úgyhogy a kis kollégiumi szobám közepén megálltam imádkozni. valahogy így: "istenem! használj. ámen." na, ezzel megvolnánk. akkor most várjunk.
nem kellett sokáig. hazajöttem egy hétre magyarországra, és ahogy mentem a járdán, egy szórólapot pillantottam meg. egy példakép díjra kerestek jelölteket. rögtön felvettem a papírt, és a rajta látható e-mailre megírtam vak barátném példás életének történetét. nem történt semmi. erre számítottam is, az efféle mókák már jó előre le vannak zsírozva, majd a zsűrielnök ötéves fia nyer, gondoltam.
aztán jött a telefon. kriszta volt az: "felhívtak, és közölték velem, hogy én nyertem. meghívtak egy elegáns hotelbe a díjátadóra. mondták, hogy kapok egy szép összeget. olyan ötvenezerre számítottam. aztán mondták, hogy egymillió."isten milliomossá tett egy lányt rajtam keresztül. így használt igazán először. azóta sokszor, sok ember felé, sokféleképpen.
figyelj, mert téged is használni akar. ha jó a stíluod, azt azért adta, hogy szívet melengető, bátorító leveleket küldj a kórházba. nincs szaglásod? talán azért intézte így isten, hogy undor nélkül el tudj menni a hajléktalanokhoz a barlangba. szépen játszol egy hangszeren? talán épp azért, hogy az utcán jézusról énekelj úgy, hogy az aluljáró is beleremegjen. csendben figyelj, és isten megmutatja, hol van a helyed, hol van rád szükség. mert mindenki van valamiért. senki nem "haszontalan", csak max. még nem találta meg "felhasználási területét".
használt. csak ruha esetén negatív jelző.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.