levél1: szia timike! egy nagy kérdésem lenne hozzád. kisfiunk most volt 3 hónapos és szeretnénk baptistának keresztelni, viszont nem tudjuk, hogy mi a módja mindennek. ha jól tudom a baptistáknál bemerítés van... azt sem tudom pontosan, mennyire jelent gondot az, hogy én - bár református neveltetést kaptam - nem vagyok megkeresztelve, férjem pedig katolikus. nagyon örülnék, ha tudnál válaszolni, segíteni, előre is köszönöm, puszi: a.
levél2: szia, a! nagyon örülök, hogy megkérdeztél erről. igen, a baptistáknál bemerítés van. akkor, amikor a fiatal el tudja dönteni, hogy isten van, jézus pedig a megváltó, és azért halt meg és támadt fel, hogy az emberek "rátegyék" a bűneiket. szóval, a bemerítéssel várni kell, míg a gyermek saját maga dönt arról, hisz-e istenben, és jézusban. a baptisták nem merítenek be kisbabát, hiszen az erről a fontos kérdésről dönteni még nem tud.
a bibliában az van, hogy ha megtérsz, akkor a szíveddel hiszed és a száddal megvallod, hogy téged jézus megváltott, hogy isten az egyedüli isten ezen a világon, minden teremtője és bírája. egy kisgyermek ugye még nem tud "vallani", pláne nem ekkora döntést meghozni. ezért nem merítenek be a baptisták babákat. jézus arra kért, hogy térjünk meg, merítkezzünk be, és próbáljunk meg a bűnöktől elfordulni. ugye, egy babának nincsenek bűnei, szal elfordulni se nagyon tud tőlük. ez is az oka, hogy babákat "megkeresztelni" nem célszerű, mondhatni butaság.
jelenleg annyit tudtok tenni, hogy "gyermekbemutatást" "szerveztek". ez azt jelenti, hogy a gyülekezetbe "érkezett" babákat bemutatják a gyülekezetnek, de elsősorban istennek. az alkalmon nem teszik vízbe meg semmi, de imádkoznak érte, és arra kérik istent, hogy áldja meg a gyermeket, és jól alakluljon az élete.
levél3: szia timike! nagyon szépen köszönöm a válaszodat, valószínűleg otthon (sarkadon) fogjuk majd bemutatni a babát! köszönöm még egyszer a segítséged, puszi: a
zsoltárok 127:3 "az anyaméh gyümölcse: jutalom."dicsőség az úrnak.
egy hideg vasárnap történt. a templom parkolója hamar megtelt. ahogy kiszálltam a kocsimból, arra lettem figyelmes, hogy a testvérek valamit sugdolóznak, miközben bemennek a gyülekezetbe. ahogy közelebb értem, észrevettem egy embert, amint támaszkodik a templom falának. egy hosszú, rongyos viharkabát volt rajta és egy kalap a fejére húzva. gondoltam, hogy hajléktalan és hogy alszik, ezért nem foglalkoztam vele. bent elkezdtünk beszélgetni, és szóba került a kint fekvő hajléktalan is. senki sem volt hajlandó behívni..én sem.
fáj a hasam. nem kicsit, nagyon. régebben ilyenkor szidtam mindent, ami női mivoltommal kapcsolatos, lázadtam, belül ment a hiszti, kívül meg a hányás és a földön fetrengés. 
azóta már másfajta elutasítások esnek rosszul. ha valakit meghívok gyülekezetbe, vagy beszélek isten-élményeimről, de ez lepereg róla, magyarán: ha valaki elutasítja jézust, isten szeretetét, az mélyen megbánt engem. mert ez nem szimpa "nem tetszik a nagy orrod" vélemény-nyilvánítás. elutasítja a felé (rajtam keresztül) közeledő istent. és ez fáj. 
szombaton kijöttünk fótról biciklivel, és eljöttünk a bányába (munkahelyem találó elnevezése, mely inkább evidens, mint kreatív...). hoztunk néhány gyerekjátékot. plüssállatok, babák, építőkocka. egyik barátunk ajánlotta fel. igazán nincs már szüksége rájuk, hamarosan tölti ugyanis a harmincat. el is tüzelhette volna őket, gondolom, a pucér hajasbaba jól ég, a szőrös plüsspaciról nem is beszélve. de nem tette, inkább örömet szerzett egy ismeretlen rászoruló gyereknek. mindenkinek van valamije, amire már, ha megvizsgálja a szívét, nincs szüksége. de másnak még örömet okozhat. isten nem szereti a pocsékolást, vagy a tárgyakhoz való beteges ragaszkodást. arról nem is beszélve, hogy: 
kétezerötben voltam kölnben a katolikus ifjúsági világtalálkozón önkéntesként. tíz nap meló és jó programok. a találkozó végén a szervezők közölték, hogy el kell hagynunk az iskolát, amelynek padlóján addig aludtunk. a repülő azonban még csak másfél nap múlva ment, szal szállást kellett találnom, de sürgősen. 9 euróval a zsebemben esélytelennek tűnt a szitu. aztán német önkéntes társaim adtak két doboz kaját. tyű, ez elég lenne egy hétre is, gondoltam, és a dóm felé vettem az irányt. ült ott egy koldus. nekiadtam majdnem az egészet, mert nem szeretek ételt pocsékolni. annyit tartottam meg, amennyi nekem másfél napra elég volt. ekkor csörrent meg a mobilom. "nincs szállásod? koelmesse 8." így szólt az üzenet. elmentem. egy hatalmas repülőgéphangárra leltem, ahol az összes, kb. ötszáz "kitett" önkéntes helyet kapott. volt ingyen kajám, és ingyen szállásom. isten gondoskodott rólam, mert gondjaim között is eszembe jutott adni az ételemből. ekkor tapasztaltam meg igazán, hogy ha adok, akkor isten a sokszorosát rendeli ki jutalmul. 
a minap láttam egy videofilm ajánlót. arról volt benne szó, hogy hogyan működik a vonalkód. ha a boltban veszel valamit, akármit, bármit, azon van vonalkód. ez egy logikusan felépített rendszer, amely a három szélső számra alapul: három darab hatosra. hatszázhatvanhat. mindegy, mit veszel a boltban, használod a sátán számát. mit mond erről a biblia utolsó pár oldala, a jelenések könyve?
úrvacsoráztunk. kettesben a konyhában. a két pirított kenyérkockát, jézus testét a mekis csirkesalátámból csippentettem ki, az én édes drágám meg hozott epres üdítőt, az jelképezte jézus kiontott vérét. felolvasta azt a részt, amikor jézus úrvacsorára hívta a tanítványokat. majd megáldottuk az ételt, imádkoztunk egymásért, családjainkért, és egymásnak adtuk a kenyérkockákat (csiiiiirke ízű volt!). az epres üdítő felett is imádkoztunk, megköszöntük, hogy isten megmutatta az élet értelmét: bűnösök vagyunk, és ez alól csak az ad felmentést, ha elfogadjuk, hogy jézus meghalt, vérét ontotta értünk. és az utolsó napon ez alapján méretünk majd meg. nem tetteink alapján ítél az úr. azt fogja nézni, hogy elfogadtuk-e jézust, vagy nem. nem fogja érdekelni, hogy hány kutyaszart szedtünk össze a parkban vagy hány vakot segítettünk át az úton. a mérce az lesz: (el)ismerjük-e jézust. 
a biblia egy félelmetesen jó könyv. izgalmas, mint egy thriller, hihetetlenül lenyűgöző, mint egy sci-fi, romantikus, mint egy love-story. és még igaz is. 
nagyon aranyos weboldalt találtam: http://www.macibolt.hu. szerveznek mackókészítő tanfolyamot. nem kell tudni varrni sem, sőt, gyerekek is jelentkezhetnek. 
jegyesoktatásra járunk. nagyon szeretem. a jegyesoktatást is. :) nemrég arról beszéltünk, hogy egy jegyes- vagy házaspárnak nem szabad egymást kibeszélni mások előtt. meg, hogy ne hallgassunk meg a társunkról negatív, lenéző, megszégyenítő megnyilvánulásokat. ne hangoztassuk, hogy mi sem értünk együtt férjünkkel az adott témában, hanem álljunk mellette egyértelműen és kitartóan. 
hányszor hallunk társaságban ilyet: a férj 'égeti', megalázza, leordítja a feleségét, a feleség félbeszakítja a férjét, esetleg ki is neveti? egy-egy mondattal éveket mérgezhetünk meg, és isten nem ezt akarja. 
elég könnyű tisztelni azokat a szülőket, akik mindennel ellátnak, szeretetteljes légkörrel vesznek körül. isten azonban azt akarja, akkor is tiszteld őket, amikor az lehetetlennek tűnik. a szülői szeretetlenség, az ütlegelés, az eltaszítás megbocsátása a legmunkásabb dolog a világon. mégis meg kell tenni, hiszen isten erre kér. ez a parancsolat az egyetlen, amely feltételhez van kötve. a "ne ölj", "ne lopj" parancsa ily rövid, feltételek nélküli. a szülőkkel kapcsolatosan azonban ezt a kitételt teszi: "...hogy jó legyen dolgod, és, hogy sokáig élj!". 
hát elkezdődött... 
majdnem vicces ez a sztori. csakhogy én is átéltem ugyanezt. azt mondták a nagyok, az ostya jézus teste, és nem illik összerágni, no és akinek a szájpadlására tapad, az naaaagyon bűnös! gyerekként pláne igyekeztem ám, hogy a nyelvemnek nehogy onnan kelljen lekapargatnia jézust...
tehát: nyugodtan összerághatod azt a kenyérdarabkát, amit kapsz, jézus nem fog kijajgatni a szádból. 
a végéhez közeledik szabadságunk, jövő héten megint meló. egy hajléktalanszállón dolgozom, érthető, hogy annyira nem vágyom vissza. nem volt ez mindig így. egy budai irodában dolgoztam, életidegen környezetben, kedves, konfliktusmentes kollegiális viszonyok között. aztán húsvét után elkerültem ebbe a másik irodába: a tizedik kerület gyomrába, a csöviszálló mellé. 
megnéztük az "evan, a mindenható" című filmet. egy modern-kori noét játszik ez a magabiztos politikus, akit egy napon megszólít isten, és arra kér, építsen bárkát, mert özönvíz lesz. a férfi először küzd, ellenkezik, de isten minden nap megjelenik neki, és építésre ösztönzi. a poént nem lövöm le, a filmet látni kell, mert aranyos és poénos, de azt leírom, bennem milyen gondolatokat ébresztett.
aki diszkózni szeret, azt ott éri el, aki cirkuszba jár, annak ott üzen, aki világjáró, azt pedig külföldön szólítja meg. így jártam én is. a szegedi diplomám megszerzése után nyakamba vettem a világot. szombaton diplomaosztó, hétfőn már az itáliai udine várt, egy ösztöndíjas konferencia. onnan irány hollandia, háromhetes nyári egyetem, ezt követte két hét babysitterség. ez finoman fogalmazva is katasztrofálisra sikeredett, szöknöm kellett (a nyanya kicsit beteg volt, de hagyjuk). itthon nem sokáig tétováztam: pestre jöttem angol felsőfokúzni, közben a magyar televízióban gyakornok lettem. éppen forgattunk, mikor megláttam egy plakátot. egy brit egyetemre hirdettek felvételit pesti helyszínnel, és aznap volt a határidő. elrohantam, jelentkeztem. felvettek. elmentem angliába, meghívott egy lány egy gyülekezetbe, és megtértem. magyarán azért nem jött össze a holland meló, és azért kellett ingyen dolgoznom a magyar televíziónak, hogy eljussak angliába, ahol isten végre annyira nagy karlendítésekkel kalimpált, hogy észre is vettem. 
nem fordulhat elő, hogy egy férfi csak „azért” hajt rád, és úgy használja egy ideig a testedet, mint gumicsizmát a tehénszarban. nem eshetsz teherbe házasságon kívül, veszélyeztetve ezzel gyereked meleg családi körben való felnövekedését. nem kapsz nemi betegséget. nem égsz ki, csalódsz nagyokat. aki el akar venni, az komolyan közeledik feléd. az megkéri a kezedet, és jobban szeret téged, a jellemedet, szívedet, a benned lakó „jövendő feleséget”, mint a saját testrészét. ez nagy ígéret. remélem, mi is meg tudjuk tartani egymás felé.
asszem, tán svédországban be is vezették ezt. a kötelező pihenést, mármint munkahelyileg támogatottan. észre is vették (nocsak!) a pihenés jótékony hatását :), nevezetesen: az emberek sokkal többre voltak képesek, mert frissen, kipihenten kezdték a hetet. szóval: isten nem parancsokat osztogat (hátraaaaarc, lépés indulj, pihenj!), hanem értünk cselekszik. arra kér, hogy pihenjünk, figyljünk rá, töltődjünk fel, aztán megint essünk neki a munkának. 