május harmadikán színházba mentünk. a duna palotában láttuk a bölcs náthánt. nem megyek bele a darab elemzésébe, alapjában véve tetszett nekünk, de bennem megmaradtak gondolatok, kérdések, kételyek. arról regélt az egyik szereplő, hogy ha valaki keresztény vagy muzulmán, arról ő nem tehet, mert hát az vagy, aminek nevelnek. biztos van ebben is igazság. de szerintem nem én vagyok az egyetlen ellenpélda. nem neveltek hívőnek. én kértem nyolcévesen, hogy vigyenek templomba. aztán tíz évesen, hogy kereszteljenek meg. majd miután nagymamám, aki az egészet megtette nekem, meghalt, egyedül indultam el a hit útján. nuku nevelés. és hány muzulmánról hallunk, aki a bibliát olvasva igaz hitre tért, és most földalatti keresztény mozgalmakban gyakorolja hitét, imádja az urat? és hány racionálisan gondolkodó hit- vagy egyéb tudós ismerte meg a jóistent úgy, hogy a könyveket bújta? teréz anya vajon nem elit családban nőtt-e fel? hol volt ő a szegényektől, leprást vajon hol látott? igen, a neveltetés fontos. nem mondhatom, hogy nem, hiszen én magam is megkaptam mindent, olyat is, amire nem is vágytam. az istenhez vágyódásnak azonban semmi köze a nevelkedés helyéhez vagy mikéntjéhez. legalábbis a tapasztalataim szerint.
persze, tegyük hozzá, én nem vagyok bölcs. bár még lehetek, a következő ígéret szerint:jakab 1:5 "ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül
adja."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.