myjesus

hétfő reggel a hatvanhatodik zsoltárt olvastam a vonaton. odáig jutottam, hogy „mert megpróbáltál minket, oh isten, megtisztítottál, a mint tisztítják az ezüstöt. hálóba vittél be minket (…). embert ültettél fejünkre (…), de kihoztál bennünket bőségre.”

annyira megérintett ez a néhány vers, hogy arra gondoltam, elküldöm sms-ben édes drágámnak. „anikónak” – szólt azonnal egy hang a hátam mögül. „ömmm, persze, anikónak.” – válaszoltam megadóan. (ismertem már ezt a hangot. mindig igaza van.)

bemásoltam hát a verseket az sms mezőbe, és elküldtem neki. „ez most nagyon bátorító, köszönöm” –írta vissza rövidesen. pár napja ugyanis megosztotta velem küzdelmük történetét: lehet, hogy egy általuk nem ismert jogszabály be nem tartása miatt vissza kell fizetniük a szocpolt. a házat felépítették, a gyerekek szépen sorban megérkeztek, és mégis… a szabály az szabály, és a tudatlanság nem mentesít.

másnap találkoztunk. „tegnap reggel is nagyon sokat jelentett az igevers, amit küldtél. de még több értelmet nyert estére, amikor a sorház egyik lakója bekopogtatott hozzánk, és a maga agresszív módján közölte, hogy a konyhakertünk tulajdonképpen az övé. el akarta venni azt a kis zöld területet is tőlünk. a férjem nagyon ki volt akadva, úgy érezte, nem tud kiállni azért a tenyérnyi földért sem azzal a nyomulós szomszéddal szemben. aztán elolvasta a bátorítást újra, egy másik fordításból. és akkor végleg megnyugodott.”

a hatvanhatodik zsoltár verse így szól az egyszerű fordítás szerint:

„próbára tettél bennünket, megtisztítottál, mint az ezüstöt. hálódba kerítettél minket (…). megengedted, hogy ellenségeink letapossanak (…), de kivezettél belőle tágas, szép földre!”