imádkozni olyan, mintha egy baráttal beszélnénk

az aarhus-i egyetem dán tudósai mágneses rezonanciavizsgálatnak vetettek alá húsz keresztény hívő tesztalanyt. azt vizsgálták, hogy az agyi aktivitásuk hogyan változik egyes helyzetekben, beleértve az imádságot.

a kísérletben résztvevők szinte tökéletesen azonos agyi jeleket mutattak akkor, amikor a miatyánkot mondták el, és amikor egy gyerekmondókát: az agynak azok a területei mutattak aktivitást, amik jellemzően monoton, sok ismétlésre alapuló szellemi feladatoknál lépnek munkába.

a következő kísérletben arra kérték a tesztalanyokat, hogy a saját személyes imájukat mondják el, „beszélgessenek istennel", illetve a mikulás felé sorolják el a karácsonyi kívánságaikat. itt, várható módon, azok az agyi területek aktivizálódtak, amelyek a személyes motivációkért felelősek. a legnagyobb különbség az volt, ahogy az agy elülső területei (prefrontal cortex) csak az imádságnál mutattak aktivitást. az ima alatt az alanyok agya pontosan úgy viselkedett, mint amikor egy barátjukkal beszélgetnek, a mikulásnál azonban azok a részek, amelyek a beszélgetőpartner megszemélyesítéséért felelősek, inaktívak maradtak, pontosan úgy, mint például amikor egy számítógépes játékkal lép interakcióba az ember.

„a kísérletünkkel nem isten létezésére próbáltunk bizonyítékot találni, csupán azt mutattuk meg, hogy a hívők valóban hisznek a létezésében", mondta el a new scientistnek uffe schjødt, a kutatást vezető professzor.

jób 19:25 „mert én tudom, hogy az én megváltóm él”