myjesus

"a szeretetben élők mélyre látnak, a reménységben élők messze látnak, a hitben élők mindent másképp látnak."

na, most szólj hozzá!

ők olvasnak engem:

free counters

kincsre leltem jézusban

Daisypath Anniversary tickers

2009.08.06. 10:22 sterretje

nagyapa - mert megérdemled?

apai nagyapám nem semmi ember volt. konok, kemény, akiről minden rossz lepattan. de a jó is... kis szeretetmorzsát akkor szórt el csupán, amikor viszont nem is számított rá az ember. hetven-nyolcvan-egynéhány éves korában például bebiciklizett a békési piacra, ahol engem, a tízéves gyereket, dinnyét árulni hagytak. már majd’ éhen haltam és mosdóba is jó lett volna elmenni, de sehol senki. ekkor suhant be nagyapám, aki mindaddig tartotta a frontot, míg én el nem intéztem dolgaimat. aztán hazabiciklizett. amikor elment a templom előtt, mindig megemelte szürke kalapját. sokat tanultam viselkedéséből. étkezésnél egy szó nélkül mindent megevett, majd letette a kanalat, és azt mondta, köszönöm szépen, finom volt. mindegy, ha nem volt az, akkor is hálát adott érte. igazi nagyság volt előttem. halála is egy büszke cselekedet volt: hajnalban, öltözködés közben elbukott, megállt a szíve. többet nem akart gond lenni. elment.

 

anyai nagyapámról nem tudnék hasonlókat elmondani. nem láttam kábé tízéves korom óta (most huszonnyolc éves vagyok). elhagyta anyámékat, amikor ő még csak tizenegy éves volt (és amikor a válás még nem természetes volt, hanem amikor még lenéző ejnyebejnye-hujujjjujjj kísérte). nem ment el anyám esküvőjére sem, azóta is éppen ennyi érdeklődést mutat irányában, irányunkban. hát engem sem nagyon érdekel ő. ezt eddig nem fogalmaztam meg magamban, azt hittem, az egész téma teljesen semleges számomra.

 

amikor azonban pár napja arról beszéltem, hogy „anyám apja” kórházba került, egyik kollégám kérdezte: „mármint, nem a nagyapádról van szó? miért fogalmazol ilyen körülményesen?” ja, igen, ő az, de nincs vele semmi kapcsolatom, otthagyta anyámat még gyerekként, nem érdemli meg, hogy nagyapaként emlegessem. „ez nem érdem kérdése, tudod. isten nem azt mondta, tiszteld anyádat és atyádat, ha azok megérdemlik. hanem azt kérte, hogy tiszteld őket, hogy hosszú életed legyen a földön. tiszteld őket, és kész. ha nincs mit tisztelned benne, tiszteld azt, hogy megtette kötelességét, és embert nemzett! aki adott esetben az anyád, vagy te, vagy aki éppen!” ebbe bele sem gondoltam. ha a nagyapám (!) nem lett volna, ha ő nem lett volna édesapa, nemző férfi… akkor nem születhetett volna meg anyám, és majdan én. sok ember, akinek semmi tisztelnivalója nem volt a szüleiben (erőszakossága, italozása, vagy elhagyása miatt), ebben nyugodott meg. hogy legalább azért tisztelje szülőjét, mert neki életet adott. mert isten ezt parancsolta.

 

ez az egész számomra azért is érdekes, mert feljött egy olyan érzés a szívemben, amiről nem is tudtam. a megbocsátatlanság érzése. a vádlás, a szeretetlenség. ezt sürgősen meg kell változtatnom, mert ez így nincs jól, ez istennek nem tetsző. hiszen ő ezt mondta:

 

lukács 6:37 „megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik”

 

máté 6:14-15 „ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei atyátok. ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.”

 

2mózes 20:12 „tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az úr a te istened ád te néked.”

4 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://myjesus.blog.hu/api/trackback/id/tr71292179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iri-aldasszomj 2009.08.06. 20:56:42

Regen olvaslak de csak most sikerult a komment,kisse komplikalt volt,orvendek hogy kifejezhetem tetszesem irasaidrol

sterretje · www.gportal.hu/alekszatim 2009.08.07. 10:10:46

@iri-aldasszomj: :) örülök, hogy tetszik. :D jó a neved. a jános 6:35 jut róla eszembe: "jézus pedig monda nékik: én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha."

e-lisa 2009.09.02. 13:31:41

és mindig kirendeli a szükséges igét. ha tanulmányozod a Szentírást, és alul a kis hivatkozásokat is hozzá olvasod, csodás titkokat fed fel előtted magáról.

lilelijah 2010.12.25. 19:13:31

Teljesen igaz minden, amit írtál, de mégis nekem annyira furcsa, hogy "tiszteld benne azt, hogy nemzett"... Pf... hát, az nehéz, felelősségteljes dolog, mondhatom... :P Szóval furcsa ez, de igazad van amúgy, teljesen...
süti beállítások módosítása