kíváncsi voltam, milyen ajándékot kapok istentől szülinapomra. szokásához híven egy kedves dologgal lepett meg: társat adott egy barátnőmnek. tudta, hogy mennyire szeretem a „szép csodákat” (ahogy a négyéves dorka nevezte a szerelmet egyszer), így hát megtette valakivel, aki közel áll hozzám. ez a barátnőm így fogalmazta meg pár napja megtörtént találkozását a neki rendelt társsal:

„isten ajándékait nehéz elfogadnunk. a legtöbb ajándéka mellett elmegyünk. és nem vesszük át. miért? mert van egy elképzelésünk arról, hogy isten hogyan ajándékoz. hogy istennek hogyan „kell” megajándékoznia bennünket. ajándékozási elvárásaink vannak.

húsvét hétfőn találkoztam egy férfival. másnap reggelre tudtam, hogy ő az örök társam. sokkoló volt. nem így képzeltem. pedig jézus hónapok óta mondja nekem, hogy nemsokára férjem lesz és kisbabám. hónapok óta én is mondom nektek.

hálás vagyok, hogy előre szólt. utóbbi időben azt is mondta, h hirtelen lesz. de nem értettem meg, hogy ennyire hirtelen. miért? mert elképzeléseim voltak arról, hogy jézusnak pontosan hogyan kell csinálnia ezt a társ-dolgot.

korábban úgy képzeltem, hogy a férjem egy kicsit azért nem lesz szép, vagy nem lesz jó illata, vagy kicsit merev lesz, vagy rosszkedvű, vagy nem is tudom... mindenesetre hibás lesz. számomra lesz hibás.

régebben azt gondoltam: az énekek éneke ömlengősen giccses. tévedtem. valóság az "én tökéletesem". valóság, hogy "semmi sem hibádzik". valóság az "én kincsem", "én mindenem". ha ezt meg bírjuk látni... mert ha rosszabbat várunk, van esély, hogy fel sem fedezzük, akár évtizedekig nem fedezzük fel, hogy valójában mennyire „passzentos” társat szervezett krisztus.

most lepleződött le, hogy milyen téves elképzeléseim voltak. arra gondoltam, hogy egy kevésbé „szép” ajándék által fog alázatban tartani jézus. kiderült, hogy ő felülmúl minden, már kimondani, végiggondolni sem merhető álmot, és aztán még két hatalmas öllel rátesz.

így ég el az egó. ami az egót szétégeti, az a szeretet. isten felénk való imádata, rajongása.

amikor a leplek egyszerre szakadnak le a fény elől, isten valódi lénye elől. és te ott állsz előtte, teljesen szénné égve minden elképzelésed, ott állsz a szégyenben, a mocsokban, hogy kevésbé szeretőnek képzelted istent. ott állsz, és éget a szeretet.

amíg nevelni akarjuk az embereket, addig őt is csak nevelőnek bírjuk elképzelni. aztán elkezdünk bízni benne, és már senkit sem akarunk megnevelni. és akkor meglátjuk őt egyszer majd a teljes valójában. és megtudjuk, hogy ő jóvá szeret bennünket, nem jóvá nevel. hála, hogy mindnyájunkért mennyit küzd, hogy el bírjuk fogadni az ajándékait, és hogy hitben éljünk, ne látásban. ne emberi okoskodásban, ötletekben, meggondolásokban. ami emberi - az elmúlik: örökre.”

jakab 1:17 „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.”