myjesus

bele-belepillantok ebbe a „való világba”… mármint, azon részeibe, beharangozóiba, melyet az adások között sugároz a televízió. sajnos lehet, hogy tényleg ez a való világ... nem látni mást, mint 0-24-ben trágárkodó embereket, akik egyszer ennek, másszor annak mondják meg (mit mondják?! ordítják, fröcsögik!) a véleményüket. valójában a tapintat teljes hiánya mellett vágnak a másik fejéhez sértéseket és bunkóságokat. mindezt az őszinteség és jóság páncélja mögé bújva („én csak őszinte vagyok, csak azt akarom, hogy tanuljon belőle, változzon meg…”)

de vajon tényleg mindig, mindenkinek meg kell mondanunk a szívünk mélyéről jövő gondolatainkat? valóban azzal segítünk a másik emberen, ha a szemébe mondjuk a legrosszabb dolgot is, ami eszünkbe jut róla? valóban ezzel formáljuk át, győzzük meg, építjük a másik embert? „én ilyen vagyok” – summázza az egyik lány a műsorban. (mintha nem tehetne arról, hogy ocsmányul lehord mindenkit, aki a közelében él.)

azt, hogy milyen a tökéletes, felemelő, tapintatos, átformáló őszinteség, istentől tanulhatjuk meg. ő az, aki testünket és lelkünket is megfelelő tapintattal formálta. de hogyan? először is: titokban, nem mások előtt megalázva, kiszolgáltatva:

zsoltárok 139:15 „nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam”

ha kritizál minket vagy hibát talál bennünk, azt úgy korrigálja, hogy összetör ugyan, de rögtön össze is rak bennünket, tehát nem hagy minket a porba döngölve, mint egyesek a „valódi való világban”…

jób 5:18 „ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.”

mindezt végtelen szeretettel teszi, semmi gyűlölet nincs a szívében irántunk:

zsidók 12:6 „mert a kit szeret az úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.”

a mi épülésünkre szolgál dorgálása, figyelmeztetése, azért, hogy többek legyünk általa. nem önkényesen végzi ezt, örömét lelve a bántásban:

példabeszédek 3:12 „mert a kit szeret az úr, megdorgálja, és pedig mint az atya az ő fiát, a kit kedvel.”