myjesus

a szezon második menyegzője: ricsié és ágié. richárd teológus osztálytársam, és kollégám is egyben, így kaptuk a meghívást erre a csodálatos eseményre. a bensőséges, szolid, barátságos kis templomban megtartott református istentisztelet nagyon szép volt. a lelkész arról beszélt, hogyan lehetett ez a két, teljesen más háttérből érkező fiatal egy pár. meg kellett születniük, amely egy-egy földi anya áldozata volt. aztán pedig, életük egy másik, későbbi pillanatában újjá kellett születniük. ez pedig egy mennyei atya áldozata, aki kegyelemből, ajándékból adta nekik a hitet, mely alapja a ma köttetett házasságnak. amikor újjászülettek, megtértek, egyformává lettek. nem számított többé, hol, kik és milyen körülmények közt nevelték fel őket, kikkel barátkoztak, vagy mit csináltak korábban. egy pillanat alatt, hitük megszületésekor lehetőséget, esélyt kaptak arra, hogy egyszer házastársakká váljanak, ellenkező esetben pedig még csak nem is találkozhattak volna.

ez nagyon megfogott. sokat gondolkodom ugyanis a „régi korok házasságán”. a debreceni nőkonferencián hallottam egy leánykérő levelet felolvasva: a férfi sosem látta a nőt, csak említették neki, hogy egy hitében állhatatos testvérnő él valahol vidéken. így, mivel a férfinek ez a kitartó hit elégnek bizonyult a házassághoz, illedelmesen, levélben megkérdezte, elfogadná-e őt, mint hívő özvegyembert, és hat gyermekét. a nő pozitív válaszát házasság, és még vagy féltucat közös gyermek követte. egy együtt töltött élet. amely a közös, egyforma, jézus krisztusba vetett hit alapján született, jöhetett létre, és tarthatott "holtomiglan, holtodiglan".

nem tudom, ma már ez miért nem elég. nem elég? egyre több keresztény pár válik el. de hol romlik el, hol siklik ki a dolog? nem elég egyszer újjászületni? többet kellene együtt imádkozni? „the family, which prays together, stays together”, a család, mely együtt imádkozik, együtt is marad? és amelyik nem, ott mi volt a hiba? (és hogyan lehetne minden áron elkerülni?) ricsiéknek azt kívánta az egyik barát, sose feledjék, hogy isten a legjobbat adta a másikban, ez a szerelem az ő terve volt, és ő nem téved, még akkor sem, ha egyszer majd ők csalódnak egymásban, vagy nem tekintik már ajándéknak a másikat. vajon húsz év múlva, minden megszokás, csalódás, feszültség ellenére is tudja/tudják/tudjuk/tudom majd ezt mondani:

énekek éneke 4:7 „mindenestől szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned!”