számomra a biblia mindaddig egy régi történelem könyv volt, amíg isten fel nem nyitotta rá a szemem, amíg úgy nem kezdtem olvasni, mint egy aktuális, a mához, a máról szóló könyvet. hiszem, hogy a bibliát olvasni, tanulmányozni csak úgy szabad, hogy azt is figyelembe vesszük, mit mondhat a ma emberének. ha a sivatagból, a folyópartról, a szamárhátról áthelyezzük az embereket a mai korba: panelek közé és szép ruhákba, rájöhetünk: azok az emberek sem voltak mások, mint mi. ugyanarra vágytak, ugyanaz volt a céljuk, ugyanolyan érzések mozgatták őket, csak a díszlet változott.
így karácsony előtt, sok embert látva és hallva már a jézusi kenyérszaporítás története is más színben tűnik fel. azokkal az emberekkel is ugyanolyan nehéz lehetett, mint a ma szegényeivel. ma is kevés, aki hálával tud valamit elfogadni, és ma sem gyermeklelkű, alázatos a valamit kapni akaró felnőtt. hanem a saját érdekei által mozgó, bárki mást érzéktelenül eltaposó, önző lény. ma már így olvasom azt a „régi” történetet:
lukács 9:12-17 „a nap pedig hanyatlani kezdett; és a tizenkettő őhozzá (jézushoz) járulván, monda néki: bocsásd el a sokaságot, hogy elmenvén a körülvaló falvakba és majorokba megszálljanak, és eledelt találjanak, mert itt puszta helyen vagyunk.
(a háttérben: „miva’? halljátok, nincs kaja. ezt nem hiszem el. itt gyaloglunk már vagy egy fél napja, és nem gondolt senki a kajára? micsoda szervezés ez? megint valami okostojásra bízták az egészet, az meg csak lenyúlta érte a pénzt, oszt nem tett semmit. a k… életbe.”)
jézus pedig monda a tanítványoknak: adjatok nékik ti enni. azok pedig mondának: nincs nékünk több öt kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk és mi veszünk eledelt az egész sokaságnak. mert valának ott mintegy ötezeren férfiak. monda pedig az ő tanítványainak: ültessétek le őket csoportokba ötvenével.
(a háttérben: „ne lökdössé’má’, te paraszt, nem látod, hogy nem tudunk haladni, f….szom, hát tömeg van! ’de én szívbeteg vagyok!’ na és, nekem meg hat gyerekem van otthon, oszt mégse’ ordibálok itten. hülye nyanya, kitépem a szíved, ha nem kussolsz el. na, üjjék má le, vagy legyen valami. nem igaz, hogy ennyit kell ácsorogni egy kis segéllyé’!”)
és a képen cselekedének, és leülteték valamennyit. minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat, megszegé; és adá a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék.
(a háttérben: „mi a g….i, csak kenyér van meg hal? azt ígérték, lesz cipő, meg farmer is, és a papíron az volt, hogy osztanak szaloncukrot is. na, robbannnyatok ti fel, megyek, oszt feljelentelek benneteket a rendőrségen. a p…csába, hülyének nézik az embert.”)
evének azért és megelégedének mindnyájan; és felszedék a mi darabok maradtak tőlük, tizenkét kosárral.
(a háttérben: „nem kérhetnék még egy kicsit? otthon maradt az asszony meg a hat gyerek, az egyik kórházban van, a másik terhes, a harmadik meg nem az enyém, ők is éhesek. szánják már meg a szegény szerencsétlent, nincs munkám, nem dolgoztam még sosem, oszt nincs mit ennie a gyerekeknek. kaphatok belőle? tényleg, jajj, de jó, hát, az isten áldja meg magukat, de még akkor veszek egy halat is a nagymamámnak.)
számomra csodálatos, hogy jézus még mindennek ellenére is, mindig, mindenkihez szeretettel tudott fordulni. az ő szemével látni, az ő szívével érezni egy földi embernek majdhogynem lehetetlen kihívás.
róma 3:10-12 „amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is; nincs, a ki megértse, nincs, a ki keresse az istent. mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.