myjesus

"a szeretetben élők mélyre látnak, a reménységben élők messze látnak, a hitben élők mindent másképp látnak."

na, most szólj hozzá!

ők olvasnak engem:

free counters

kincsre leltem jézusban

Daisypath Anniversary tickers

2009.09.20. 20:39 sterretje

jelenések, jákim stúdió és "hithangos" dallamok...

szombaton elkezdődött a suli. az utolsó év a teológián. máris sajnálom, hogy lesz idő, amikor nem kell a benczúrba járnom, és nem láthatom az osztálytársaimat, akiktől annyi jót, olyan erős, követendő példákat és oly sok baráti buzdítást kaptam. hiányozni fog az is, hogy rendszeresen másoktól eredő, mély lelki élményei legyenek. mert ezek a szombatok mindig garantáltak valami felemelő élményt, valami hiterősítő dolgot az egyedül élő istenről.

 

ez alkalommal elkezdtük a jelenések könyve tanulmányozását. mint már említettem, nemrég fejeztem be a biblia olvasását, így életemben először a jelenések könyvét is átböngésztem. nagy hatással volt rám. szürreális képek, erős jelenetek, félelmetes dolgok, amelyek mégis olyan megnyugtatóan érnek véget… számomra ezt jelentette a jelenések könyve. úgy hiszem, hogy mivel a biblia nyolcvan százaléka már betelesedett, a maradék húsz sem marad el, magyarán az, amit a biblia utolsó könyve tartalmaz, bármely irreális és ijesztő, be fog következni. a tanár rávilágított a keletkezésének körülményeire is. a jézus feltámadását követő időben futótűzként terjedt el a keresztényüldözés. a jézust valló mártírok tömege ment dalolva az aréna oroszlánjai vagy a máglya mindent megemésztő tűznyelvei közé. jános is elkeseredve látta, hogy a közelgő halálból nem menti meg jézus, aki pedig annyi csodát tett a földön. most vajon miért hagyja, hogy szolgája a halálé legyen? hite megpróbáltatott, a végsőkig. ekkor jött a látomás, a jelenések könyve. isten meggyőzte őt egy látomásban, hogy bár a teste elmúlik, a mennyben örök élet vár rá, isten szolgájára, a jézusban hívőre. isten nem hagyta cserben, megláttatta vele jövőjét, mindannyiunk jövőjét. komolyan mondom, ahogy a tanár beszélt, szellemem „térdre rogyott” isten előtt. az elkeseredett, majdhogynem hitét vesztő szolgáját egy látomásban vigasztalja meg, elmagyarázza, hogy a földi halál mindenki sorsa, sőt, még a feltámadás is, a kérdés csak az, hogy akkor hova jut: az isten elfogadói a mennybe, a tagadói a pokolba kerülnek. 

 

az órákat követően hivatalosak voltunk egy eljegyzési ünnepségre. hanna és bencze most már jegyesek, és ennek örömét egy kisebb összejövetelen osztották meg barátaikkal. mivel bencze a jákim stúdióban színészkedik, ajándékként eljátszottak a vendégeknek egy darabot. hasak a napra, ez volt a címe. egy szellemi magasugró-bajnokságról szólt. a színészek sportolókat alakítottak: bencze volt béná zoltán, sporttársai pedig bunkóka kálmán, emanci manci (vagy valami hasonló), parázna márta, pöttöm petra, és a legjob-bazén-vagyok. egyik saját erejében bízott, a másik lenéző és nagyképű volt, a harmadik tele volt gyűlölettel. egy mennyei hang felolvasta a verseny szabályait: azok indulhatnak, akik szeretik felebarátaikat, de áldják azokat is, akik őket átkozzák. azok győzhetnek, akik az egy igaz istenben bíznak, nincsenek tele gyűlölettel. majd a mennyei hang közölte, hogy egy versenyző, jézus felállította minden idők rekordját magasugrásban, és megosztja mindazokkal, akik ezt elfogadják, és így ők is győztesek lehetnek. a sporttársak közül zoltán, egy gyerek és egy egykor parázna nő fogadta el a győzelmet. a többiek badarságnak tekintve az egészet, távoztak a küzdőtérről.

 

ma pedig egy remek alkalom volt a gyülekezetben, eljött egy kolléganőm is, akinek nagyon örültem, és hallottam egy dalt, amely nagyon megtetszett: 

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://myjesus.blog.hu/api/trackback/id/tr1001395425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása