogja jelenteni azt neked.

de amikor ez megtörténik, ne feledkezz el három dologról:

1) az álmok sajátosak, nem általánosak; személyesek, nem nyilvánosak. isten nem fogja másnak adni a te álmodat, ő azt neked adja. megerősítheti azt mások által, de neked fogja kijelenteni. amikor ezt teszi, ne oszd meg nem megfelelő emberekkel, különben megsérülsz.

2) az álmok általában túl vannak a valószínűség tartományán. az álmaid valószínűleg negatív véleményeket fognak kiváltani a racionális emberekből. de ne feledd, ez csak az ő véleményük, istennel minden lehetséges.

3) az álmok különböztetik meg a győzteseket a vesztesektől. az álmodók mindig kisebbségben vannak. azok, akik látásban járnak, mindig többen lesznek, mint akik hitben. kövesd istentől kapott álmodat!”

1 mózes 37:5 „és álmot álmodék józsef és elbeszélé az ő bátyjainak: és azok annál inkább gyűlölik vala őt.”

hétvégén fótra látogattunk, a nászút óta először. szép idő volt, így elmentünk jobbra meg balra. amikor a fóti temető mellett suhantunk el, megláttam egy feszületet, rajta jézust, mellette pedig a két latort. mindkettő a kereszten, de szinte lerepültek róla... az egyik jézus felé, a másik az ellenkező irányba.

az életben is ez a felállás. valaki isten felé igyekszik, és meg akarja ismerni őt, mások meg elmenekülnek tőle. ez a temetői szoborcsoport engem arra is emlékeztet, hogy istenhez életünk utolsó percében is futhatunk. nem, nem az a kérdés, hogy egész életünkben „jók voltunk-e", átengedtük-e a helyünket a villamoson, vagy gonosz módon megvertük-e a kutyánkat. az számít, elfogadtuk-e isten szeretetét, jézus feltámadását, a bűneink bocsánatát. és ez az elfogadás akármikor megtörténhet, még életünk utolsó percében is. a halál azonban véget vet a lehetőségeknek. utána már nincs választásunk. nincs purgatórium, ahonnan, miután majd eleget aszalódtunk, felmegyünk a mennybe. nem. a halál pillanata az utolsó döntési lehetőség.

a lator, ott, a kereszten azt mondta: jézus, te tényleg az isten fia vagy. jézus meg erre azt mondta, hogy még ma velem leszel a paradicsomban. tehát nem érdekelte, hogy a lator hányszor imádkozott összekulcsolt kézzel (valszeg egyszer sem), hány forintot adott a perselybe vagy hány beteget ápolt… aki elfogadja jézust, a mennybe kerül, így szól az ígéret. és a lator, aki életének utolsó percében megbánta, hogy úgy élt, ahogy, és elismerte, hogy jézus isten fia: ő bizony feljut a mennybe. ez igazságtalan lenne a „jókkal” szemben? nem. a legnagyobb igazságosság. ugyanis megadja a lehetőséget jézus elfogadására- egészen a halál pillanatáig. addig meg még van pár pillanat. de legrosszabb esetben is: egy.

róma 10:9 "mert ha a te száddal vallást teszel az úr jézusról, és szívedben hiszed, hogy az isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol."

sokan írnak kedves szavakat, reakciókat, gondolatokat menyegzőnkkel kapcsolatban. az egyik megható levél angliából érkezett a christian union-tól, attól a keresztény diákszervezettől, akikhez kint tartoztam.

"congratulations! we pray for your marriage, that it be a marriage of three with jesus christ in the center of it, as the famous poem goes:

i once thought marriage took
just two to make a go,
but now i am convinced
it takes the lord also.

and not one marriage fails
where christ is asked to enter,
as lovers come together
with jesus at the center.

but marriage seldom thrives,
and homes are incomplete,
till he is welcomed there
to help avoid defeat.

in homes where christ is first,
it's obvious to see,
those unions really work,
for marriage still takes three. 

god bless!"

a színház után étterembe mentünk édes drágámmal, ugyanoda, ahol egy éve megünnepeltük a névnapomat. bár ne tettük volna. az étellel lehetett valami gubanc, mert éjjel kettőtől reggel nyolcig folyamatosan visszakéredzkedett. reggelre olyan gyenge lettem, hogy a vasárnapot ágyban kellett töltenem. este újabb "roham" után feladtam: édes drágámmal az ügyelet felé vettük az irányt. ott ügyesen beadattam magamnak egy olyan injekciót, amelyre allergiás vagyok, így még háromnegyed órát ott kellett ülnöm, vajon kijön-e az allergiám. de nem. úgyhogy hazamentünk. így esett, hogy harmadika este óta nem ettem szinte semmit (ma hatodika van), kivéve két hajában főtt krumplit, meg egy kevés sótlan rizst. édes drágám, szolidaritásból, szintén evett a sótlan kosztból. na, de hogy a kaja milyen pocsék tud lenni só nélkül. emberek! hát, az kész. most már értem, miért olyan fontos a bibliában a só, vagyis isten gyermekei, azok az emberek, akik a földet megízesítik.

márk 9:50 „jó a só: de ha a só ízét veszti, mivel adtok ízt néki? legyen bennetek só, és legyetek békében egymással.”

eltapossák az emberek.”

május harmadikán színházba mentünk. a duna palotában láttuk a bölcs náthánt. nem megyek bele a darab elemzésébe, alapjában véve tetszett nekünk, de bennem megmaradtak gondolatok, kérdések, kételyek. arról regélt az egyik szereplő, hogy ha valaki keresztény vagy muzulmán, arról ő nem tehet, mert hát az vagy, aminek nevelnek. biztos van ebben is igazság. de szerintem nem én vagyok az egyetlen ellenpélda. nem neveltek hívőnek. én kértem nyolcévesen, hogy vigyenek templomba. aztán tíz évesen, hogy kereszteljenek meg. majd miután nagymamám, aki az egészet megtette nekem, meghalt, egyedül indultam el a hit útján. nuku nevelés. és hány muzulmánról hallunk, aki a bibliát olvasva igaz hitre tért, és most földalatti keresztény mozgalmakban gyakorolja hitét, imádja az urat? és hány racionálisan gondolkodó hit- vagy egyéb tudós ismerte meg a jóistent úgy, hogy a könyveket bújta? teréz anya vajon nem elit családban nőtt-e fel? hol volt ő a szegényektől, leprást vajon hol látott? igen, a neveltetés fontos. nem mondhatom, hogy nem, hiszen én magam is megkaptam mindent, olyat is, amire nem is vágytam. az istenhez vágyódásnak azonban semmi köze a nevelkedés helyéhez vagy mikéntjéhez. legalábbis a tapasztalataim szerint.

szerdán lakásavatóra mentünk. ez volt az első esemény, melyre házaspárként voltunk hivatalosak. angliában barátkoztam össze azzal a lánnyal, akinek most a lakását „ünnepeltük”. egy órán belül amerikai és magyar fiatalokkal telt meg a kis szoba. volt ott két fiatal is, akik pár hónapon belül menyegzőt ülnek, na, velük mind a 20 napunk bölcsességét megosztottuk. :) miután megismerkedtünk, imádkozni kezdtünk a lakásért, az egész házért és a benne lakókért. kintről vad veszekedés zaja szűrődött be. van min változtatni... aztán az egyik amerikai hölgy fogta az étolajat (addig nem tudtam, miért árválkodik ott a finomságokkal megrakott asztalon), és megkente az ajtófélfát, és felolvasta a bibliából azt a részt, ahol ezt először megteszik:

2 mózes 30: 25,26,29 „és csinálj abból szent kenetnek olaját, és kend meg azzal a gyülekezet sátorát és a bizonyság ládáját. így szenteld meg azokat, hogy szentségek szentségévé legyenek:

valami illeti azokat, szent legyen.”

kedden megérkeztünk, és elkezdtük közös életünket: a bankban és a polgármesteri hivatalban új cím és új név után jártunk, és az összeköltözés is megtörtént. vasárnap elmentünk a bárka baptista gyülekezetbe is, ahol már tudtak rólunk, és meg is invitáltak az ifjú házasok körébe.

az igehirdetés témája is érdekes volt: az énekek éneke második részét vettük át. isten, mint egy szerelmes vőlegény vár ránk és szerelmesen szeret minket. mi, minden ember, mint egy menyasszony, arra készülhetünk, hogy ő hívjon minket, de nekünk kell kimennünk elé, hogy fogadjuk őt. sokan idegennek találjuk azt a kifejezést, hogy szerelmesnek lenni istenbe, jézusba. pedig ő szerelemmel szeret minket, minden figyelmét ránk szenteli, ha mi hajlandóak vagyunk rá. azt mondta a tanító: én szeretem a macskákat, úgy általánosságban. mert ugyan tőlem a szomszéd macskája még ugyan megdögölhet. de isten nem így szeret minket. nem felületesen. neki nem vagyunk egyformák, ő mindegyikünkről külön külön gondoskodik, nem általánosít, nem vesz minket egy kalap alá.

énekek éneke 2:10 "szóla az én szerelmesem nékem, és monda: kelj fel én mátkám, én szépem, és jöszte."

a nászút alatt találtunk időt az olvasásra, a bibliatanulmányozásra is. minden reggel azzal kezdtük a napot. egyik este nem tudtam aludni, hát elkezdtem olvasni az apósomtól kapott benny hinn könyvet: jó reggelt, szent szellem. az író először ír magáról: jeruzsálemben élt, apácák nevelték, de otthon görögkeleti vallást gyakoroltak. így adódott, hogy semmi kapcsolata nem volt istennel, azt hitte, a vallás egyenlő a hittel. majd megtért jézus krisztushoz, és rájött, hogy isten meghallgatja, és létezik mindennapi kapcsolat az úrral, mégpedig az ő szent szellemén keresztül. a szent szellem az, aki segít megérteni a bibliát, hogy az ne csak egy könyv legyen a számunkra, hanem ki tudjuk olvasni belőle az életünkre szóló üzenetet is. a szent szellem egyenlő istennel, és ő volt az, aki most is itt van közöttünk. isten a mennyben van, jézus ott ül mellette, de a szent szellem itt van, lehet hozzá szólni, ő „súg meg” dolgokat, érteti meg velünk a dolgokat, ő a vígasztaló.

fantasztikus dolgokat ír le a szent szellemről. például rájöttem, hogy régen hiába olvastam pár szót a bibliából, idejétmúlt történelemkönyvnek értékeltem, ma meg már nem tudok nem kincsekre lelni benne nap mint nap. ehhez a szent szellem segítsége kell. ő ösztönöz arra is, hogy bibliát olvassak vagy imádkozzam, vagy gyülekezetbe menjek. nem kell erőlködnöm, nem másért megyek, hanem önknt és örömmel. mert velem van a szent szellem. aki sokszor félelmetes kijelentésekkel is szolgálhat. úgy gondolom, hogy egész hívő életemet megváltoztatta ez a könyv, amelyet ott azon az éjjelen végig is olvastam.

a férjem mellettem szundikált, én meg egyik ámulatból estem a másikba. segítségül hívtam rögtön a szent szellemet, és vártam, mi fog történni. másnap reggel felkeltem, és arra gondoltam, hogy imádkozom a kriszti keresztanyukájáért, mert megtudtam, hogy szélütés érte, és még olyan fiatal. az a mondat hallatszott azonban a fejemben, hogy már nem kell a gyógyulásáért imádkoznom, mert nem fog meggyógyulni. nyugalom volt bennem, és nem a gyógyulásáért imádkoztam, hanem azért, hogy kriszti nyugodjon meg, és, hogy a rokona mellett legyen egy hívő, mikor elalszik végleg.

pár óra múlva kriszti írta, hogy meghalt a keresztanyukája. megírtam neki, hogy tudtam, mert ezt a mondatot kaptam a szent szellemtől. még néhány óra, és nagyon belázasodtam, még beszélni sem tudtam. így telt el másfél nap.

nyilván lehet azt mondani, hogy nem vigyáztam magamra, és megfáztam. de én azt gondolom, hogy a szellemi ébredést, változtatni akarást, az istenhez vonzódást mindig megelőzi még egy utolsó harc: a sátán is a lelkekért küzd, és az isten is. ha valaki istenhez akar tartozni, akkor a sátán még tesz egy utolsó kísérletet, hogy visszaszerezze az emberét. akár egy betegség formájában, akár más tragédia formájában, de meg akar szerezni. másfél nap múlva elég jól lettem ahhoz, hogy tudjam élvezni a nászutat, és a világ egyik legszebb városát: triesztet.

efezus 6:11,12 "öltözzétek föl az isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben. mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak."

hétfőn a nászajándékba kölcsönkapott lakóautóval elindultunk nászútra. a cél olaszország volt, szlovénián át.

szlovénia alatt végig barlang húzódik, tulajdonképpen 9000 regisztrált barlang van, így, az idegenvezető szerint minden család választhat magának egy sajátot. hahahah. mi végül tehát postojna-ban álltunk meg. első meglepetésként magyar ismertetőt kaptunk a bejáratnál, majd két kilométeren kisvasúttal vittek be a barlang gyomrába még pár száz koreaival együtt. édes drágám már az út során is azon töprengett, istennek mi lehetett a célja a barlangok kialakításával. aztán arra jutott, hogy az embereknek nem csak menedéket akart nyújtani, és kristálytiszta vizet a föld alatt, hanem gyönyörködtetni is akart. a mészkő képződmények között találtunk olyanokat is, amelyek lágyan leomló textilként hatottak, mégis mészkőből voltak: konkrétan függöny sztalagtitoknak nevezték őket.

a kisvasútról leszállva a barlang mélyén egy egykilométeres séta következett, mely egy hatalmas koncertteremként is szolgáló hasadékban ért véget. egy pillanat alatt átélhettük isten eredeti tervét az emberre nézve: egy szlovén barlangban egy magyar házaspár angol idegenvezetés után koreaiakat hallgathatott énekelni- latinul, jézus krisztusról. az ember isten dicsőítésére teremtetett, és ezt ott a koreaiak érezték is. mi meg részesei lehettünk.

zsoltárok 66:4 "az egész föld leborul előtted; énekel néked, énekli a te nevedet."

pénteken, az esküvőt megelőző napon már úgy éreztem, sok veszteni valóm nincs, a lázam lement, a hasam sem fáj annyira, a ruhámat elhoztuk, az idő megjavult, így hát nyugovóra tértem. péntek este még körmösnél is voltam, jól beszámoltam a kislánynak, hogy miként ismertem meg édes drágámat, és, hogy nagy küzdések árán, de kibírtuk, hogy nem voltunk együtt, és, hogy már csak azért is érdemes ezt „kipróbálni”, hogy sosem látott tiszteletben részesülhessen, mint nő. a körmöm mellett a kislány is „elkészült”, úgyhogy, mint aki jól végezte dolgát, hazamentem aludni.

reggel felkeltem, jött a kriszti. ő a kolléganőm a bányában, és ingyen megcsinálta a hajam és a sminkem. ő ezzel szolgált az esküvőn. móni is ott volt atival, ők is az esküvőre érkeztek haza külföldről, és rengeteget segítettek. azt mondta egyszer valaki, hogy én egy irritáló ember vagyok, szerencsére ezt ezekben a napokban én nem így éreztem. ott volt például egy másik kollégám, aki ingyen felvette és cédére írta a dalt, amelyet a férjemnek énekeltem az egyházi szertartáson. na, de ne szaladjunk annyira előre… ott tartottam, hogy kész lett a hajam meg a sminkem, kivonultunk fótra, ahol abban a szobában öltözhettem át, amelyben az apósom született, és jelenleg a hálószobájukként funkcionált.

a menyasszonyi ruhámban először a vőlegényem láthatott, őt küldték be a szobába. miután kigyönyörködtük magunkat egymásban, másoknak is megmutattam magam. a fotózás után a hintó nekiindult a polgári szertartás helyszínére. a szertartás családiasra sikerült, versként ruth beszéde hangzott el ("ahová te mégy, oda megyek, néped az én nemzetem, istened az én istenem..."). mindeközben instrumentális dicsőítő zene szólt, és az anyakönyvvezető néni megemlékezett megismerkedésünkről, hogy tudniillik az egy gyülekezetben történt. az első hitvesi csókot rögtön a második követte, a néni ugyanis viccesen azt mondta, hogy ismételjük meg a fotósok kedvéért. :*

a hintó ekkor a baptista imaház felé vette az irányt. még az ajtóban is álltak. révész árpád kitett magáért: megnevettetett mindenkit, és ahogy édesanyám mondta másnap: annyi bölcsességet mondott olyan rövid idő alatt, amennyit még nem hallottam egy embertől. igehirdetése közben ilyen poénokat nyomatott: "a feleség sírva várja a férjét. mi történt drágám? -kérdezi a férj. főztem neked levest, de megette a kutya.- válaszolt a feleség. erre a férj: ne bánkódj, szivem, majd veszünk másik kutyát"

az alkalom során lejátszották azt a dalt is, amelyet nagy titokban tanultam meg hónapok alatt az énektanáromnál, és amelyet felénekeltem cédére, hiszen úgysem tudtam volna az izgalomtól élőben elénekelni. édes drágám nem tudott az egészről. úgy tűnt, tetszett neki a dal. ;)

hollandiából hazaérkező barátnőm a könnyeit törölgette. őt még angliában ismertem meg, és részese volt kint a megtérésemnek, a hitre jutásomnak, az akkori szakításomnak, és annak, hogy végre társra találtam. ott volt az a barátnőm is, akivel itáliában voltunk három hónapig összezárva, és aki valószínűleg még egy teljesen más tímeát ismert meg akkor. jó volt látni a volt kolléganőmet, aki várandósan is ott volt, és örült nekünk és velünk, és aki több lett, mint munkatárs, mert – én így hiszem- isten barátokká kovácsolt minket ott, a csöviszállón. ő is egy ajándéka istennek, mindazért az … időért, amit a csöviszállón elviseltem.

a leánybúcsú időpontja ki volt tűzve: három nappal az esküvő előtt, szerdán este hatra. hétfőn a sztrájk miatt biciklivel mentem a bányába. hazafelé iszonyatosan eláztam, kedd estére már magas lázam volt, és tűrhetetlen hasgörcsöm is éppen rám talált.

szerda reggel láztól és hasfájástól elgyötörten ébredtem. nekikezdtem a hidegtál összeállításának, feltettem a gyümölcskenyeret is a kenyérsütőbe. minden szabad percemben bezuhantam egy kicsit az ágyba. délután jött móni, segített a szendvicsek elkészítésében. addigra már jobban voltam, de sehol nem álltam eredeti elképzelésemhez képest: minden klappolni fog, játékok előkésztve, szellemileg beizzítva az evangelizációba burkolt leánybúcsúra…

este hatkor megérkeztek a leányok. voltunk vagy tizenketten: gimis osztálytársam, szegedi egyetemista évfolyamtársam, angliai barátném, teológiás csoporttársam, kolléganőim. mondtam nekik, játsszunk iwiweset: találjunk minél több közös pontot azon túl, hogy mindenki ismer engem. valakinek a párjának ugyanaz volt az énektanára, mint másik ismerősömnek, mások egy városból jöttek…

anita képeket is hozott. és a történetét. egy éve lesz lassan, hogy a vőlegényével motorbalesetet szenvedtek. az orvosok szerint is csoda, hogy túlélték. akkor több százan imádkoztak értük, és anita azután, hogy a szelleme járt a mennyben, érezte azt is, hogy az ima ereje átöleli őt. egy röntgenképet mutatott. a lába volt rajta, amelyben ott vannak a vasak. mesélt, és ahogy a szavaival elvitt minket a mennybe, és megjártuk vele a rehabot, a kórházat, ahol az ápolónők kérték, énekeljenek még több dicsőítő dalt… szóval ott a nappalimban egy fantasztikus gyógyulást követhettünk végig. mindenki döbbenten ült. és a lány beszélt, és mesélt isten jelen lévő szeretetéről, csodálatos megmenekítéséről, az ima erejéről.

aztán a házasságra terelődött a szó. valaki azt mondta, olyan a házasság, mint egy burok. lehet, hogy arra gondolsz, hú, ez a másik pasi olyan szédítően nézett rám, mint a férjem öt éve. de, ha a férjed hátrahagyva elmész azzal a pasival, és megosztod vele magad, nem marad más, csak üresség. mert lehet, hogy az a férfi erotikusan néz rád, viszont azt a nézést, amit a férjedtől kaphatsz meg, arra a nézésre ő nem képes, hiszen nem ismer, nem tudja a gondolataidat, nem érzi a te bánatodat-örömödet. mire észbe kaptam, késő este lett, lassan-lassan szivárogtak a leányok haza. másnap még páran felhívtak, és elmondták, hogy jól érezték magukat, és, hogy az anita milyen vagány, jó fej csaj.