a vörösmarty téri vásárban, egy kis faházban vártam a karácsonyra felajánlott ajándékokat, adományokat. a hidegben sétálgató, piros arcú embereket néztem, szippantottam a kellemes sült illatokból, válaszolgattam az érdeklődők kérdéseire, és bele-belepillantottam az „imádkozó feleség hatalma”című könyvbe.

aztán meglátogatott valaki, aki ott tudta meg, hogy a bátyját elhagyta a felesége, „mert nem szerelmes”. az alig megszületett házasságuk máris haldoklik. keserves sírásra fakadt látogatómat nehezen tudtam vígasztalni, hiszen nekem is gombóc volt a torkomban. elkezdtem beszélni neki arról, hogy van remény, és, hogy isten minden gőgös, önző szívet meg tud változtatni. elmondtam neki, hogy a háború után sok hívő ember levélben kérte meg egy-egy hívő lány kezét, majd tíz gyereket neveltek fel együtt, tehát a szerelem jöhet, kialakulhat, újra fellángolhat, ha az ember a jót keresi a másikban, és alázatos, formálható szívét isten kezébe teszi.

főnökasszonyom története, hogy egyszer egy idegen férfi lépett oda hozzá azzal, hogy isten az mondta neki, bizony ő lesz a felesége pár év múlva. nem is ismerték egymást. aztán megismerték, jött a szerelem is, és ma, közel két évtizednyi házassággal a hátuk mögött, négy gyereket nevelnek együtt. anyósom és apósom találkozásukat követően egy tucatszor találkoztak, és a tizenkettedik már az esküvő volt. múlt hónapban ünnepelték a negyvenedik házassági évfordulójukat, de néha van még olyan érzésem, hogy még mindig szerelmesek.

téves elképzelésnek tartom, hogy a szerelmet ne lehetne feléleszteni, vagy egy illegitim szerelmet (házasságtörésre vezetőt, megrontót, erkölcsbe ütközőt) ne lehetne elaltatni. tapasztalatból tudom sajnos, hogy ha valaki jár valakivel, de dobják, pedig ő még mindig szerelmes, akkor nincs is más választása, csak az, hogy elfelejtse az illetőt, és kioltsa az iránta érzett szerelmet. évek múltán pedig már csak nosztalgiával emlékszik arra a régi szerelemre, amelynek már morzsája sincs addigra a szívében.

a szerelem vak. buta mondásnak tartom. a szerelem igenis lát. bárcsak mindvégig úgy látna, ahogy... :) a szerelem szerintem isten különleges ajándéka. kegyelem. szerelmesnek lenni annyi, mint isten szemével látni a másikat. csak a legjobbat észrevenni rajta/benne, mindent félretéve figyelni rá, sok időt tölteni vele, adni-adni-adni, feltétel nélkül és szívesen. a szerelem múlásának oka az emberi önzőség, a szeretetlenség, megbocsátatlanság, sértődöttség, önsajnálat. ha ezt le tudjuk tenni, biztos vagyok benne, hogy a szerelem újra fellángolhat.

énekek éneke 8:6 „mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír a buzgó szerelem; lángjai tűznek lángjai, az úrnak lángjai.”