myjesus

kalandos hétvégénk volt. a szombati vizsgám után elhatároztam, takarítok egyet. lementünk a tárolóba a porszívóért. tárva-nyitva volt, feltörték. egy pillanat alatt lejátszódott bennem, hogy a csodabringámnak annyi. tévedtem. nem vittek el semmit. maradt a porszívó, a görkorim, a két bicikli, de még a krumpli is érintetlennek tűnt. édes drágám rögtön elkezdte dícsérni az urat, és így tett apósom is (=keresztény apukám), amint értesült az esetről. a nap a biciklik fótra menekítésével telt, és azzal, hogy próbáltam magyarázatot keresni a dologra. :(

vasárnap gyülekezetben voltunk, aztán pedig felmentünk vácra, mert édes drágám mamája kórházba került. a sok kis összeaszott, nyomorult test között üdítő volt látni az övét: a hat kilónyi vizesedés ellenére ragyogott a szeme, ahogy felpillantott a bibliából. kérdeztem tőle, tudott-e beszélni a többi betegnek a „főorvosról”. kiről? – kérdezte. „jaaa, persze, mondtam, hogy hívő vagyok! kérdezték, mióta. mondtam, én már ebbe születtem bele. a nagypapám oroszországban volt fogságban, ahol megismerte az úr jézust. közben a nagymamám otthon volt a gyerekekkel, és ő is megtért. félt, hogy mit fog mondani a fogságból hazatérő férje erre a változásra. egymástól függetlenül, közel egy időben tértek meg.” a hívők is kerülhetnek kórházba, sőt egyszer meg is halnak, halunk. de most bizonyosságot nyertem afelől, hogy mekkora különbség van abban, hogyan. mama arca nyugalomtól, békétől sugárzott. azt mondta, a „főorvos” a felfele vezető utat is elkészíti mindenkinek.

ezen kívül

ézsaiás 25:8 „elveszti a halált örökre, és letörli az úr isten a könyhullatást minden orczáról.”