ebben az évben is csak rohanok, sodródom a feltámadás-ünnep felé, és már megint nincs időm olyan igazán mélyen, lélekben felkészülni (örök)életem egyik legfontosabb ünnepére.

éppen ezért minden gondolat-morzsát, képet vagy igét megragadok, amely megváltómról, megszabadítómról, legjobb barátomról, jézusról szól. arról, hogy mit tett értem a kereszten. most például anyóskámtól hallottam egy legendát, amely a locsolkodás eredetéről szól.

a neten is megtaláltam, íme: „a locsolás, a vízzel való meghintés utal a keresztség jelére és tartalmára. a szokás arra a legendára is visszavezethető, amely szerint locsolással akarták elhallgattatni a jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat, illetve vízzel öntötték le a jézus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vivő asszonyokat. a szokásról már 17. századi írásos emlékek is fennmaradtak.”

noha tudom, hogy ez csak egy legenda, mégis hátborzongató belegondolni, hogy a locsolkodás azt jelenti: „ne beszélj jézusról”. buta emberi kísérlet arra, hogy elhallgattassa az igazságot: azt a tényt, hogy jézus önként halt meg minden szégyenünkért, bűnünkért, és mindenki, aki ebben hisz, az szabad, és annak örök élete van. ez az igazság utat tör magának: nem mossa el azt víz, nem emészti meg tűz, ellenáll a gúnynak és a verésnek, és még a test elpusztítása után is tovább él.

jános 8:36 „azért ha a fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.”

zsidók 2:14-15 (jézus azért jött, hogy) „halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életökben rabok valának.”