myjesus

egy jó barátnak, főleg, aki hívő, és tudja isten szemével látni embertársait, nem nagyon kell kérdezgetnie, „mizu”, hisz rögtön megérzi, ha a másik lehangolt, kiégett, elkeseredett. és nem tétovázik: rövid időn belül megjelenik, és lelket önt beléd, majd, mint aki jól végezte dolgát (és tényleg…) szalad tovább, suliba, haza, fodrászhoz, vagy egyéb dolgára.

így viharzott be az estémbe imatársam és barátom, hogy együtt karácsonyozzon, beszélgessen velem egy keveset. a faházi fagyoskodásból egy negyed órára kiszakadva beültünk egy kávézóba. ugyanoda, ahol pár napja a maxima újságírójával beszélgettünk (ebben a lapban is benne lesz a fejem, képzeld!). ugyanazt rendeltem, mint akkor: forró csokit.

„szeretnélek meghívni” – mondta a barátnőm, és így folytatta: „vedd úgy, hogy jézus hívott meg egy forró csokira!” elmosolyodtam. jézus forró csokival kényezteti a lelkem, hát, ez nagyon aranyos. ekkor lépett oda a pincér, és letette elénk a sűrű, barna nedűt, csodálatos, szecessziós mintázatú cserépbögrében. különös: pár nappal azelőtt ugyanez a forró csoki, ugyanezen a helyen egy átlátszó pohárban szervírozott kakaó volt.

csoda hát, hogy valóban úgy éreztem: ez a szépséges, míves bögrében előttem gőzölgő, sűrű forró csoki valóban jézus ajándéka?

példabeszédek 17:17 „minden időben szeret, a ki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.”