"ki ne emlékezne arra, mikor szentáldozáskor a szánkba adják az ostyát, és azt nem szabad összerágni, mert az ugye jézus teste? gyerekként rettegtem, hogy össze ne rágjam jézust!"
majdnem vicces ez a sztori. csakhogy én is átéltem ugyanezt. azt mondták a nagyok, az ostya jézus teste, és nem illik összerágni, no és akinek a szájpadlására tapad, az naaaagyon bűnös! gyerekként pláne igyekeztem ám, hogy a nyelvemnek nehogy onnan kelljen lekapargatnia jézust...a helyzet az, hogy mindenki bűnös. az ostya sajátossága pedig, hogy feltapad a szájpadlásra. mindenkiére. az úrvacsorát évszázadok alatt megtöltötték félelemmel, hiedelemmel, baromsággal. jézus ezt tanította:
1 korinhtus 11:23,26 "az úr jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, és hálákat adván, megtörte és ezt monda: vegyétek, egyétek! ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.
tehát: nyugodtan összerághatod azt a kenyérdarabkát, amit kapsz, jézus nem fog kijajgatni a szádból. az úrvacsora egy örömünnep. azt ünnepeljük, hogy jézus a földön volt, evett és beszélt velünk, aludt, gyalogolt, meghalt és feltámadt, legyőzte a halált.
ha lelkileg készen állsz, behunyod a szemed, akkor az úrvacsora közben úgy érezheted magad, mintha ott ülnél az asztalánál. és együtt vacsoráznátok.
az úr lát vendégül. öröm. ünnep.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.