myjesus

"a szeretetben élők mélyre látnak, a reménységben élők messze látnak, a hitben élők mindent másképp látnak."

na, most szólj hozzá!

ők olvasnak engem:

free counters

kincsre leltem jézusban

Daisypath Anniversary tickers

2010.04.13. 14:34 sterretje

szerelmet kaptam szülinapomra!

kíváncsi voltam, milyen ajándékot kapok istentől szülinapomra. szokásához híven egy kedves dologgal lepett meg: társat adott egy barátnőmnek. tudta, hogy mennyire szeretem a „szép csodákat” (ahogy a négyéves dorka nevezte a szerelmet egyszer), így hát megtette valakivel, aki közel áll hozzám. ez a barátnőm így fogalmazta meg pár napja megtörtént találkozását a neki rendelt társsal:

 

„isten ajándékait nehéz elfogadnunk. a legtöbb ajándéka mellett elmegyünk. és nem vesszük át. miért? mert van egy elképzelésünk arról, hogy isten hogyan ajándékoz. hogy istennek hogyan „kell” megajándékoznia bennünket. ajándékozási elvárásaink vannak.

húsvét hétfőn találkoztam egy férfival. másnap reggelre tudtam, hogy ő az örök társam. sokkoló volt. nem így képzeltem. pedig jézus hónapok óta mondja nekem, hogy nemsokára férjem lesz és kisbabám. hónapok óta én is mondom nektek.

hálás vagyok, hogy előre szólt. utóbbi időben azt is mondta, h hirtelen lesz. de nem értettem meg, hogy ennyire hirtelen. miért? mert elképzeléseim voltak arról, hogy jézusnak pontosan hogyan kell csinálnia ezt a társ-dolgot.

korábban úgy képzeltem, hogy a férjem egy kicsit azért nem lesz szép, vagy nem lesz jó illata, vagy kicsit merev lesz, vagy rosszkedvű, vagy nem is tudom... mindenesetre hibás lesz. számomra lesz hibás.

régebben azt gondoltam: az énekek éneke ömlengősen giccses. tévedtem. valóság az "én tökéletesem". valóság, hogy "semmi sem hibádzik". valóság az "én kincsem", "én mindenem". ha ezt meg bírjuk látni... mert ha rosszabbat várunk, van esély, hogy fel sem fedezzük, akár évtizedekig nem fedezzük fel, hogy valójában mennyire „passzentos” társat szervezett krisztus.

most lepleződött le, hogy milyen téves elképzeléseim voltak. arra gondoltam, hogy egy kevésbé „szép” ajándék által fog alázatban tartani jézus. kiderült, hogy ő felülmúl minden, már kimondani, végiggondolni sem merhető álmot, és aztán még két hatalmas öllel rátesz.


így ég el az egó. ami az egót szétégeti, az a szeretet. isten felénk való imádata, rajongása.

amikor a leplek egyszerre szakadnak le a fény elől, isten valódi lénye elől. és te ott állsz előtte, teljesen szénné égve minden elképzelésed, ott állsz a szégyenben, a mocsokban, hogy kevésbé szeretőnek képzelted istent. ott állsz, és éget a szeretet.

amíg nevelni akarjuk az embereket, addig őt is csak nevelőnek bírjuk elképzelni. aztán elkezdünk bízni benne, és már senkit sem akarunk megnevelni. és akkor meglátjuk őt egyszer majd a teljes valójában. és megtudjuk, hogy ő jóvá szeret bennünket, nem jóvá nevel. hála, hogy mindnyájunkért mennyit küzd, hogy el bírjuk fogadni az ajándékait, és hogy hitben éljünk, ne látásban. ne emberi okoskodásban, ötletekben, meggondolásokban. ami emberi - az elmúlik: örökre.”

 

jakab 1:17 „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.”

2 komment

Címkék: szülinap ajándék társ


A bejegyzés trackback címe:

https://myjesus.blog.hu/api/trackback/id/tr941917659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tónibácsi naplója 2010.05.16. 15:11:42

Ha a kapott szerelem / SZERETET / Istentől származik az megérte!!!
az az igazi ajándék, mert örökké tartó !!

HÉT JUTALOM ANNAK , AKI GYŐZ !

1,- annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van: 2:7v,
2,- annak nem árt a második halál,2: 11.v
3,- annak enni adok az elrejtett mannából és adok neki fehér kövecskét és a kövecskén, új, írott nevet, amelyet senki sem ismeri ,csak az, aki kapja .2:17.v,
4,- annak hatalmat adok a pogányokon és vasvesszővel pásztorolja őket, ahogy a cserépedényeket széttörik : amint én is vetem az én Atyámtól .És neki adom a hajnalcsillagot.
2:26 – 28 .v,
5,- Az fehér ruhába öltözik és nevét nem törlöm ki az élet könyvéből és vallást teszek az ő nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt .3:5.v,
6,- Azt oszloppá teszem az én Istenem templomában és többé onnan ki nem jön : és felírom rá az én Istenem nevét és az én Istenem városának , az új Jeruzsálemnek nevét, amely az égből száll alá az én Istenemtől és az én új nevemet .3 :12.v,
7,- annak megadom, hogy királyi székembe üljön velem, amint én is győztem és Atyámmal az ő királyi székében ültem.3:21.v,

A BIBLIÁM ::

Ha fáradt vagyok,--
üdítő nyughelyem :
ha sötét vesz körül ---
szava : égő mécses :
ha éhes vagyok ---
éltető kenyerem :
ha ellen szorongat –
fegyvertáram nekem :
ha beteg vagyok ---
égi patikám :
ha egyedül állók---
barát vár rám benne !
Ha az ember életét a vágyait tekintve nézed , úgy tűnik,mintha nem tudna eleget élni .
Hogyha jó cselekedetit nézed, nem élt eleget,
Hogyha rossz cselekedetit nézed , túl sokat élt .
Az értelem felfoghatja Isten létezését, de a hit látja Őt !
Az ember élete csak annyit ér, amennyi mennyei fényt felfogott és magába fogadott.
Sok szívben éhen hal a szeretet , hogyha a hiúságot nem legyezgetik.
Aki imádkozik, az nem magát akarja hallani.
Aki imádkozik, elcsendesedik és vár, míg Isten szavát nem hallja meg !
Azok nevezhetők „ szent „ embereknek, akiknek élete által mások könnyebben tudnak Istenben hinni !

MIT MODN A BIBLIA ? IV .
Sínai :- A GOLGOTA
Ott egy hatalmas próféta, itt Isten báránya
Ott kőbe vésett betű, itt éltető szellem
Ott halál és kárhoztatás , itt élet és megigazulás
Ott a pusztai vándorút rövid pihenője . itt az örök otthon nyugalma
és békessége .

tónibácsi naplója 2010.06.08. 16:47:19

Te mire építesz?
Egy híres igehirdető egyszer az imádságról beszélt. Többek között ezeket mondta:
- Ha a pénzben látjuk nehézségeink megoldását, a pénztől elvárható eredményekhez jutunk. Ha a szervezettségre alapozunk, megkapjuk azt, amit a szervezettség nyújthat. Ha a képzettségben bízunk, a képzettség is megadja, ami tőle elvárható. Ha az ékesszólásra építünk, az is megadja a te lelked nyugalmát. Nem akarom lekicsinyíteni ezeknek a tényezőknek a jelentőségét, mert mindegyik jó a maga nemében és a maga helyén, de ha az imára alapozunk, akkor azt kapjuk meg, amit Isten adhat!
Az, hogy az ébredés még mindig várat magára, nagyrészt annak köszönhető, hogy az emberek az odaszánt imaéletet kihagyva, más módszerekkel akarták elérni az ébredést. Sok mindent megtapasztaltunk már, de az ébredést csak akkor fogjuk átélni, ha az Isten szerinti úton közeledünk felé. Ez az út pedig az odaszánt, magunkat és másokat is meggazdagító imaélet.
Milyen az imaéleted?
Némely ember imaélete olyan, mint a rángatós kút: csak különféle nyomorúságok, betegségek rángatják meg alkalmilag. Másoké olyan, mint az artézi kút: ezek követik az Úr intéseit, hogy mindig imádkozni kell, és meg nem restülni. De van ennél magasabb fokozat is: a szökőkút, amikor a szív úgy megtelik hálával és dicsérettel, hogy mindig ujjongva szökik elő belőle az imádság. Tudunk-e olyan lelkesen imádkozni az ébredésért, mint ahogyan a szökőkút lövelli az ég felé a vizet?
A mester kezében
Egy kanna megkevert festék használatra készen állt a padlón. A festék beszélni kezdett:
- Most kifestem szépen a lakást és gyönyörű lesz.
Erre az asztalon heverő ecset is megszólalt:
- Tulajdonképpen a lakást én festem ki, nélkülem mit sem csinálhatsz.
A létra sem maradt csendben:
- Ugyan, mire mentek nélkülem - jegyezte meg önhitten.
A szobába lépő festő hallva a társalgást, magában ezt gondolta:
- Úgy látom jobban teszem, ha egy szabadnapot csinálok magamnak. Majd meglátjuk mi történik.
Kiderült, hogy a festék, az ecset és a létra semmire sem mehet a festő nélkül. Vele azonban az egész lakást széppé tehetik.
Ma a legnagyobb probléma az egyházakban és gyülekezetekben, hogy - festékként, ecsetként és létraként, - a Mester nélkül végzik munkájukat. Amíg ezen a területen nem történik változás, addig az ébredés csupán elérhetetlen álom marad. Ha azonban készek vagyunk a mester kezében eszközökké lenni, akkor elkezdődik az Istentől jövő csoda.
süti beállítások módosítása