élek! ("persze, hogy élsz, egy laparoszkópiás műtétet nem kell azért ennyire túldramatizálni!" - mondhatnád te. pedig tévedsz. két óra mélyaltatás alatt át- majd visszarendezték az egész belső berendezésemet. ennél kisebb beavatkozásokba is belehaltak már emberek.) de én élek! isten védőszárnyaival, szeretetével, békéjével végig ott volt a műtőben, és itt is jelen volt, a szobámban, a lábadozásom alatt. efelől semmi kétségem most már!
ma voltam varratszedésen. ezt követően elmesélték, hogy egy hete a műtőben mennyire könnyen, és nyugodtan aludtam be. "nem olyan evidens ez, hiszen ma már alig van olyan beteg, aki ne full idegesen, félelmekkel érkezne a műtőbe. ők álmukban is zaklatottak, érződik ez a szívverésükön, és a légzésükön is. te azonban rögtön bealudtál, és nyugodtan tölötötted önkívületi idődet. meg is állapították a többiek, hogy na, ennek a nőnek is rendben van az élete, ez látszik rajta!" - hallgattam a történetet magamról. isten, aki békéjét hozta el számomra, nem csak tudatos életemet, hanem tudattalanul töltött óráimat is átjárta. azt mondták, ébredésem után csak mosolyogtam mindenkire. férjre, orvosra, barátnőre... hát nem csodálatos? (főleg, hogy én semmire nem emlékszem, erre pláne nem!)
mélységesen megéltem a százhuszonhetedik zsoltár eme ígéretét:
zsoltárok 127:2 "(isten) szerelmesének álmában ád eleget."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.