myjesus

ma elmentünk az anne frank kiállításra a holokauszt emlékközpontba (páva utca 39, az üllőiről nyílik). nagyon szeretem ennek a hollandiába menekült, és bergen-belsenben elpusztított kislánynak a történetét. egyik földi példaképem ő. naplója felejthetetlen, szavai beleégnek agyamba, érzései ma is élnek, megmozdítanak. könyve képet ad a történelem egyik legborzalmasabb korszakáról.

a kiállítás többi részét is megnézegettük. sokkoló volt látni a múlt (?) valóságát. az akkori plakátokból idézek néhányat: "a zsidó-néger csalfa fajta, szája hazug, ha bedőlsz neki, magyar lány, fajtád szégyene leszel." "zsidóból nem lesz magyar" "szégyeld magad, már megint zsidónál vásároltál!"

megnéztünk egy filmet is. az egyik legfontosabb mondata ez volt: "nem az a kérdés, hogy isten hol volt auschwitzban, hanem az, hogy hol voltak a keresztények."

hiszen

1 jános 3:16 "abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk. ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért."

isten kiválasztotta a zsidókat, és megáldotta őket. azt is elmondta, aki az ő népét áldja, az áldott lesz, aki pedig átkozza, átkozott lesz ő maga is. a bibliában erre egyértelmű példát olvashatunk. bálák arra kérte bálámot, átkozza meg a zsidókat.

4 mózes 22:12  „és monda isten bálámnak: ne menj el ő velük, ne átkozd meg azt a népet, mert áldott az.”

4 mózes 24:9 „aki áld téged, áldott lészen, és ki átkoz téged, átkozott lészen.”

magyarán: aki zsidózik, annak kampec. ezt isten világosan elmondta. gyakorlatilag saját magunknak csináltuk a bajt, amikor villámgyorsan kiiktattuk magunk közül isten népét '45-ben.

elvesztettük országunk nagy részét? legatyásodtunk? felütötte fejét a pártoskodás, a megosztottság? fogy a magyar? na. ezek éppen azok az átkok, amelyeket mi okoztunk saját magunknak az antiszemitizmussal (meg még sok egyéb, istennek nem tetsző dologgal). nincs más hátra, mint előre: ebből meg kell térni.

kezdd el.

tegnap voltam laborban. az új jogsimhoz kellett valami vizsgálat. mindegy. bután néztem a villogó sorszámokat, a névtelen, nagyüzemi pisi- és véradást. az előbbi még csak-csak megy az embernek, nemde, nadehogya vééreee!! aztat nemá'! nem? há az az enyimé, na!

isten így vélekedett a vérről:

1mózes 9:4,5 "csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek. de a ti véretek, amelyben van a ti éltetek, számon kérem"

aszongya, a vérben van a mi életünk. aham! akkor azért nem akarjuk mi azt annyira önként adni! mert az érték! abban van életünk. még drága magyar nyelvünk kifejezése is így vélekedik erről: vérét ontotta, vérét adta egy szent ügyért. és az mekkora szó már, nem?

arról nem is beszélve, hogy hogy tud fájni az az egy tűszúrás, az a pár csepp vér. elájulgatunk tőle jobbra-balra, és hősként jövünk ki a klórszagú szobából. ismerős, mi?

jézus is nagy véradó volt ám. jött, élt, meghalt, feltámadt. és igen, amit a passió című film mutat, az mind igaz. az úgy volt. kis golyós végű ostorral kiszaggattak a húsából. szeleteltél már kenyeret éles késsel? aztán a töviskorona belevájódott a fejébe. szúrt már meg tövis? a karját átszúrták, no meg a lábát is. varrtál már gyűszű nélkül?

sok vér ömlött ki jézus testéből. folyt a drága vér.

régen, amikor az emberek vétkeztek, feláldoztak egy állatot istennek. és azzal a bűn le volt tudva. a vér elfolyt, az állat meghalt, a bűn eltöröltetett. aztán isten azt mondta, ez így nem mehet tovább. elküldött ő egy áldozati állatot, a bárányt, jézust. feláldozta, a vér elfolyt, az "állat" meghalt, a bűn eltöröltetett. aki ezt az ajándékot istentől elfogadja, annak bűnei eltöröltetnek, és istent az megörvendezteti. ennyire egyszerű. ennyire csodálatos.

jézus. a legdrágább önkéntes véradó.

számomra az ima mindig valami előre megírt szöveg volt, amelyet nagy pátosszal kellett "előadni" istennek. aki, gondoltam én, számolja az imákat, és annak megfelelően teljesíti az ima "célját", avagy sem. tehát: sok miatyánk- teljesít, kevés miatyánk- nem teljesít.

aztán angliában hallottam fiatalokat imádkozni. "uram, engedd, hogy hadd szolgáljak idősek felé, engedd, hogy munkát kapjak a helyi öregek otthonában. jézus nevében kérlek erre, ámen." mindenki imádkozott. és a lány megkapta az állást. mert isten valóban ott akarta használni, "engedett" a hitből elmondott imának, kérésnek.

az ima nem egy előre begyakorolt, kívülről elmormolt valami. a szíved kérése, vágya, aggodalma. úgy beszélhetsz istennel, mint egy jóbaráttal. saját szavaiddal "vázolhatod neki, hogy mi a pálya". annyit és akkor mondasz el neki, amennyit és amikor csak akarod. meghallgat, válaszol. én ezt egy hihetetlen történetben tapasztaltam meg.

lutonban összefutottam egy nővel. az utcán sírt éppen. volt egy bőröndje, 300 forint a telefonján, és átverte a munkaadó: nem ment ki elé a reptérre. angolul nem tudott. totál reménytelenség. én diák voltam, pénztelen, segíteni konkrétan nem tudtam neki. ismerőseim kérésemre hívogattak átmeneti szállásokat, meg munkaadókat, de sehol semmi. közben elrohantam az egyetemre egy órára. útközben a földön találtam öt fontot. nevetséges, de az akkoriban nekem nagyon sokat ért: öt kiló gyümölcsöt, vagy két menüt a halasnál. rögtön azt gondoltam, oda kéne adni a nőnek a pénzt. "még mit nem? ki neked ez a nő? senkid! lehet, hogy csaló!"- szólalt meg bennem a gonosz. aztán mégis odaadtam neki. "jajj, de jó, nem hiszem el, hogy nekem adod!"- hüledezett ági. "hát, én se hiszem el, de tartsd meg!" a többiek is adtak némi pénzt, de szállást nem találtunk neki. imádkoztunk érte, és elbocsátottuk. a buszmegállóig sem jutott, és találkozott a falubelijével. lutonban egy magyarral, kiskunborzasztóról. lett munkája, szállása szempillantás alatt. még két hónap múlva is eszében voltam, hálálkodva hívott fel. akkor én már tudtam, hogy az egyedüli hála istent illeti, ő hallgatta meg imámat.

másnap kopogtattak a szobaajtómon. a koleszban lakó lengyel lány ajánlotta fel borzalmas állapotban lévő, de működő számítógépét, internettel együtt. hogy miért nekem? még csak jóban sem voltam vele, egy koleszban laktunk, ennyi. isten ezt az ajándékot küldte nekem cserébe, hogy lemondtam az öt fontról. megáldotta lemondásomat. sokszorosan.

a számítógépnek is nagyon örültem, de annak még jobban, hogy isten meghallgatta imámat. azóta már sokszor, sok kéréssel fordultam hozzá, kértem őt jézus nevében. hiszen meg van írva:

jános 15:7 "ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek."

jános 16:24 "mostanáig semmit sem kértetek az atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen."

Ezt most kaptam.

Szia Timi!

Eltelt néhány év, amióta nem találkoztunk. Ma elolvastam a blogodat. Az írásaidat szinte felfaltam, őszintén. Köszönöm, azt hiszem, ma sokáig nem tudok majd elaludni.
Itt az ideje, hogy eltöprengjek az eddigi életemen.

És valószínűleg, nem tud majd az a 23 év drasztikus fordulatot venni, de gazdagabb lettem.
Köszönhetem ezt annak, hogy eléggé mélyponton vagyok (munkahely váltás - nem én akartam, költözés - azt én akartam, de akkor is)...
És köszönhetem neked, aki annyira őszinte tud lenni, hogy bár nincs időm netezni soha, mégis órák óta a gép előtt ülök és olvaslak.
Vigyázz magadra, magatokra, örülök neked és talán ma először, hosszú idő óta magamnak is!
Szia:
E. Timi

DE! Tud az életed drasztikus fordulatot venni! Akár a halálod előtt egy perccel is! Ha hagyod. Az életed lényege, hogy elvagy itt a Földön, de mindennek a végééééén lesz egy naaagy ítélet. Isten azt mondta, hogy akkor majd megvizsgálja a szíveket. Ha az van benne, hogy Jézus, akkor örök boldogság vár, ha szenny van benne, akkor mehetsz a levesbe. Ez ennyire egyszerű. Isten ezt a ki-nevet-a-végén-t teremtette, és a bónusz Jézus. Ha kell, elveszed, ha nem kell, nem veszed el. Hogy nem volt rá lehetőséged? Kizárt. Isten mindenkihez küld valakit. Gondold csak végig az életedet... Lennie kellett ott egy imádkozó nagymamának, egy néninek az utcán. Vagy egy bloggernek. Szóval, lehetőség van/volt/lesz. A virág ott van, illatozik, te meg vagy letéped és őrzöd, vagy hagyod, hogy a szmog elnyomja az illatát.

Jézusom, virágom. Világom.

ma voltam a szigeten. igen. azon a szigeten. melózni mentem (egy alapítványnál dolgozom, majd egyszer mesélek róla bővebben). szal ott tartottunk, hogy mit is láttam? hát, kisfiúk-kislányok jöttek-mentek ottan, csókolóztak keresztbe meg kasul. fiú fiúval, lány meg lánnyal ölelkezett, volt kékszakállú (vár nem volt nála), meg piros hajú.

reggel még azt reméltem, hogy lesz alkalmam elmondani nekik, hogy jézus krisztus az úr, de csak arra volt lehetőségem, hogy felszabadultan nevessek az ingyen óvszert és anonim aids-tesztet kínálgatók ajánlatán. nem fölényesen, nem ítélkezően. mert hát ugye ismerjük az írást:

lukács 6:37 "ne ítéljetek, és nem ítéltettek"

de jó volt azért rádöbbenni az isteni igazságra:

"szerintem loptál." "a k… anyádat!" "sumákolsz. megfutamodsz. tagadsz. kikerülsz. elkensz. csalódtam benned." "látszatkeresztény vagy". "csak írogasd a blogodat..."

folytassam? minek. ezeket keresztényektől kaptam. simán, lazán, arcba. sms-ben, papíron, telefonban. meg ahogy jött nekik.
nem mondom, hogy jól esett. nem mondom, hogy nem sírtam. a csalódásokat úgy kapja az ember, mint a nagyi meglepetését. egy váratlan pillanatban.

de isten nem mondta, hogy emberekben kell bízni, nem kérte, hogy hívő emberekre kell alapoznod hitedet. csalódhatsz pedofil papokban, zsugori hívő nénikben, megcsalós templomjárókban. de ez nem mentség számodra. ha csak azért nem mész gyülekezetbe, mert ilyennel szembesülsz, és azért nem hiszel istenben, mert az emberek gonoszak, nagy hibát követsz el. istent nem mások érdekelnek, hanem te. ha mások gennyes módon viselkednek, az téged még nem ment fel, nem jogosít fel arra, hogy te is úgy élj.

zsoltárok 147:11 „az őt félőkben gyönyörködik az úr, akik kegyelmében reménykednek.”

csalódni emberi dolog. lépj tovább.

"na mi van, a szektában tiltják a tévézést?" -kérdezte valaki, amikor elmeséltem, hogy már hónapok óta nem nézek tévét, és az agyam olyan tiszta lett, mint a testem egy  kiadós tisztítókúra után.

nem tiltják. az, ami engem a tévétől elszippantott, az az volt, hogy angliában nem volt pénzem tévét venni, a koleszban meg nem volt készülék. aztán 9 hónap után már nem is hiányzott. hazajöttem, belekukkantottam. néhány perc alatt 100 halott, 4 nemi erőszak, 6 házasságtörés, lopás, pofon, sok millió dollár egy kofferben.

ez a valóság? ha nem, akkor minek nézzem? tízévesen elveszettem egyik kis osztálytársamat, aki elhitte, amit a westernfilmekben lát, és kiugrott a vonatból, mondván, hemperedik egyet, feláll, és megy tovább. nem ment. a fülbevalójáról azonosították.

nem hagyom, hogy az agyamat átmossa a tévé. nem akarom elhinni, hogy a házasság=megcsalás, hogy az öröm forrása=pénz, hogy a nagy mell=szépség.

az 1thesszalonika 5:22 így szól: "mindentõl, a mi gonosznak látszik, õrizkedjetek!"

a római levél 12:2-ben ez áll: "és ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által"

"minden egészséges férfi megcsalja a feleségét a terhesség alatt." "minden férfi hűtlen/szemét/stb." ezeket hallottam a környezetemben, és magam is ezt tapasztaltam évekig. kábé olyan tapasztalatom volt, mint amelie-nek a róla elnevezett filmben.

férfigyűlöletemet szavakkal is megvallottam. egyetemen volt valami okkult tanárunk, aki jelképekről meg titkos társaságokról dumált... félévkor az volt a vizsga, hogy egy frankó kis titkos társaságot kellett "megalkotni" elméletben. jelképekkel, ars poeticával, mindennel. bosszantani akartam ezt az embert, meg amúgy is jó mókának találtam: megalapítottam a forduljatok-fel-férfiak című csoportosulást. volt jelkép, hitvallás, minden. hirdettem az örök szingliséget, az emancipációt, a férfiak direkt szivatását... ma már nevetnék ezen, de azóta megtértem istenhez, és már csak sírni tudok múltamon.

1 mózes 1:27 írja: "teremté tehát az isten az embert az õ képére, isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonynyá teremté õket."