egyik ismerősöm rendszeresen „lefáraszt” idétlen ötleteivel. keresztény szexshopot meg vizespóló versenyt szervez agyban, és jókat röhög elképesztő ötletein. én is csak mosolygok rajta, de közben gondolkodásra is késztet.

vajon hol a határ? mivel lehet még istent dícsérni, és mi az, ami már „neki is sok” lehet, amikor már inkább szentségtörés az, amit az ember művel, és nem isten „ünneplése”? a 2mózes 20:7 így ír: „az úrnak a te istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja az úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.” tehát biztos van olyan cselekedet, amely nem kedves előtte, hiába hangoztatják közben az ő nevét. nem valószínű, hogy egy keresztény szexshop, vagy dohánybolt kifejezetten jó eszköz lenne arra, hogy az istenbe vetett hitet hirdesse. a „keresztény lambada” is valószerűtlen, hiszen a monogám kapcsolatokat kérő istent nem lehet egy kvázi szeretkezésnek tetsző, erotikától fűtött tánccal dicsőíteni. a keresztény diszkó, ordibálás, káromkodás („az anyád szentséges úristenét!” – ugyanúgy káromlás, mint a „b…..meg”), a keresztény karate, pókerbajnokság vagy divatbemutató sem „találhat célba”.

fontos, hogy az embereknek istenről beszéljünk. lényeges, hogy mindezt sokszínűen tegyük, mert nem tudhatjuk, kit mi szólít meg, és visz közel jézushoz, a hithez: egy dal, egy adományosztás, egy kirándulás, egy sportdélután… vannak azonban olyan eszközök, amelyek erre egyszerűen nem alkalmasak. mert téves képet adnak a tiszta, őszinte, függőségektől mentes, szeretettel teli istenről. jobb ezeket kerülni.

példabeszédek 14:12 „van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út.”

jakab 1:26 „ha valaki istentisztelőnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, sőt megcsalja a maga szívét, annak az istentisztelete hiábavaló.”

1thesszalonika 5:22 „mindentől, a mi gonosznak látszik, őrizkedjetek!”