ez a kilencedik hónapom a bányában. ez idő alatt már immunis lettem a nyomorra, legalábbis szeretem azt hinni. mit nekem az ablak alatt dolgozó dílergyerek? a sok megalázó mondat ("feljelentem magukat, maguk szarháziak, robbanjanak fel"), a kosz és mocsok már fel sem tűnik. vannak azonban napok, amikor ezeket nehezebben tolerálom, ilyen volt a tegnapi is. mert miért kell nekem poshadt, gyomorforgató egérhulla-szagban melóznom és ebédelnem? miért kell szemeznem egy egérrel, ha benézek a szekrénybe? miért iszik más az én poharamból, és miért eszi meg a kutya (akit egyébként nagyon szeretek) a kajámat az asztalról? ilyenkor hányni tudnék magamtól. nem akarok egy önsajnáló keresztény lenni. vagy égni akarok egy témáért, vagy otthagyni, de soha sem puffogni, elégedetlenkedni, gyűlölni. soha.
nagy elégedetlenül felszálltam a gusztustalanulkoszos harminchetesre. eddig is sejtettem, mi az oka annak, hogy réka anno azt mondta, "sose ülj le ezen a villamoson". de most magam is meggyőződtem róla. egy full ittas csávó hugyozott bele az ülésbe, a sárga lé pedig folyt a padlón tovább. átléptem. a hugyon is, az eseten is. aztán egy hatalmas durranásra lettem figyelmes. a csávó elaludt, és egyszer csak leborult a székről a földre. a feje durrant a padlón. ha már annyit beszéltem a kereszténységről, akkor nem az lett volna a természetes, ha odaugrok, és felsegítem a földről, megkockáztatva, hogy lehány, leordít, vagy pofán vág? de. az lett volna. de nem tettem. nem tettem semmit. egy férfi odalépett hozzá, és szó nélkül, erősen-flegmán "feldobta" a székre a csávót. majd visszaült. nem szólt semmit. nem veregette meg saját vállát. nem hangoztatta, hogy ő milyen jó keresztény. talán nem is volt az.
mentegetőzhetnék, hogy isten nem minden keresztényt hívott el minden feladatra. valakit a leprásokhoz hívott el, valakit a vakokhoz (engem?), valakit a hajléktalanokhoz (engem biztos nem). de ha mélyen magamba nézek, rájövök, hogy ez kamu. badarság. mentegetőzés. pedig nincs mentség a cselekedetek nélküli hitre. nincs mentségem.
hányni tudnék magamtól.
goodbye, illusion.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.