myjesus

„a jövőd már megtörtént.” és: „volt jobb, lesz rosszabb”. ezekkel a mondatokkal ajánlanak egy könyvet városszerte a metróaluljárókban. elgondolkodtam ezen. vajon tényleg nem tehetünk semmit magunkért, vajon tényleg boldogtalanság az osztályrészünk, ha a felmenőink hibáztak, és elvétették életüket? vajon a jövőnket tényleg megpecsételi a múlt, annak bűnei, tévedései, hibái?

sokan – sokszor joggal – utalnak hányattatott gyermekkorukra, rémes apjukra, alkoholizmusba csúszott nagyapjukra, őket okolva saját boldogtalanságukért. mégsem lehet ez páncél, amely mögé bújhatunk, kifogás, amelyet mindig durrogtathatunk, hiszen isten nem így tervezte életünket. ő nem zárt be egy dobozba, nem „vesz egy kalap alá” anyánkkal, annak bűneivel. ő minden embert a saját döntései, szíve, szavai alapján „kezel”. mindenkinek ugyanannyi esélyt ad a hozzá való közeledésre: "közeledjetek istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok". ő minden egyes embert okkal, céllal tervezett, és néven nevezve, rendületlenül hívja, várja.

mindig megrendülök, ha olyan szerzőktől olvasok könyvet, (pl. joyce meyer), akik elmesélik, hogyan használta őket apjuk kislány korukban. mégis, életük egy pontján elfogadták jézus ajándékát, szeretetét, kegyelmét, és elkezdtek gyógyulni, és lépéseket tenni a megbocsátás felé. elfogadták, hogy önző apjuk miatt nem lehetnek boldogtalanok, nem nyomoríthatja meg a jövőjüket egy múltban elkövetett önző bűn. és kiszabadultak. a jövőjük, a boldogságuk istentől lett, mert ő mindenkinek esélyt ad, és nem hagyja, hogy a „boldogtalan jövő már megváltoztathatatlanul megtörténtté nyilváníttasson.”

zsoltárok 16:5 „az úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod az én sorsomat.”