myjesus

havonta megtartott imaalkalmainkon mindig felmerül egy-egy igerész, amelyet imatársammal átbeszélünk, majd imádkozunk egymásért, és az adott problémáért, témáért.

most a halálbüntetésről volt szó, mert előtte nap éppen arról olvastam az igében. pontosabban nem magáról a törvényről, jogszabályról (visszaállításáról/eltörléséről, stb.), hanem arról a történetről, amelyben maga az úr kegyelmezett meg és engedte útjára azt a gyilkost, akinek a szívén örökre ott maradt lelkiismerete és a többi ember elkerülhetetlen ítélkezésének súlya. hogy kiről is van pontosan szó? hát, káinról.

az 1mózes 4:9-16 igerészben szerepel minden, ami egy gyilkossági eset kapcsán felmerülhet: szembesítés-tagadás, bizonyítás-vallomástétel, ítélethirdetés-összeomlás, szabadulás, menekülés, megbélyegzés.

isten ugyanis, noha jól tudta, hogy káin gyilkosságot követett el; lehetőséget adott a tettesnek, hogy bevallja a bűnét (enyhítve ezzel a kirótt büntetést). a vádlott azonban tagadott, („nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?”), és csak akkor vallott, akkor omlott össze, amikor világossá vált előtte, hogy a „bíróság” mindent tud cselekedetéről: „a te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről.”

ezt követően – hiszen a bűnöst előbb-utóbb megbüntetik, csak az változik, hogy hogyan: irgalmasan, vagy embertelenül, gyilkos-gyűlöletes indulattal – kihirdettetik az ítélet: „átkozott légy (…) mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön.”

nincs ez ma másként sem: egy büntetett előélettel rendelkező ember szabadulása után nehezen, vagy egyáltalán nem kap munkát. bármibe belekezd, kudarcra van ítélve, hiszen amint fény derül a „múltjára”, még a leginkább jóindulatú emberek is távolságtartással közelednek feléje. ha minden erejét összeszedve továbbáll, és újrakezdi egy másik városban vagy országban, hasonló jövő vár rá… nincs maradása, nincs nyugalma. nyughatatlan bujdosó és vándorló lesz a földön. adhatott volna isten ennél keményebb büntetést?

káin azt mondja, nem. („nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám.”)

a gyilkosra rászakad tette súlya, és attól kezd el rettegni, hogy ha az emberek megtudják, hogy ő egy testvérgyilkos, el fogják venni az életét. ismeri a „maga fajtáját”: kegyelem nélküliség, gyilkos indulatok, gyanakvás és agresszió jellemzi az emberiség jórészét.

isten azonban nem engedi meg, hogy a többi ember önhatalmúlag, mindenhatót játszva elvegyen egy életet, így „megbélyegzé az úr kaint, hogy senki meg ne ölje, a ki rátalál.” nem veszi le róla a bélyeget, (a lelkiismeret-furdalás, szégyenérzet, bizalmatlanság, magány érzéseit), viszont nem veszi el az életét sem, sőt nem hagyja, hogy azt bárki más elvegye: nyitott ajtót hagy káinnak, (és azóta is minden gyilkosnak) a teljes megbánásra.

a bibliai első emberpár fia édentől keletre, messze az úr színétől (ha lehet ilyen nonszensz helyet találni egyáltalán) telepedett le.

azok a (magukat) keresztények(nek tartó emberek), akik azt mondják, hogy vissza kellene állítani a halálbüntetést, olyan későbbi bibliai törvényekre alapoznak, mely szerint „fogat fogért, szemet szemért”, tehát egy gyilkost élete elvételével kell „méltó módon” megbüntetni. ezek a törvények azonban már az emberi gonoszság elhatalmasodásakor születtek, de istennek nem ez volt az eredeti terve az emberi élettel, a büntetéssel, és a bíráskodással kapcsolatban... (hasonlót olvashatunk a válással kapcsolatban is: isten egy férfit és egy nőt szerkesztett egybe, mózes törvényei viszont már válólevelekről rendelkeznek… jézus azonban helyre tette a dolgot: az emberi szív gonoszsága miatt voltak kénytelenek enyhíteni a szabályokon, de isten eredeti elképzelése szerint egy férfi és egy nő van, aki egy párt alkot egy életen át.)

az igerész tanulmányozása végén imádkoztunk a börtönmissziót teljesítő testvéreinkért, a rabokért, legyenek azok bűnösök vagy ártatlanul raboskodók… és főleg azért imádkoztunk, hogy ezek az emberek ismerjék meg a szabadító úr jézust, és már bent megkezdhessenek egy szellemileg szabad életet. (nem lehetetlen a küldetés: a reménység fesztiválon hallhattuk a váci fegyintézet egyik keresztény rabjának bizonyságát, aki már évek óta megváltottan tölti napjait, heteit, hónapjait a rideg falak között.)

1mózes 4:9-16 „és monda az úr kainnak: hol van ábel a te atyádfia? ő pedig monda: nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának? monda pedig az úr: mit cselekedtél? a te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről. mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből. mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön. akkor monda kain az úrnak: nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám. ímé elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet. és monda néki az úr: sőt inkább, aki megöléndi kaint, hétszerte megbüntettetik. és megbélyegzé az úr kaint, hogy senki meg ne ölje, a ki rátalál. és elméne kain az úr színe elől…”