a hegyen, ahol hamarosan a házunk épül, kertészkedésbe kezdtünk. ez már a második évünk, amikor tizenegy-két féle zöldséggel, gyümölccsel és cserjével próbálunk „megbirkózni”. rengeteg a munka, mégis, azt mondom: megnyugtat, összekovácsol, hálássá tesz minket a kert. istenről is sokat tanulok.

például, mivel nem értek a növényekhez, nem tudom, hogy melyik a gyomnövény, és melyik a pici haszonnövény, így a kezdet kezdetén még nem is tudom őket szétválasztani, kigyomlálni a kertet. meg kell várnom, míg az általam is felismerhetőre formálódik a paprika, a paradicsom vagy a retek. a gyom persze sokkal gyorsabban nő, így néha úgy tűnik, az adott ágyásban nincs is semmi jó, semmi hasznos növény. ez elkeserít. eső ugyanúgy esik mindkét élőlényre, fejlődik, nő, de végül csak az egyik, a jó terem fogyaszthatót, táplálót. ez bátorít.

ezt a jelenséget közelebbről, hosszabb időn át megfigyelve értettem meg azt az igét, hogy isten miért és hogyan hagyja, hogy a jó és a rossz is együtt növekedjen a világban, és miért csak a végén küld angyalokat a dolgok szétválasztásra.

ha ma a világban körbenézek, sokszor csak a rosszat látom. (sokan hasonlóan tesznek, és ők ezért azt is mondják, hogy nincs isten.) a gonoszság gyorsabban nő, mint a jóság, és árnyékot vet a jóra, eltakarja azt. a rossz, alattomos módon, képes jónak tűnni: mindent megtesz, hogy jó színben tűnjön fel... hasonló a kinézete, közel van a jóhoz… úgy tűnik, ugyanúgy jut neki az áldások esőjéből is (gazdagság, családi béke, hírnév). de aztán végül, ha felnövekedve gyümölcsöt terem, észrevesszük, hogy velejéig romlott (züllött, békétlen, pusztító). és „észre veszi” ezt isten is. mert isten, aki a szívek vizsgálója, végül igazságot tesz. nem az emberek szerintit (nem öli meg rögtön a gyilkost, és nem tesz földönfutóvá azonnal a csalót), de a megfelelő időben és a megfelelő mértékű ítéletet hozza meg.

a gazt végül kitéptem tövestől. a gyümölcsökben pedig mosolyogva, hálásan gyönyörködöm.

máté 13: 24-29, 38-43 „egy ember tiszta búzát vetett a szántóföldjébe. amikor mindenki aludt, eljött az ellensége, és gyommagokat szórt a vetés közé, majd elment. a búza felnőtt, és kalászt hozott, de közben a gyomok is megnőttek. a szolgák ekkor megkérdezték a gazdájukat: uram, te jó magot vetettél a földedbe. akkor hogyan kerültek oda a gyomok? a gyomokat az ellenség vetette — felelte a gazda. a szolgák tovább kérdezték: akarod, hogy kigyomláljuk? ne tegyétek — válaszolta —, mert akkor esetleg a búzát is kitépnétek a gyomokkal! hagyjátok csak együtt nőni mindkettőt az aratásig! akkor szólok majd az aratóknak: szedjétek össze először a gyomokat, kössétek csomókba, és égessétek el, a tiszta búzát pedig gyűjtsétek a raktáramba! (…) a jó mag azokat jelképezi, akik isten királyságához tartoznak, a gyomok pedig azokat, akik a gonoszhoz tartoznak. az ellenség, aki a gyomokat veti, a sátán. az aratás ennek a korszaknak a vége, az aratók pedig az angyalok. ahogy a gyomokat összeszedik és elégetik, úgy fog történni ennek a korszaknak a végén is. az emberfia elküldi angyalait, hogy válogassák ki és gyűjtsék össze királyságából mindazokat, akik gonosz dolgokat tesznek, és akik miatt az emberek vétkeznek. ezeket tüzes kemencébe dobják, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz. ekkor azok, akik szeretik az igazságot, ragyogni fognak majd mennyei atyjuk királyságában, mint a nap.”