myjesus

pénteken, az esküvőt megelőző napon már úgy éreztem, sok veszteni valóm nincs, a lázam lement, a hasam sem fáj annyira, a ruhámat elhoztuk, az idő megjavult, így hát nyugovóra tértem. péntek este még körmösnél is voltam, jól beszámoltam a kislánynak, hogy miként ismertem meg édes drágámat, és, hogy nagy küzdések árán, de kibírtuk, hogy nem voltunk együtt, és, hogy már csak azért is érdemes ezt „kipróbálni”, hogy sosem látott tiszteletben részesülhessen, mint nő. a körmöm mellett a kislány is „elkészült”, úgyhogy, mint aki jól végezte dolgát, hazamentem aludni.

reggel felkeltem, jött a kriszti. ő a kolléganőm a bányában, és ingyen megcsinálta a hajam és a sminkem. ő ezzel szolgált az esküvőn. móni is ott volt atival, ők is az esküvőre érkeztek haza külföldről, és rengeteget segítettek. azt mondta egyszer valaki, hogy én egy irritáló ember vagyok, szerencsére ezt ezekben a napokban én nem így éreztem. ott volt például egy másik kollégám, aki ingyen felvette és cédére írta a dalt, amelyet a férjemnek énekeltem az egyházi szertartáson. na, de ne szaladjunk annyira előre… ott tartottam, hogy kész lett a hajam meg a sminkem, kivonultunk fótra, ahol abban a szobában öltözhettem át, amelyben az apósom született, és jelenleg a hálószobájukként funkcionált.

a menyasszonyi ruhámban először a vőlegényem láthatott, őt küldték be a szobába. miután kigyönyörködtük magunkat egymásban, másoknak is megmutattam magam. a fotózás után a hintó nekiindult a polgári szertartás helyszínére. a szertartás családiasra sikerült, versként ruth beszéde hangzott el ("ahová te mégy, oda megyek, néped az én nemzetem, istened az én istenem..."). mindeközben instrumentális dicsőítő zene szólt, és az anyakönyvvezető néni megemlékezett megismerkedésünkről, hogy tudniillik az egy gyülekezetben történt. az első hitvesi csókot rögtön a második követte, a néni ugyanis viccesen azt mondta, hogy ismételjük meg a fotósok kedvéért. :*

a hintó ekkor a baptista imaház felé vette az irányt. még az ajtóban is álltak. révész árpád kitett magáért: megnevettetett mindenkit, és ahogy édesanyám mondta másnap: annyi bölcsességet mondott olyan rövid idő alatt, amennyit még nem hallottam egy embertől. igehirdetése közben ilyen poénokat nyomatott: "a feleség sírva várja a férjét. mi történt drágám? -kérdezi a férj. főztem neked levest, de megette a kutya.- válaszolt a feleség. erre a férj: ne bánkódj, szivem, majd veszünk másik kutyát"

az alkalom során lejátszották azt a dalt is, amelyet nagy titokban tanultam meg hónapok alatt az énektanáromnál, és amelyet felénekeltem cédére, hiszen úgysem tudtam volna az izgalomtól élőben elénekelni. édes drágám nem tudott az egészről. úgy tűnt, tetszett neki a dal. ;)

hollandiából hazaérkező barátnőm a könnyeit törölgette. őt még angliában ismertem meg, és részese volt kint a megtérésemnek, a hitre jutásomnak, az akkori szakításomnak, és annak, hogy végre társra találtam. ott volt az a barátnőm is, akivel itáliában voltunk három hónapig összezárva, és aki valószínűleg még egy teljesen más tímeát ismert meg akkor. jó volt látni a volt kolléganőmet, aki várandósan is ott volt, és örült nekünk és velünk, és aki több lett, mint munkatárs, mert – én így hiszem- isten barátokká kovácsolt minket ott, a csöviszállón. ő is egy ajándéka istennek, mindazért az … időért, amit a csöviszállón elviseltem.