myjesus

vasárnap összeszedtem magam annyira, hogy elmentünk a golgotába, nemrég megtért kolléganőm bemerítésére. a bemerítkezés a bennünk születő hit külvilág felé történő megmutatása, kinyilvánítása. a vízben benne hagyjuk előző, bűnös énünket, belefojtjuk, és marad az újjászületett, isten segítségével élő, új, tiszta, megváltott ember. a bemerítkezés egy engedelmesség, egy válasz jézus kérésére, ő ugyanis azt mondta: aki hisz és bemerítkezik, üdvözül.

húsvétkor leszünk egyéves házasok. az elmúlt tizenegy hónap csodásan telt, annak ellenére, hogy egyik legfontosabb fogadalmamat (mely szerint mindig összeszedett, ápolt, csini, kedves és rugalmas feleség leszek) nem tudtam betartani. édes drágám ez idő alatt ugyanis tanúja lehetett néhány gyengeségemnek: egy gyógyszerallergiának, két negyvenfokos láznak (egyik a nászutunkon), egy tüdőgyulladásnak, egy ételmérgezésnek, három véresen komoly felfázásnak, több herpesznek, egy utcán produkált rosszullétnek, és az elmúlt napokban egy influenzának.

az elején még bocsánatot kértem tőle (de komolyan), hogy nem vagyok a helyzet magaslatán, mostanság pedig már megpróbálom talpon, magamat és a lakást is karban tartva kihordani kórságaimat. és persze kérdezni, kérdezni, kérdezni istentől, hogy vajon miért…? megtanultam, hogy istennél nincs „csak úgy”, nincsenek véletlenek… minden betegség kapcsán mást tanultam meg, más volt a gyógyulás útja, de azért nem értem, egy év alatt miért kellett ennyi betegséget összeszednem. az influenza totál padlóra küldött, még iskolába sem tudtam menni, úgyhogy charles capps: a teremtő ereje meggyógyít című füzetecskéjével vígasztaltam magam:

isten gyógyszere

naponta háromszor valljuk meg az alábbi igazságokat, míg hit nem keletkezik a szívben, utána naponta egyszer a hit fenntartásához. ha a rülmények rosszabbodnak, emeljük a dózist kétszeresére. nincsenek káros mellékhatások!

„jézus a testében hordozta el a bűneimet, ezért meghaltam a bűnnek, és istennek élek. az ő sebeiben meggyógyultam, és egészséges vagyok.” (1 péter 2:24, róma 6:11, 2 korinthus 5:21)

„te bővölködő életet adtál nekem. igéden keresztül elfogadom ezt az életet, és az szétárad minden szervemben, gyógyulást és egészséget hozva.” (jános 10:10)

„jézus magára vette az erőtlenségemet, és hordozta a betegségemet. ezért nem vagyok hajlandó behódolni a betegségnek, nem uralkodhat a testemben. isten élete szétárad bennem, és minden porcikámnak gyógyulást hoz.” (máté 8:17, jános 6:63)

„mennyei atyám, te a szavad által életet osztottál meg velem. ez az élet minden egyes lélegzetemmel és minden kimondott szavammal egyre inkább helyreállítja az egészségemet.” (márk 11:23)

a református pap a színtiszta evangéliumot mondta el a temetésen. csodáltam is. de inkább azt, ahogy ez látszólag az emberekről lepergett. mint kacsa zsíros tolláról a csónakázótó vize. vagy mégsem? a szívekbe nem láthattam.

apostolok cselekedetei 28:27 „mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják;

hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek.”

sosem gondoltam volna, hogy egyszer teológián fogok tanulni. amikor angliában találkoztam jézussal, arra gondoltam, kellene valami vezetés, amelynek segítségével többet tudhatok meg róla, és a bibliáról, mely életem „használati utasítása” lett. kintről jelentkeztem a baptista teológiára, mert elég gyakorlatiasnak bizonyult, ami sosem hátrány, hiszen isten országáról nem csak sokat kell tanulni, hanem sokat kell tenni is. amikor az ötfős felvételi bizottság első kérdése az volt, hogy ön már sok mindent tanult sok helyen, ide miért jött?, akkor kezdtem sejteni, hogy nem jó helyen járok… de aztán mégis. most harmadéves vagyok, és nagyon sokat kaptam nem csak tanáraimtól, hanem iskolatársaimtól is.

szombaton a baptista egyháztörténet órán például kiderült, hogy a teológia benczúr utcai épületét az egyik legnagyobb angol baptista vezetőtől kaptuk. egy évig tanulhattak benne a diákok, mikor a „rendszer” kiebrudalta őket, s ezzel megkezdődött iskolám vándorlása épületről épületre, totális megalázottságban. az angoloktól ajándékba kapott épületbe az észak-koreai nagykövetség vonult be, és maradt egészen a rendszerváltásig. ezt követően vissza lehetett ugyan igényelni bizonyos épületeket, no de az észak-koreai nagykövetséget?! reménytelennek tűnt. aztán isteni beavatkozás történt. a dél-koreai nagykövetség beköltözött egy szemközti házba, és az északiak fejvesztve menekültek, persze, csak, miután szétvertek mindent, padlót, csempét, mosdót, díszítést. így költözhetett vissza a baptista teológiai akadémia az őt megillető helyre.

zsidók 6:10 „mert nem igazságtalan az isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt”

ma reggel elkezdődött a negyven napos böjt (www.40nap.org). a csatlakozók húsvétig nem esznek húst, s alkoholt sem isznak, nem dőzsölnek, de elmélyülnek, és istennel lesznek. sokan vállalják, hogy földi testük kívánságáról lemondva, főleg lélekben táplálkoznak, hogy találkozhassanak istennel, és megérthessék jézus szenvedéseit, amelyet húsvét előtt értünk vállalt.

lehetett tudni, hogy ezt az elmélyülést a sátán nem fogja jó szemmel nézni. éjjel a fájdalom ébresztett fel, amelyet férjem imája enyhített. reggelre meghalt a nagybátyám, akinek pár napja elmondtam szívem titkát: az evangéliumot, azt, hogy jézus szereti őt, és, hogy nincs egyedül. külön fáj, hogy ezt a halálhírt egy születésnapi bulit lefújó kör-emailből kellett megtudnom:

„évi nagybátyja fél éves betegeskedés után ma reggelre meghalt. a betegség megmutatkozott jelei ellenére mindenki bizakodó volt - legalábbis senki sem mert a legrosszabbra gondolni, így a bekövetkezett tragédia az egész családot megrázta.”

tudom, hogy most sírnom kellene. de boldog vagyok, és áldom az egek urát, hogy arra indított, mondjam el neki a jó hírt, a jézusról szólót, a mindent megváltoztatót. azt, hogy ezzel mit kezdett a látszólagos elutasítás után, nem tudjuk. az emberélet utolsó tíz másodpercében történteket senki sem ismeri.

2 timóteus 4:1-5 „kérlek azért az isten és krisztus jézus színe előtt, a ki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában. hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.”

zsidók 9:27-28 „és miképpen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet: azonképpen krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, a kik őt várják üdvösségükre.”

ézsaiás 25:8 „elveszti a halált örökre, és letörli az úr isten a könnyhullatást minden orcáról.”

első nagymamamám életből való távozásakor öthónapos embrió voltam, a másodikat pedig tízévesen vesztettem el, amikor hatvanhat évesen elvitte őt a harmadik infarktus. ezt követően is számos temetést „asszisztáltam végig” életem különböző korszakaiban: idegenekét, rokonokét egyaránt. mindig nagy volt a sírás-rívás. az embereknek fáj, ha egyedül hagyják őket ezen a földön (hiszen a halottnak már nem fáj semmi, őt nem kell sajnálni, siratni). fáj nekik, hogy nem mondták az elhunytnak elégszer „szeretlek”, nem bocsátottak meg neki, vagy nem kértek bocsánatot. remélhetik csupán (bizonyosságot nem tudnak szerezni róla), hogy „elég jó volt” az illető ahhoz, hogy isten bebocsássa őt a mennybe. csupa bizonytalanság, rendezetlenség, keserűség uralta az egészet.

megtérésemkor megértettem isten egyszerű, logikus, és megnyugtató üdvtervét. ő azért küldte el jézust, hogy meghaljon mindenki bűnéért, feltámadjon (=megmutassa hatalmát a halál, a maga és mindenki halála felett) kiengesztelje istent az emberek vétkeiért, engedetlenségéért. aki ezt elfogadja, elhiszi, és vallja, hogy jézus minden élő ura, az üdvözül, és örök élete van. a halál az élet velejárója itt a földön, mindenki meghal, de, ha valaki jézusban hal meg, a mennybe jut. ez a bizonyosság jó, megnyugtató.

tehát, gondoltam magamban, egy hívő ember temetése jelentősen másként kell, hogy kinézzen, mint egy világié. hiszen szomorú a halál, de ott a bizonyosság, hogy a mennyben várja őt egy megdicsőült test, és láthatja az urat színről színre. múlt hét végén meghalt édes drágám nagymamája. ezt a picike, hajlott hátú baptista asszonyt egy éve, menyegzői meghívónk átadásakor láttam először. a biblia ott volt az asztalán. és a szívében. és a száján. nagylelkűsége nem volt kétséges, közelgő egybekelésünket egy nagy címletű pénzzel támogatta, pedig, gondolom, ő sem úszott a földi javakban. most szakadó hóesésben indultunk egerszólátra, hogy elbúcsúzzunk tőle. jelen volt a család, ismerősök, a gyülekezet. páran el is sírták magukat. („nincsen többé anyukám!” – zokogta pár nappal korábban édes drágám anyukája, aki sokkal méltóbb annál, hogysem „leanyósozzam”.) de az egész olyan más volt. az énekek arról szóltak, hogy jézussal vár az örök élet, és az itt pihenő test nyugodtan várja jézus újbóli eljövetelét, amikor is feltámadnak azok, akik krisztusban haltak meg. a fekete terítőt elborította a hó, és mikor elvették róla a bibliát, annak helye ott maradt. a halál, az elmúlás, a tél folyton pusztít, de az isten szava maradandó nyomot hagy rajta: az életet.

1 thesszalonika 4:13-18 „nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől,  kik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységök. mert ha hisszük, hogy jézus meghalt és feltámadott, azonképen az isten is előhozza azokat, akik elaludtak, a jézus által ő vele együtt. (…) mert maga az úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak volt a krisztusban; azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az úrral leszünk.”

jelenések 14:13 „boldogok a halottak, a kik az úrban halnak meg mostantól fogva. bizony, azt mondja a lélek, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól”

a fót-egerszólát, egerszólát-fót útvonalon elolvastam corrie ten boom életrajzát. ez a holland nő, a haláltáborból szabadulva bejárta az egész világot, és börtönökbe, kórházakba, iskolákba, utcára vitte el jézus hírét, szabadítását, folyton hívó szeretetét.

„én, aki olyan meggyőzően beszéltem a megbocsátásról, jegyzeteimet rendezgettem, hogy ne kelljen kezet nyújtanom. ő nem emlékezett rám, természetesen nem; hogy is emlékezhetett volna egy fogoly nőre a sok ezer közül! én azonban emlékeztem rá, és a korbácsra, ami övébe volt dugva. az én kínzóm, rabtartóm előtt álltam! a vérem megfagyott. „ön említette ravensbrückot”, mondta. „én őr voltam ott.” nem, ő nem ismert fel. „de ennek vége”, folytatta. „keresztény lettem. tudom, hogy isten minden ott elkövetett rémtettemet megbocsátotta. de ezt szeretném az ön szájából is hallani. kisasszony, meg tudna nekem bocsátani?” itt álltam most én, akinek bűnei újból és újból megbocsáttattak, s nem tudtam én is ezt tenni. bettsie ott halt meg, ki tudja ez a férfi az ő lassú, borzalmas halálát radírozni belőlem egy egyszerű kéréssel?

néhány másodperc telhetett el, amíg előrenyújtott kezével ott állt, számomra azonban óráknak tűnt… nekem meg kellett bocsátanom. tudtam. az isten megbocsátásáról szóló ígéretnek van egy döntő előfeltétele: hogy megbocsássunk azoknak, akik vétkeztek ellenünk. ha nem bocsátjátok meg az embereknek bűneiket, mondta jézus, a mennyei atya sem bocsátja meg bűneiteket.” ezt tudtam, nem csupán a bibliából, hanem mindennapi tapasztalataimból is. a háború befejezése óta bloemendaalban otthont tartottam fenn a náci rendszer áldozatai számára, s ott kézzel foghatóan megtapasztaltam: csak azok, akik korábbi ellenségeiknek meg tudtak bocsátani, találtak vissza az életbe, és tudtak újat kezdeni, tekintet nélkül arra, hogy milyen egészségügyi állapotban voltak. aki keserűségét ápolta, rokkant maradt. ez éppen olyan egyszerű volt, mint rettenetes.

most itt álltam hideg szívemmel. de a megbocsátás nem érzés dolga, ezt is tudtam. a megbocsátás az akarat tette, és az akarat a szív hőfokának tekintetbe vétele nélkül képes cselekedni. „jézus, segíts!”, imádkoztam magamban. „én majd felszabadítom kezemet, hogy a jót cselekedjem. te add hozzá az érzést!” mint egy darab fát, gépiesen tettem kezemet a férfi kinyújtot kezébe. amikor ezt tettem, valami hihetetlen történt. valami megindult vállaimban, karomba áradt és kezembe ugrott. és ez a gyógyító meleg egész lényemet elárasztotta. „megbocsátok, testvér”, mondtam sírva. „teljes szívemből.” hosszan tartottuk egymás kezét, az egykori őr és az egykori fogoly. isten szeretetét sosem éreztem át ilyen intenzíven, mint abban a pillanatban. az azonban világos volt előttem, hogy ez nem az én szeretetem volt.”

máté 6:14 „mert ha megbocsátjátok az embereknek az õ vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei atyátok.”

lukács 6:37 „ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok; megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik”

zsoltárok 32:1 „boldog az, a kinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett.”

a művészet gyógyító, közösségépítő, jellemépítő szerepét nyilván senkinek sem kell bemutatnom. az azonban engem is meglepett, amikor egy csapat hívő ember szent alkotásba kezdett a szombati bibliodráma csoportban, és láthattam isten teremtményeinek sokszínűségét, a kreativitás istent dícsérő voltát. azt kellett lerajzolnunk, megfestenünk, hogy hogyan képzeljük el isten tenyerét, és magunkat hol látjuk ott. van közöttünk egy kismama is, ő egy olyan tenyeret rajzolt, amely egy anyaméhet ábrázolt, benne ő, tökéletes védelemben. én egy hatalmas csomagolópapírra festettem meg isten tenyerét, amelyen én egész életemben voltam, és hosszú, kacskaringós utat tettem, mindvégig azt híve, hogy egy kietlen sivatagban járok. aztán megtaláltam szeretetét, a sivatagi oázist, ahonnan azóta sem tágítok. életem minden percében gondot viselt rám, kegyelme az, hogy rendes családban nőhettem fel, hogy nem éheztem, hogy iskolába járhattam, sosem dohányoztam, és még sorolhatnám.

ezek a bibliodráma alkalmak fellendítik dicsőítésemet, elmélyítik hitemet, megerősítenek abban, hogy amiben hiszek, az egy ebben a világban is létező, tapasztalható valóság.

kolossé 2:17 „a valóság a krisztusé.”

megalakult az angyalföldi lídia imaközösség, vagy ahogy egyik kollégám mondta volt, a „női szellemi karate klub”. :) hetek óta a tegnap estét vártam, hogy végre megbeszélhessük a részleteket julival. elvittem neki a nemzetközi lídia imaközösség szórólapjait, végigböngésztük, végigbeszéltük. vettem egy füzetet is, amelybe a találkozásainkat, és az elmondott imáink témáját, majd pedig az imameghallgatásainkat írjuk bele.

nekiajándékoztam egy lila stólát is (ez a lídiások színe), mert a magyarországi lídia vezető, lonni néni is mindig kendőt visel ima közben, és ez nekem szimpatikus (a bibliában benne van, hogy a nők fedjék be fejüket az imaházban, de ezt ma már sokan sokféleképpen értelmezik, ebbe ne menjünk most bele). a megbeszélés végén a szőnyegen térdelve énekeltünk és imádkoztunk, majd elbúcsúztunk. megbeszéltük, hogy tartjuk a havi egy imaközösséget és az előre egyeztetett napon a böjtöt gyülekezetünkért, megtérésekért, hazánkért, vezetőinkért (ez a lídia imaközösség célja valójában).

mert meg van írva, és én úgy gondolom, engedelmeskednünk is kell:

1 timóteus 2:1-4 „tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások, minden emberekért, királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. mert az jó és kedves dolog a mi megtartó istenünk előtt,

aki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson.”

szegeden a média mellett színházelméletet is tanultam. nagyon élveztem, sok elődást láttam, írtam róluk, gyakorlatilag faltam mindent, ami színházzal volt kapcsolatos. csodáltam, hogy egy előadás mennyire sikeres csakazért, mert „számít” arra a kollektív emlékre, élményre, amely minden emberben benne van: szerelem, csalódás, félelem, agresszió, depresszió, háború és béke, csók és könnyek (hehehe…).

megtérésem után már nem élveztem minden művet „válogatás nélkül”, hiszen ma már nehezen tolerálom, ha valami negatív szellemiséget „reklámoznak” egy darabban/filmben/versben. a megcsalásra, egymás kijátszására, fondorlatos gyilkosságokra alapozott művek inkább bosszantanak, mint szórakoztatnak. de ez nyilván az én „szűk látókörű, vallásos” jellemem miatt van. bocs, hogy élek, hehe. vasárnap újfent egy efféle vígjátékot fogtunk ki édes drágámmal. a biztosítótársaság aktakukaca kinevezés reményében átadja legénylakása kulcsát feljebbvalóinak, hogy ott szerelmi légyottokat bonyolíthassanak le. ő addig moziba vagy kocsmába megy, vagy sétál a parkban (ami egy jó kis megfázást eredményez, sőt a szomszédai ellenszenvét is kivívja a hangoskodásért, dorbézolásért, amit távollétében kollégái űznek). most persze nem a csúúúnya bácsikról és nénikről akarok eszmét futtatni, akik megcsalják társukat… csak istent csodálom, hogy már megint milyen jól kieszelte. azt mondta, nem jó az embernek egyedül, adok néki segítőtársat, hozzá illőt. sőt, ő még csoportba is rendezte a családokat, nemzetté tette őket, s a nemzeti sajátosságokat erősítette népében (bizony, ő mondta, hogy másokkal ne házasodjanak, és tartsanak össze). tudta, hogy az emberek, ha szoros kapcsolatban élnek, talán kevesebb bűnre hajlamosak. egy közösségben előbb-utóbb lesz olyan, aki megfeddi, „előveszi” a másikat rablásért, megcsalásért, pedofíliáért, asszonyverésért. minél elhagyatottabb, zárkózottabb egyénekből áll egy közösség, például mint a színdarab helyszneként megnevezett new yorkban, annál jobban elbújhat egy ember a bűnével, egyre kevesebben vannak, akik lelepleznék, tanácsolnák, megfeddnék, jó útra terelnék. vannak persze kollektív bűnök, de az napvilágra jutván megmozdítja az embereket, segítésre, vagy ellenszegülésre bátorítja őket. az egyéni kis bűnök, a kiadott kis lakások titka nehezebben derül ki. a közösségbe tartozás megvéd, védelmet, biztonságot ad. isten ezért találta ki a csoportosulásokat. és ezért küzd ellene a sátán. támadja a családot, a környék, az ország közösségét, mert tudja, hogy egy elszigetelt, cél-, hon- és szeretet nélküli embert lehet könnyen legyőzni, befolyásolni, bűnbe taszítani.

efezus 5:11-13 „ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat; mert a melyeket azok titokban cselekesznek, éktelen dolog csak mondani is.

mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jőnek; mert minden, a mi napvilágra jő, világosság."

istentisztelet után édes drágámmal és két unokatesómmal szegedre utaztunk, a nagybátyámat látogattuk meg a kórházban. végig, sőt még az utazás alatt is azért imádkoztam, hogy bizonyságot tudjak tenni jézusról. el kell mondanom neki az evangéliumot, gondoltam magamban, mert lehet, hogy ez változtatja meg az életét. félre kell tennem komfortérzetemet, és muszáj konfrontálódnom, ha kell, de ha meg sem próbálom, akkor esélytelen, hogy a környéken bárki más beszéljen neki jézusról.

a valóság eléggé kiábrándító volt. a neurológia férfi osztályán leromlott, magatehetetlen emberek között, ott feküdt a nagybátyám. beszélgetésünket meg-megzavarta a bekakáló, nyögdécselő, szuszogó emberek szaga és hangja. (mondtam már, hogy nagyon tisztelem az ápolókat? isten áldja meg őket gazdagon! ámen, ámen!) témázgattunk a hányásról, infúzióról, az ételek minőségéről. a szívem majdnem kiugrott. hát nem, nem mehetek el anélkül, hogy beszéltem volna, neeem! – már üvöltött bennem a hang, a nagybátyám pedig megköszönte, hogy meglátogattuk. és akkor a lábam kivitt a teremből. a gyomrom és a szívem csaknem helyet cserélt, olyan ideges lettem. belenyúltam a táskámba, és visszafordultam. leültem a fehér lepedőre, amely más sok vért, ürüléket, és szenvedést magába szívhatott rövid élete alatt… „három éve, amikor találkoztam az úr jézussal, minden megváltozott. addig nem éreztem magam hasznosnak, szeretettnek, elfogadottnak, féltem a magánytól és a haláltól. de ez egyik napról a másikra elmúlt, mikor megértettem, hogy bűneink ugyan elválasztottak istentől, ő viszont annyira szeretett minket, hogy elküldte jézust, hogy aki hisz őbenne, megszabaduljon az elvetettségtől, a betegségtől, a szégyentől és a félelemtől.”

szemében láttam a szánakozást. „tudod, ez mind szép és jó, meg biztos van benne valami, de én már öreg vagyok ahhoz, hogy ezek szerint éljek. ti még nem, és jól is teszitek, hogy ezt hiszitek. az ilyen embereket nem szabad bántani. mi még olyan korban éltünk, amikor ezt tiltották, sokkal kevesebb templomba járó is volt. nektek könnyebb. engem az tesz boldoggá, amit a saját kezemmel előteremtek.”

mérhetetlen csalódottságot éreztem. még az evangéliumot, életem mozgatóját, szívem éltetőjét sem tudtam érthetően elmondani, megosztani. úgy érzem, rossz alany, rossz eszköz voltam isten kezében. totálisan félreértve, elkeseredve, legyőzve támolyogtam ki a förtelmes szagokkal átjárt folyosóról.

miért?

márk 16:15 „elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.”

2 timóteus 4:2 „hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással."

hányféle képpen lehet istent imádni? média, színház, festészet, fotó, gitár, tánc, hangszerelés, dalszövegírás...

www.kredit.area.hu

mindenki másként imádja.

kétségtelen: a dánok tudnak filmet készíteni. a tegnapi volt a harmadik, amit volt szerencsém látni, és teljesen meghökkentette, felüdítette a szirupos amcsi történeteken elpunnyasztott lelkemet.

az ádám almái című alkotás egy adam nevű neonáci és egy pap különös találkozásáról szól. a kopaszt börtönbüntetése után küldik az elhagyott templomba, a paphoz, aki egy egykori alkoholistát és egy „pakit” is szárnyai alá vett már. a pap rendíthetetlenül hisz az emberek jóságában, szeret és védelmez, még akkor is, amikor a kopasz kifejezetten bunkó vele. „ez az apád?” – kérdezi a pap, a falon függő képre mutatva. „nem, ez hitler!” „ki kell tűznöd egy célt, amit itt megvalósítasz. mit szeretnél csinálni?” „almáspitét sütni!” – mondja az egyik ámulatból a másikba eső adam. „jó, akkor a te feladatod lesz az almafa őrzése, és a pite megsütése.”

másnap a fát megtámadják a madarak, és a sütő is elromlik. „a sátán meg akarja akadályozni, hogy elkészítsd a pitét!” adam lehidalt. mi ez a baromság? ki a franc ez, hogy ekkora türelme, hite van, és nem veszi észre, hogy az emberek gonoszak, alávalóak? annyira kikészül a paptól, hogy megveri. az orvos, aki a sebeket bekötözi, mesél adamnak a papról. az anyja meghalt a szülésben, az apja használta őt, a felesége pedig megölte magát, mert a fiuk fogyatékos. a hitbe menekült, és elutasít mindent, ami ebből őt kizökkentené. a filmnek ezen pontján megfordult a fejemben, hogy a barátném gúnyból, bántásból adta kölcsön a filmet, azt gondolja, én is egy hitbe menekült, valóságtól elrugaszkodott, flúgos valaki vagyok. de vajon baj ez? hogy erősen, tántoríthatatlanul hiszek istenben, és a jó ellen küzdő sátán munkáját látni vélem a mindennapokban? nem tudom. a film folytatódott.

a kopasz elhatározza, kiveri a hitet ebből a papból, aki közben bibliát ad neki, és segít megvédeni a fát a kukacoktól, meg új sütőt szerez, hogy elkészülhessen a pite. a kopasz végül kegyetlenül elveri a papot, győzni látszik a hitetlenség, racionalitás. abban a pillanatban belevág a villám az almafába, és a sütő is kigyullad. adamért eljönnek a náci barátok, de egy dulakodás során végül a pap agyát loccsantják szét. kórházba kerül, de túléli, a golyó kilövi a fejében lévő mega-daganatot. az orvos csomagol, távozik: „én a tudomány és a racionalitás világában élek. nem vagyok hozzászokva, hogy valakinek szétlövik az agyát, és másnap kint ül a kertben és sajtburgert zabál!” adam (talán) elgondolkodik: jó-e, ha valakiből kiveri a hitet, amely mozgatja, amely életben tartja, vajon jó-e egy saját világában élő embert kijózanítani, miközben az ápolja nyomorék gyerekét, felkarolja az elesetteket, terhes nőt beszél le az abortuszról, és mindenkiben a jót látja?

jakab 1:13 „senki se mondja, mikor kísértetik: az istentől kísértetem: mert az isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért.”

1 korinthus 2:14 „érzéki ember pedig nem foghatja meg az isten lelkének dolgait: mert  bolondságok néki; meg sem értheti.”

1 thesszalonika 5:16 „mindenkor örüljetek.”

eddig is nagyon szerettem dunakeszit, de mióta oda járok bibliodrámázni, pláne a szívem csücske lett. a szombati volt életem harmadik bibliodráma alkalma. a csapat nagyon jó, komoly, érett hitű fiatalokkal, akik készek egy kis szellemi kihívásra, tanulásra, istenre figyelésre. a ráhangolódás után a vezető jób történetét szemelte ki eljátszásra. azt, amikor mindent elvesztve, betegen gubbaszt, és meglátogatják a barátai, de annyira nyomorult az állapota, hogy nem tudják vígasztalni, csak hallgatnak mellette egy héten át.

szerettem volna valami extra szellemi átélésben részesülni, így a csönd szerepét választottam. én voltam a csönd. mivel szabály, hogy nem írhatom le az ott történteket, mások lelki élményét, mivel azok a csoport titkai maradnak, ezért csak a magam tapasztalatairól beszélhetek. csöndként ott járkáltam jób körül, aki felszólított, hogy hagyjam már el, mert megőrjítem. a három barátot kértem meg hát, hogy hívjanak, kérjék a csöndet, mert néha többet gyógyít, mint a szavak, az üres fecsegés, a reménytelen vígasztalás. hiszen ember mit tud mondani egy ilyen tragédia után? a csöndben aztán jób is ráeszmélt dolgokra, arra, hogy istenre csak így tud figyelni igazán. megszeretett. megszerette a csöndet. én pedig rájöttem, milyen sokféle is „lehetek”: ünnepélyes, emelkedett, halott, kínos, idegesítő, de építő, gyógyító is, istenhez közelebb hozó. szerettem csönd lenni. közelebb éreztem magam istenhez így.

zsoltárok 46:10 „csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az isten! felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön."

munka után szaladtam meglátogatni valakit. kicsit szkeptikus voltam, mert nemrég hallottam felőle egy húzós pletykát egy fontos embertől, és azt hittem, az illető erről a félrelépésről akar velem beszélni, kitárgyalni. ő mondta ugyan a telefonban, hogy miről akar beszélni, de én azért tartottam az egésztől. (egy újabb ok, amiért nem lenne szabad a fals sztorikat meghallgatni sem…)

megérkeztem a nyócker egyik legridegebb utcájába, egy sötét, egykor bordélyként üzemelő, körfolyosós házba. a lány azonnal elmesélte, hogy előtte nap éjjel pont a mellettük lévő lakásba törtek be… de amint átléptem a küszöböt, megszűnt minden félelmem, a kis lakás és három lakója szeretettel fogadtak. a lány mesélni kezdett. nemrég élete káosza egy nagy rémálomként került a szeme elé. akkor azt mondta, elég. lassan szivárgott mindennapjaiba jézus és az ő szelíd szeretete. elmondta első hangos imáját, és lényegében azért hívott, hogy ezt elmesélje nekem. néztem ragyogó szemét, és tudtam, hogy nem csap be… a megtérők szeme tényleg máshogy csillog… két kisgyereke játszást imitált, de amikor a lány azt mondta: „és tudod, olyan volt, mintha nem lennék egyedül. már nem vagyok egyedül!” – a kisfiú megszólalt: „olyan volt, mintha mi is itt lettünk volna veled?” igen. „még a vécén ülve is éreztem, ahogy elönt a hála, a köszönet” - folytatta ő. ekkor odaadtam neki, amit vittem. egy újszövetséget és egy friss keresztények kérdéseit megválaszoló könyvet. rögtön fel is ütötte az egy korinthus tizenháromnál. „ez a kedvencem, mióta megtaláltam! hit, remény, szeretet. amikor félek, ez jut eszembe. tudom, hogy a volt pasim ki fog röhögni, ha ezt megtudja, de nem érdekel, egyáltalán nem. megváltozott minden."

remegett a szívem, látva, ahogy a két kicsi nagy szemekkel nézte, ahogy az anyjuk új szavakat formál: jézus, ima, gyülekezet, szeretet, remény. egy szent család van kialakulóban, s én egy pár percre a részese lehettem a csodának.

zsoltárok 103:1-4, 10-12 „áldjad én lelkem az urat, és egész bensőm az ő szent nevét. áldjad én lelkem az urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged. nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint. mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt.

amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket."

annyira felpörgetett a szellemi újjászületés, az, hogy láthattam valaki megtérését, találkozását jézussal, hogy otthon nagy lakomát rendeztem. már, ha a hagymás gombaleves és a borsófőzelék virslivel annak minősül, hehehe. s a végén megtanultam édes drágámtól életem legcukibb imáját is:

úgy jól laktam, mint a duda, hálát adok, egek ura!

hamarosan indul a mentalista című sorozat a tévé kettőn. az olyan embereknél, akik nem tudnak, vagy nem akarnak tudni a szellemi dolgokról, alattomosan pusztító lehet ez a műsor. mert mit is lát? egy ember szellemekkel diskurál, félelmetesen pontos megérzései vannak, és valahogy „belelát mások agyába”. kevesen tudják, hogy ez a sátán műve, az ő sugallata, az ő ereje. aki naponta istennel találkozik, és vele beszél, ez a tévé program nem tartogat veszélyt. isten ugyanis megmondta, hogy hogyan viszonyuljunk az efféle dolgokhoz. talán nem árt elolvasni, mielőtt bekapcsoljuk a tévét.

5 mózes 13:1-5 „mikor te közötted jövendőmondó, vagy álomlátó támad és jelt vagy csodát ád néked; ha bekövetkezik is az a jel vagy a csoda, a melyről szólott vala néked, (…) ne hallgass efféle jövendőmondónak beszédeire, vagy az efféle álomlátóra; mert az úr, a ti istenetek kísért titeket, hogy megtudja, ha szeretitek-é az urat, a ti isteneteket teljes szívetekből, és teljes lelketekből? az urat, a ti isteneteket kövessétek, és őt féljétek, és az ő parancsolatait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és őhozzá ragaszkodjatok. az a jövendõmondó pedig vagy álomlátó ölettessék meg; mert pártütést hirdetett az úr ellen, (…) hogy elfordítson téged arról az útról, a melyet parancsolt néked az úr, a te istened, hogy azon járj.

gyomláld ki azért a gonoszt magad közül.”

kollégáim weboldalán olvastam:

"kedves isten, miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályban? tisztelettel, egy érintett tanuló"

"kedves érintett tanuló! ki vagyok tiltva az iskolából. tisztelettel: isten."

"milyen egyszerű az embereknek kivetni, kidobni istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkoznak, miért megy a világ a pokolba. elhisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a biblia mond. furcsa, hogyan mondhatja valaki
"hiszek egy istenben", miközben a sátánt követi, aki egyébként szintén hisz az istenben! furcsa, hogy milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre, és mennyire nem a megítéltetésre. gyorsan továbbküldjük a viccek ezreit és azok bozóttűzként terjednek a köztudatban, de ha az úrról szóló üzenetekkel tesszük ezt, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt továbbítanák. az erkölcstelen, obszcén, durva és vulgáris dolgok szabadon áramlanak a világhálózaton, miközben az istenről való nyilvános beszédet elnyomják az iskolákban és a munkahelyeken. furcsa, hogy jobban érdekel, mit mondanak rólam az emberek, mint az, hogy mit mond isten felőlem!"

billy graham lánya, anne mondja: "istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, a kormányunkból, és távozz az életünkből. és ő, amilyen gentleman, csendben hátrahúzódott.

miképpen várhatjuk el istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket békén?"

január elsejétől (pontosabban december harmincegyedikétől) olvasom a bibliát. jelenleg mózes ötödik könyvét olvasom. a biblia nem egy regény, mégis, így, folyamatában olvasni egészen más, mintha minden nap máshonnan olvasnék, így valahogy összefüggő, egységes, átlátható, és izgalmas.

most találtam ezt a cikket a neten.

"egyre többen fedezik fel, hogy a szentírás az élet alapkönyve. a biblia a zsidó-keresztény hit alapja, s ezen felül felbecsülhetetlen értékű kulturális kincs is egyben, ezért fontos, hogy minél szélesebb körben ismert és kedvelt olvasmány legyen. irásunk egy olyan biblia-olvasási programot tartalmaz, melynek segítségével bárki elolvashatja ezt a csodálatos könyvet egy év alatt!

készülj fel, ha érdeklődéssel végigolvasod a könyvek könyvét, egy olyan útra lépsz, amely a teremtő éltető jelenlétébe vezet. 

kiknek ajánljuk, az olvasd el a bibliát egy év alatt! című programot?

ajánljuk mindazoknak, akik szeretnének megismerkedni a biblia világával. vannak, akik már próbálkoztak a bibliaolvasással, de annak nem szokványos, ódivatú nyelvezete miatt hamar feladták elhatározásukat és rövid lapozgatás után be is csukták a könyvet. ezzel a heti menetrenddel könnyen és sikerélménnyel valósíthatják meg bibliaolvasási szándékukat.

azoknak is ajánljuk ezt a segédletet, akik nem élnek aktív hívő életet, nem kötelezték el magukat egy felekezet irányában sem, de szimpatikusnak találják a biblia értékeit vagy csak egyszerűen mindennapi intelligenciájuk részévé kívánják tenni az olvasás során szerzett ismereteket.
továbbá ajánljuk minden hívőnek, aki véletlenszerű olvasgatás helyett a rendszeres és tudatos bibliaolvasást szeretné megvalósítani az életében.

miből áll a program?

a teljes program egy olyan olvasási rendszert kínál, aminek követésével egy év alatt el lehet jutni a biblia első könyvétől az utolsóig. többféle felosztású menetrend létezik. mivel mindannyian más-más ritmusban éljük meg a hétköznapokat, így a heti felbontást tartottuk célszerűnek.

a biblia az ószövetség 929 és az újszövetség 260 fejezetéből áll. a program szerint az ószövetségből 18, az újszövetségből pedig pontosan 5 rész jut egy hétre. ez beosztható például úgy, hogy a hét hat napján elolvasunk három-három fejezetet az ószövetségből, a hetedik napon pedig ötöt az újszövetségből. vagy a hét öt munkanapján egy-egy fejezetet az újszövetségből, majd a hétvégén kilenc-kilenc fejezetet az ószövetségből.

lényeg az, hogy határozzuk el előre: nem fogjuk feladni még akkor sem, ha esetleg valamelyik héten kicsit lemaradtunk a menetrendhez képest. légy következetes és kitartó, s meglátod: csodálatos világ fog kibontakozni és életre kelni a szemed előtt!

így olvasd el a bibliát egy év alatt:

1.    hét: 1mózes 1-18 és máté 1-5
2.    hét: 1mózes 19-36 és máté 6-10
3.    hét: 1mózes 7-2mózes 4 és máté 11-15
4.    hét: 2mózes 5-22 és máté 16-20
5.    hét: 2mózes 23-40. és máté 21-25
6.    hét: 3mózes 1-18 és máté 26-márk 2
7.    hét: 3mózes 19-4mózes 9 és márk 3-7
8.    hét: 4mózes 10-27 és márk 8-12
9.    hét: 4mózes 28-5mózes 9 és márk 13-lukács 1
10.    hét: 5mózes 10-27 és lukács 2-6
11.    hét: 5mózes 28-józsué 11 és lukács 7-11
12.    hét: józsué 12-bírák 5 és lukács 12-16
13.    hét: bírák 6-ruth 2 és lukács 17-21
14.    hét: ruth 3-lsámuel 16 és lukács 22-jános 2
15.    hét: 1sámuel 17-2sámuel 3 és jános 3-7
16.    hét: 2sámuel 4-21 és jános 8-12
17.    hét: 2sámuel 22-lkirályok 15 és jános 13-17
18.    hét: 1királyok l6-2királyok 11 és jános 18-csel 1
19.    hét: 2királyok 12-lkrónika 4 és csel 2-6
20.    hét: 1krónika 5-22 és csel 7-11
21.    hét: 1krónika 23-2krónika 11 és csel 12-16
22.    hét: 2krónika 12-29 és csel 17-21
23.    hét: 2krónika 30-nehémiás l és csel 22-26
24.    hét: nehémiás 2-eszter 6 és csel 27-róma 3
25.    hét: eszter 7-jób 14 és róma 4-8
26.    hét: jób 15-32 és róma 9-13
27.    hét: jób 33-zsoltárok 8 és róma 14-1korinthus 2
28.    hét: zsoltárok 9-26 és 1korinthus 3-7
29.    hét: zsoltárok 27-44 és 1korinthus 8-12
30.    hét: zsoltárok 45-62 és 1korinthus 13-2korinthus 1
31.    hét: zsoltárok 63-80 és 2korinthus 2-6
32.    hét: zsoltárok 81-98 és 2korinthus 7-11
33.    hét: zsoltárok 99-116 és 2korinthus 12-galata 3
34.    hét: zsoltárok 117-134 és galata 4-efézus 2
35.    hét: zsoltárok 135-példabeszédek 2 és efézus 3-filippi 1
36.    hét: példabeszédek 3-20. és filippi 2-kolosse 2
37.    hét: példabeszédek 21-prédikátor 7 és kolosse 3-1 theszszalonika 3
38.    hét: prédikátor 8-ésaiás 5 és 1thesszalonika 4-2 thesszalonika 3
39.    hét: ésaiás 6-23 és 1timótheus 1-5
40.    hét: ésaiás 24-41 és 1timótheus 6-2timótheus 4
41.    hét: ésaiás 42-59 és titus 1-zsidó 1
42.    hét: ésaiás 60-jeremiás 11 és zsidó 2-6
43.    hét: jeremiás 12-29 és zsidó 7-11
44.    hét: jeremiás 30-47 és zsidó 12-jakab 3
45.    hét: jeremiás 48-ezékiel 8 és jakab 4-1péter 3
46.    hét: ezékiel 9-26 és 1péter 4-2péter 3
47.    hét: ezékiel 27-44 és 1jános 1-5
48.    hét: ezékiel 45-hóseás 2 és 2jános-jelenések 2
49.    hét: hóseás 3- ámós 3 és jelenések 3-7
50.    hét: ámós 4-mikeás 7 és jelenések 8-12
51.    hét: náhum 1-zakariás 7 és jelenések 13-17
52.    hét: zakariás 8-malakiás 4 és jelenések 18-22

karácsony óta először látogattunk békés megyébe a szüleimhez. ilyenkor megáll az idő, jókat eszünk, megbeszéljük az elmúlt négy hét történéseit (ki halt meg, ki született, ki mit csinált), és sok cigifüstöt szívunk. este megnéztük a gettómilliomos című filmet.

az indiai nyomornegyedben felnőtt srác jelentkezett a „legyen ön is milliomos!”-ba, és minden kérdésre kiválóan válaszolt. ez gyanús lett az irigy műsorvezetőnek, aki kihívta rá a rendőröket, hogy azok kínvallatásokkal szedjék ki belőle, hogyan csalt. jamal elektromos sokkolóval megrázatva, a fejét vízbe nyomva, kegyetlenül megverve is azt tudta mondani: nem csalt, tudta a válaszokat. a rendőrök kíváncsiak lettek a történetére. jamal testvérével egy nyomornegyedben nőtt fel, ahol egy maffiafőnök gyerekekkel koldultatott. sokakat megvakított, mert akkor jobban kerestek. a két srác elmenekült, és vonatok tetején utazták körbe indiát. a jég hátán is megéltek volna. a taj mahalnál lettek idegenvezetők, kaját árultak, étteremben mosogattak. később jamal visszament, és egy bankót adott egykori, megvakított koldustársának. az megkérdezte, milyen pénz ez, ki van rajta. jamal megmondta, és ettől a pillanattól tudta, ki van a százdollároson. a vetélkedőn ezért tudta a helyes választ erre a kérdésre. a kvízműsor minden kérdése kapcsán felmerül benne egy szomorúságos élethelyzet, ami megtaníttatta vele a választ. "a sors úgy hozta", hogy a vetélkedőn csak azokat kérdezték tőle, amit megtapasztalt, látott, hallott.

közben jamal testvére lepaktált a maffiafőnök ellenségével, megölte az első embert, és benne volt az első igazán nagy csalásban. jamalt naivnak, hülyének nézte, amiért az nincs benne nagy bulikban. a végén egy pénzzel teli kádban öngyilkosságra szánta el magát. god is great, isten hatalmas, ez volt az utolsó mondata, amelyet épp akkor mondott ki, amikor valahol másutt testvére éppen milliomos lett egy vetélkedőben. a film elején feltett kérdésre (hogyan lehet, hogy egy gettólakó milliomos lesz egy kvízshow-ban?) is megkapjuk a választ: it is written – meg van írva.

noha nem a megváltoztathatatlan sorsban hiszek, amit a film sugall, hanem isten örökké hívó szavában, mindent megváltoztató erejében, aki még a rosszat is jóra tudja fordítani... azért még nagyszerű mondandójú, "hívő" filmnek tartom a gettómilliomost. számomra az üzenete ez: isten a lehető legrosszabb szituációból is ki tudja hozni a legjobbat. fel tudja emelni az igazat a legmélyebb gödörből is, és nem azt mondja, "az a végzeted, hogy beteg légy, és nincs mentség", mint ahogy sajnos sokan hiszik.

példabeszédek 8:13-14, 17-18  „az úrnak félelme a gonosznak gyűlölése; a kevélységet és felfuvalkodást és a gonosz útat, és az álnok szájat gyűlölöm. enyém a tanács és a valóság, én vagyok az eszesség, enyém az erő. én az engem szeretőket szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak. gazdagság és tisztesség van nálam, megmaradandó jó és igazság.”

zsoltárok 112:4 „az igazakra világosság fénylik a sötétben; attól aki irgalmas, kegyelmes és igaz."

vesemedence-gyulladás. utánaolvastam, "kiderítettem", hogy ez a bajom. minden tünetét produkálom, tehát "nincs mentség"… ettől annyira beijedtem, hogy elmentem az orvoshoz. „március 10-én tudja a doktor úr fogadni!” – mondta flegmán az asszisztens. na, addigra pont leszakad a vesém, mondtam én, mire másnap reggelre mégis akadt egy kis időpontocska. rémes tortúra után, ultrahangra beutalva, antibiotikumot megkapva, több óra elteltével „szabadultam”. egy hét múlva kiderül, igaz-e az orvos feltevése: veseköves vagyok. folyton az járt az eszemben, miért lettem ennyire beteg, és miért érzem úgy, hogy nem tudok ettől egy perc alatt megszabadulni. életem legmegdöbbentőbb gyógyulása az volt, amikor apósom imádkozott értem, és másnap a tüdőgyulladás egyetlen tünetét sem produkáltam, elmúlt a láztól az étvágytalanságon át a hörgő légzésig minden. most nem ez történt.

minden percben a betegség „kísértett”. kinyitottam egy könyvet (kötelező egy vizsgámhoz), ezt olvastam benne: „isten sokszor embereket, jó orvosokat használ a gyógyításhoz”. aztán a patikában „elém ugrott” a homeopátia, mint valami csábító dög: gyere, meggyógyítalak. otthon ezt olvastam az igében: „uram, ne feddj meg engem haragodban, és ne ostorozz engem búsulásodban. könyörülj rajtam uram, mert ellankadtam: gyógyíts meg engem uram, mert megháborodtak csontjaim!”

a folyamatos hányingerrel küzdés, a nyugtalan éjszakák, és a betegségtudat kikészítettek. miért? aztán kezdtem megvilágosodni. nem becsültem az egészséget. ép testem magabiztossá, vakmerővé tett. „engem nem érhet baj, hiszen isten velem van, védelmez, óv.” ez az (alapvetően nem is feltétlenül igaz) gondolat azonban nem hitből született, hanem vakmerőségből, elbizakodottságból, istennel való kérkedésből. hosszúra nyúlt, tanulással eltöltött éjszakák, egészségtelen étkezés, hideg buszon-villamoson ücsörgés, csak hogy egy-két példát említsek… nem tudom, miért csinálom ezt, noha tudom, isten nagy változásokat képes elvégezni az életünkben, de csak akkor, ha hagyjuk, ha együttműködünk, ha nem válunk gőgössé, taníthatatlanná. nagyon el vagyok keseredve, mert azt érzem, meg vagyok leckéztetve, le vagyok állítva, be vagyok lassítva, és ennek ellenére még mindig nem vagyok hajandó változni, „visszavenni” napjaim sodrásából.

istent leginkább az keseríti el, ha azt éreztetjük vele, nincs rá szükségünk, mi jobban tudjuk, a magunk urai vagyunk. ebből ugyanúgy meg kell gyógyulnunk, mint a testi bajokból (ezt most a magam bátorítására is mondom).

példabeszédek 14:16 „a bölcs félvén, eltávozik a gonosztól; a bolond pedig dühöngő és elbizakodott.”

zsoltárok 118:18 „keményen megostorozott engem az úr; de nem adott át engem a halálnak.”

nagyon rettegtem, hogy vajon jobban leszek-e szombatra, hiszen minden vizsgámat azért kapkodtam el és sűrítettem be, hogy a január huszonnegyedikém szabad legyen… most meg egy betegség akar keresztbe tenni? na, nehogy már! végül minden klappolt, így elmehettem dunakeszire bibliodrámázni. már voltam egyszer, máshol, másokkal, de akkor nagyon felkavart, meg amúgy is hagytam magam lebeszélni a folytatásról… mindegy, a lényeg, hogy most megint elhatároztam, elmegyek. a tíztől háromig tartó foglalkozást egy köz- és elismert lelkigondozó-lelkész tartotta egy református közösségi házban.

a bibliodráma egyébként azt jelenti, ha valaki nem hallott volna még róla, hogy egy adott bibliai történetet elevenítenek meg a csoport tagjai, miáltal mélyebben átélhetik az adott problémát, rájöhetnek, mi mondandója van a bibliának a „ma emberének”. „a bibliodráma nem az ember bibliaismeretéről, hanem a biblia emberismeretéről szól.” – ahogy ezt ott megfogalmazták. nem az a lényeg, ki mennyire ismeri a bibliát, vagy milyen hívő, hanem, hogy észreveszi-e, hogy az ige ma is él, ma is akar megoldást adni a problémákra, és útmutatást nyújtani. azt a történetet játszottuk el, amikor jézus elnevezi simont péterré, azaz kősziklává. a hitetlen halászember felismeri jézusban a megváltót, és megváltozik az egész élete.

én szerettem volna kívülálló maradni, így azt gondoltam, én leszek a név, amelyet jézus tanítványának ad. leborítottam a fejem egy lepellel, és amikor jézus megszólította tanítványát, átadott engem neki, akkor felfedtem magam, és a kendőt karjára kötöttem. azt gondoltam, egy passzív szerep valóban passzív. de névként úgy éreztem magam, folyton figyelnem kell, a megfelelő pillanatot kivárnom, és akkor lépnem. emelkedett volt a pillanat, amikor a tanítvány felismerte, hogy jézus szereti és bízik benne. nevet adott neki, amelyet soha nem vesz vissza. a csoport minden tagjára nagy hatással volt a jelenet, de az is szabály, hogy erről nem szabad beszélni, így most csak azt írhatom le, amit én éreztem, én mondtam, tapasztaltam. a végén egy kis sétát kellett tennünk a templomkertben. gyűjtenünk kellett olyan szimbólumokat, amelyek az aznapi találkozást jellemezték. én sok mindent gyűjtöttem: egy követ, egy levelet, egy tobozt és egy ágat. minden teremtménynek isten adott nevet, amelyet el kell fogadnia, ami ellen nem lázadhat. a levél levél marad élete végéig. nem láttam még levelet, amely lázadt volna levélsége ellen. a kő is kő marad, teljesíti isten adta sorsát. csak az ember szokott lázadni istentől kapott szerepe, neve ellen.

jó volt ez a komoly-játék. két hét múlva foly. köv. már alig várom.

„zsidók 8:11 ismerd meg az urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig.”

találgathatnék, hogy mi okozta rosszullétemet. a „szokásos” hasfájásom, a felfázás ellen bevett kétféle gyógynövényes gyógyszer, a kínai kaja, a terjengő vírus… vagy valami más. vagy ezek mind. nemtom. de tény, hogy a munkahelyemen olyan rosszul lettem, hogy el kellett indulnom hazafelé. előtte elolvastam szilvi levelét, melyben kér, hogy imádkozzam velük egy lelkileg terhelt leányért, akiért többen imádkoznak szabadulásért, gyógyulásért. noha elég rosszul voltam, magamban elkezdtem fohászkodni ezért az ismeretlen leányért. a villamos ekkor, a margit híd közepén megállt. „áramszünet miatt nem tudunk tovább közlekedni”- közölte a villamosvezető, én pedig kezdtem elveszteni a reményt, és émelyegni. két perc ima és könyörgés után (immáron a továbbhaladásért) hiretelen elindult a jármű. az oktogonnál elkezdett kiverni a hideg veríték, zsibbadni a karom és a lábam. a kis földalattin majdnem elhánytam magam, de még bírtam. a hősök terénél lévő buszmegállóban végképp rosszul lettem. édes drágám éppen hívott, de a nyüszítésen és síráson kívül nem tudtam mást produkálni. mondta, várjam meg, elindul értem. az eső esett, a buszmegálló tele volt, a karom és a lábam zsibbadt, a gyomrom felfordult. „nem akarsz leülni?” – kérdezte egy hang. odamentem a padhoz, és abban a pillanatban elhánytam magam (vizuálisan megvan? akkor jó...). remegtem, zsibbadtam és zokogtam. egy kéz jelent meg előttem, tele zsebkendővel. megsimította a hátam. „nyugodj meg, az orrodon vegyél levegőt, az segít. hívjak orvost? ne aggódj, mindjárt jobb lesz.” egy lány volt. nem ment el a busszal, de még az azt követő hárommal sem. aztán elbúcsúzott. akkor néztem rá. szőke volt (éljenek a sztereotípiák.. vagy ne…). most lehet azt mondani, hogy flúgos vagyok, de én úgy hiszem, isten itt a földön is „működtet” angyalokat. busszal járó, simogató kezű, bankban, postán, akárhol dolgozó férfiakat és nőket. nem tudom, ki volt. ő sem, hogy én ki vagyok. mégis segített. csak ő az egész buszmegállónyi ember közül. és mivel nem tudtam megköszönni neki, hiszem, hogy nagyon nagy jutalmat kap majd „valakitől”.

lukács 6:33 „és ha csak azokkal tesztek jól, a kik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van? hiszen a bűnösök is ugyanazt cselekszik.”

jelenések 22:12 „és ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz.”

2 krónikák 15:7 „kezeiteket le ne ereszszétek, mert a ti munkátoknak jutalma van.”

máté 7:12 „amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal”