úrvacsoráztunk. kettesben a konyhában. a két pirított kenyérkockát, jézus testét a mekis csirkesalátámból csippentettem ki, az én édes drágám meg hozott epres üdítőt, az jelképezte jézus kiontott vérét. felolvasta azt a részt, amikor jézus úrvacsorára hívta a tanítványokat. majd megáldottuk az ételt, imádkoztunk egymásért, családjainkért, és egymásnak adtuk a kenyérkockákat (csiiiiirke ízű volt!). az epres üdítő felett is imádkoztunk, megköszöntük, hogy isten megmutatta az élet értelmét: bűnösök vagyunk, és ez alól csak az ad felmentést, ha elfogadjuk, hogy jézus meghalt, vérét ontotta értünk. és az utolsó napon ez alapján méretünk majd meg. nem tetteink alapján ítél az úr. azt fogja nézni, hogy elfogadtuk-e jézust, vagy nem. nem fogja érdekelni, hogy hány kutyaszart szedtünk össze a parkban vagy hány vakot segítettünk át az úton. a mérce az lesz: (el)ismerjük-e jézust. lélekemelő volt az úrvacsora (hátralévő) életem párjával.
ezt mondja isten arról, ha nem egyedül, „a magad módján”, hanem valaki mással/másokkal imádkozol istenhez, és keresed őt:
isten nem a magányos, robinson-keresztényben gyönyörködik. emberek közé szánt mindenkit, ezért adott társat, azonos gondolkodású barátnőket, hasonló problémával küzdő embereket, akikkel lehet együtt imádkozni, embereken segíteni, szórakozni, gondolkodni.máté 18:20 „mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
robinson vagy? keresd meg pénteket!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.