tegnap megtartottuk második lídia közösségünket julival. rámtört a nosztalgia, mert (itt jön a nagyképű rész, szemeket becsukni!) újra együtt dicsőítettünk angolul (ő is angliás, egy egyetemre jártunk), szóval, csodás volt.

aztán az elveszett bárány történetét olvastuk el és elmélkedtünk rajta. isten mindenkit egyenként számon tart, neki nem vagyunk egyformák, hanem egyediek vagyunk, és mindannyiunk egyformán fontos neki. képes egy istentől eltávolodottért érte menni, és sokkal jobban örül az egy visszatértnek, mint a kilencvenkilencnek, aki mindig a közelében van.

végül imádkoztunk a gyülekezeteinkért, megtérésekért, párkapcsolatokért, és a válságban vergődő magyar emberekért, hogy tudjanak istenre nézni, nála vígaszt találni (kábé úgy, mint kubában, ahol az emberek nincstelenként is boldogok, vidámak, derűsek, nyugodtak). hiszen tudjuk, minden agyban dől el, ahogy tesóm mondta volt, és a boldogság egy választás, ahogy piroska kedvenc idézete szólt vala egykor. 

máté 18:12-14 „mit gondoltok? ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik: vajjon a kilenczvenkilenczet nem hagyja-é ott, és a hegyekre menvén, nem keresi-é azt, a melyik eltévelyedett? és ha történetesen megtalálja azt, bizony mondom néktek, inkább örvend azon, mint a kilenczvenkilenczen, a mely el nem tévelyedett.

ekképen a ti mennyei atyátok sem akarja, hogy egy is elveszszen e kicsinyek közül."