tegnap voltam laborban. az új jogsimhoz kellett valami vizsgálat. mindegy. bután néztem a villogó sorszámokat, a névtelen, nagyüzemi pisi- és véradást. az előbbi még csak-csak megy az embernek, nemde, nadehogya vééreee!! aztat nemá'! nem? há az az enyimé, na!

isten így vélekedett a vérről:

1mózes 9:4,5 "csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek. de a ti véretek, amelyben van a ti éltetek, számon kérem"

aszongya, a vérben van a mi életünk. aham! akkor azért nem akarjuk mi azt annyira önként adni! mert az érték! abban van életünk. még drága magyar nyelvünk kifejezése is így vélekedik erről: vérét ontotta, vérét adta egy szent ügyért. és az mekkora szó már, nem?

arról nem is beszélve, hogy hogy tud fájni az az egy tűszúrás, az a pár csepp vér. elájulgatunk tőle jobbra-balra, és hősként jövünk ki a klórszagú szobából. ismerős, mi?

jézus is nagy véradó volt ám. jött, élt, meghalt, feltámadt. és igen, amit a passió című film mutat, az mind igaz. az úgy volt. kis golyós végű ostorral kiszaggattak a húsából. szeleteltél már kenyeret éles késsel? aztán a töviskorona belevájódott a fejébe. szúrt már meg tövis? a karját átszúrták, no meg a lábát is. varrtál már gyűszű nélkül?

sok vér ömlött ki jézus testéből. folyt a drága vér.

régen, amikor az emberek vétkeztek, feláldoztak egy állatot istennek. és azzal a bűn le volt tudva. a vér elfolyt, az állat meghalt, a bűn eltöröltetett. aztán isten azt mondta, ez így nem mehet tovább. elküldött ő egy áldozati állatot, a bárányt, jézust. feláldozta, a vér elfolyt, az "állat" meghalt, a bűn eltöröltetett. aki ezt az ajándékot istentől elfogadja, annak bűnei eltöröltetnek, és istent az megörvendezteti. ennyire egyszerű. ennyire csodálatos.

jézus. a legdrágább önkéntes véradó.