myjesus

ha az embert szembesítik önmagával, az igazsággal, sebei eredetével, és elmondják a gyógyulás útját, a megoldást is, az felkavaró, fájdalmas, de egyben felemelő is. így érzem magam. talpig sebek borítanak, vérzem, csúszom a földön, de ugyanakkor repülök és ujjongok.

mi történt velem? egy barátnőmnek szerettem volna segíteni, hogy depressziójából kilábalhasson, ezért ajánlottam neki az ellel ministries hungary-t. semmi tapasztalatom nem volt róluk korábban, csak azt tudtam, hogy érzelmeikben összetört embereknek próbálnak meg segíteni. a barátnőm nem volt kíváncsi rájuk, én, weboldalukat böngészve, annál inkább. szóval, így jutottunk el édes drágámmal őrbottyánba, az úr rétjére (ld. lenti kis videó), az „elfogadottság és hovatartozás” kurzusra.

a tanítás lényege, hogy az embert élete első pillanatától (=fogantatás!) érik megaláztatások, szexuális vagy egyéb támadások, melyek a későbbi életére, viselkedésére is kihatással vannak. egy kényszeresen cselekvő, egy magamutogató, egy pedáns tisztaságmániás, egy magányba, munkába vagy tanulásba menekülő ember az elutasítottságát próbálja sokszor kompenzálni. önvédelmi reakció ez, hogy ne érje több sérülés, ne szidják többször le, ne alázzák meg. isten azonban nem azt akarja, hogy magunkat védjük meg, ő kész minket az ő békéjével megajándékozni. fel kell ismernünk, hogy az ő céllal teremtett, egyedi, értékes teremtményei vagyunk. ő a gondviselőnk. ő akar megvédeni, és nem azt várja, hogy mi magunk eszeljük ki védekező mechanizmusunkat, átvéve az irányítást éltünk felett. a legfontosabb dolog kikutatni, ki és mivel bántott, alázott meg, és el kell engednünk, meg kell bocsátanunk neki. akkor is, ha már meghalt, ha már nem lehet vele személyesen megbeszélni a dolgot. aztán át kell adnunk istennek a megvédés feladatát. nem lesz könnyű. nem lesz „fenékig tejfel”, problémamentes az életünk, de megtapasztalhatjuk, hogyan véd, vígasztal meg isten, és ha már nem kényszeres menekülőkként viselkedünk, alkalmasok leszünk arra, hogy másoknak is segítsünk, bátorítsunk, rájuk figyeljünk. tudnunk kell, hogy üdvösségünk nem múlik ezen. mindenki eléldegélhet terhelten, a régi védekezési mechanizmust gyakorolva. így is lehet valaki hívő, így is a mennybe kerülhet. de isten kész rá, hogy meggyógyítson, kész a terhektől megszabadítani.

zsoltárok 3:9 „az úrtól jön a szabadítás.”

zsoltárok 4:4 „meghallgat az úr, ha hozzá kiáltok.”

zsoltárok 34: 19 „közel van az úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.” 

múlt szombaton tanárunk bemutatkozásra kért bennünket. név, gyülekezet, családi állapot. egyik kedves barátném bemutatkozott, majd megtorpant. "nem szeretem azt mondani, hogy egyedülálló vagyok. egy istenben hívő ugyanis szerintem soha nincs egyedül. inkább azt mondom, mátka vagyok, jézus elkötelezett menyasszonya."

ez nagyon felbátorított. én már ugyan, istennek hála, nem vagyok egyedül, mégis, bátorít, hogy egy "társtalan" ember ilyen nyugodtan tudja kimondani, hogy ő sosincs egyedül. tudja: isten vele van, hallja és látja őt.

zsoltárok 94:9 "aki a fület plántálta, avagy nem hall-é? és a ki a szemet formálta, avagy nem lát-é?"

megdöbbentő, hogy rövid időn belül két szeretett ember is, egymástól függetlenül, hozzám fordult új ötletével: jógára, illetve agykontroll tanfolyamra készülnek. ilyenkor sír ám a lelkem. megírtam nekik, hogy mibe is kezdtek bele, de ennél többet nem tudok tenni (?). ők döntenek. én azonban úgy döntöttem, leírom ide is a veszélyeket, hátha te is gondolkodtál hasonlón…

„az agykontroll veszélyei: az irányított meditációs beavatások és gyakorlások során addig nem ismert, lappangó pszichikai betegségek törhetnek elő a legkülönbözőbb megnyilvánulás formákban, sőt, előfordulhat a technikáktól és a szellemi segítőktől való függés, illetve szabadulási képtelenség is. ezen kívül hallucinációk és képzelgések is jelentkezhetnek. úgy tűnik, mintha az agykontroll valamiféle vallásos gyakorlat, szinte lelkigyakorlat lenne. ez egyáltalán nem igaz! az agykontroll tanfolyam lényege az önmegvalósítás, önistenülés, az önmegváltás! az agykontroll szerint semmi erőfeszítés, sőt isten sem kell ahhoz, hogy megváltozzunk, egyszerű technika az egész. bárki levetheti minden rossz tulajdonságát egy egyszerű meditáció alatt.”

bővebben: http://www.karizmatikus.hu/agykontroll2.htm

„a jóga nem a tornáról szól! szellemisége vallási alapokon nyugszik, egyedüli célja a misztikum megtalálása, az egyesülés a mindenséggel, a feloldódás a mindenségben, a transzcendencia átélése. sikerének ez a titka. szinte kivétel nélkül vágyunk valami megfoghatatlan élményre. a jóga ezt megadja. de mást is, amit nem mindannyian kívánunk. egy bizonyos szint után látomások, "utazások", magába fordulás következik be, az ember már nem akar a jóga tudatállapota nélkül élni, folyamatosan meditációs állapotban lenni, elrévülve, a világtól és annak eseményeitől menekülve a megüresedésnek nevezett állapotba. kísértetiesen hasonlít a különböző, főleg az lsd típusú drogok használatához, az azokkal kapcsolatos élményekhez. az ilyen típusú szerek élvezői nagyon hasonló víziókról számoltak be "utazásaikkal" kapcsolatban. amennyiben szabadulni akarnak a körből, pszichoszomatikus reakcióik is hasonlóak! ezek alapján kell kimondanom: a jóga nem testedzés (az csak a beetetés része), hanem pszichikai drog.”

ezt itt olvastam: http://egeszsegdij.hu/node/67

ézsaiás 43:11 „én, én vagyok az úr, és rajtam kivül nincsen szabadító!”

szombaton elkezdődött a suli. az utolsó év a teológián. máris sajnálom, hogy lesz idő, amikor nem kell a benczúrba járnom, és nem láthatom az osztálytársaimat, akiktől annyi jót, olyan erős, követendő példákat és oly sok baráti buzdítást kaptam. hiányozni fog az is, hogy rendszeresen másoktól eredő, mély lelki élményei legyenek. mert ezek a szombatok mindig garantáltak valami felemelő élményt, valami hiterősítő dolgot az egyedül élő istenről.

ez alkalommal elkezdtük a jelenések könyve tanulmányozását. mint már említettem, nemrég fejeztem be a biblia olvasását, így életemben először a jelenések könyvét is átböngésztem. nagy hatással volt rám. szürreális képek, erős jelenetek, félelmetes dolgok, amelyek mégis olyan megnyugtatóan érnek véget… számomra ezt jelentette a jelenések könyve. úgy hiszem, hogy mivel a biblia nyolcvan százaléka már betelesedett, a maradék húsz sem marad el, magyarán az, amit a biblia utolsó könyve tartalmaz, bármely irreális és ijesztő, be fog következni. a tanár rávilágított a keletkezésének körülményeire is. a jézus feltámadását követő időben futótűzként terjedt el a keresztényüldözés. a jézust valló mártírok tömege ment dalolva az aréna oroszlánjai vagy a máglya mindent megemésztő tűznyelvei közé. jános is elkeseredve látta, hogy a közelgő halálból nem menti meg jézus, aki pedig annyi csodát tett a földön. most vajon miért hagyja, hogy szolgája a halálé legyen? hite megpróbáltatott, a végsőkig. ekkor jött a látomás, a jelenések könyve. isten meggyőzte őt egy látomásban, hogy bár a teste elmúlik, a mennyben örök élet vár rá, isten szolgájára, a jézusban hívőre. isten nem hagyta cserben, megláttatta vele jövőjét, mindannyiunk jövőjét. komolyan mondom, ahogy a tanár beszélt, szellemem „térdre rogyott” isten előtt. az elkeseredett, majdhogynem hitét vesztő szolgáját egy látomásban vigasztalja meg, elmagyarázza, hogy a földi halál mindenki sorsa, sőt, még a feltámadás is, a kérdés csak az, hogy akkor hova jut: az isten elfogadói a mennybe, a tagadói a pokolba kerülnek. 

az órákat követően hivatalosak voltunk egy eljegyzési ünnepségre. hanna és bencze most már jegyesek, és ennek örömét egy kisebb összejövetelen osztották meg barátaikkal. mivel bencze a jákim stúdióban színészkedik, ajándékként eljátszottak a vendégeknek egy darabot. hasak a napra, ez volt a címe. egy szellemi magasugró-bajnokságról szólt. a színészek sportolókat alakítottak: bencze volt béná zoltán, sporttársai pedig bunkóka kálmán, emanci manci (vagy valami hasonló), parázna márta, pöttöm petra, és a legjob-bazén-vagyok. egyik saját erejében bízott, a másik lenéző és nagyképű volt, a harmadik tele volt gyűlölettel. egy mennyei hang felolvasta a verseny szabályait: azok indulhatnak, akik szeretik felebarátaikat, de áldják azokat is, akik őket átkozzák. azok győzhetnek, akik az egy igaz istenben bíznak, nincsenek tele gyűlölettel. majd a mennyei hang közölte, hogy egy versenyző, jézus felállította minden idők rekordját magasugrásban, és megosztja mindazokkal, akik ezt elfogadják, és így ők is győztesek lehetnek. a sporttársak közül zoltán, egy gyerek és egy egykor parázna nő fogadta el a győzelmet. a többiek badarságnak tekintve az egészet, távoztak a küzdőtérről.

ma pedig egy remek alkalom volt a gyülekezetben, eljött egy kolléganőm is, akinek nagyon örültem, és hallottam egy dalt, amely nagyon megtetszett: 

a zsidókhoz írt levél tizenegyedik fejezetében olvashatunk a hithősök szenvedéseiről: „megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is; megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve, a kikre nem volt méltó e világ, bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban.” ezeket szenvedték el a hitükért az istenre nézők, a megtérésre hívók, az alázatosak.

úgy alakult, hogy nem mentünk haza békés megyébe a hétvégére, így szabadságunk két kellemes nappal lett megtoldva. nosza, ma reggel édes drágámmal bringatúrára indultunk. :) nem volt hosszú, otthonról elmentünk az új hídig, azon át, majd árpád híd, margitsziget, ott kedvenc programunk: bibliázás és vattacukor, és onnan haza. a duna mentén haladva egy szív alakú szigetet fedeztünk fel a dunán. nem tudtam otthagyni, hát elhoztam:

ezek az igék jutottak eszembe:

ézsaiás 42:10  "énekeljetek az úrnak új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói."

zsoltárok 97:1 "az úr uralkodik, örüljön a föld; örvendezzenek a temérdek szigetek."

ma volt a szülinapom. a harmadik. :) három évvel ezelőtt merítkeztem be angliában. az ott töltött kilenc hónap alatt ismertem meg jézust, isten életemre vonatkozó tervét. azt, hogy "úgy szerette isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen". örök életem lett a mennyben. és ezzel a földi is gyökeres fordulatot vett. megnyugodtam. megtisztultam. megváltoztam.

három hónap itthonlét után, kétezerhat szeptember negyedikén utaztam vissza a szigetre, hogy átvegyem a lutoni egyetemen (vért verejtékezve) szerzett diplomámat. egészen tizedikéig maradtam, hogy végiglátogassam hittestvéreimet, yvettet, a lányt, aki először gyülekezetbe hívott, benjamint, a házicsoportunk vezetőjét, howardot, az egyetemi lelkészt, aki példájával sokat adott, sokat formált jellememen. kérdezték, nem maradnék-e még egy hetet, amikor is a hope church megtartja hivatalos bemerítését. mondtam, maradnék, de tizedikére szól a repjegyem. erre megszervezték a "külön bejáratú" bemerítkezésemet. azon a vasárnapon száz ember előtt mondtam el, milyen hatalmas munkát végzett el bennem isten. megköszöntem nekik, hogy, nem tudva bár, de sokat segítettek, követendő példák voltak. a bemerítésre simon kertjében került sor, egy hatalmas jacuzziban. :) elmondhatatlan élmény volt. annak ellenére, hogy víziszonyom van. a víz alatt kinyitottam a szemem, és lassított felvételként láttam, ahogy összecsukódik felettem a víz, és a kék ég várja, hogy egy új nő jöjjön ki az "eltemetett" helyett. sosem fogom elfelejteni.

és ma, három évvel később itthon ülök a nappaliban, és éppen hogy befejeztem a biblia olvasását. január elsején (azt hiszem, december harmincegyedikén éjjel) kezdtem el olvasni, és a "lelki születésnapomon" fejeztem be. megtérésem után is elkezdtem ugyan, de nem jutottam a végére. szerintem nem véletlenül. csak most érkezett el az idő, hogy minden betűre nyitott legyek, mindenre legyen hitem, és az egészet "egybe" lássam. felemelő érzés elolvasni a biblia összes betűjét, minden mondatát. sok bibliai könyvet korábban még sosem olvastam el, de rosszul is tettem, mert nagy kincseket találtam bennük. hálás vagyok istennek szavaiért. és azért, hogy találkozhattam vele. gazdag vagyok és boldog.

példabeszédek 10:22 "az úrnak áldása, az gazdagít meg"

zsoltárok 32:1 "boldog az, a kinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett."

horvátország maga a földi paradicsom, szerelmemmel tett utazásunkat pedig emlékeimben majdan szívesen felcserélem másfél évvel ezelőtti, kicsit szerencsétlenebbül alakult nászutunkkal… elmondhatatlan, páratlan és örökké maradandó élményekkel lettünk gazdagabbak. az isztriai félsziget csücskében, fazanaban töltöttünk öt napot, s ez alatt eljutottunk pulába, sőt egyik nap elhajóztunk tito egykori nyári rezidenciájára, brijuni szigetére is. a nap perzselt, a só vastagon kiült a bőrünkre, a levegőben levendula, hal és illatos növények, no meg az életszeretet és nyugalom illata szállt.

ilyen lehetett a paradicsom, vagy az ígéret földje, állapítottuk meg elégedetten. ahol olivafák teremnek a vörös földben és vastag, dús szőlőfürtök csüngenek fejünk felett, és ahol a virágos fák látványával még több nap után sem lehet betelni… az maga isten áldása erre a népre. sokat gondoltam a héten az ígéret földjére. bár nem leltem meg a bibliában ennek a gondolatomnak az igazolását, én úgy hiszem, isten minden népnek szánt egy földet, nem csak a zsidóknak. annak a népnek az lett szánva, teremtve, ígérve. és minden nép ezen saját földjén élhet igazán teljes életet. éldegélhet máshol, persze, de a szíve saját földjén nyugodhat meg igazán. dániellel nagyon jót pihentünk ezen a mediterrán vidéken, de a harmadik napon már pörögni akartunk, mert a nyugodtság, a tétlenség, a szemlélődés egyikünknek sem sajátja. nem tudnánk életünket kint elképzelni. nekünk a magyarhon az „ígéret földje”, mint ahogy szerintem minden magyarnak. csak sokszor elfelejtünk úgy nézni rá, mint a nekünk ígért, gazdagon megáldott földre.

a másik dolog, amin sokat merengtem, míg pecsenyére sültem a rákok meg a halak között, a kristálytiszta tenger partján, az a föld sója volt. isten azt mondta, a benne bízó, őt szerető nép olyan, mint a föld sója. megízesítik a földi létet, közvetítik isten békéjét, és bátorítják azokat, akik betegek, elcsüggedtek. a „föld sóinak” feladata felrázni a csüggedő földet, emberiséget. ez nagy feladat! ahogy néztem a tengert, arra gondoltam, milyen fontos a megfelelő sótartalom. a sós vízben úszkáltak a halak, rákok, buján integettek a színes növények - tökéletesség uralkodott. egy kicsivel több só, vagy éppen kevesebb, elpusztítaná ezt a közeget. a só élet. a túl sok vagy túl kevés só: halál. a föld sóinak is így kell ügyelniük a mértékre, az életadó erő közvetítésére, átadására.

5mózes 26:9 "behozott minket (az úr) e helyre, és adta nékünk ezt a földet, a tejjel és mézzel folyó földet."

fazana

mielőtt útnak indulnánk a szépségesnek mondott horvátországba, beszámolok a mai istentisztelet mondandójáról. győző bácsi olvasta fel az öt mózesből a hadrenddel kapcsolatos parancsokat: ha valaki retteg, ne menjen harcba, csak rossz hatással van a többiekre... ifjú házas se legyen katona, örvendjen feleségének... a hadsereg, ha gyümölcsfát lát, ne vágja ki, fogyasszon a gyümölcsből, de ne pusztítsa el a növényt.

a számunkra is lényeges mondandó ebből ez: a mai harcoknak is vannak szabályai. ma is vannak törvények, amelyeket be kell tartanunk, amiből nem engedhetünk, ha győzni akarunk. semmiféleképpen nem köthetünk kompromisszumot az erkölcsi törvények rovására (még, ha körülöttünk mindenki ezt teszi is, és ez a „divat”), hanem harcolnunk kell megmaradásukért, épségükért. minden harc istene a biblia istene kell, hogy legyen. ő az, akinek el kell számolnunk.

ami a mai prédikációban igazán megfogott, az józsef attila egyik versének idézése volt. a „kész a leltár” című vers így kezdődik: „magamban bíztam eleitől fogva”. magában bízott. és a zseni, akit isten oly bőségesen elárasztott ajándékaival, a legrútabb véget érte meg. így jár mindenki, akinek saját maga az istene, aki csak magában bízik. a kilencvenedik zsoltár (amelyet anno a református magyarság néphimnuszként énekelt), melyet e költőfejedelem a maga „hasznára fordított”, így szól:

kedden a margitszigeten tartottuk meg havi lídia imaestünket. az én ötletem volt, mert miért is legyünk a négy fal között, ha kint is imádkozhatunk a szabadban? a telefonomról hallgattunk dicsőítő zenét kihangosítva, majd énekeltünk is (a kis dombon ültünk, talán hallótávolságon kívül). az este végére a lábunknál pislákoló kis gyertya egészen beragyogta hármunk arcát. imádkoztunk emberekért, családokért, munkáért, egészségért, gyülekezeti tagokért és barátokért. nagyon jó volt, főleg, hogy lonni néni, a pásztorunk felesége is eljött...

…aki amúgy nemrég adott egy könyvet, hogy olvassam el. kicsit féltem, hogy orvosként olyan könyvet ajánl, amely véres-kórházas-fájdalmas-bőgetős lesz, mégis, belekezdtem az olvasásba. igazam volt. de nem bántam. egy máté nevű fiúról szól, akinél tizenegy évesen súlyos nyirokmirigy-rákot állapítottak meg. a könyv róla, és hívő szüleiről, barátaikról szól, hogy hogyan vészelték át azt a nyolc hónapot, amíg a srác irtózatos szenvedéseken ment át. a buszon ülve, állva, az utcán sétálva olvastam végig a „soha ne add fel!” című könyvecskét: a történetet, amely arról számol be, hogyan tette világossá, jókedvűvé, imádságossá a kórtermet a családi barát és maga a beteg kisfiú, hogy hogyan csodálkoztak az orvosok a hit megmentő erején, hogy hogyan élte túl a fiú a műtéteket, a kemoterápiát, a több ezer injekciót és a két agyvérzést, amelyek hatására általában az emberek meghalnak. ő túlélte. a család a közel egy évnyi szenvedés alatt mindent túlélt, sőt isten csodásan megáldotta őket egy családi házzal, megmaradt a szülők munkája, a család barátja odaajándékozta egy évét, hogy állandóan a fiú mellett legyen. a szülők a „miért engedte ezt meg isten” –től eljutottak a „legyen meg a te akaratod”-ig. a férfi, az apa így beszélt: „akik nem hisznek, azoknak a halállal vége mindennek. pont. a hívők számára a halál után kettőspont jön: akkor következik a mennyei folytatás, ahol várja őket a földi környezetnek alapul szolgáló igazi lét, amelyet isten készített számunkra. a földi környezet, fa, fű, virág, táj is csodás, de odafönt megláthatjuk mindennek az eredetijét.”

ebben a keserves, de jól végződő történetben engem az fogott meg, ahogy a családfő élete, hite megváltozott. én, akinek hite nincs tűzben megpróbálva még, „csak” bibliatanulmányaim alapján állíthatom, és szívemből remélhetem, hogy isten tényleg kihoz a legmélyebb időszakból is, és vígaszt tud adni akkor, amikor úgy tűnik, mindennek vége. ez a férfi azonban már tapasztalatból írja ezeket (és talán ez lehet minden szenvedés értelme, magyarázata): „hitéletem ez idő alatt gyökeresen megváltozott. a gyökér a kegyelem lett, és nem a törvény. azt gondoltam régebben, ha imádkozom, böjtölök, gyülekezetbe járok, ha hiszek, akkor ennek meg annak kell történnie. ebből kellett kijönnöm. és beleesnem isten végtelen nagy kegyelmébe, ahol a szeretet, az irgalom, a könyörület dominált és nem az, hogy mit tettél. meglágyult a szívem, már nem tudok eltaszítani embereket végleg, mert tudom, hogy az úr énvelem ugyanúgy bánt. amikor úgy tűnt, vége mindennek, ő utánam nyúlt, és megtanított, hogy a legfontosabb a szeretet, az irgalom és az alázat. talán ebben az egész folyamatban az volt a lényeg, hogy sokkal inkább isten szíve szerint való emberré váltam.

ézsaiás 38:17 „ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet!”

egy kedves bibliodrámás barátosnémtól kaptam (köszi, andi!):

"a kezünkön lévő ujjak emlékeztetnek minket arra, kikért kell imádkoznunk.

hüvelykujj: a hozzád legközelebb lévő ujjad. imádkozz először azokért, akik a legközelebb állnak hozzád, és akiket a legjobban szeretsz.

mutatóujj: imádkozz azokért, akik tanácsokat adnak, gyógyítanak, segítenek másoknak. például keresztény szolgálók, orvosok, stb.

a leghosszabb ujjunk: imádkozz azokért, akik vezető beosztásban vannak a munkahelyen, városban, országban, hogy bölcsen végezzék a rájuk bízott feladatokat.

a gyűrűsujjunk a leggyengébb. ez emlékeztessen minket, arra, hogy kérjük az urat, segítse meg az elesetteket, gyengéket, betegségben szenvedőket, összetört szívűeket.

kisujj: ez pedig minket jelképezzen. tudatosuljon bennünk, hogy hol a helyünk, legyünk alázatosak, mert „az utolsókból lesznek az elsők”, imádkozzunk önmagunkért, hogy

jézus akarata bontakozzon ki bennünk, és ne a mi önző vágyaink uralják az életünket."

annak ellenére, hogy a négynapos hosszú hétvége az utolsó pillanatban dániel munkája miatt háromnaposra zsugorodott, megpróbáltunk minden percét pihenéssel tölteni. egy nap alatt pecsenyére sültünk a velencei tónál, (amelyről testi és lelki egyensúlyod megtartása érdekében nem közölnék fotókat), majd két napot töltöttünk miskolctapolcán és lillafüreden.

szeretem isten hatalmát, jóságát, áldását és mindennapi kis csodáit felfedezni az életünkben (akad bőven), így ezen a két napon is könnyedén összeszámoltam azokat a pillanatokat, amelyekért hálát lehet adni.

először is: váratlanul találtunk egy nagyszerű helyet ;) (melyről kiderült, hogy egy régi kolostornak és egy forgalmas turistaközpontnak ad otthont)

a lillafüredi pisztrángtelepen betekintést nyerhettünk jézus tanítványainak munkájába, a halászatba, és élvezhettük munkánk gyümölcsét:

...és nem utolsó sorban ihattunk az élet vizéből is:

isten csodás helyekre vezérelt, és biztonságban haza is hozott. hála neki!

jeremiás 10:23 "tudom uram, hogy az embernek nincs hatalmában az ő útja, és egyetlen járókelő sem teheti, hogy irányozza a maga lépését!"

a népszabadság nemrég megjelent cikkében olvastam ezeket. elgondolkodtató.

egy ismerős (most már házas) pár jut eszembe erről. nagy szükségük lett volna egy önkormányzati lakásra, hogy az esküvő után legyen hol élniük. az irodában azt mondták nekik, rendben van, nincs akadálya, írjanak alá egy olyan papírt, mely szerint együtt élnek, úgymond élettársak. a fiatalok semmiképpen nem akarták ezt megtenni: hisz nem csak, hogy nem éltek együtt, de tisztán vártak a menyegző napjára. azt mondták a döntéshozók, ezt ők tiszteletben tartják, de akkor ugrott a lakás. a biblia igaza és a „mai társadalom” igaza csapott össze csendesen, megint, mint nap mint nap, pillanatról pillanatra. pár nap ima és hittel teli reménykedés után megszólalt a telefon, és közölték velük, nem kell aláírniuk a papírt, esküvő után, házasként beköltözhetnek a lakásba. sokan mondják, hogy a biblia ódivatú, és teljesíthetetlen követelményeket állít. mégis, többször bizonyosodik be, hogy a család- és életpárti, több ezer éves biblia tudja jól: az ember tisztán, igazan, családban, monogám életet folytatva, gyermekeket nevelve, kihívásokkal szembenézve, folytonos küzdésben élhet (testileg-lelkileg) egészséges, megelégítő, hosszú életet.

biblia vagy "modern" élet? majd elválik... :)

zsoltárok 37:5-6 „hagyjad az úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti. felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet.”

jób 8:6 „ha tiszta és becsületes vagy, akkor legott felserken éretted, és békességessé teszi a te igazságodnak hajlékát.”

elcsíptem egy beszélgetést a metróban. egy nő. „nem tudom, minek ragaszkodtam a második gyerekhez, csak a baj van vele. nem tanul. tizenhat évesen van egy barátja, hol itt alszanak, hol ott, és hiába mondom neki, hogy ez nem helyes, meg sem érti, hogy miről beszélek.”

zsűrinek választottak a goldenblog versenyen, így beleolvastam néhány bejegyzésbe. a tizennyolc éves kislány részletesen leírja, hogyan tett eleget házastársi kötelességének (noha nem is házas, persze). effektíve szó szerint leírta, mit és hogyan csinált a fiújának. majd sajnálkozott egy sort, hogy osztályfőnöke meghalt, és, hogy milyen szomorú lesz a ballagás. egyik oldalon még kislány, aki bánkódik az elvesztett személy miatt, látszik, hogy átlagos kamaszhoz illő dolgok érdeklik, másrészről vérbeli nő, akinek idejekorán kell egy teljes embert kívánó szerepbe helyezkednie: odaadó szerető, társ, önmaga egy részét feláldozó asszony.

nem ítélkezem. nincs jogom hozzá, nem tehetem. főleg azért, mert anno én is ilyen voltam (na, hát azért, nem ilyen szinten, és nem ilyen korán…). pedig, ha már akkor ismertem volna, mit mond a biblia a korán felébresztett szerelemről, talán nem szerzek ennyi vérző sebet, nehezen letehető terhet, visszaadhatatlan tapasztalatot. mert tévedés azt hinni, a korán elkezdett szerelemmel több tapasztalatot szerzünk, ami „milyen jó lesz majd a későbbiekben”. senki nem erről számol be, akinek korai éveiben adatott meg a szerelem! még akkor sem, ha házasság lett belőle. mert mindennek rendelt ideje van, ahogy a biblia mondja. a barátkozásnak, udvarlásnak, szerelemnek, a szexnek, az érzelmi túlfűtöttségnek is. és ameddig ez az idő nem jön el, addig az ezzel-azzal megélt párkapcsolat csak sebeket, fájdalmat okozhat. (amit az idő sem gyógyít be, ne higgy ebben a butaságban).

ha tehetném, újrakezdeném. és engednék a biblia igaz, időszerű és életigenlő tanításának. (annak ellenére, hogy erről sokan azt hiszik, ócska, régimódi, lejárt lemez.) mégis, a bibliát igazolja az idő. a várásra, az érésre, az önmegtartóztatásra intő biblia jót akar: hogy a házasságban, érett, felnőtt fejjel tapasztaljuk meg a szerelem igazi ízét. azt akarja, hogy férfiak és nők milliói mondják azt, amit a férjem nekem, amikor először szerelmet vallott: „ezt még nem mondtam senkinek”. ezért a pillanatért érdemes várni.

énekek éneke 8:4 „ miért költenétek és miért serkentenétek fel a szerelmet, mígnem ő akarja?"

a barátnőmnek készített ajándékot szerettem volna befejezni, így a virrasztás mellett döntöttem. de ha már fent voltam, néztem egy kis tévét. na, itt követtem el a hibát (és jöttem rá, hogy újfent le kell szoknom a tévézésről, lelki békém érdekében). a megtörtént események alapuló „tábornok lánya” ment éppen. ezt az ominózus katonahölgyet egy éjszakán át, kikötözve és megalázva, lemeztelenítve erőszakolták katonatársai. az apja, hogy a katonaiskola hírét mentse, és, hogy ne törjön ki a balhé, ennek a rémtettnek az eltussolására bátorította lányát, aki depresszióba esett, és végzetes perverziókkal, kegyetlenkedésekkel kívánta bosszúját kitölteni a férfiakra.

nem is értem magamat, hogy miért nézek ilyen filmet, amikor egészen régtől fogva kiver a víz, elfog a pánik, meg a düh, ha nemi erőszakot látok, hallok. (például világi koromban volt egy pasim, akivel néztünk egy filmet, amelyben az ember margarinnal bekente a csajszi hátsóját, és nekiesett. én elkezdtem sírni, a csávóm meg tovább nézte a filmet, és a végén közölte, hogy nem vagyok komplett.) bérmálkozásomkor pedig mária szent gorettit választottam védőszentemül, egy olasz kislányt, akit egy fiatal férfi akart megerőszakolni, dulakodás után agyonszúrta, a kislány viszont még halála előtt kimondta: megbocsátott neki. kérdezték, miért őt választottam, mire azt válaszoltam, mert ez az a dolog, amit én soha nem lennék képes megbocsátani. azóta megjegyeztem, hogy a „mindig” és a „soha” olyan szavak, amelyeket csak istennek van joga használni. mikor megismertem jézust, rájöttem, hogy az emberfeletti, elképzelhetetlen tetteket csak vele képes megtenni egy ember. a megbocsátás pedig kifejezetten egy olyan dolog, amit csakis istennel lehet elérni. mára már hallottam egy olyan nőről, aki idős édesanyja gyilkosának bocsátott meg, olvastam corrie ten boomról, aki megjárta a lágert, végignézte nővére halálát, és mégis, meg tudott bocsátani kínzóinak. a világot járva hirdette, csak az képes meggyógyulni, talpra állni, aki képes megbocsátani, aki nem dédelget gyűlöletet a szívében. nem tudom, van-e olyan tett, dolog a világon, amit nem lehet megbocsátani. a filmet megnézve azért hajlok arra, hogy azt gondoljam, van. pedig az élet, a jézusba vetett hit nem ezt támasztja alá: emberek tömege bocsátott meg „megbocsáthatatlan” tetteket isten segítségével.

jeremiás siralmai 3:32 „ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint.”

2korinthus 1:3-4 „áldott az isten, az irgalmasságnak atyja és minden  vígasztalásnak istene; a ki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban”

james és ildikó esküvői köszöntésként egy kosárka követ kapott. mind a négy kő egy-egy szépen megmunkált, értékes darab, mint ők maguk. isten mindegyiküket egyedivé tette, és így, ők négyen összetartoznak, egy család. eszembe jutott erről egy vers. wass ablert írta. üzenet haza, ez a címe. 

„üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
jön ezer új kőmíves kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel,
és épít régi kőből új hazát.
üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum istentől való,
és istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

maradnak az igazak és a jók.
a tiszták és a békességesek.
erdők, hegyek, tanok és emberek.
jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
likasszák már az égben fönt a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
és leszen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a biblia:
megméretik az embernek fia,
s ki mint vetett, azonképpen arat.
mert elfut a víz és csak a kő marad,

de a kő marad!”

mozgalmas hétvégénk volt. csak, hogy címszavakat említsek: csatornatisztítás fóton, esküvő szigetszentmiklóson, szigetkör a margiton (másodszorra, teljesen végig!), vasárnap éneklés a dicsőítésben, szépművészeti múzeum, foltvarrás, álomba merülés (mindennek ellenére háromórányi forgolódás után).

a gyülekezetben egy nagyon érdekes dologról beszélt az egyik srác. elmesélte, hogy az eufrátesz folyó gyakorlatilag ma már egy pocsolya, ugyanis lecsapolták a vizét, hogy termékennyé tegyenek egy nagy területet. ez sikerült is, de a folyó kiszáradt. „érdekes módon” a biblia ír erről (is), a jelenések könyvében:

jelenések 16:12 „a hatodik angyal is kitölté az ő poharát a nagy folyóvízre, az eufrátesre; és kiszárada annak vize”

utánanéztem, és a következőket találtam erről a vizpiac.hu oldalon:

„éveken belül teljesen kiszáradhat az eufrátesz folyó. ott, ahol egykoron az emberi civilizáció bölcsője virágzó kultúrát táplált, mára csupán reménytelen pusztaság maradt. a drámai hír okait elsősorban az iraki, török és szíriai vízpolitikában, és a folyó évtizedes elhanyagolásában kell keresni. szakértők szerint akkora a baj, hogy néhány éven belül a folyó vízhozama a mai felére csökken. rizs és gabonaföldek helyett most csak a kiszáradt, töredezett földterületek látványa fogadja a látogatót. a halászhajók sem a vízfelszínen lebegnek, hanem az üres folyómederben foszladoznak a tűző napon. a szárazság egyébként egész irak területén jelentkezik. az aszály következtében még a viszonylag csapadékdús északi területeken is kilencvenöt százalékkal kevesebb búza és árpa terem, de a datolyapálma és citrus ültetvények is megsínylik a klímaválságot és a drasztikus vízhiányt.”

úgy vagyok vele, hogy ha a biblia nyolcvan százaléka már beteljesedett, nem marad el a maradék húsz sem… úgyhogy én csak ülök, várok, és csodálkozom.

az igehirdetést sajnos már nem tudtuk megvárni, mert indulnunk „kellett” a szépművészeti múzeumba, ahol a szentföld öröksége című kiállítást tekintettük meg egy nagy tudású adventista tanító vezetésével.

a weboldal így ír a tárlatról: „a kiállítás többféle műalkotás – szobrok, régészeti leletek, ötvösmunkák, festmények, zsidó szertartási tárgyak segítségével reprezentálja az 1965-ben megnyílt izrael múzeum gyűjteményének átfogó jellegét. a gyűjtemény félmillió tárgyat számláló anyaga a prehisztorikus kortól a kortárs művészetig ível, magába foglalja a világ legátfogóbb kiállítását izrael országának régészetéről, a zsidó világ anyagi kultúrájáról, valamit – a reneszánsz korától napjainkig – egy gazdag válogatást nyújt képzőművészeti alkotásokból.”

a félmillió tárgyból csupán félszázat sikerült elhozniuk a szervezőknek, ráadásul nem is a fontosabbakat, csalódást okozva ezzel a pénzt kiadó érdeklődőknek. ugyan megpróbáltuk úgy felfogni, hogy nem csalódás, (hiszen nem mindennap lát az ember egy darabot a qumráni tekercsekből, sőt, tóraszekrény sem jön velünk szemben nap mint nap…) mégis: mily félrevezető ez a kis gyűjtemény! hiszen átfogó képet nem ad a keresztények őseiről, jézus népéről, csak egy felületes áttekintést, ami éppen semmire sem elég. (nem döbbenhetünk meg a jézus előtt több száz évvel íródott tekercsek látványán, amely szóról szóra azt az ézsaiási könyvet tartalmazza, mint a mai bibliánk… mert nem hozták el, csak egy tenyérnyi darabját. helyette hoztak egy kis oltárszobrocskát, amelynek másolata egyébként hazánkban is látható.)

tárlatvezetőnk így kárpótlásul elvezetett minket a silányabb és a kiválóbb bibliaábrázolású festményekhez, elmagyarázva, mi a különbség egy bibliát nem forgató művész, és mondjuk rembrandt között, akinek megfestett alakjairól az adott bibliai történet egész feszültsége leolvasható. megemlítette, hogy a nagy holland festő bibliáját például nem is tudták elárverezni, hiszen annyira rongyos volt, hogy (földi szempontból) értéket nem képviselt.

pedig rembrandtnak volt igaza, hiszen, ahogy kedvenc igehelyem mondja:

jób 22:24-25 „vesd a porba a nemes érczet, és a patakok kavicsába az ofiri aranyat: és akkor a mindenható lesz a te nemes érczed és a te ragyogó ezüstöd.”

minél nagyobb szeretetlenségben, szomorúságban, tanácstalanságban, hitetlenségben vannak szeretteim, barátaim, én annál többször és hosszabb időre futok istenhez. nem azért, mert gonosz vagyok, és segítésük helyett a bibliába menekülök. hanem azért, mert remélem, ha nyitottak lesznek isten felé, akkor én is ott lehetek, és megoszthatom velük mindazt, amit kaptam tőle, a teremtő, a megigazító, az igazságos, az ítélő úrtól... az egyikük tragikus házasságról, a másikuk ellaposodott kapcsolatról, depresszióról számol be, a harmadik nem talál társat, vagy ha talál is, annak barátnője van, és amúgy is a póker rabja.

a környezetem tele van vérző lelkű, boldogtalan emberekkel. az egyiknek csendes hétvégét, lelkigondozást tanácsoltam, a másikat türelemre intettem, a harmadikat gyülekezetbe hívtam, a negyediknek keresztény könyvet adtam a „témájáról”. látva szomorúsággal kikövetett útjukat, a szívem majd’ megszakad. ugyanabban a világban élünk, ugyanaz vesz minket körül, de az egyikünk boldog a kihívások, problémák közepette is, a másikat pedig semmi sem vígasztalja. és nem fogadja el a segítséget. istenről, jézusról hallani sem akar. nyugtatókon él, de a földi és lelki viharok lenyugtatójáról nem vesz tudomást. vágyik a csöndre, a lélek békéjére, de nem tesz érte semmit. mintha süket fülekbe ordítanék, mintha láthatatlan lennék, úgy fogadják tőlem az igazi megoldást, jézust. sír a szívem. nem tudok nekik más megoldást kínálni, csak azt, aki megoldotta az én gondjaimat is.

spurgeon „gondolatok” című mini-könyvét vetem reggel kezembe, és a buszon is ezt bújtam. felér egy szem nyugtatóval ez is… bárcsak megoszthatnám valakivel.

a könnyek a menny gyémántjai.

a lárma felőrül, a csend táplál.

az imádság kulcsával kinyithatod a mennyet.

a gyenge hit erős félelmet okoz.

természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet.

aki mindenből elhisz egy kicsit, az végül semmit sem fog hinni.

jézus sosem tér be egy emberhez csak félig. ő mindent újjá tesz!

apai nagyapám nem semmi ember volt. konok, kemény, akiről minden rossz lepattan. de a jó is... kis szeretetmorzsát akkor szórt el csupán, amikor viszont nem is számított rá az ember. hetven-nyolcvan-egynéhány éves korában például bebiciklizett a békési piacra, ahol engem, a tízéves gyereket, dinnyét árulni hagytak. már majd’ éhen haltam és mosdóba is jó lett volna elmenni, de sehol senki. ekkor suhant be nagyapám, aki mindaddig tartotta a frontot, míg én el nem intéztem dolgaimat. aztán hazabiciklizett. amikor elment a templom előtt, mindig megemelte szürke kalapját. sokat tanultam viselkedéséből. étkezésnél egy szó nélkül mindent megevett, majd letette a kanalat, és azt mondta, köszönöm szépen, finom volt. mindegy, ha nem volt az, akkor is hálát adott érte. igazi nagyság volt előttem. halála is egy büszke cselekedet volt: hajnalban, öltözködés közben elbukott, megállt a szíve. többet nem akart gond lenni. elment.

anyai nagyapámról nem tudnék hasonlókat elmondani. nem láttam kábé tízéves korom óta (most huszonnyolc éves vagyok). elhagyta anyámékat, amikor ő még csak tizenegy éves volt (és amikor a válás még nem természetes volt, hanem amikor még lenéző ejnyebejnye-hujujjjujjj kísérte). nem ment el anyám esküvőjére sem, azóta is éppen ennyi érdeklődést mutat irányában, irányunkban. hát engem sem nagyon érdekel ő. ezt eddig nem fogalmaztam meg magamban, azt hittem, az egész téma teljesen semleges számomra.

amikor azonban pár napja arról beszéltem, hogy „anyám apja” kórházba került, egyik kollégám kérdezte: „mármint, nem a nagyapádról van szó? miért fogalmazol ilyen körülményesen?” ja, igen, ő az, de nincs vele semmi kapcsolatom, otthagyta anyámat még gyerekként, nem érdemli meg, hogy nagyapaként emlegessem. „ez nem érdem kérdése, tudod. isten nem azt mondta, tiszteld anyádat és atyádat, ha azok megérdemlik. hanem azt kérte, hogy tiszteld őket, hogy hosszú életed legyen a földön. tiszteld őket, és kész. ha nincs mit tisztelned benne, tiszteld azt, hogy megtette kötelességét, és embert nemzett! aki adott esetben az anyád, vagy te, vagy aki éppen!” ebbe bele sem gondoltam. ha a nagyapám (!) nem lett volna, ha ő nem lett volna édesapa, nemző férfi… akkor nem születhetett volna meg anyám, és majdan én. sok ember, akinek semmi tisztelnivalója nem volt a szüleiben (erőszakossága, italozása, vagy elhagyása miatt), ebben nyugodott meg. hogy legalább azért tisztelje szülőjét, mert neki életet adott. mert isten ezt parancsolta.

ez az egész számomra azért is érdekes, mert feljött egy olyan érzés a szívemben, amiről nem is tudtam. a megbocsátatlanság érzése. a vádlás, a szeretetlenség. ezt sürgősen meg kell változtatnom, mert ez így nincs jól, ez istennek nem tetsző. hiszen ő ezt mondta:

lukács 6:37 „megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik”

máté 6:14-15 „ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei atyátok. ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.”

2mózes 20:12 „tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az úr a te istened ád te néked.”

3mózes 20:13 „és ha valaki férfival hál, úgy a mint asszonynyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten.”

úgy vélem, isten nem azért ellenzi a homoszexualitást, mert valami jótól akar megfosztani minket. hanem azért, mert tudja, olyan csodás, bensőséges és erőt hordozó kapcsolat, mint amilyen egy férfi és egy nő között alakulhat ki, semmi mással nem pótolható. hiszem, hogy isten előre látta, mi lehet ennek a következménye: érthetetlen, zavaros családi kapcsolatok, nemi betegségek és aids. ezért is tiltja. értünk, nem ellenünk hozta ezt a törvényt.

aki isten egészséges, igazságos és életigenlő törvényeit akarja követni, az megszabadul a törvényellenes szokásoktól, bűnöktől. tévedünk, ha azt hisszük, a homoszexualitástól nem lehet megszabadulni. a jézust megismerő, egykor saját neméhez vonzódó emberek tömege erre az élő példa.

sokan mondják: isten nem lehet ennyire gonosz, hogy elutasítja a buzikat. nem, ő nem ezt teszi. csak felhívja a figyelmünket arra, hogy “nincs ez így jól”, hogy ez a cselekedet bűn, és ő nem olyan isten, aki „a ki hamisságban gyönyörködne; nem lakhatik őnála gonosz. nem állhatnak meg szemei előtt a kevélyek, gyűlöl ő minden bűnt cselekedőt.” (zsoltárok 5:5-6)

ez viszont nem azt jelenti, hogy nekünk, hívőknek is ezt kell cselekednünk. nem azt jelenti, hogy ki kellene mennünk a gay pride felvonulásokra, gyűlölködnünk, és tojásokat dobálni rájuk. nem a mienk a bosszúállás, az ítélkezés, az anyázás, a tiltás, tűrés, üvöltözés. nekünk az 1korinthus 16:14 ezt írja: „minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” még akkor is, ha az arcunkba köpnek, beintenek, vagy gúnyt űznek belőlünk. a magyar hírességek bevonásával létrehozott kis videoklip pedig éppen erre példa. azt éneklik, menjünk a francba, ha nem támogatjuk a melegeket (ennél egy kicsit durvábban fogalmaznak), gonoszak vagyunk, középkori gondolkodásúak, és arra sem vagyunk méltók, hogy a cipőfűzőjüket megkössük. íme a klip:

nekem erről ez jutott eszembe:

lukács 3:16-17 „felele (keresztelő) jános mindeneknek, mondván: én ugyan keresztellek titeket vízzel; de eljő, a ki nálamnál erősebb, a kinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam: az majd keresztel titeket szent lélekkel és tűzzel: kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.”

nem tudom, lehet, hogy nem erre a példára hajaz a klip szövege. jános megalázva magát, úgy érzi, arra sem méltó, hogy jézus sarupántját megoldja. a klip szerint mi pedig (bűnösök, jézus tanítványai) arra sem vagyunk méltók, hogy egy másik bűnös cipőfűzőjét megkössük. de érezzük benne ezt a gőgöt, lenézést? hát persze. nekünk mégsem (!!!) az a feladatunk, hogy transzparenseken mutogassuk isten tiltó igéjét, vagy tojások kíséretében szitokszavakat szórjunk rájuk. "áldjátok azokat és imádkozzatok azokért, akik titeket átkoznak". nekünk ez adatott feladatul.

1péter 3:9-11 „nem fizetvén gonoszszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva, hogy arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek, mert a ki akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot:

forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót; keresse a békességet, és kövesse azt.”

egy kedves és nagylelkű évfolyamtársamhoz siettem munka után. felajánlotta, hogy megtanít egy-két foltvarrós technikát. három óra alatt állítottuk össze a képen látható „szerelemhajót” (szerelmes szövegek vannak a hajótesten, ezért neveztük el így). ő mutogatta, és varrtam, vasaltam, és csodálkoztam. közben elmesélte, hogy a gyülekezetükben mennyire nem érzik jól magukat. hiszen az még csak egy dolog, hogy a lelkész prédikálás közben vicceket mesél, és a kispál és a borzból idéz, de azt vallja, hogy a bibliában olvasható történeteket nem kell szó szerint venni, azok csupán mesék, legendák. sőt, kinevette évfolyamtársamat, amikor az azt mondta, a szellemvilág létezik, és ma is működik. (ő már csak tudja: egyszer saját szemével látta, ahogy egy magát gyógyítónak valló nő egy gyerek gerincét úgy táncoltatta, mintha az egy kígyó lenne. katit ezentúl rémálmok gyötörték, mindaddig, míg be nem fogadta jézust a szívébe, aki békét és szabadulást, mindenre megnyugtató választ nem hozott az életébe. neki nem nagyon kell magyarázni, hogy igenis vannak szellemiségek jó és rossz oldalon egyaránt. és működnek, ha hiszünk benne, ha nem.) a lelkész mindezeken megbotránkozott, és, mivel maga nem hisz az egészben, nem is tanít róla a gyülekezetnek.

amikor tápiószecsőn megállt a vonat, és a harminc fokos fülkéből kiléptem a negyven fokos hőségbe, nem is a meleg csapott meg igazán, hanem a csönd. de nem értem rá gyönyörködni benne, szaladtam a tóalmásra tartó buszhoz. hamar megérkeztem, böbe (évfolyamtársam a teológián) meg már várt rám, együtt sétáltunk be a kastélyhoz. az andrássyaknak eme pompázatos kastélya húsz éve bibliaiskolaként és nyáron keresztény táborként funkcionál.

béke és szeretet, csapatjáték örömkiáltásai, zöld növényzet és egy tó várt... az egész napot tóalmáson töltöttem. megtudtam, hogy itt egész nyáron táborok: angol, német, és sport zajlik, a gyerekeket pedig szívesen hozzák ide a jó környezet és a kedvező ár miatt. nem tartja vissza őket, hogy itt szabályok vannak (pia, cigi, drog kizárt, lenge öltözet, káromkodás, csókolózás, kézen fogva járás nem megengedett), és az sem, hogy minden nap kötelező a bibliaóra. jönnek. több százan. van, aki itt ismerte meg jézust, és ma már a gyerekét is ide hozza. a bibliaórai tanítás nagyszerű volt. ezen a nyáron a középkor a téma, ilyen stílusban van berendezve a közösségi terem és az étkező is, és minden szobának választania kellett egy középkorral kapcsolatos csapatnevet. így a tanítás is ehhez kapcsolódott: arról szólt, hogy isten szeret úgy, ahogy vagy, értékesnek tart, és a gyermekévé fogad, így a fiúknak a király (=isten) fiaiként, a leányoknak pedig igazi hercegnőkként kell viselkedniük. „és ti, lányok, ne engedjétek, hogy bárki bármit megtegyen veletek!” ütős a mondat, még nekem is. és éreztem, hogy róluk sem pereg le. bárcsak fiatal felnőttként elmondta volna nekem ezeket a dolgokat valaki!

a nap végén egy modern, igaz történeten alapuló színdarabot láthattunk. az alapsztorit két argentin fiatal élete szolgáltatta: drogosokként, egy keresztény táborban ismerték meg jézust, aki megszabadította őket a rabságból. testileg és szellemileg felépülve elkezdték a bibliaiskolát, de közben kiderült, aids-esek. egy év különbséggel haltak meg. sokkoló volt hallani a kilencvenes évek elején készült videófelvételt, amelyen a csontsoványra fogyott lány búcsúzik. békében, jézusban bízva halt meg, és a biblia alapján tudjuk, hogy korábbi szennyes életét figyelembe nem véve, isten be fogja őket engedni mennyei országába, (hiszen „aki hisz jézusban, az nem vész el, hanem örök élete van!”). ezt a színdarabot számtalanszor eljátszották már a tóalmási fiatalok. volt, aki megdöbbent, volt, aki elkezdett érdeklődni a szabadító úr jézus iránt, de volt olyan diák is, aki azt írta nekik, menjenek gázkamrába, és tarkólövést érdemelnének. igen, jézus valóban azért jött, hogy megossza a népet: azokra, akik elfogadják, és azokra, akik megtagadják őt. akár most is, kétezerkilencben.

lukács 12:51-53 „gondoljátok-é, hogy azért jöttem, hogy békességet adjak e földön? nem, mondom néktek; sőt inkább meghasonlást. mert mostantól fogva öten lesznek egy házban, a kik meghasonlanak, három kettő ellen, és kettő három ellen. meghasonlik az atya a fiú ellen, és a fiú az atya ellen; és az anya a leány ellen, és a leány az anya ellen; napa a menye ellen, és a menye a napa ellen.”

máté 12:31 „ minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek.”

máté 25:31-34 „mikor pedig eljő az embernek fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az õ dicsőségének királyiszékébe. és elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. és a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak:

jertek, én atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.”

„de szép a karkötőd!” – kezdte a napot szabadságról visszatérő kollégám. „mi van rajta?” „hátöö, egy szív, egy galamb és egy békejel.” tényleg? és nem mondta neked senki, hogy a békejel mit is jelent pontosan? „de, mónika mondta, hogy az valami okkult dolog, de hát én meg mondtam, hogy ugyan, ez csak egy karkötő, és hogyan lehetne már a békejel rossz dolog?” „jó, akkor nézz utána a békejel eredetének, és gondold meg, keresztény emberként mit is viselsz magadon!” – tanácsolta, majd magamra hagyott.

a neten pedig ezt találtam: „a békejelet a kozmetikázott történelem szerint először gerald holton grafikus vetette papírra 1958. február 21-én a “campaign for nuclear disarmament” brit szervezet számára, akik elméletileg a nukleáris fegyverkezés elleni tiltakozást tűzték ki céljuknak.

bár a “hivatalos” történelem szerint pusztán ötvenéves e jelkép, aki az ős germán és angolszász írástörténetben kicsit is jártas, tudhatja,hogy eme jelképnek fordítottja, az “algiz” megtalálható az ősi rúna jelképrendszerekben. (a székely abc-ben is megtalálható, az utolsó hangunkat, a zs-t jelképezi)

jelentése: élet. egyes elméletek szerint egy fát jelképez, valószínűbb azonban,hogy egy álló embert; és így a kereszt-ábrázolás elődjének is tekinthető. kevésbé ismert tény azonban,hogy nemcsak a “békejel” ellentetje; de maga az „békejel” is megtalálható az ősi európai kultúra rúna-ábrázolásai között. jelentése viszont - talán már magától értetődik - a halál és a pusztulás.

anton szandor lavey 1969-ben, mikor megalapította a sátán egyházát, szintén ezt a jelképet alkalmazta “oltárának” felszenteléséhez.

tehát a jelkép, amit ma a béke jeleként tartanak számon ilyen múlttal rendelkezik, mikor elkezdik a nukleáris fegyverkezés elleni tiltakozásul alkalmazni…

megmutatta pusztító erejét: mikor szinte minden fiatalon ott volt e jel, hatalmas pusztítást végzett a nyugati társadalomban. a drogok és szexuális aberrációk hihetetlen sebességű terjedése, szélsőséges esetekben a sátánizmus és gyilkosságok (lásd a charlie manson gyilkosságokat) mind-mind betudhatóak a halál rúnájának. már ha hiszünk a jelképek erejében. én hiszek.”

igen. rá kell jönnünk: a sátán ilyen. nem új dolgokat eszel ki, hanem a meglévő "jókat" kifacsarja, megfordítja, kisebbé teszi, vagy bármi más módon megváltoztatja. így vezet félre. a békejel valójában halált jelent, jézus megfordított keresztje a sátánisták jelképe, a szivárvány megforított színskálával szintén nem az isteni, hanem az ördögi szövetség jele. aki egy kissé is figyelmetlen, elhiszi, beveszi, alkalmazza, magára veszi... a hazugság akkor igazán hatásos, és akkor tud sokakat bekebelezni, ha csak egy árnyalatnyira tér el a valóságtól, az igazitól, a gyógyítótól, az életet hozótól. színben, formában, irányban. jobban kell(ene) vigyáznunk. a karkötőt levettem.

jelenések könyve 16:2 „és támada gonosz és ártalmas fekély azokon az embereken, a kiknek vala a fenevad bélyege”

a szezon második menyegzője: ricsié és ágié. richárd teológus osztálytársam, és kollégám is egyben, így kaptuk a meghívást erre a csodálatos eseményre. a bensőséges, szolid, barátságos kis templomban megtartott református istentisztelet nagyon szép volt. a lelkész arról beszélt, hogyan lehetett ez a két, teljesen más háttérből érkező fiatal egy pár. meg kellett születniük, amely egy-egy földi anya áldozata volt. aztán pedig, életük egy másik, későbbi pillanatában újjá kellett születniük. ez pedig egy mennyei atya áldozata, aki kegyelemből, ajándékból adta nekik a hitet, mely alapja a ma köttetett házasságnak. amikor újjászülettek, megtértek, egyformává lettek. nem számított többé, hol, kik és milyen körülmények közt nevelték fel őket, kikkel barátkoztak, vagy mit csináltak korábban. egy pillanat alatt, hitük megszületésekor lehetőséget, esélyt kaptak arra, hogy egyszer házastársakká váljanak, ellenkező esetben pedig még csak nem is találkozhattak volna.

ez nagyon megfogott. sokat gondolkodom ugyanis a „régi korok házasságán”. a debreceni nőkonferencián hallottam egy leánykérő levelet felolvasva: a férfi sosem látta a nőt, csak említették neki, hogy egy hitében állhatatos testvérnő él valahol vidéken. így, mivel a férfinek ez a kitartó hit elégnek bizonyult a házassághoz, illedelmesen, levélben megkérdezte, elfogadná-e őt, mint hívő özvegyembert, és hat gyermekét. a nő pozitív válaszát házasság, és még vagy féltucat közös gyermek követte. egy együtt töltött élet. amely a közös, egyforma, jézus krisztusba vetett hit alapján született, jöhetett létre, és tarthatott "holtomiglan, holtodiglan".

nem tudom, ma már ez miért nem elég. nem elég? egyre több keresztény pár válik el. de hol romlik el, hol siklik ki a dolog? nem elég egyszer újjászületni? többet kellene együtt imádkozni? „the family, which prays together, stays together”, a család, mely együtt imádkozik, együtt is marad? és amelyik nem, ott mi volt a hiba? (és hogyan lehetne minden áron elkerülni?) ricsiéknek azt kívánta az egyik barát, sose feledjék, hogy isten a legjobbat adta a másikban, ez a szerelem az ő terve volt, és ő nem téved, még akkor sem, ha egyszer majd ők csalódnak egymásban, vagy nem tekintik már ajándéknak a másikat. vajon húsz év múlva, minden megszokás, csalódás, feszültség ellenére is tudja/tudják/tudjuk/tudom majd ezt mondani:

énekek éneke 4:7 „mindenestől szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned!”