myjesus

egy ideje kapom a palánta misszió hírlevelét. nem mindet olvasom el, mert olyan sokat küldenek, hogy azt már „nem tudom feldolgozni”, de amit elolvasok, az mindig megörvendeztet. most ezt írják:

„az utcán találkoztam egyik palántás gyermekem édesanyjával. „köszönjük a múltkori áldást!” – köszönt rám. melyik áldást? – kérdeztem vissza. „hát, amikor találkoztunk, és imádkozott a gyermekeimért. a fiam asztmás, és szinte minden héten befulladt, már alig volt tartható a helyzet.” – válaszolta. igen – emlékeztem vissza – és mi változott? – kérdeztem. „az asztma még nem múlt el teljesen, de eddig, ha a kisfiú megfázott, mindig befulladt, és nagyon rosszul volt. azonban az imádság óta egyáltalán nem fullad be. pedig már volt megfázva is, és mégis, nem jött a fulladás. de a kislánnyal még szemmel láthatóbb csoda történt!” – mi történt? – kérdeztem. „tudja, amikor pénteken imádkozott érte, elmondtam, hogy a kislány nagyon nehezen bírja az olvasás órákat, egyáltalán nem tudja összekapcsolni a betűket, rettenetesen nehezen megy neki az olvasás. akkor azután megáldotta őt, és  képzelje, éva néni, másnap, már másnap, ahogy elővettük az olvasás könyvet, és elkezdett gyakorolni, azonnal össze tudott olvasni mindent. átlendült, és megjött az olvasás! köszönjük az áldást.”

s az én szívemben is ez volt: „uram, köszönöm az áldást! köszönöm, hogy te megáldottad ezeket a gyermekeket, és megáldottad ezt a nem hívő anyukát is azzal, hogy meglátta a te hatalmadat és a te gondoskodásodat! hálát adok neked, köszönöm az áldást! ámen.”

ámós 8:11 "ímé, napok jőnek, azt mondja az úr isten, és éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az úr beszédének hallgatása után."

egy kereskedelmi rádió reggeli műsorában valami újságíró azt találta mondani, hogy az emberek lelkét két dolog pusztítja el: a kereszténység és a pornó. az elsővel nem, de a másodikkal feltétlenül egyetértek. nem sok pornót néztem ugyan még életemben, de az biztos, hogy minden efféle kép beégett az elmémbe, amit csak volt „szerencsém” megtekinteni. pár éve, megtérésem előtt elmentem például „poénból” az amsterdami szexmúzeumba. (akik ismernek, tudják, ez mekkora „merészség” volt tőlem). volt ott minden, amitől az ember elrettenhet, ha prűd szülők nevelték, de még ha liberálisabbak, akkor is. az egyik terem előtt egy tábla figyelmeztetett, hogy ide már csak tényleg azok lépjenek be, akik nem botránkoznak meg… áh, gondoltam, ez egy vicc, majd jót röhögök, és elfelejtem az egészet. nők és lovak, valamint szamarak voltak összeeresztve, ezek fotóit állították ki a teremben.

jól jegyezd meg: tévedés azt hinni, hogy ezek a nem természetes szexuális magatartást ábrázoló jelenetek elfeledhetőek, el lehet őket viccelni! rémképekként, félelmetes emlékként jönnek elő meghitt pillanatokban, vagy bármikor, amikor a gyengédségre, szeretetre kellene gondolnod. és kérdések: vajon elég szép vagyok, vajon elég vagyok a társamnak, vajon tényleg minden férfi ilyen betegnek látszó dolgokra vágyik, vagy nem is beteg ez az egész, csak én vagyok korlátolt? ezeknek a „dolgoknak” a látványa elbizonytalanít, kísért, elmossa a határokat az igazi érzések és a beteges vágyak között… ma már ezért nem olvasok nőcis magazinokat sem, amiket pedig régen csak úgy faltam. nem igazi képet közvetít. olyan bőröm, testem, hajam és megjelenésem sosem lesz, mint a címlaplányoknak, sőt, nekik sincs, kamu az egész. csapdák. el akarok tőle határolódni. tiszta szívet, szemet és gondolatokat szeretnék.

nos, az egész onnan jutott eszembe, hogy a múltkor frissítettem a firefoxot, és megnéztem, milyen „keresztény cuccok” vannak még fent. észrevettem egy „keresztény pornószűrőt”. hát ez meg mi? emlékeztem, hogy az egyik barátnőm egyszer mesélte, vannak olyan programok, amelyek nem engedik, hogy a „gyanús” oldalak bejöjjenek, felugorjanak a szemed elé a neten. egy kattintással telepítettem. aztán elkezdtem gondolkodni. de honnan fogom tudni, hogy milyen ez a program, hiszen én sosem nézek efféle oldalakat? a válaszra nem kellett sokat várnom: az iwiw megnyitásakor egy véres, megfesztített jézus képe ugrott fel, két igehellyel figyelmeztetve, hogy az oldal talán „bűnös” képeket tartalmaz, és, hogy gondoljam meg, akarom-e megnyitni, megnézni. megnyugtattam, hogy „igen, ez egy jó oldal”, és megnézhettem az iwiet, de most már tudom, hogy működik jézus, a pornófilter. mielőtt megnéznéd mások -szerelmeskedésnek nem nevezhető- aktusát, mielőtt megvizsgálnád mások -valósághoz nem hű- meztelen testét, ő még utoljára megkérdezi: „tényleg akarod?!"

máté 6:22-23 „a test lámpása a szem. ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz. ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?!”

a békávé sztrájk miatt elmaradt vakmissziós bibliaórát végül most kedden sikerült megtartanom. a szakdolgozatommal kapcsolatban kértem őket, hadd készítsek velük interjút a látássérültek istenképéről, hitgyakorlásáról. a pozitív válaszuk mellett meghívtak, hogy tartsak meg egy bibliaórát is nekik.

a múlt hétvégén megleptem magam egy könyvvel, :) amelyet, noha csak pár fejezet erejéig volt időm belepillantani, mindenkinek ajánlok! nancy leigh demoss: hazugságok, amiket a nők elhisznek c. művéről van szó, és így ajánlják a könyvesboltok:

ószövetségi írásmagyarázat a soron következő tárgy, amiből számot kell adnom a teológián. noha nem szeretem a vizsgaidőszakok stresszes időszakát, azért akadnak pillanatok, amikor gondtalan örömmel lubickolok a bibliai okosságok, lélekemelő mondatok tengerében.

újszövetségből vizsgázom szombaton. „kicsit” izgulok. a jelenések könyvének magyarázata a téma. az egész tananyag sokkoló (jó értelemben), de most mégis kiemelnék valamit, ami különösképpen megfogott (hiszen régóta az a gondolat él bennem, hogy igazi erővel felruházva és áldásokban az üldözött egyházak élnek, és nem a mostani kereszténység): „jézus csupán harminc évet tudott úgy leélni a földön, hogy ne érjen el a golgotáig. de szolgálatának megkezdése után csak három év telt el, és a golgota következett. vajon a mai világban a mai gyermekeit az úr mindenképpen, az ő kegyelmeségéből adódóan óvja meg az érte járó szenvedéstől? inkább talán azért nem jut számunkra szenvedés az ő nevéért, mert mi „bölcsen”, kompromisszumokra törekvően, föladva elveinket, tradícióinkat, no meg az ige kéréseit és parancsait, kikerüljük azokat az eseteket, amikor pedig vállalnunk kellene krisztus nevéért a szorongattatást és a szenvedést. nem hiszem, hogy komoly bibliaismerő és hitéletben jártas emberek meggyőződéssel vállalhatnák azt, hogy egy nép, egy nemzet, egy gyülekezet, egy egyén úgy élheti le hívő életét, hogy az úr biztosan felmenti az alól, hogy a „golgotai” útszakaszt végigjárja.”

a mestert, jézust leköpték, megverték, kigúnyolták, megölték (- majd feltámadt). mi pedig az ő követői vagyunk. miért kímélnének minket jobban?

vizsgázom. már szereztem egy ötöst poimenikából (igen, a "trágyásból", hahaha, :) pedig kiderült, hogy az nem is a jó könyv, én meg elolvastam, wááá), megírtam egy vallásszociológia dolgozatot, most meg a gyülekezetplántálás című vizsgára készülök. ebből írni is kell, úgyhogy a gyülekezetünk honlapján kutakodom, keresgélek, gyűjtögetek inormációkat. noha nem ezt kerestem, megtaláltam a szeretet himnuszának modern változatát, amit barnabás olvasott fel karácsonykor. jó volt megint megmelegedni ereje, igazsága tüzénél:

tanulmányi szabadságon vagyok, és így négy éve először nyugodtan tudok felkészülni a vizsgáimra. a decemberben elmaradtakat is most kell pótolnom, tehát egyszerre háromra próbálom trenírozni az agyamat.  

nemrég indult egy nagyon érdekes, izgalmas, és szerintem hiánypótló kezdeményezés – egy blog a böjtölésről. a bejegyzéseket olvasva – noha csupa pozitív megtapasztalásról szóltak- rossz emlékek hada nyomakodott elmémbe.

a karácsony -ajándékozás szempontjából is- nagyon jól sikerült. úgy érzem, mindenkinek sikerült szép, hasznos, vagy találó ajándékot vennünk, szerveznünk vagy készítenünk, és mi is csodás dolgokkal lettünk gazdagabbak. barátaink például egy izrael utikönyvvel lepték meg édes drágámat. belelapoztam, és éppen ott nyitottam ki, ahol azt írják, jeruzsálembe még manapság is ezerszámra küldenek leveleket jézusnak. „címzett: jézus, jeruzsálem, izrael”. legnagyobb megdöbbenésemre egy héttel ezután a lelkipásztor is beszélt erről: a siratófal rései is tele vannak gyömöszölve kis papírosokkal… nem tudni, hány közöttük az istennek címzett kérés, és hány a bűnvallás, a bocsánatért való esedezés, az elhatározás: csak veled, uram...

gyerekkoromban sok dolog elvarázsolt. sajnos, nem csak átvitt értelemben. a nostradamusi jóslatok, az ufók, daniken „kutatásai” mind-mind izgalmasnak hatottak, főleg, mert egy nagyra tartott, szeretett ember szájából hallottam róluk. „indiában van egy csomó pálmalevél, amelyen ma is élő emberek nevei, és élettörténete van felírva. akinek pedig ott van a neve, az valahogy el is fog jutni oda, hogy megnézhesse, elolvashassa a rá vonatkozókat.” ez a pár, tízévesen hallott mondat megmaradt a fejemben. azt hittem, hogy törlődött, de mégsem. egy papírlap hozta fel ezeket az emlékeket. karácsony előtt pár nappal az egyik bevásárlóközpontban kaptam ugyanis egy szórólapot, amely erről a „csodálatos titokról” szólt: „mi kiderítjük neked, hogy van-e indiában pálmaleveled. így megtudhatod, mi az életed értelme, és hogyan töltheted ez be.”

számomra a biblia mindaddig egy régi történelem könyv volt, amíg isten fel nem nyitotta rá a szemem, amíg úgy nem kezdtem olvasni, mint egy aktuális, a mához, a máról szóló könyvet. hiszem, hogy a bibliát olvasni, tanulmányozni csak úgy szabad, hogy azt is figyelembe vesszük, mit mondhat a ma emberének. ha a sivatagból, a folyópartról, a szamárhátról áthelyezzük az embereket a mai korba: panelek közé és szép ruhákba, rájöhetünk: azok az emberek sem voltak mások, mint mi. ugyanarra vágytak, ugyanaz volt a céljuk, ugyanolyan érzések mozgatták őket, csak a díszlet változott.

egy kedves ismerősömtől karácsonyi köszöntést kaptam. nagyon szépen megfogalmazott sorok, egy kedves fotóval, melyen a menyasszonya és ő szerepel. nem hagyhatom ki, idézem a levelet:

"szeretteink, barátaink! szeretnénk nektek áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánni. ne feledkezzetek el az ünnepeltről, jézus krisztusról! karácsonykor megtörtént a csoda, az isten emberré lett. ő minden korlátot legyőzött, áthatolt az egeken megszületett egy kis gyermekben. karácsony azt üzeni, hogy istennek semmi sem lehetetlen. nincs előtte korlát és akadály, az ő szeretete mindent legyőz! legyen ez a mi életünkben is! történjen meg a nagy csoda bennünk is karácsonykor!"

lukács 2:11 "mert született néktek ma a megtartó, ki az úr krisztus"

mostanában „kicsit” feltorlódott a munka. nehéz minden nap találni valami kis örömszilánkot, amely a szeretetlenség és fásultság sarában megcsillan. ha mégis találok egy ilyet, egy kiemelt helyre teszem azt a szívemben. ilyen kis szilánk volt most egy találkozó. a hölgy, akivel szolgálatom kapcsán összefutottam, örömmel újságolta, hogy hamarosan új szemüvege lesz. egy nagy szemüvegcég ugyanis ezer bónt ajánlott fel az alapítványnak, ahol dolgozom, hogy ossza ki rászoruló emberek között, hogy hadd legyen nekik is szemüvegük. így kapott ő is egyet.

„kicsit azért meglepődtem, hiszen októberben kezdtem el imádkozni egy új szemüvegért. az állásinterjúra már nem ebben a több éves esztéká keretben szeretnék menni. aztán egy hete szóltak, hogy kapok egy ingyen szemüveget. nagyon örülök neki!” - mesélte mosolyogva.

sosem gondoltam volna, hogy ennyire ledöbbenek majd egy ilyen furcsa imakérésen és –meghallgatáson, és, hogy ennyire örvendezni fogok egy felebarátom új szemüvegének. úgy érzem, még komolyabban kell imádkoznom szentföldi utunkért. :)

jános 16:24 „mostanáig semmit sem kértetek az atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.”

megjelent a jelige ezévi utolsó száma. hála a csapat megfeszített munkájának, és zsuzsi kreativitásának, (szerintem) ez lett az eddigi legszebb, amelyhez valamiféle közöm volt. a sok "kemény anyag" közül az "úton a messiással" témájú tetszett a leginkább.

egy fotós "lefotózta jézust" mai szituációkban, mai emberekkel. mit tenne ma? kikhez menne el, hogyan változtatna meg most is mindent egyszerűen azzal, hogy jelen van szeretetével? - efféle kérdéseket feszeget a sorozat.

http://www.thejourneysproject.com/

2sámuel 22:31 "az istennek útja tökéletes; az úrnak beszéde tiszta; paizsa ő mindeneknek, a kik ő benne bíznak."

egy jó barátnak, főleg, aki hívő, és tudja isten szemével látni embertársait, nem nagyon kell kérdezgetnie, „mizu”, hisz rögtön megérzi, ha a másik lehangolt, kiégett, elkeseredett. és nem tétovázik: rövid időn belül megjelenik, és lelket önt beléd, majd, mint aki jól végezte dolgát (és tényleg…) szalad tovább, suliba, haza, fodrászhoz, vagy egyéb dolgára.

így viharzott be az estémbe imatársam és barátom, hogy együtt karácsonyozzon, beszélgessen velem egy keveset. a faházi fagyoskodásból egy negyed órára kiszakadva beültünk egy kávézóba. ugyanoda, ahol pár napja a maxima újságírójával beszélgettünk (ebben a lapban is benne lesz a fejem, képzeld!). ugyanazt rendeltem, mint akkor: forró csokit.

„szeretnélek meghívni” – mondta a barátnőm, és így folytatta: „vedd úgy, hogy jézus hívott meg egy forró csokira!” elmosolyodtam. jézus forró csokival kényezteti a lelkem, hát, ez nagyon aranyos. ekkor lépett oda a pincér, és letette elénk a sűrű, barna nedűt, csodálatos, szecessziós mintázatú cserépbögrében. különös: pár nappal azelőtt ugyanez a forró csoki, ugyanezen a helyen egy átlátszó pohárban szervírozott kakaó volt.

csoda hát, hogy valóban úgy éreztem: ez a szépséges, míves bögrében előttem gőzölgő, sűrű forró csoki valóban jézus ajándéka?

példabeszédek 17:17 „minden időben szeret, a ki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.”

az emberi jóságnál és az emberi gonoszságnál aligha van nagyobb egymást kioltó erő itt a földön. hatalamasan tud cselekedni az, aki jót akar a másiknak, de ha valaki rosszat tervel, azt is kimagaslóan és precízen véghez tudja vinni. ezt tapasztalom nap mint nap a karácsonyi jótékonysági akció során, amelyben jelenleg „nyakig benne vagyok”. rengeteg nagylelkű ember szaladgál körülöttünk, akik (önzetlenül, hálálkodást nem várva) azon igyekeznek, hogy ajándékaikkal megörvendeztessenek egy rászoruló gyereket. ugyanakkor akad, aki időt és pénzt nem kímélve felhív vagy ír, csak azért, hogy elmondja, mennyire rosszul szervezünk, milyen gonoszak és semmirekellőek vagyunk, és, hogy szégyelljük magunkat… a rosszindulatuk árad felénk telefonon, (amelyet rendre ránk csapnak), e-mailen, személyesen, és, nem ürügyként hozom fel, de tény, hogy ezek miatt a szívem már totálisan megkeményedett, érzéketlenné vált. három éve még megsirattam egy-egy mondatot, ma már csak azokkal a pusztító szavakkal küzdök a belsőmben, amelyet isten segedelmével több éve már legyőztem.

persze, vannak pillanatok, amelyekért viszont érdemes élni, megéri felkelni, végigcsinálni az egészet. tegnap este a faházban vártuk az ajándékokat. egy hölgy jelent meg, aki a dobozok mellé egy csomag könyvet is letett elénk. „hoztam egy lovári bibliát. én már egy éve rakosgatom polcról polcra, talán ti tudtok valamit kezdeni vele.” azt hittem, a helyszínen összerogyok. egy hete sincs, hogy teológus osztálytársam felhívott, hogy ha tudok olcsón lovári bibliát, szóljak, mert nekik kellene egy, hiszen ezt a nyelvet sajátítják el. erre besétál egy nő az életembe egy lovári bibliával. engedélyt is kértem tőle, hogy ezt a könyvet ne egy gyereknek, hanem egy háromgyerekes családapának adjam. „boldog vagyok, ha ezzel így boldoggá tehetek valakit!” – hangzott a válasza.

az este folyamán elmeséltem kedves önkéntestársamnak, hogy tavaly megjelent egy egyetemi csapat, és egyszerre százötven ajándékcsomagot hoztak a faházhoz. a lány elképedve mosolygott, de talán azon még jobban meglepődött (és én is), mikor öt perc múlva megjelent egy srác, hogy a közgazdasági egyetemről jött, és hozott százötven, csodálatosan becsomagolt dobozt.

hiszem, hogy isten a szavainkon túl szívünk indulatát vizsgálja majd, ha egyszer megállunk előtte. tudom, hogy ezekben a napokban, amikor kőkemény szívemet vonszolom magam után, és életemet túlélő üzemmódba állítottam, isten szemében kevesebb vagyok annál az embernél, aki nem végez karitatív munkát, viszont a szíve ruganyos, könnyű és tiszta. tudom, hogy ezekben a napokban ékesen bebizonyítottam, hogy nem vagyok jó keresztény. viszont remélem, hogy isten újra átformálja a szívem, és gyökeres változást hoz, mint tette azt bő három évvel ezelőtt. én neki adom, tegyen vele, amit akar.

zsoltárok 39:8 „ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!”

zsoltárok 139:23-24 „vizsgálj meg engem, oh isten, és ismerd meg szívemet! próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! és lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!”

zsoltárok 119:17 „tégy jól a te szolgáddal, hogy éljek és megtartsam a te beszédedet.”

doreen irvine igaz történetének olvasását fejeztem be múlt éjjel. boszorkánykanyar- ez a könyv címe. a főhősnő hányatott életét írja le: azt, hogy hogyan hagyta ott anyja három húgával és részeges apjával, hogyan lett tizenöt évesen londoni prostituált, majd sikeres sztriptíztáncosnő. később az alkohol és a drogok barátja. végül pedig a sátánisták vezetőjének szeretője, avatott feketeboszorkány.

leírja, hogyan itta meg beavatásán a kakas és a saját vérének keverékét, hogyan olvasott mások gondolataiban, vagy vett részt kegyetlen orgiákon. a fekete boszorkányok királynőségéért egy megmérettetésen vett részt, amelyről így ír: „anglia minden részéről összegyűltek a fekete boszorkányok. seprűnyél helyett elegáns autókon érkeztek, szállodákban szálltak meg, és az égvilágon mindenki sikeres üzletembereknek és üzletasszonyoknak nézte volna őket – és néhányuk tényleg az is volt. ilyen volt a boszorkányság új arculata – jómódú, majdhogynem tiszteletre méltó – olyan álarc, amely rettenetes gonosz erőket rejtett. velem együtt hét boszorkány versengett a „megtisztelő” címért. egy madarat engedtek szabadon a kalitkából. röptében megöltem. sok más természetfeletti mutatványt végeztünk azon a hátborzongató éjszakán, de a legutolsó volt a legfontosabb: a tűzjárás. a próba lényege az volt, hogy át kellett menni egy nagy máglyán. magabiztosan léptem a több, mint kétméteres lángok közé, miközben folyamatosan szólítottam mesteremet, diaboloszt. egyszer csak megláttam, megfogtam a kezét. ő csak akkor tűnt el, amikor a máglya túloldalán kisétáltam a lángok közül. még csak a füst szagát sem lehetett érezni bő boszorkányköntösömön, vagy hosszú, lebegő hajamon. mindenki földre borult előttem.”

a nő iszonyatosan mélyre került, magányos volt, drogos, és egy megvetett, kihasznált prostituált. aztán azért, hogy egy keresztény alkalmat szidhasson és gyalázhasson, elsodródott egy csarnokba, egy nagy evangelista előadására. ott hallott valakiről, akiről azt állították, betölti az űrt a szívében, megszabadítja a nyomorúságától: ő jézus krisztus. azon az estén átadta neki a szívét, és arra kérte, szabadítsa meg őt a bűntől, a gonoszságtól, mert ezt már nem bírja tovább. szinte szárnyalt, mikor kilépett a csarnokból.

„a colston csarnoktól nem messze, a sarkon egy csoport prostituált ácsorgott. helló, hol csavarogtál? – kérdezték. épp most tértem meg a colston csarnokban. – válaszoltam egyszerűen. kirobbant belőlük a nevetés. nem viccelek, jézusnak adtam a szívemet!”

a sátánisták megfenyegették, a démonok gyötörték (hangokat hallott, alakok jelentek meg előtte, képtelen volt aludni), kísértett a pia, a drog meg a cigi, és még hét hónap telt el, míg sok imával jézus nevére ki tudták belőle űzni a démonokat. megszabadult, tiszta lett, és még az arca is megváltozott „csak” azért, mert új életet kapott jézustól. ekkor visszament a kocsmákba és a bordélyba, hogy bizonyságot tegyen hitéről, isten erejéről, jézus szabadításáról.

a könyv végén leírja, mennyire nem ártatlan, hóbortos divat az okkultizmus. és, ha valakinek, hát neki elhiszem. „a boszorkányság és az okkultizmus más formái nagyon is ártalmasak, sőt napjainkban ijesztő méreteket öltenek és teszik tönkre az emberek életét. férfiakat és nőket hajszolnak öngyilkosságba, juttattak elmegyógyintézetbe, kimondhatatlan félelmekbe és a földi pokolba. ha valaki csak a felét látná mindannak, amit én tapasztaltam, kétszer is meggondolná, hogy ártatlan hóbortként írjon róla. ez nem olyan divat, ami végül csak elmúlik. a biblia figyelmeztet minket a varázslás, jövendőmondás, és egyéb ördögi praktikák veszélyeire. nem azért tiltja ezeket, mert kegyetlen, parancsolgató isten, hanem azért, mert ő tudja, hogy ezek a dolgok nagyon gonoszak. ezért szeretettel figyelmeztet minket. ő csak a legjobbat akarja az ő teremtményeinek.”

5mózes 18:10-13 „ne találtassék te közötted, a ki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; se bűbájos, se ördöngösöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző; mert mind útálja az úr, a ki ezeket míveli"

bele-beleolvasok egy hívő kamaszlány internetes naplójába. jól ír. nemrég elment egy templomba, gondolom, azért, hogy ne csak a saját gyülekezetének hitéletét ismerje, hanem legyen rálátása más csoportokra is. leírása a lényegre tapintott: fontos a közösségbe járás, mert hatalmas erőt, hitet, bátorítást, szeretetet adhat és kaphat az, aki a tagja… de nem mindegy, hogy ez a néhány ember milyen szívvel találkozik össze. mert isten, aki maga a szeretet, olyan helyekre „szeret járni”, ahol őt is, és az embertársakat is szeretik.

„a legvégén kiváncsiak voltunk, valaki odajön-e hozzánk.. orsi szerint igen, szerintem nem. orsinak lett igaza. odajött egy gyülekezeti tag. "gyerekek. azé’ illett volna felállnotok az áldáskérés alatt, hamár itt vagytok. mekkora tiszteletlenség ez! ráadásul a püsspökúr...! ha elmennétek egy bármilyen idegen törzsbe, és ott nem azt csinálnátok, amit kell, mmmegölnének titeket" (jól megnyomja ezeket a szótagokat.) ledöbbentünk.. zavarunkban nem tudtunk mit mondani, de most már tudnék: én éltem mongóliában, és nem lettem csak azért buddhista és sámánista, hogy elfogadjanak, vagy hogy ne öljenek meg... lényegtelen.

aztán, mikor kiürült a templom, az oltárhoz mentünk. csendesen, mosolyogva hálát adtam, hogy az én istenem elfogad úgy, ahogy vagyok, beülhetek összetörten, borzalmas lelki állapotban is a padba, és nem kell elhinnem, hogy a közös gyónástól elég szent leszek ahhoz, hogy isten találkozzon velem.

hálát adtam, hogy a hitem meggyőződés, és nem betanult szokások ciklikusa. megköszöntem, hogy ő nem kép, nem alabástromszobor, nem szent kenyérdarab, nem kisjézus, és nem is sír mélyén foszló hulla, hanem feltámadt, erős isten. és meg akar ismerni engem még jobban.”

máté 7: 21 „nem minden, a ki ezt mondja nékem: uram! uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei atyám akaratát.”

amikor súlyom eléri az ötven kilót, rendre elmegyek vért adni. azt mondják, megmenthetem vele három ember életét. aki vért ad, életet ad. a vérben van az élet, ezt olvastam a bibliában is. főleg emiatt vagyok ledöbbenve, hogy a város tele van vámpíros könyvek, filmek hirdetésével. azért ez aggasztó, nem? mi lesz, ha rájönnek, hogy én önkéntes véradó vagyok? wááá!

a legjobban az dühít, hogy mézes-mázos-romantikus köntösbe öltöztetik a vámpíros sztorikat, és úgy „adják be” az információhiányban szenvedő népnek, mint valami kis ártatlan szirupos szösszenetet. érdemes azonban utána járni ennek az egésznek, és tudatosan nemet mondani az alkonyat, félhold, telehold, újhold és egyéb címeken futó vámpíros műveknek.

„a vámpírtörténetek alapját nagyon ősi tabuk, mágiák és rítusok képezik. (…) a vámpírok egyesek szerint hazajáró lelkek vagy bosszúálló kísértetek. (…) a világban létezik egy olyan mágiával teli gondolkodásforma, amelyben van helye az ártó szellemeknek, kísérteteknek. a vámpírábrázolásban a szereplő már úgy tűnik fel, mint egy szomorú és bánatos valaki, aki azt gondolja, vámpírnak lenni egy furcsa emberi megpróbáltatás.” – olvasom egy könyvajánló magazinban.

mivel a vérben van az élet, és a vér egy szent dolog, nincs min csodálkozni, hogy van, aki ezt meg akarja szentségteleníteni. jó tudni, hogy ez a „valaki” a sötét, ártó szellemvilághoz tartozik. mindaz tehát, aki vámpírok után kutat, szellemekkel társalog, a sátán sötét birodalmába kukkant be. és ez végzetes lehet. célszerű tehát eleve elkerülni az ezeket valamilyen szinten is tárgyaló filmeket, könyveket.

így ír a biblia a vérontásról:

1 mózes 9:4-6 "csak élő állatot vérével együtt nem ehettek. a ti véreteket, éltető véreteket is számon fogom kérni. számon kérem minden állattól és minden embertől. mindenkitől, még a testvértől is számon kérem az ember életét. aki embervért ont, annak ember ontsa ki a vérét, mivel isten saját képmására teremtette az embert."

zsoltárok 9:12 "mert számon kéri a kiontott vért, megemlékezik róluk"

3mózes 3:17 "semmi vért meg ne egyetek!"

3mózes 7:26 "és semmi vért se egyetek meg bármely lakhelyeteken: se madárnak, se baromnak vérét."

3mózes 17:12 "egy lélek se egyék vért közületek; a köztetek tartózkodó jövevény se egye meg a vért."

5mózes 12:23 "csakhogy abban állhatatos légy, hogy a vért meg ne egyed; mert a vér, az a lélek: azért a lelket a hússal együtt meg ne egyed!"

szoktam volt mondani: a biblia korabeli emberek és a maiak között csupán annyi a különbség, hogy akkor még szamárral jártak, ma meg már szamarával. hiszen ugyanazok a vágyak hajtanak minket (szeretet, család, gyerek, megbecsülés), ugyanazok az érzéseink (tiszteletlenség, megbocsátatlanság, szenvedély, irigység)… csak az eszközök változtak.

hiszem, hogy az akkori rászorulók, segítségkérők sem voltak merőben mások, mint a maiak: türelmetlenek, akaratosak, hálátlanok, önzőek, akiknek csak a saját problémájuk megoldása számít, de abban nem lehet hiba, mert akkor kitör a botrány, és minősíthetetlen hangon aláznak agyon minden jó szándékú segítőt. valóban kevesen vannak azok, akik megköszönik a segítséget, észreveszik, hogy ez a gesztus a másiknak mennyire sokat jelent. leugatják az orvost, a pincért, a szociális munkást, a tanárt, bárkit, ha az nem azonnal, és nem maximálisan áll rendelkezésükre.

szerintem jézus is rengeteg ilyen fájó élménnyel tért vissza a mennybe. kevesen köszönték meg neki azt a sok jót, amit tett. és ez, -mivel ő is emberré lett, emberi érzésekkel telt meg a szíve- biztos rosszul is esett neki. a következő történet sokkal mélyebben érint, mióta a jelen munkámat végzem, és sok-sok hálátlan e-mailt, telefont, és személyes beszélgetést kell eltűrnöm, lekezelnem, végighallgatnom, megsiratnom.

lukács 17: 12-18 „amint (jézus) beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: "jézus, mester, könyörülj rajtunk!" amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: "menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak." és amíg odaértek, megtisztultak. egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette istent. arcra borult jézus lábánál, és hálát adott neki. ez pedig samáriai volt. jézus ekkor így szólt: "vajon nem tízen tisztultak-e meg?

hol van a többi kilenc? nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse istent, csak ez az idegen?”

a vörösmarty téri vásárban, egy kis faházban vártam a karácsonyra felajánlott ajándékokat, adományokat. a hidegben sétálgató, piros arcú embereket néztem, szippantottam a kellemes sült illatokból, válaszolgattam az érdeklődők kérdéseire, és bele-belepillantottam az „imádkozó feleség hatalma”című könyvbe.

aztán meglátogatott valaki, aki ott tudta meg, hogy a bátyját elhagyta a felesége, „mert nem szerelmes”. az alig megszületett házasságuk máris haldoklik. keserves sírásra fakadt látogatómat nehezen tudtam vígasztalni, hiszen nekem is gombóc volt a torkomban. elkezdtem beszélni neki arról, hogy van remény, és, hogy isten minden gőgös, önző szívet meg tud változtatni. elmondtam neki, hogy a háború után sok hívő ember levélben kérte meg egy-egy hívő lány kezét, majd tíz gyereket neveltek fel együtt, tehát a szerelem jöhet, kialakulhat, újra fellángolhat, ha az ember a jót keresi a másikban, és alázatos, formálható szívét isten kezébe teszi.

főnökasszonyom története, hogy egyszer egy idegen férfi lépett oda hozzá azzal, hogy isten az mondta neki, bizony ő lesz a felesége pár év múlva. nem is ismerték egymást. aztán megismerték, jött a szerelem is, és ma, közel két évtizednyi házassággal a hátuk mögött, négy gyereket nevelnek együtt. anyósom és apósom találkozásukat követően egy tucatszor találkoztak, és a tizenkettedik már az esküvő volt. múlt hónapban ünnepelték a negyvenedik házassági évfordulójukat, de néha van még olyan érzésem, hogy még mindig szerelmesek.

téves elképzelésnek tartom, hogy a szerelmet ne lehetne feléleszteni, vagy egy illegitim szerelmet (házasságtörésre vezetőt, megrontót, erkölcsbe ütközőt) ne lehetne elaltatni. tapasztalatból tudom sajnos, hogy ha valaki jár valakivel, de dobják, pedig ő még mindig szerelmes, akkor nincs is más választása, csak az, hogy elfelejtse az illetőt, és kioltsa az iránta érzett szerelmet. évek múltán pedig már csak nosztalgiával emlékszik arra a régi szerelemre, amelynek már morzsája sincs addigra a szívében.

a szerelem vak. buta mondásnak tartom. a szerelem igenis lát. bárcsak mindvégig úgy látna, ahogy... :) a szerelem szerintem isten különleges ajándéka. kegyelem. szerelmesnek lenni annyi, mint isten szemével látni a másikat. csak a legjobbat észrevenni rajta/benne, mindent félretéve figyelni rá, sok időt tölteni vele, adni-adni-adni, feltétel nélkül és szívesen. a szerelem múlásának oka az emberi önzőség, a szeretetlenség, megbocsátatlanság, sértődöttség, önsajnálat. ha ezt le tudjuk tenni, biztos vagyok benne, hogy a szerelem újra fellángolhat.

énekek éneke 8:6 „mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír a buzgó szerelem; lángjai tűznek lángjai, az úrnak lángjai.”

„a jövőd már megtörtént.” és: „volt jobb, lesz rosszabb”. ezekkel a mondatokkal ajánlanak egy könyvet városszerte a metróaluljárókban. elgondolkodtam ezen. vajon tényleg nem tehetünk semmit magunkért, vajon tényleg boldogtalanság az osztályrészünk, ha a felmenőink hibáztak, és elvétették életüket? vajon a jövőnket tényleg megpecsételi a múlt, annak bűnei, tévedései, hibái?

sokan – sokszor joggal – utalnak hányattatott gyermekkorukra, rémes apjukra, alkoholizmusba csúszott nagyapjukra, őket okolva saját boldogtalanságukért. mégsem lehet ez páncél, amely mögé bújhatunk, kifogás, amelyet mindig durrogtathatunk, hiszen isten nem így tervezte életünket. ő nem zárt be egy dobozba, nem „vesz egy kalap alá” anyánkkal, annak bűneivel. ő minden embert a saját döntései, szíve, szavai alapján „kezel”. mindenkinek ugyanannyi esélyt ad a hozzá való közeledésre: "közeledjetek istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok". ő minden egyes embert okkal, céllal tervezett, és néven nevezve, rendületlenül hívja, várja.

mindig megrendülök, ha olyan szerzőktől olvasok könyvet, (pl. joyce meyer), akik elmesélik, hogyan használta őket apjuk kislány korukban. mégis, életük egy pontján elfogadták jézus ajándékát, szeretetét, kegyelmét, és elkezdtek gyógyulni, és lépéseket tenni a megbocsátás felé. elfogadták, hogy önző apjuk miatt nem lehetnek boldogtalanok, nem nyomoríthatja meg a jövőjüket egy múltban elkövetett önző bűn. és kiszabadultak. a jövőjük, a boldogságuk istentől lett, mert ő mindenkinek esélyt ad, és nem hagyja, hogy a „boldogtalan jövő már megváltoztathatatlanul megtörténtté nyilváníttasson.”

zsoltárok 16:5 „az úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod az én sorsomat.”

egyik ismerősöm rendszeresen „lefáraszt” idétlen ötleteivel. keresztény szexshopot meg vizespóló versenyt szervez agyban, és jókat röhög elképesztő ötletein. én is csak mosolygok rajta, de közben gondolkodásra is késztet.

vajon hol a határ? mivel lehet még istent dícsérni, és mi az, ami már „neki is sok” lehet, amikor már inkább szentségtörés az, amit az ember művel, és nem isten „ünneplése”? a 2mózes 20:7 így ír: „az úrnak a te istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja az úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.” tehát biztos van olyan cselekedet, amely nem kedves előtte, hiába hangoztatják közben az ő nevét. nem valószínű, hogy egy keresztény szexshop, vagy dohánybolt kifejezetten jó eszköz lenne arra, hogy az istenbe vetett hitet hirdesse. a „keresztény lambada” is valószerűtlen, hiszen a monogám kapcsolatokat kérő istent nem lehet egy kvázi szeretkezésnek tetsző, erotikától fűtött tánccal dicsőíteni. a keresztény diszkó, ordibálás, káromkodás („az anyád szentséges úristenét!” – ugyanúgy káromlás, mint a „b…..meg”), a keresztény karate, pókerbajnokság vagy divatbemutató sem „találhat célba”.

fontos, hogy az embereknek istenről beszéljünk. lényeges, hogy mindezt sokszínűen tegyük, mert nem tudhatjuk, kit mi szólít meg, és visz közel jézushoz, a hithez: egy dal, egy adományosztás, egy kirándulás, egy sportdélután… vannak azonban olyan eszközök, amelyek erre egyszerűen nem alkalmasak. mert téves képet adnak a tiszta, őszinte, függőségektől mentes, szeretettel teli istenről. jobb ezeket kerülni.

példabeszédek 14:12 „van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út.”

jakab 1:26 „ha valaki istentisztelőnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, sőt megcsalja a maga szívét, annak az istentisztelete hiábavaló.”

1thesszalonika 5:22 „mindentől, a mi gonosznak látszik, őrizkedjetek!”