myjesus

nem akarom ezt a blogot egy kutyás bloggá alakítani (hiszen az ebnek egy külön webnaplót indítottam itt), de úgy érzem, valamilyen szinten muszáj megosztanom mindazt a tapasztalatot, tanítást, amelyet istenről tanultam a vakvezető kiskutya nevelése közben.

az elmúlt időszakban számtalan új praktikát sajátítottam el, amellyel el lehet érni, hogy a kutya tisztelje a gazdáját, vagyis, hogy úgymond „falkavezérként” ismerje el őt. ilyen például az, hogy a kutya etetése előtt vacsorázzon meg a család, hiszen mindig a falkavezér eszik először, a kutya pedig csak utána… ugyanezen logika mentén: a gazdi menjen ki az ajtón először, a kutya pedig csak ezt követően távozhat a helyiségből. amikor az egyik gazdi hazaérkezik, minden családtagot előbb köszöntsön (csók az asszonynak, puszi a gyerekeknek), s csak aztán simogassa meg a háziállatát. van persze olyan is, amikor fizikai kontaktussal érzékeltethetjük erőfölényünket: a kutya hasra fordításával, vagy orrának tenyérrel való összefogásával érzékeltethetjük, ki is a falkavezér.

csupán azzal, hogy magunkat, vagy a kutyán kívül bárki mást előtérbe helyezünk, megmutathatjuk a háziállat „helyét” a családban, az életünkben. nem kell megverni, éheztetni, kínozni, leüvölteni, tehát tettekkel vagy szavakkal kifejezni, hogy másodrangú: elég minden mást előtérbe helyezni, s csak aztán vele foglalkozni, és így tudni fogja, „ki is az úr a házban”.

sokan így vannak istennel is. ugyan nem ordítják a háztetőkről, hogy gyűlölik istent, nem szidják nyilvánosan az urat… mégis, tetteikkel azt árulják el: isten másod, harmad, vagy ezredrangú az életükben. a pénzt előrébb helyezik, mint istent: hiszen jó az, ha az ember jól él. a szórakozás is előrébb való, mint az úr: hiszen fiatalok vagyunk, egyszer élünk… az esti film kihagyhatatlan, majd maximum utána olvasunk bibliát…

nem, istennek nincs szüksége arra, hogy szavakkal éreztessük, hogy hol a helye… jól tudja ő azt abból, hogy ha látja, hogy minden mást elé helyezünk ez életünkben.

márk 12:30 „szeressed azért az urat, a te istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. ez az első parancsolat.”