myjesus

isten különleges fontosságúnak ítéli a beszédet. ő maga szavakkal teremtette meg a világot. arra kér, imádkozzunk, azaz szavainkkal mondjuk el hálaadásainkat, kéréseinket, bajainkat, vágyainkat. azt mondja, aki szájával úrnak vallja jézust, és szívében hiszi, hogy isten feltámasztotta őt a halálból, az üdvözül. fontosak a szavaink. bár manapság már ez nem látszik, hiszen szabadon átkozzuk a másikat boltban, postán, autóban. nem számít, mit ígértünk az anyakönyv-vezető előtt, szavunkat megszeghetjük: elválhatunk. életünkben akár tucatnyi embernek mondhatjuk: szeretlek, amíg el nem értéktelenedik szánkban ez a sokat jelentő szó.

szombat délután, julcsi és andrás menyegzőjén a pásztor elmondta, hogy a szavainkat, a szánkkal tett ígéreteket és kinyilatkoztatásokat isten számon kéri rajtunk. nem pletykálás, üres beszéd, ígérgetés ez, hanem ima, szándéknyilatkozat, sok földi tanú és maga isten előtt tett fogadalom. és amikor egymással szemben térdelve, egymás szemébe nézve mondták el ima-fogadalmukat, akkor megérezhettük, hogy a mindennapos, megszokott, felesleges szócséplés áradatában mennyire más a hittel, szívből kimondott szó. ereje van.

másnap barátném gyerekeivel voltunk egy modell- és játékkiállításon. útközben megkérdezte a legkisebb: te miért nem voltál gyülekezetben? mondtam neki, hogy mert fájt a hasam. és a férjed miért nem volt? mert otthon maradt velem, nem akart nélkülem menni sehova. a négyéves kislány kerek szemekkel ennyit mondott: „hát, ez milyen szép csoda!” egy pillanatra a szívem is megállt a gyönyörűségtől, hogy ez a csöpp gyerek felfogja és elismeri a másikért tett gesztust, száján érett, őszinte, egyszerű szavak jönnek ki, építő módon. vajon mikor, hány éves korunkban fogynak ki belőlünk az efféle mondatok?

a hetet egyik fogyatékos intézményünkben kezdtem, ahová speciális mentős kutyák érkeztek, hogy a fiatalok simogathassák, közelebbről megismerkedhessenek velük. az egyik lány három éve, tizennyolcadik szülinapjára kapott egy autót. az első út végzetesre sikerült, azóta tolószékben ül, koordinálatlan mozgását elnézve nehezen hihető, hogy egykor nagykanállal ette az életet, és ifjú kora ellenére a férfiakat is. ez azonban jelen életében is jellemző: szemérmetlenül tapogatja napközis társait, és artikulálatlanul káromkodik, szidja istent és mindent, ami eszébe jut (ma éppen a jelenlévő tévés stábot). egy tragédia, egy borzalmas baleset sem mosta ki agyából a káromlásokat, a parázna tetteket és utalásokat. a szavak, agyunk teremtményei, úgy tűnik, mélyen beivódnak, kiirthatatlanul ott vannak és „kísértenek”, erősen kapaszkodnak.

 a biblia így ír a beszédről, a szavak használatáról:

prédikátor 5:2-6 „ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne siessen valamit szólni isten elõtt; mert az isten mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen; mert álom szokott következni a sok foglalatosságból; és sok beszédbõl bolond beszéd. mikor istennek fogadást téssz, ne halogasd annak megadását; mert nem gyönyörködik a bolondokban. a mit fogadsz, megteljesítsd! jobb hogy ne fogadj, hogynem mint fogadj és ne teljesítsd be. ne engedd a te szádnak, hogy bûnre kötelezze testedet, és ne mondd az angyal elõtt, hogy tévedésbõl esett ez; hogy az isten a te beszéded miatt fel ne háborodjék, és el ne veszesse a te kezeidnek munkáját.”

példabeszédek 18:4 „mély víz az ember szájának beszéde”

zsoltárok 37:30 „bölcseséget beszél az igaznak szája, és a nyelve ítéletet szól.”

példabeszédek 15:28 „az igaznak elméje meggondolja, mit szóljon; az istenteleneknek pedig szája ontja a gonoszt.”

példabeszédek 16:24 „lépesméz a gyönyörűséges beszédek; édesek a léleknek, és meggyógyítói a tetemeknek.”