myjesus

a palánta gyermekmisszió hírlevelében olvasom:

„alig értem be az iskolába, pont előttem történt egy óriási kiakadás: két kisfiú kapott össze, egyikükre agresszivitási roham tört rá. ordítás, veszekedés. a tanárokra néztem: nem kellene őket szétválasztani? a kisfiú a földön, vergődik, a tanárok hagyják. amikor fel akartam emelni, rám szólt egyikük: hagyd békén ezt a gyereket – idegbeteg. odahajoltam hozzá, és a lehető leghatározottabban – de közben szelídségemet megőrizve – mondtam neki: „gyere ki az osztályból, gyere ki velem!” a tanítónője úgy vélekedett, hogy „kár érte, úgysem fog kimenni veled”. még egyszer megpróbálkoztam. megmondtam a kisfiúnak, hogy nem fogom bántani, jöjjön ki velem bátran – és… jött! sírva, kétségbeesve, de jött. amikor kivittem a mosdóba, hogy megmossuk az arcát, kicsi öklével olyan hatalmasat ütött a mosdókagylóra, hogy azt hittem, eltörik a keze. kérdezgettem: meghallgatják-e otthon, elmeséli-e, hogy mit tesz idebent? „igen, apukám tud róla – mondta – és megfenyegetett, hogy intézetbe ad, ha továbbra is így viselkedek. de én nem tudok mit tenni ez ellen. ha rám jön, nem tudok mit csinálni!”

beszélgettünk arról, hogy mit lehet tenni. világossá tettem előtte, hogy van szabadítás, van szabadító, van megoldás: jézus! le lehet győzni a dührohamot. amikor megértette, hogy ki ez a szabadító, amikor látszott, hogy kész arra, hogy jézus krisztust megszólítsa, sőt, hogy befogadja életébe, és követni akarja őt, akkor imádkoztunk. ez a kisfiú eddig nem járt hozzám bibliai foglalkozásra. de a szíve nyitott volt, és új életet kapott. az a tény, hogy a dührohamot le lehet győzni, nyilvánvalóvá lett nem csak előtte, de a tanítók előtt is. pontosan ezek a tanítók mondták nekem az előző nap, hogy „nem látják, hogy ezek a kezelhetetlen gyerekek megváltoznának attól, hogy bibliaórára járnak hozzám”. s most pont előttük zajlott le, látniuk kellett, hogy teljesen megnyugodott ez a kisfiú (akit ők idegbetegnek és kezelhetetlennek mondtak – füle hallatára). egyébként az, hogy a gyerekek előtt mondanak róluk radikálisan elítélő véleményt, kemény és kegyetlen minősítő szavakat, meghatározva ezzel a magukról kialakított képet, önmagukhoz való hozzáállásukat és jövőképüket, teljesen általános. ebben az osztályban van egy másik kisgyermek is, akit édesanyja napról-napra ver, mert minden éjjel bepisil. az anyuka, akivel csak beszél róla, mindenki előtt megszégyeníti, amikor panaszkodik rá. ezt a gyermeket többek között azzal is büntetik, hogy maga mossa lepedőjét, amit összepisilt. amikor bent az iskolában fájt a hasa, hozzám jött oda, nem otthon mondta el, és nem a tanítójához ment oda. a gyerekek egymás előtt semmit nem vállalnak fel valós helyzetükből, szerepeket játszanak le. a tanítók pedig elmondják, hogy kétségbe vannak esve, nem tudnak mit kezdeni a rájuk bízott gyerekekkel, készek elfogadni bármilyen segítséget, már-már lemondanak arról, hogy valami változást meglássanak tanítványaik között.

személyes beszélgetés – erre jutottam. személyes beszélgetés, bármi áron, mert ez az életmentés. óráimat átrendezem, segítséget hívok magammal, és egyenként beszélgetek a kicsinyekkel, akiknek erre van szükségük.

„uram, imádkozom hozzád ezért az iskoláért. kérem a csodát, hogy meglássák ezek a gyerekek, hogy te nem hagyod magukra őket, nem éhezteted, nem kárhoztatod életüket. ismerjenek meg téged, aki megváltottad, és nevükön hívtad őket, aki velük vagy minden nap. ámen.”

holnap este eljutok a biblia feléig. szilveszter napján kezdtem, és célom, hogy egy év alatt elolvassam a teljes bibliát. így, folyamatosan olvasni teljesen más: megértek összefüggéseket, amelyeket eddig nem, olvasok verseket, amelyek eddig nem látott módon ragadnak meg, bátorítanak. tegnap például ezt az ígéretet olvastam:

"boldog ember az, aki az urat féli, sok örömöt talál parancsolataiban. utódja hős lesz a földön, a becsületesek nemzedéke áldott lesz. vagyon és gazdagság lesz házában, igazsága örökre megmarad. világosság ragyog a sötétben is a becsületesekre attól, aki kegyelmes, irgalmas és igaz. a jó ember könyörületes, és kölcsönt ad, ügyeit törvényesen intézi. nem is fog meginogni sohasem, örökre emlékezetes lesz az igaz. nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az úrban. rendületlen a szíve, nem fél, végül megvetéssel néz ellenségeire. bőven adakozik a szegényeknek, igazsága örökre megmarad, hatalma dicsőségesen emelkedik. látja ezt a bűnös, és bosszankodik, fogát csikorgatja, és emészti magát.

a bűnösök kívánsága semmibe vész."

isten különleges fontosságúnak ítéli a beszédet. ő maga szavakkal teremtette meg a világot. arra kér, imádkozzunk, azaz szavainkkal mondjuk el hálaadásainkat, kéréseinket, bajainkat, vágyainkat. azt mondja, aki szájával úrnak vallja jézust, és szívében hiszi, hogy isten feltámasztotta őt a halálból, az üdvözül. fontosak a szavaink. bár manapság már ez nem látszik, hiszen szabadon átkozzuk a másikat boltban, postán, autóban. nem számít, mit ígértünk az anyakönyv-vezető előtt, szavunkat megszeghetjük: elválhatunk. életünkben akár tucatnyi embernek mondhatjuk: szeretlek, amíg el nem értéktelenedik szánkban ez a sokat jelentő szó.

szombat délután, julcsi és andrás menyegzőjén a pásztor elmondta, hogy a szavainkat, a szánkkal tett ígéreteket és kinyilatkoztatásokat isten számon kéri rajtunk. nem pletykálás, üres beszéd, ígérgetés ez, hanem ima, szándéknyilatkozat, sok földi tanú és maga isten előtt tett fogadalom. és amikor egymással szemben térdelve, egymás szemébe nézve mondták el ima-fogadalmukat, akkor megérezhettük, hogy a mindennapos, megszokott, felesleges szócséplés áradatában mennyire más a hittel, szívből kimondott szó. ereje van.

másnap barátném gyerekeivel voltunk egy modell- és játékkiállításon. útközben megkérdezte a legkisebb: te miért nem voltál gyülekezetben? mondtam neki, hogy mert fájt a hasam. és a férjed miért nem volt? mert otthon maradt velem, nem akart nélkülem menni sehova. a négyéves kislány kerek szemekkel ennyit mondott: „hát, ez milyen szép csoda!” egy pillanatra a szívem is megállt a gyönyörűségtől, hogy ez a csöpp gyerek felfogja és elismeri a másikért tett gesztust, száján érett, őszinte, egyszerű szavak jönnek ki, építő módon. vajon mikor, hány éves korunkban fogynak ki belőlünk az efféle mondatok?

a hetet egyik fogyatékos intézményünkben kezdtem, ahová speciális mentős kutyák érkeztek, hogy a fiatalok simogathassák, közelebbről megismerkedhessenek velük. az egyik lány három éve, tizennyolcadik szülinapjára kapott egy autót. az első út végzetesre sikerült, azóta tolószékben ül, koordinálatlan mozgását elnézve nehezen hihető, hogy egykor nagykanállal ette az életet, és ifjú kora ellenére a férfiakat is. ez azonban jelen életében is jellemző: szemérmetlenül tapogatja napközis társait, és artikulálatlanul káromkodik, szidja istent és mindent, ami eszébe jut (ma éppen a jelenlévő tévés stábot). egy tragédia, egy borzalmas baleset sem mosta ki agyából a káromlásokat, a parázna tetteket és utalásokat. a szavak, agyunk teremtményei, úgy tűnik, mélyen beivódnak, kiirthatatlanul ott vannak és „kísértenek”, erősen kapaszkodnak.

 a biblia így ír a beszédről, a szavak használatáról:

prédikátor 5:2-6 „ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne siessen valamit szólni isten elõtt; mert az isten mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen; mert álom szokott következni a sok foglalatosságból; és sok beszédbõl bolond beszéd. mikor istennek fogadást téssz, ne halogasd annak megadását; mert nem gyönyörködik a bolondokban. a mit fogadsz, megteljesítsd! jobb hogy ne fogadj, hogynem mint fogadj és ne teljesítsd be. ne engedd a te szádnak, hogy bûnre kötelezze testedet, és ne mondd az angyal elõtt, hogy tévedésbõl esett ez; hogy az isten a te beszéded miatt fel ne háborodjék, és el ne veszesse a te kezeidnek munkáját.”

példabeszédek 18:4 „mély víz az ember szájának beszéde”

zsoltárok 37:30 „bölcseséget beszél az igaznak szája, és a nyelve ítéletet szól.”

példabeszédek 15:28 „az igaznak elméje meggondolja, mit szóljon; az istenteleneknek pedig szája ontja a gonoszt.”

példabeszédek 16:24 „lépesméz a gyönyörűséges beszédek; édesek a léleknek, és meggyógyítói a tetemeknek.”

a teológia könyvtára lenyűgöző, rejtélyes hely számomra. plafonig érnek a könyvek, mindenféle nyelven és mindenféle témában, a csendet pedig sokszor csak a kis létrácska tovahaladása töri meg. még akkor is jó bemenni, ha tudom, otthon több olvasatlan könyv vár, így biztos nem fogok kölcsönözni semmit. most is csak a könyv illatát mentem beszippanani, mikor megakadt a szemem raj tamás rabbi könyvén: „ember-e a mező fája? környezet- és természetvédelem a bibliában”. „akaratom ellenére” kivetem. mi az, hogy ember-e a mező fája?

„a héber biblia (a keresztény ószövetség) számos törvényével és tanításával utal a környezetvédelem jelentőségére. ízelítőül megemlítünk egy sajnálatos módon kevéssé ismert mózesi törvényt, amely szerint „ha valamely várost hosszabb ideig ostromolsz, hadakozván ellene, hogy bevedd azt: ki ne vágd a fákat fejszével körülötte; a gyümölcséből ehetsz, de ki ne irtsd azt; hiszen ember-e a mező fája, hogy ellene hadat visej?” (5 mózes 20:19). hasonlóan tanulságos számunkra az a bibliai rendelkezés is, miszerint tilos olyan fákat kivágni, amelyen madarak fészkelnek.” ebből az idézetből az is kiderül, hogy nem úgy kell érteni, hogy a fáknak, növényeknek is lelke van, mint ahogyan azt sokan hirdetik és hiszik, "hisz ember-e a mező fája? nem.", hanem isten teremtményei, amely fölé védő uralkodóként helyezett minket, embereket.

most kezdtem olvasni a könyvet, belevetni magam a bibliai környezetvédelembe, így most beszámolni nem tudok a tartalmáról, csak idézni néhány érdekes fejezetcímet: a fészek védelme, a balesetveszély elhárítása, a temetők növényzete, a vér elföldelése, a termőföld kímélése, a járványok megelőzése…

zsoltárok 104:24 „mily számtalanok a te műveid, uram! mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.”

születésnapomra kaptam egy arany lapos bibliát dániel szüleitől. csodálatosan szép: fekete bőr kötés, rajta arannyal, hogy „szent biblia”, és a lapjai is „aranyból vannak”. találtam is egy csodás igét, melyet „arany tollal” írtam bele, és amely azt ígéri, hogy ha megveted a földi aranyat, akkor maga isten lesz a legnagyobb értéked, a legszebb, legértékesebb kincsed:

jób 22:24-25 „vesd a porba a nemes érczet, és a patakok kavicsába az ofiri aranyat: és akkor a mindenható lesz a te nemes érczed és a te ragyogó ezüstöd.”

imádkozni olyan, mintha egy baráttal beszélnénk

az aarhus-i egyetem dán tudósai mágneses rezonanciavizsgálatnak vetettek alá húsz keresztény hívő tesztalanyt. azt vizsgálták, hogy az agyi aktivitásuk hogyan változik egyes helyzetekben, beleértve az imádságot.

a kísérletben résztvevők szinte tökéletesen azonos agyi jeleket mutattak akkor, amikor a miatyánkot mondták el, és amikor egy gyerekmondókát: az agynak azok a területei mutattak aktivitást, amik jellemzően monoton, sok ismétlésre alapuló szellemi feladatoknál lépnek munkába.

a következő kísérletben arra kérték a tesztalanyokat, hogy a saját személyes imájukat mondják el, „beszélgessenek istennel", illetve a mikulás felé sorolják el a karácsonyi kívánságaikat. itt, várható módon, azok az agyi területek aktivizálódtak, amelyek a személyes motivációkért felelősek. a legnagyobb különbség az volt, ahogy az agy elülső területei (prefrontal cortex) csak az imádságnál mutattak aktivitást. az ima alatt az alanyok agya pontosan úgy viselkedett, mint amikor egy barátjukkal beszélgetnek, a mikulásnál azonban azok a részek, amelyek a beszélgetőpartner megszemélyesítéséért felelősek, inaktívak maradtak, pontosan úgy, mint például amikor egy számítógépes játékkal lép interakcióba az ember.

„a kísérletünkkel nem isten létezésére próbáltunk bizonyítékot találni, csupán azt mutattuk meg, hogy a hívők valóban hisznek a létezésében", mondta el a new scientistnek uffe schjødt, a kutatást vezető professzor.

jób 19:25 „mert én tudom, hogy az én megváltóm él”

házaskörön mindhárom házaspár beszámolt kalandos nászutukról, és még kalandosabb első házassági évfordulójukról. zolinak lumbágója lett, így nem ünnepeltek egyéves házassági évfordulót, előttünk két étterem is bezárt, így otthoni sonka- és tojásevés lett az ünneplésből… hogy a magas lázban végigfetrengett, külön ágyban alvós nászutunkról ne is beszéljünk, vagy a péterékéről, ahol az ifjú párt az alvással töltött órákon kívül nyolcfős külföldi baráti kör kísérte mindenhova, „hogy el ne tévedjenek”, vagy nemtom.

nagyon nagyokat kacagtunk ezeken a történeteken, és nekem eszembe jutott, milyen jó lenne megőrizni a nevetni tudást, az optimizmust, azt a tudatot, hogy milyen jó, hogy isten egy szerető társsal ajándékozott meg, és hogy más nem is számít, csak a békés, szeretetteljes élet, együtt vele, és istennel. ma már, látva világi, isten nélküli házasságokat, és megtapasztalva isten házasságteremtő, -védő erejét, azt mondom, csak vele érdemes. vele, kegyelme és segítsége által talán sikerül mindig derűsen, bizakodón, békében élni.

jób 8:21 „még betölti szádat nevetéssel, és ajakidat vigassággal.”

példabeszédek 15:15 „minden napjai a szegénynek nyomorúságosak; a vidám elméjűnek pedig szüntelen lakodalma van.”

példabeszédek 17:22 „a vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat.”

2 mózes 12:3-8 „szóljatok izráel egész gyülekezetének, mondván: e hónap tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt az atyáknak háza szerint, házanként egy bárányt. hogyha a háznép kevés a bárányhoz, akkor a házához közel való szomszédjával együtt vegyen a lelkek száma szerint; kit-kit ételéhez képest számítsatok a bárányhoz. a bárány ép, hím, egy esztendős legyen; a juhok közül vagy a kecskék közül vegyétek. és legyen nálatok őrizet alatt e hónap tizennegyedik napjáig, és ölje meg izráel községének egész gyülekezete estennen. és vegyenek a vérbõl, és azokban a házakban, a hol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. a húst pedig egyék meg azon éjjel, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg azt.”

innen indul a húsvéti bárány története. isten ezt rendelte el a zsidók számára, akiket megvédett az egyiptomi rabszolgaságuk idején. isten angyala nem ölte meg azoknak a házaknak az elsőszülötteit, akiknek az ajtófélfáján ott volt a bárány vére.

ez a szimbólum az újszövetségben átalakult: a húsvéti bárány maga jézus, és aki az ő vérét a „szemöldökfájára keni”, vagyis vallja, hogy ez a vér őt megtisztította a bűntől, azt isten nem ítéli el, hanem élni fog az örökké, a mennyben.

ezt a húsvétot szerettem volna alázatosan, böjtölve, imában, "biblikusan" megünnepelni, így a húsvéti menüt is ezek szerint alakítottam ki, bárányt sütöttem, és egy koszorút zöldfűszerekkel, kakukkfűvel, metélőhagymával, majorannával, oreganóval, bazsalikommal (bár nem vagyok benne biztos, hogy ezek voltak azok a keserűfüvek, amelyekről a biblia ír). az ünnep hangulatát fokozta, hogy a húsvéttal együtt megünnepeltük első házassági évfordulónkat és a születésnapomat is.

íme a húsvéti menü:

a húsvéti istentiszteleten győző bácsi azt mondta, nincs az úgy jól, hogy a „kellemes húsvét” köszöntés egyáltalán nem utal az ünnep valódi okára, jézusra. így nincs más hátra, mint elhatározni, hogy ezentúl máshogyan lesz, és a „húsvét” helyett (ami nem utal másra, csak egy étkezési szokásra), azt használjuk, hogy: „feltámadás”. jó ötletnek tartom, így ki is küldtem köszöntésemet sms-ben néhány barátomnak és családtagomnak: „aggodalomra semmi ok: a miniszterelnök lemondott ugyan, de a király él!

áldott feltámadást!”

"jézust egy csapat feldühödött nyúl nyírta ki!"

"aztán egy hatalmas csokitojás alakú sírba temették, ő meg kiette magát belőle!"

ne dőlj be a tigrisfejű nyusziknak, a hímes tojásnak, a locsolóknak, a plázák kínálatának.

húsvétkor azt ünnepeljük, hogy az ember az örök bűnből, betegségből és szellemi korlátaiból kimenekülést nyert azzal, hogy jézus meghalt értünk, sőt "feltámasztotta magát", azaz győzött a halál felett, így joga, ereje és hatalma van arra, hogy majdnan minket is feltámasszon a halálból. ezt ünnepeljük húsvétkor.

máté 28:1-6 "szombat végén pedig, a hét első napjára virradólag, kiméne mária magdaléna és a másik mária, hogy megnézzék a sírt. és ímé nagy földindulás lőn; mert az úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra. a tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó. az őrizõk pedig tőle való féltökben megrettenének, és olyanokká lőnek mint a holtak. az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített jézust keresitek.

nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondotta volt."

közel negyven napja hús, és négy napja mindenféle étel elfogyasztása nélkül zajlik életem leghosszabb, és legelszántabb böjtje. sokan akartak lebeszélni, mondván, isten nem kért böjöt senkitől, és istentől nem lehet kikényszeríteni dolgokat, satöbbi. én azonban azt gondolom, isten szereti, ha hozzá fordulunk, viszonozzuk szeretetét, és megmutatjuk, hogy fontos nekünk az, amit imában és böjttel kérünk. ezért, és az ünnep közeledtével is fontosnak tartottam a böjt megtartását.

az ünnepet nem csak lelkileg, de testileg is várom, már meg is van a recept, melyet a bibliai szakácskönyvből vettem, és melyet pár nap múlva meg is kívánok valósítani.

„húsvéti bárány

hozzávalók: egy egész kizsigrelt, lenyúzott bárány, fél liter olaj, fűszerfélék (kakukkfű, majoránna, rozmaring, menta, bazsalikom), só

elkészítése: kenjük be a bárányt olajjal, sózzuk meg, belül bőségesen dörzsöljük be a fűszerekkel, húzzuk rá egy nagyobb nyársra, és faszénparázson forgatva süssük meg. fogyasszunk hozzá frissen sült lángost, endíviasalátát és más, frissen szedett fűszernövényt: tárkonyt, újhagymát, retket, kaprot, mentát. persze, akinek sok az egész bárány, az vegyen egy kiadós darabot belőle, például combot, és süsse meg a sütőben, grillen vagy cseréptálban, így is finom.

mi áll erről a bibliában? a húsvéti bárány nem csupán egytálétel, hanem egy vallási ünnep egyik fő tényezője is. a húsvétot, azaz a pészachot az izráeliták ünnepelték és ünneplik annak emlékére, hogy kivonultak egyiptomból. a keresztények húsvétkor jézus feltámadását ünneplik. mind a zsidó pészach, mind a keresztény húsvét a megszabadító isten ünnepe: isten megszabadította a zsidókat az egyiptomi rabságból, jézus pedig az emberiséget váltotta meg a bűn rabságából. ő maga a húsvéti bárány, aki az emberiségért halt kereszthalált.”

1korinthus 5:7 „a mi húsvéti bárányunk, a krisztus, megáldoztatott érettünk.”

csomagom érkezett amerikából. egy internetes bibliakurzus oldalán klikkeltem be azt az opciót, hogy igen, szeretnék ajándékkönyveket. meg is érkezett három vastagabb, és egy kis vékony könyvecske. a teremtésről, az utolsó időkről, jézusról, és a mennyei gyógyításról szólnak. ez utóbbiba rögtön bele is lapoztam. eszméletlen érdekes dolgokat taglal. az emberi test csodálatos tervezéséről van benne szó, például arról, hogy az ember bőre egy kiló méreganyagot termel ki, gyakorlatilag harmadik veseként működik. ezért fontos tisztán tartani, és ezért nagy az esély, hogy egy súlyos égési sérült meghal, hiszen a sérült bőr helyett a vesének kellene átvennie a méregtelenítés szerepét, de nem megy, így a vese iszonyatosan megterhelődik, és csődöt mond. a szájban is csapódik le méreganyag, így nem árt reggelente egy kanál olívaolajjal öblögetni, hogy távozzon a szervezetből. a könyv szerint számos betegség azért alakul ki, mert nem tartjuk be azokat az alapvető szabályokat, amelyek alapján a testünk működik. sokan istent okolják a betegségekért, noha azok az emberi engedetlenség miatt alakultak ki. isten nem kérte, hogy szívjunk szmogot, szedjünk antibébit, együnk tartósítószereket. a menny, az isteni teremtés tele van öngyógyító megoldásokkal, de isten nem tud megóvni, ha mi magunk tételesen pusztítjuk egészségünket.

jeremiás 17:14 „gyógyíts meg engem uram, hogy meggyógyuljak, szabadíts meg engem, hogy megszabaduljak”

egy bibliodrámás társamtól kaptam:

uram, életemben oly sok az árnyék, de te azt akarod, hogy fény legyek. bennem még oly sok a homály, de te azt akarod, hogy testvéreimnek világítsak. magamat is alig vonszolom, de te azt akarod, hogy testvéreimet hozzád vezessem, hozzád vonzzam. oly üres és íztelen vagyok uram, de te azt akarod, hogy a só legyek. uram, te légy életem fénye, világossága, íze, jó illata! engedd, ha velem találkoznak az emberek, rád találjanak!

reggelente használhatatlan vagyok. se-lát-se-hall dömötörként fura dolgok történtek már meg velem. egyszer például kaptam egy esemest, hogy szia, megyek hollandiába, átadjam üdvözletedet a hollandoknak? visszaírtam, hogy igen, és jó utat. majd pár hét múlva megkérdeztem szabi haveromat, hogy na, milyen volt hollandia, ő meg azt sem tudta, hogy miről beszélek. én végig azt hittem, hogy azt a reggeli sms-t vele „ütöttem”, pedig nem. azóta sem tudom, ki volt a tényleges írója.

a fenti történet kábé megmagyarázza tegnap reggeli viselkedésemet. a férjem nagy örömmel jön be reggel a szobába ébreszteni: „te! a bibliába tettek egy szmájlit! nézd, itt van, egy mosolyós fej!” erre én: „micsooooddaa??? hoool?” majd csukott szemmel próbáltam megnézni, vajon miről beszél, de semmi. „nem lááátooom” szögeztem le, majd befordultam, és a szokásos „még öt percet” próbáltam meg „lealudni”. aztán csak felkeltem, és amit láttam, az hihetetlen vicces volt, együtt hahotáztunk rajta édes drágámmal. isten egy mosolygós fejet rajzolt a bibliába:

jános 3:31 aki a mennyből jön (az felette van mindenkinek:)

ritka madár a szabad szombat. vagy iskolában vagyok, vagy hazamegyünk a szüleimhez, vagy mostanában bibliodrámáztam. ez a mostani hétvége meglepetésszerűen egy ilyen szabad szombattal kezdődött, rögtön el is mentünk édes drágámmal a bringaexpóra (ld. a baptistabringasok.gportal.hu oldalon, a képek között). vasárnap pedig gyülekezetben voltunk, ahol közösségi vasárnap volt, azaz együtt étkeztünk.

este pedig eljött a várva-várt fagottkoncert, amely számomra nagy kihívást jelentett. győző bácsi, a lelkipásztorunk ugyanis felkért még januárban, hogy ezen a koncerten beszélgessek el a színpadon a világhírű fagottművésszel, lakatos györggyel, hogy az emberek megismerhessék magát a művészt is, ne csak a művészetét. nagy kínok árán pár hete szánt rám egy fél órát, amikor is megbeszéltük, hogy miről fogunk beszélgetni. nem sok mindent mondott, így tartottam tőle, hogy ki fogok fogyni a kérdésekből, és beégek. nem ez történt. a művész hatalmas alázattal muzsikált, minden zeneszám között elmondott valami kis megható történetet.

a koncert végén a színpadon beszélgettünk. huszonpár éve spanyolországban autóbalesetet szenvedett zenekarával. pontosabban egy autós felhajtott a járdára, elütött két zenésztársat, akik meg is haltak, neki meg levágta a lábát a jármű. az a hír járja, hogy úgy ordított ki a mentőből, hogy „a lábamat hozzák utánam!”. évekig kórházban volt, majd mindent újra kellett kezdeni. pár évvel később találkozott a feleségével, aki miatt először elment imaházba. mire esküvőre került a sor, már ő is élete megváltójának vallotta jézus krisztust. jelenleg négy gyermeket nevelnek, és úgy gondolja, a legjobb, ha példásan éli hívő életét, a gyerekei akkor jutnak majd szintén hitre. kérdeztem, tud-e hitéről, jézusról beszélni zenésztársainak. elmondta, hogy ő nem szavakkal, rámenősséggel „térít”, hanem azzal, hogy felmegy a színpadra és szolgál. létrehozott egy zenei fesztivált kalocsán, szülőhelyén, amely egy jótékonysági koncertsorozat, és amelynek bevételéből sok gyermek műtétjét kifizették már. a legérdekesebb története számomra az volt, amikor izráelben járva egy bőröndnyi követ hozott haza. a vámnál elámulva kérdezték, miért visz haza ennyi követ. azt mondta, azért, mert ezek abból a tóból származnak, amelynek vizén az én uram, jézus krisztus járt. az a víz csiszolta ilyen szép simára, amelyet jézus érinthetett. a világot beutazta, játszott már számtalan helyen, de a szentföldi volt a legmeghatározóbb. a legfontosabbnak azonban a családját tartja, a velük töltött időt. és a hitet, amelyet a zenén keresztül kíván átadni (első, felkonferálatlan játéka a „mint szarvas hűs vízforrásra, úgy szomjazik lelkem rád” volt, amely meg is adta a koncert alaphangulatát.)

ma este eszköz voltam isten kezében. tudom, hogy akinek ma ott kellett lennie, ott volt. és akinek hallania kelett jézusról, az hallotta. áldom istent, hogy kérdéseimmel segíthettem egy embernek beszélni élete megváltoztatójáról. és hogy mindebből még én is épülhettem, az egy külön ajándék.

máté 16:26 „mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az õ lelkében kárt vall?”

a munkaerőpiacon az olyan mentalitású embereket várják, akik „a lehetőségeket nézik, és nem a korlátokat”. tehát nem az olyanokra vadásznak, mint én. főleg a csövin tanultam meg, ahol rengeteg a játszmázó, szemedbe hazudó ember, hogy jobb előbb gyanakodni, és a féket nyomni, mint gázt adni és fejjel rohanni a falnak. megcsinálok én mindent, csak előtte óvatos lépéseket teszek, és én vagyok az, aki figyelmeztetek, merengek, óvatoskodom.

ez történt kedden is, amikor egy kolléganőm vázolt egy feladatot. egy nő jelentkezett szervezetünknél, hogy rákos férjével milánóba megy a hétvégén egy műtétre, és kellene valaki ott, aki kimegy értük a reptérre, szállást ad nekik egy éjszakára, majd másnap elviszi őket a kórházba. idősek már, és nyelvet sem beszélnek. legalább tíz kérdés torlódott fel bennem: ha egy tumorműtétre van pénzük, miért nincs keret egy taxira és egy hotelszobára? hogyan szervezték meg a külföldi műtétet, ha nem beszélnek nyelveket? egy katolikus országban hogyan találjak egy baptista gyülekezetet, akik szállást adnának egy vadidegen házaspárnak?

szkeptikusan ugyan (paradox a szitu: hívő vagyok, mégis kételkedem), de elkezdtem keresgélni olasz baptisták után. első találat: a baptista világszövetség olasz irodája egy német városban található, na, ez remek. aztán mégis találtam egy kis gyülekezetet milánóban, írtam is a pásztornak. az még aznap visszaírt, és akkor már kezdtem reménykedni, hogy lesz ebből valami. valójában csak csináltam, amiben nem is hittem igazán, és a kapuk nyíltak, nyíltak. a pásztornő minden információt elkért tőlem, és végül megérkezett a várva-várt e-mail: ad ingyen szállást, és elfurikázza a házaspárt a kórházba hétfő reggel. egész hétvégén imádkoztam, rájuk gondoltam, ki sem kapcsoltam a mobilom, és éreztem, hogy ha ez összejön, akkor az isten munkája, az ő terve, mert én magamtól már az első lépések megtétele után abbahagytam volna a próbálkozást. összejött.

zsoltárok 96:3 „beszéljétek a népek között az ő dicsőségét, minden nemzet között az ő csodadolgait."

utolsó alkalommal voltam bibliodrámán dunakeszin. nagyon sajnálom, hogy vége, mert hihetetlen élményekkel gazdagodtam. ezen utolsó alkalmon jézus mennybe menetelét, és a szent szellem megérkezését játszottuk el. a szent szellem isten ereje, lelke, amely segít abban, hogy istennek tetsző életet éljünk. szinte sugallja a magyarázatot, ha bibliát olvasunk, segít döntenünk, kitartanunk, megbocsátanunk. jézus őt küldte „vígasztalóként”, hogy a ma embere is találkozhasson jézussal, ha nem is személyesen, de lélekben.

a bibliodrámán egy egykor prostiként élő, közel egy éve jézust követő nőt játszottam, aki kétségbe van esve, mert jézus elhagyta őt fizikálisan, és nem érti, mi az a szent szellem, és hogyan lehet ő a vígasztaló. nagyon megrendültem attól a sok kérdéstől, ami felmerült bennem a játék során. a többiek is nagyon megindítóak voltak, de az a szabály, hogy erről nem szabad beszélni. mindenki imádkozott, hogy jöjjön el a szent szellem, és akkor már alig lehetett érezni a határt játék és valóság között.

szeretnék még bibliodrámázni, és bátorítalak téged is, hogy próbáld ki egyszer. a mottó: „a biblodráma nem az ember bibliaismeretéről, hanem a biblia emberismeretéről szól.”

jános 14:16 „és én kérem az atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.”

jános 14:26 „ama vígasztaló pedig, a szent lélek, a kit az én nevemben küld az atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.”

jános 15:26 „mikor pedig eljő majd a vígasztaló, a kit én küldök néktek az atyától, az igazságnak lelke, a ki az atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot.”

klikk és csatlakozz! ;)

http://www.baptistabringasok.gportal.hu

tegnap megtartottuk második lídia közösségünket julival. rámtört a nosztalgia, mert (itt jön a nagyképű rész, szemeket becsukni!) újra együtt dicsőítettünk angolul (ő is angliás, egy egyetemre jártunk), szóval, csodás volt.

aztán az elveszett bárány történetét olvastuk el és elmélkedtünk rajta. isten mindenkit egyenként számon tart, neki nem vagyunk egyformák, hanem egyediek vagyunk, és mindannyiunk egyformán fontos neki. képes egy istentől eltávolodottért érte menni, és sokkal jobban örül az egy visszatértnek, mint a kilencvenkilencnek, aki mindig a közelében van.

végül imádkoztunk a gyülekezeteinkért, megtérésekért, párkapcsolatokért, és a válságban vergődő magyar emberekért, hogy tudjanak istenre nézni, nála vígaszt találni (kábé úgy, mint kubában, ahol az emberek nincstelenként is boldogok, vidámak, derűsek, nyugodtak). hiszen tudjuk, minden agyban dől el, ahogy tesóm mondta volt, és a boldogság egy választás, ahogy piroska kedvenc idézete szólt vala egykor. 

máté 18:12-14 „mit gondoltok? ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik: vajjon a kilenczvenkilenczet nem hagyja-é ott, és a hegyekre menvén, nem keresi-é azt, a melyik eltévelyedett? és ha történetesen megtalálja azt, bizony mondom néktek, inkább örvend azon, mint a kilenczvenkilenczen, a mely el nem tévelyedett.

ekképen a ti mennyei atyátok sem akarja, hogy egy is elveszszen e kicsinyek közül."

a www.40nap.org nagy kihívások elé állít. nem csak arra gondolok, hogy a kemény fizikai munkát végző férjemnek hogyan tudok hús nélküli, mégis „normális” ételt adni… sőt, még a húsmentes étkezés sem készít ki. a szellemi érzékenység, a magamba nézés, az isten tervéről való tanulgatás az, ami nehezebb, mint gondoltam.

tegnap megkaptam a fizetésem „árnyékát”, így rohantam befizetni a csekkeket. az aluljáró lépcsőjén ült egy koldus, és mivel a böjt velejárója az adakozás is, én viszont ezt nem gyakoroltam idáig, már nyúltam is a pénztárcámért. azonban amint a férfi kezébe tettem a pénzt, az elkapta gyűrűsujjamat, és olyan erősen elkezdte húzni maga felé, ahogy csak bírta. „engedjenmmmáel!” tört ki belőlem néma harcunk végén, mire csendesen csak annyit mondott: „de széép!”.

irtó megalázó volt. nem az, hogy megszorongatta egy koszos ember a kezemet. nem az. hanem, hogy rá kellett jönnöm, hogy a „szeretetem” korlátozott. hogy nem tudok jézus szemével nézni, szívével érezni. szeretetemet annyira „engedem” ki, amennyire én akarom: elhatározom, hogy pénzt adok valakinek, de szóba már nem állok vele, és ha lehet, ne fogdossa már össze a kezemet, ne leheljen rám, ne beszéljen az életéről, szóval, azonnal tűnjön már el, mert én már „eleget szerettem őt”. na. ez az, ami jézusban nincs, és ez az, amiért kereszténynek lenni a világ legnagyobb kihívása. legyőzni magunkban az embert, és beengedni helyére jézust. számomra mission impossible.

1jános 2:5,6,9 „aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az isten szeretete. erről tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk; aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt.

aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát, az még mindig a sötétségben van."

manapság az, aki istenben hisz, mármint a biblia féltőn szerető, kemény, de egyértelmű határokat állító, kegyelmes, de igazságosan ítélő istenében, nos, az az ember lenézett. pedig isten megadja életünk bajaira a megoldást, azt mondta, ha jézust elfogadjuk, megbánjuk és megvalljuk a bűneinket, elfordulunk tőlük és helyette istenre és az ő fiára, jézusra nézünk, akkor „előző életünket”, bűneinket örökre elfelejti, nem hánytorgatja fel sosem.

isten helyett sokan más megoldásokat keresnek, és például az internet világába menekülnek. pedig az iwiw nem megoldás semmire. arra kér, hogy tüntesd fel, milyen kapcsolatban állsz ismerőseiddel, hívd elő a múlt legsötétebb emlékeit, a kínosaktól a paráznákig mindent. a net nem felejt, vágyik régi dolgaidra, szomorúság és féltékenység árnyát vetve a mára. ott nem kezdhetsz új életet, ott nincs felejtés, újrakezdés, nincs bocsánat... megdöbbentem ezen az iwiw újításon. a cél, hogy az ember legyen lekövethető, átlátszó, egy „nyitott könyv”. nincs menekvés. de nincs megoldás sem, mert azt nem ad.

2mózes 34:6,7 „az úr irgalmas és kegyelmes isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. a ki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen.”

róma 4:7 „boldogok, a kiknek megbocsáttattak az ő hamisságaik, és a kikenek elfedeztettek az ő bűneik.”

egy tiszta szemű lány lépett az irodába, s ez, az elmúlt napok brutális fiataljairól szóló híradásai után üdítően hatott. a karácsonyi jótékonysági akciónkról akart kérdezgetni a diplomamunkájához. kicsit csodálkoztam, nem néztem, maximum tizennyolcnak. mint kiderült, annyi is, csak abban az iskolában, ahová ő jár, a gimiseknek is kell egy kis diplomamunkát írniuk. egy év alatt kell feldolgozniuk egy témát, és azt előadniuk száz ember előtt, egy órában, élvezetesen. valaki kertet épít a suli elé, valaki biciklitárolót készít, a gitárkészítésről vagy a kenyérsütésről tart előadást és gyakorlati bemutatót. ez a kislány pedig humanitárius munkát végez: gyorsházat épít, fogyatékos kisgyerekeket öltöztet, és karácsonyi ajándékokat gyűjt össze. mindezt tizennyolc évesen. elállt a szavam is. két anyanyelve van, és magas szinten beszél egy harmadikon is, lelkes és életerős.

aztán megkérdeztem, hol ez a csodasuli, ahol ilyen fiatalokat képeznek. a wfaakllrrdfooff iskolatípusba jár, már hatéves kora óta. na, bumm. sokat hallottam már erről az oktatási rendszerről, amelynek egyik jellemzője, hogy „legfontosabb cél, hogy a gyermek saját értékének tudatában önmagát méltó helyre vigye a világban”, stb. vagyis gyakorlatilag a humanizmus képviselője (ahogy egy okos kolléganőm felvilágosított). magyarán a természetet is élő lélekkel rendelkező teremtménynek képzeli, (pedig meg van írva: róma 1:23,25 „az örökkévaló istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával. mint akik az isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett”). az embert alapvetően jónak tartja, magyarán kizárja azt a tényt, hogy az ember bűnös, és szüksége van isten kegyelmére, jézus megváltására. erről az oktatási rendszerről azt hallottam, hogy gyakorlatilag mindent és mindenkit elfogad, toleránsnak mondja magát.

pedig isten nem erre tanít, hiszen ő gyűlöli a bűnt, és megítéli a szívükben elvetemülteket, vagyis a toleranciának ilyen szempontból a közelében sincs. sőt nem azt akarja, hogy az ember saját értékeit felismerve méltó helyre tegye magát a világban (mint ahogy a fent említett módszer magát meghatározza), hanem, hogy belássa, hogy egy teremtmény, mely istene nélkül elveszett, halott, semmis.

na, de amit ezzel mondani akartam, az az, hogy nincs mire várnunk, nincs vesztegetni való időnk. az „ellenség”, a mindenféle tanok terjednek, iskolát alapítanak, kórházakat, az utcán térítenek, mindenféle szakmákban jeleskednek, és behálózzák a szellemileg nyitottakat. a keresztények meg nézik mindezt, punnyadva és láblógatva. fel, emberek, tanuljunk, építsünk bölcsődéket, meg klubokat, öregotthonokat és iskolákat, cselekedjünk, mert ha nem tesszük, megteszik mások, a téveszmék vallói. tudom, tudom, szégyelljem magam, örülnöm kellene, hogy van ilyen iskola, amely a kamaszokat jóra neveli, meg sallalalla… de nem. ez csapda. a mindent elfogadás, a mindenben hívés azt jelenti, hogy igazából semmit sem fogadok el, és semmiben sem hiszek. mert ha mindenben hiszel, az azt jelenti, hogy semmiben sem hiszel igazán.

1 péter 2:9 "ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket”

ej, ha egyszer egy ilyen takaróm lehetne! :)

„mennyi gyógyszert kell bevennem ahhoz, hogy ne fájjon a halál? - kérdezi egy reszkető hang a vonal túloldalán. néhány néma perc és néhány sűrű mondat után az is kiderül, hogy a testvéreknek már belekeverte a kakaójába az összetört gyógyszereket, de most nem tudja, hogy odaadja-e, mert fél, hogy fájni fog nekik. azt pedig nem szeretné. csak el kell tűnniük. örökre. a szülei mondták tegnap este. véletlenül hallotta a dolgot, amikor kiment pisilni. az apja a konyhaasztalra támaszkodva mondta: minden más lenne, ha ezek - és ezt biztosan rájuk értette - nem lennének. az ajtórésen azt is látta, hogy az anyukája sír. sokat sír, amióta elvesztette a munkáját. apját is kirúgták tegnap. mondták, ezután nem tudják majd fizetni a csekkeket, nem lesz mit enni és a házból is kirakják őket. pedig apja annyit dolgozott rajta. nem akarja, hogy miattuk elveszítse. a testvérei kicsik, nem is értenék. ezért keverte a kakaójukba a gyógyszereket. észre se vennék, mert jó édesre csináltam - bizonygatja -, csak most nem is tudom... talán fájna nekik a halál.

- az elmúlt hónapokban egyre több a fentihez hasonló telefonhívást kapunk - mondta farkas imre, a gyermek- és ifjúsági telefonos lelkisegély-szolgálatok országos szövetségének elnöke a közelmúltban egy konferencián. - bár az öngyilkosság visszatérő téma a telefonos lelkisegély-szolgálatoknál, az utóbbi időben fogadott hívások között érezhetően nőtt azok száma, akik nem egyedül készülnek a halálra. többségük a testvéreit vinné magával. a gyermek és serdülőkori öngyilkosság fő okaiként emlegetett elutasító család, iskolai kudarcok, bántalmazás mellett egyre gyakoribb a szegénységtől való félelem. a gyerekek nyűgnek érzik magukat szüleik nyakán. ráadásul gyakorta tanúi a szülők erre utaló megjegyzéseinek. a megoldást saját eltüntetésükben látják.” (az utolsó beszélgetés esélye – részlet szalai anna cikkéből, népszabadság, 2009. márc. 3.)

mi győzheti le a félelmet a gyermekek szívében? mitől fognak jövőt látni maguk előtt, amikor szüleik elvesztik a reményt? te mit mondanál ennek a kisgyermeknek, aki így hív fel téged? elmondanád neki az örömhírt, hogy jézus krisztus annyira értékesnek találta őt, hogy a saját életét odaadta érte? elmondanád neki, hogy jézusnak minden helyzetre van megoldása? hogy akkor is van reménység, ha nincs munkahely? hogy ne féljen, mert az élő isten ott van vele minden nap? én ezt mondanám el neki.

mit kell tenni, hogy a gyerekekben megszülessen a hit? el kell nekik mondani az örömhírt, másként nem lesz hitük! el kell nekik mondani: személyesen, a számukra érthető módon. újra és újra."

róma 10,17 "a hit hallásból van, a hallás pedig isten igéje által."