eddig is nagyon szerettem dunakeszit, de mióta oda járok bibliodrámázni, pláne a szívem csücske lett. a szombati volt életem harmadik bibliodráma alkalma. a csapat nagyon jó, komoly, érett hitű fiatalokkal, akik készek egy kis szellemi kihívásra, tanulásra, istenre figyelésre. a ráhangolódás után a vezető jób történetét szemelte ki eljátszásra. azt, amikor mindent elvesztve, betegen gubbaszt, és meglátogatják a barátai, de annyira nyomorult az állapota, hogy nem tudják vígasztalni, csak hallgatnak mellette egy héten át.
szerettem volna valami extra szellemi átélésben részesülni, így a csönd szerepét választottam. én voltam a csönd. mivel szabály, hogy nem írhatom le az ott történteket, mások lelki élményét, mivel azok a csoport titkai maradnak, ezért csak a magam tapasztalatairól beszélhetek. csöndként ott járkáltam jób körül, aki felszólított, hogy hagyjam már el, mert megőrjítem. a három barátot kértem meg hát, hogy hívjanak, kérjék a csöndet, mert néha többet gyógyít, mint a szavak, az üres fecsegés, a reménytelen vígasztalás. hiszen ember mit tud mondani egy ilyen tragédia után? a csöndben aztán jób is ráeszmélt dolgokra, arra, hogy istenre csak így tud figyelni igazán. megszeretett. megszerette a csöndet. én pedig rájöttem, milyen sokféle is „lehetek”: ünnepélyes, emelkedett, halott, kínos, idegesítő, de építő, gyógyító is, istenhez közelebb hozó. szerettem csönd lenni. közelebb éreztem magam istenhez így.
zsoltárok 46:10 „csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az isten! felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.