myjesus

"a szeretetben élők mélyre látnak, a reménységben élők messze látnak, a hitben élők mindent másképp látnak."

na, most szólj hozzá!

ők olvasnak engem:

free counters

kincsre leltem jézusban

Daisypath Anniversary tickers

2010.06.20. 17:41 sterretje

csillagos ötös

pénteken államvizsgáztam. a „megszentelődés és istenfiúság” című tételt húztam. meg is lepődtem, pedig ezért imádkoztam. elmondhatatlanul megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy feleletemre jelest kaptam. ezzel, úgy tűnik, végeztem a teológián. apósom nagy szeretettel gratulált a „csillagos ötöshöz”. háát, azért nem csillagos, mondtam én, mire azt mondta: „de, de. a csillag a szemedben van!”

 

a teológián töltött négy év hívő életem első négy éve is volt egyben. furcsa, hiszen amikor angliából elküldtem a jelentkezésemet, még fél éve sem volt, hogy jézust befogadtam az életembe. nem éppen ekkor szoktak a teológia végzése mellett dönteni az emberek. engem azonban nem tanácsolt ott senki, csak azt tudtam, hogy vágyom istent, az ő igéjét jobban megismerni, és szeretnék olyan emberek között lenni, akik ugyanúgy szeretik jézust, mint amilyen szerelemmel égek iránta én.

 

a négy év szinte mindegyik féléve külön üzenettel bírt. az első félév üzenete például ez volt istentől: „látod, mennyi-mennyi tanulni valód van rólam? nos, ez a folyamat egész életed végéig fog tartani, de ne aggódj, én veled vagyok!” amikor a hajléktalanszállóra kerültem, mint munkatárs, és lelkileg a padlón voltam, azt üzente minden egyes iskolában töltött szombaton: „bármi történjék is veled, bárhol leszel is, én veled vagyok, és soha el nem hagylak!” később, jegyesként nagyjából így szólt az üzenete: „nagyon szép dolog a szerelem, én szereztem számodra, de azért ne felejtsd el, én itt vagyok, foglalkozz velem is, jó?”. és végig, az utolsó percig az volt a mondandója számomra: „ez az iskola rólam szól. nem rólad, nem a következő diplomádról, nem a sikereidről. rólam. semmi sem vagy nélkülem.”

 

sokan gondolják, hogy a biblia olyan általános igazságokról szól, amely akárhogyan olvasható, bárki kiválaszthatja magának a megfelelő mondatot, vagy annak az ellenkezőjét is. magyarán: felesleges olvasni, hiszen semmiféle vezetést nem lehet belőle kérni, kapni. a négy év alatt azonban nem ezt tapasztaltam. a fent említett üzenetek olyan valóságosak, szívbe markolóak voltak, hogy arról nem lehetett nem tudomást szerezni. ezen felül pedig rengeteg ige van, amelyet kézzel foghatóan megtapasztaltam, és ezért annak igazságát soha nem vonhatom kétségbe:

 

jakab 3:17 „a felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató.”

 

példabeszédek 3:7 „ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az urat, és távozzál el a gonosztól.”

 

példabeszédek 9:10 „a bölcseségnek kezdete az úrnak félelme”

 

ézsaiás 40:28-29 „hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló isten az úr, a ki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsesége! erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.”

3 komment

Címkék: teológia


A bejegyzés trackback címe:

https://myjesus.blog.hu/api/trackback/id/tr772096002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tónibácsi naplója 2010.06.20. 20:50:17

Gondolatok:
Szegények, csonkák, bénák:
"Hanem mikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, csonkalábúakat, sántákat, vakokat: És boldog leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor." /Lukacs 14:13-14/

Egy gyülekezettel, vagy egy egyénnel is előfordulhat hogy annyira `elszellemiesedik` hogy elfelejtkezik olyan fontos dolgokról, mint a szegényekkel, betegekkel való törődés.
Ismerek egy gyülekezetet, ahol tényleg biblikus és jó a tanítás ,a tagok szeretik egymást azt hallottam egy nyomorék hivő nőtől hogy senki nem látogatja meg és nemigen barátkoznak vele. Ezt már egy másik nyomorék lánytól is hallottam. Miféle bizonyság ez? És ha mi lennénk az ő helyükben? Próbáljuk meg kicsit átérezni a helyzetüket.
Szívesen hívunk meg testvéreket akikkel Mi jól érezzük magunkat, akik érdekes, jópofa dolgokat mondanak, de Jézus azt mondja hogy ne ezeket hívjuk meg, hanem akik Szerencsétlenek és kevésbé `népszerűek`.
Erről beszél Jakab apostol, amikor azt mondja: "Mert ha a ti gyülekezetetekbe bemegy egy aranygyűrűs férfiú fényes ruhában, bemegy pedig egy szegény is szennyes ruhában; És rátekintek arra, a kin a fényes ruha van, és azt mondjátok néki: Te ülj ide szépen; és a szegénynek ezt mondjátok: Te állj ott, vagy ülj ide az én zsámolyom mellé: Nem mondtatok-e ellent magatoknak, és nem lettetek-e gonosz gondolkozású bírákká?.........De ha személyválogatók vagytok, vétkeztek, elmarasztaltatva a törvény által, mint annak megrontói." /2:2-4,9/

Kövessük Jézust ebben is, aki nem vetette meg a leprásokat sem, hanem hozzájuk ért és meggyógyította őket és kegyelmesen bánt a szegényekkel ,a társadalom kivetetteivel és a betegekkel.
Nem mintha ebből igazulnak meg, vagy emiatt lennének keresztények, hiszen van sok hitetlen jótékonykodó is, hanem azért mert ebben is Krisztus követői akarunk lenni és mert ez is a hit cselekedete amiről Jakab apostol ugyanabban a fejezetben beszel /2:14-26/.
Nem beszélve arról hogy Jézus mondja azoknak akik törődtek a szerencsétlen testvérekkel: "Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg." /Máté25:40/
Bizonyságot szeretnék tenni, magamról szintén ez igével kapcsolatban. Tavaly a jobb lábam teljesen érzéstelen lett . Ez év Január 6.-án műtöttek, és utána nagyon hosszú ideig kórházba voltam . Nagyon rá mutatott az Úr ki az aki testvér a bajban.
Láttam, hogy szabadultak meg minél előbb a szülőtől a gyermekek, mert nem akarták ápolni.
Viszont nem feledkeztek meg addig kedvesek lenni míg az idős szülő nem mond le javukra a vagyonáról. Hálát adok, hogy bent a kórházban is segíteni tudtam, ha keveset is a betegtársaimnak, bizonyságot tettem nővérnek, orvosnak, betegnek. Köszönöm, hogy nem hiába történt. Az Úrnak terve van az életemmel. Nagyon hálás vagyok az Úrnak megtartó kegyelméért és szeretetéért.
Amikor egy Ige megszólalt belülről egy halk figyelmeztetés „
"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." (Filippi 4:12) ..Valószínű egy újabb műtét elé kel néznem és nem hosszú időre engedtek ki a kórházból.
Köszönöm mind azoknak, akik ezekben a nehéz óráimba mellette voltak- vannak.
Ilyenkor valóban látni mikor testvér a testvér. Próbálok mindenkit elérni, akik a baráti körömbe tartoztak a régi multyn sajnos az nem működött és megkellet szüntetni.
Áldjon az Úr minden olvasót.
Szeretettel

tónibácsi naplója 2010.06.21. 14:04:54

Isten szava, üzenete , a ma Emberéhez : !
Lehet, hogy te nem ismersz engem, de én mindent tudok rólad. Zsoltárok 139,1
Azt is tudom, hogy pontosan mikor ülsz le, és mikor állsz fel. Zsoltárok 139,2
Minden utadat jól ismerem. Zsoltárok 139,3
Még a hajszálaidat is mind számon tartom. Máté 10,29-31
Mert képmásomra teremtettelek téged. 1Mózes 1,27
Anélkül, hogy tudnád, bennem élsz, mozogsz, létezel. Apostolok Cselekedetei 17,28
Az én nemzetségem vagy. Apostolok Cselekedetei 17,28
Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek. Jeremiás 1,4-5
Kiválasztottalak magamnak, a teremtés kezdetén. Efezus 1,11-12
Nem véletlen születtél, életed minden napja megíratott az én könyvemben. Zsoltárok 139,16
Én határoztam el születésed pontos idejét, és azt is, hogy hol fogsz élni. ApostolokCselekedetei 17,26
Csodálatosan teremtettelek meg. Zsoltárok 139,14
Én formáltalak anyád méhében. Zsoltárok 139,13
Én hoztalak a világra születésed napján. Zsoltárok 71,6
Hamisan képviseltek azok, akik nem ismernek engem. János 8,41-44
Nem zárkóztam el tőled, és nem vagyok haragtartó, hanem teljes szeretettel tekintek rád. 1János 4,16
Vágyom arra, hogy szeretetemmel elhalmozzalak. 1János 3,1
Csupán azért, mert a gyermekem vagy és én Atyád vagyok. 1János 3,1
Többet adok neked, mint valaha földi apádtól kaphatnál. Máté 7,11
Mert én vagyok a tökéletes Apa. Máté 5,48
Minden jó ajándék számodra, amelyet elfogadsz, az én kezemből ered. Jakab 1,17
Mert gondoskodom rólad és megadok mindent, amire szükséged van. Máté 6,31-33
A jövődre vonatkozó terveim mindig reménnyel vannak teli. Jeremiás 29,11
Mert örök szeretettel szeretlek téged. Jeremiás 31,3
Annyiszor gondolok rád, mint ahány homokszem van a tengerparton. Zsoltárok 139,17-18
Örvendek neked hangosan énekelve. Zofóniás 3,17
Sohasem unok bele abba, hogy jót tegyek veled. Jeremiás 32,40
Mert az én kincsem vagy. 2Mózes 19,5
Teljes szívemmel és lelkemmel vágyok arra, hogy örök életet adjak neked. Jeremiás 32,41
Hatalmas és csodálatos dolgokat akarok mutatni neked. Jeremiás 33,3
Megtalálsz, ha teljes szíveddel keresel engem. 5Mózes 4,29
Gyönyörködj bennem és megadom szíved kérését. Zsoltárok 37,4
Hiszen a jónak akarása is az én ajándékom benned. Filippi 2,13
Mindent megteszek érted, sokkal bőségesebben, mint ahogy azt el tudnád képzelni. Efezus 3,20
Én vagyok a leghűségesebb bátorítód. 2Thesszalonika 2,16-17
Atyád vagyok, aki minden nyomorúságodban megvígasztal. 2Korinthus 1,3-4
Ha a szíved összetört, akkor közel vagyok hozzád. Zsoltárok 34,19
Mint ahogy a pásztor karjára veszi a bárányát, aképpen hordozlak szívemen téged. Ézsaiás 40,11
Egy nap minden könnyet letörlök a szemeidről. Jelenések 21,3-4
És megszabadítlak földi fájdalmaidtól. Jelenések 21,3-4
Atyád vagyok, és fiamként szeretlek, mint ahogyan Jézust szeretem. János 17,23
Mert Jézusban láthatod, hogy mennyire szeretlek. János 17,26
Ő az én tökéletes képmásom. Zsidókhoz 1,3
Azért küldtem el Fiamat, hogy bebizonyítsa, veled vagyok és nem ellened. Róma 8,31
És elmondja, hogy nem rovom fel vétkeidet. 2Korinthus 5,18-19
Jézus azért halt meg, hogy egymással megbékéltessünk. 2Korinthus 5,18-19
Az ő halála volt a szeretetemnek legmélyebb kifejezése. 1János 4,10
Feladtam mindent, amit szerettem, azért hogy megnyerjem a te szeretetedet.
Róma 8, 32
Ha befogadod fiamat, Jézust, úgy engem fogadsz be. 1János 2,23
És soha, semmi nem választhat el téged az én szeretetemtől. Róma 8,38-39
Gyere haza, és a legnagyobb ünnepséget rendezem a tiszteletedre, amelyet a mennyország valaha is látott. Lukács 15,7
Én mindig Atya voltam, és mindig Atya leszek. Efezus 3,14-15

Az én kérdésem ez: Akarsz-e az én a gyermekem lenni? János 1,12-13
Várok rád. Lukács 15,11-32

tónibácsi naplója 2010.06.23. 15:39:16

Wilhelm Busch:
Naponként kell találkoznom az Úr Jézussal .

Néhány éve közölték velem, hogy adnak mellém egy segédlelkészt. Ó, gondoltam, semmi szükségem erre. Elvégzem én a munkámat.
Évek múltak, s az ifjú ember még mindig ott volt. De a helyzet igen megváltozott. Már nem is tudtam meglenni nélküle. Nem volt nap, amelyen szükségem ne lett volna a segítségére és hozzászólására. Ha elutazott, úgy véltem, hogy mindjárt rosszra fordul minden.
Így van ez, csak még sokkal inkább az Úr Jézussal. Amikor először találkoztam Vele, még nem tudtam, hogy mennyire szükségem van Rá. De bizony úgy lett, hogy mindennap találkoznom kell Vele.
Hadd idézzem Spurgeont. Ezt mondja:
Szíve vérével mosott meg a bűneimből s a megigazulás ruhájába öltöztetett. Mindenhatóságára volt szükség ahhoz, hogy legyen belőlem valami. Még most is úgy megyek Hozzá napról-napra, mint szegény koldus. Nem mehet el tőlem sohasem, hogy utána ne kiáltanék: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!
.-,--,-,-,-,-,-,-,-,-,,--,-,-,-,---,-,-,-,
Wilhelm Busch:
KRISZTUS VAGY ANTIKRISZTUS
(1945. tavaszán történt, Németországban...)
Kétségbeesetten küzdöttem a házamért. A két nappal azelőtti légitámadás az egész várost lángtengerbe borította.
Köröskörül feladták a küzdelmet. Ott már csak kormos fekete falak álltak, halvány füst szállt fel belőlük. Nem sok mentenivaló maradt. A két felső emelet kiégett, de úgy gondoltam, ha sikerülne a tüzet elhárítanom, legalább az értékes könyveimet és néhány bútorunkat megmenthetném.
Szemem begyulladt a füsttől és fáradtságtól, a kezem összeégettem. Hosszú botokkal próbáltuk a tüzet szétkotorni. Víz már régóta nem létezett.
- Nocsak! - Mindenki fölfigyelt. - Mi ez? Valóban. Halljátok? Szól a telefon.
Tiszta nevetség volt, hogy a lerombolt, égő házban, ahova fentről benézett a kéklő tavaszi ég, csöngött a telefon. Berohantam.
- Itt a Gestapo. Azonnal jöjjön ide!
- Nem tudok. Az utolsó holmim ég.
- Ha az Államrendőrség hívja önt, azonnal meg kell jelennie. Fél órán belül várjuk!
Ott ültem hát a Gestapo irodájában egy elegáns hivatalnok előtt, aki csak futólag nézett összeégett ruhámra, aztán közölte az egyik kimondhatatlanul nevetséges tilalmat, amivel az evangéliumi ifjúsági munkát állandóan gyötörték.
- Lenne csak a maga gondja az enyém - szaladt ki a számon, de aztán magam is megijedtem ettől a gondolattól. A magas állású úr nagyon irgalmas volt.
- Hogyhogy? - kérdezte.
- Nézze, itt egy világ süllyed el, és ön nem átall egy ilyen dolog miatt ide rendelni?
A férfi egyszerre nagyon komoly lett:
- Nekünk fontos ez az ügy. Ide hallgasson, mi pontosan megfigyeltük önt, és megállapítottuk, hogy egyetlen istentiszteletet vagy ifjúsági órát sem hagyott el. Amikor a termeik éa templomaik romba dőltek, lementek a pincébe, és ha beomlott a pince, berendezkedtek a következőben.
Mosolyognom kellett:
- Hát igen, az evangélium diadalmenete megy tovább.
A férfi fölcsattant:
- És a mi világnézeti küzdelmünk is megy tovább! Akkor is, ha a világ elsüllyed.
Egymás szemébe néztünk, és mindketten éreztük a másikban a félelmetes elszántságot.
- Ön tehát ezzel elismeri - mondtam lassan -, hogy ennek a szörnyűséges időnek a témája: Krisztus vagy Antikrisztus.
- Ebben igazat adok magának. A kérdés csak az, hogy az önök elképzelt Jézus Krisztusa továbbra is fogságban tartja-e az agyvelőket - vagy pedig mi uralkodunk és a mi világnézetünk. Egyedül erről van szó ebben az időben. Az összes többi csak kísérőzene.
Nem tehettem mást, odanyújtottam a kezem:
- Habár világok választanak el minket egymástól, teljesen egyetértek önnel, függetlenül mindazoktól, akik képtelenek fölfogni, miről van szó.
Aztán még megmondhattam neki, hogy Jézus Krisztus nem elképzelés, hanem Ő él.
Csak amikor hazamentem, jutott eszembe ismét az égő házam. Teljesen megfeledkeztem róla.
És ez így volt jó. Hiszen nem házról és vagyonról volt most szó. A szívem minden nyomorúság ellenére ujjongott, hogy szolgálhattam egy olyan Úrnak, akinek biztos a győzelme, mióta így kiáltott a Golgotán: "Elvégeztetett!"
-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-

EGY VILLOGÓ FÉNYCSŐ TANÍTÁSA:
Világítani akarok, vagy villogni?
Fénycső is villog - kialvás előtt...
(vö.: Példabeszédek 11:2)
1."Hernyó a pillangónak: Légy türelmes velem, Isten még nem fejezett be!"
2."Légy olyan, mint a madár, mely alól ha kivágják a fát, nem a mélybe zuhan, hanem a magasba száll."
Tan mese .
süti beállítások módosítása