myjesus

pénteken állománygyűlés volt, vagy mi a szösz, magyarán minden szeretetszolga összegyűlt a wesselényi utcai imaházban. olyan volt ez, mint a multiknál a csapatépítés, annyi különbséggel, hogy itt mindenki az urat dicsérte, de nem az igazgató urat… :)

lelkész főnököm prédikált. azt mondta, régen a leprásoknak úgy kellett az utcán járniuk-kelniük, hogy közben azt kiabálták: „leprás vagyok, leprás vagyok”. így kiszolgáltatták magukat minden, ismétlem: minden embernek, hogy azok kényük-kedvük szerint elkerülhessék, megszólhassák, leköphessék, lehányhassák, kinevethessék, vagy „csak” szánhassák őket.

lelki értelemben mi is erre lehetnénk kárhoztatva... ha nem jött volna el jézus, és nem kezdhetnénk vele új életet, ránk is ez lehetne kimérve. úgy kellene járnunk az utcán, hogy közben azt kellene kiáltoznunk: „parázna vagyok! csaló vagyok! pletykás vagyok! szeretetlen vagyok! fajgyűlölő vagyok! gyilkos vagyok! haragtartó vagyok!”.

a legfőbb főorvos, jézus azonban jött, és aki elfogadja az ő gyógyítását, az új életet kezdhet már itt a földön, egészséges lélekkel, és nem kell ordibálnia maga előtt a bűneit, hogy mindenki tudomást szerezzen róla. azok a sebek már begyógyultak, azok a fájdalmak már elmúltak.

5 mózes 32:39 „most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs isten kívülem! én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, a ki kezemből megszabadítson.”