tudtam, hogy meg kell neki mondanom. jöttem-mentem, majd összeszedtem a bátorságomat, és elmondtam neki: "tudod, szerintem, akit isten elhív, azt meg is védi."
akinek valamire -afrikai misszióra, leprások, csövik, fogyik felé- elhívása van, azt isten különös erővel látja el. aki az életére vonatkozó elhívást meghallja, és engedelmeskedik annak, azt megsegíti - nap mint nap.
"fujjfujj, még a végén én is hívő leszek, menj innen!" -kacagott julcsi, és elsuhant. vissza a csövire. ahol a beteg ember van. mert hisz ő is tudja: neki ez az élete. csak még nem látja mögötte az isteni elhívást, védelmet.
még.
édes drágám jó ideje nem jár gyülekezetbe. a "pusztai vándorlás", ahogy ő fogalmazott, nagyon nehéz, testileg-lelkileg megviselte. reményvesztetten járta a gyülekezeteket, elkeseredve imádkozott egy lelki oázisért. 
iskolában voltam. ilyenkor mindig elmegyek a suli könyvesboltjába, és beszerzek egy-két könyvet. most egy tanítást vettem, amely a halál utáni dolgokról beszél, mit mond erről isten, mi is történik velünk, hova kerül egy öngyilkos, és hova egy hitvalló. de nem ezt kezdtem el böngészni, hanem egy másikat: egy kommunizmus idején meghurcolt, szibériát megjárt keresztényről szól, aki kitartott jézus krisztusba vetett hite mellett. megetették vele a saját ürülékét, már tizenhat éves korában szinte agyonverték, éheztették, gúnyolták. isten azonban végig megsegítette, tudott beszélni a hitéről, dicsőítő énekeket énekelt, mindenki tudta róla, „hova tart, hova tartozik”. 
a múlt vasárnapi tanítás még mindig itt zakatol bennem:
visszaszoktam a tévézésre. kábé kétnaponta negyed órát nézegetem, feltöltöm magam a legújabb tragikus, szánalmas, mihaszna történésekkel, aztán kikapcsolom. :) vasárnap azonban belefutottam a királyi tévén egy vallási műsorba, amelynek nagyon örültem. alig húsz percben arról hallhattam, miként beszél a biblia a környezetvédelemről. merthogy beszél róla. reisinger jános tartotta az előadást, aki egy nagytudású irodalomtörténész, és nem mellesleg a sola scriptura tanára. 
angliában, mikor megtértem, belevetettem magam a misszióba, a tenni vágyás úgy jelentkezett, mint valami függőség: nem tudtam szabadulni tőle. mindig lehetett rám számítani, és mindig volt is mit tenni. tagja voltam az egyetemen a christian unionnak. szerveztünk egy missziós hetet, szemetet szedtünk az utcán, koncertet szerveztünk (én is benne voltam egy vicces színdarabkában, majd egyszer elmesélem), koleszokban mosogattunk, és mindenkit vártunk a chaplaincyben beszélgetésre, zenélésre, kávéra. 
két érdekes irományt találtam a házasságról. íme: 
szerettem volna megtapasztalni én is, de a régi életem is kellett akkor még. egy év múlva beadtam a derekam, és elmentem egy gyülekezetbe. elsőre semmi "jó volt, de a party jobb". akkor azt mondtam istennek: van öt esélyed, többször be nem teszem ide a lábam. a harmadik alkalommal megérintett, és eléggé a szívemhez szólt, amikor a lelkész a lélek gyümölcseiről beszélt. én mindig is jó embernek tartottam magam, de ott akkor ez összeomlott, és nagyon fájt. pár nappal utána a mostani gyülink vezetőjénél imádkoztam először, és utána otthon egy éjszakán keresztül folytattam. átadtam az életem istennek, és minden célomat, ami a droggal kapcsolatos volt. felkapcsolták a villanyt, és azóta nem fogyasztottam semmilyen drogot! kihajítottam másnap az összes zenémet, party kelléket, okkult könyvet, és mindent, ami ehhez a kultúrához kötött. rá fél évre megtért a barátnőm, aki ma már a feleségem, és kifizetődött minden tartozásom. 
nemrég azt mondta nekem valaki, irritáló vagyok. ez nyilván így van, hiszen egy másik ember is mondta ezt már… ("irritáló vagy, pénzéhes, látszatkeresztény, a társadalom szégyene", és egyéb kedvességek). 
etika óránk volt. a tanár egy sztorit mesélt sok-sok évvel ezelőttről. baptista teológusként "büntetésként" abba a századba sorozták be, ahol tizenkét teológuson kívül, csak büntetett előéletűek voltak. ő maga egy kettős gyilkos mellett kapott fekvőhelyet. „akkor volt imatéma…”-szólt valaki egy nagyon szellemeset, de a tanár mesélt tovább. 
ma elkezdődött a második szemeszter. ez azt jelenti, hogy meg vagyok mentve szellemileg. :) a péntek-szombati tanítás alatt ugyanis általában annyi energiát szedek össze, amennyi elég a következő két hét átvészelésére a csövin, meg úgy egyáltalán. 
hamarosan összeházasodunk. békésben már egy ötvös álmaink gyűrűjén dolgozik: egy hármas fonat fut majd végig a gyűrűn. az ötlet ebből az igéből született: