myjesus

szilveszterkor a veresi baptista imaházba mentünk. jó volt, mint rendesen. nem meglepő módon az időről szólt az összejövetel. az óév-újév fordulója egy kettős ünnep: búcsúztatjuk a régit, és reménységgel fordulunk az új felé. nem csak ígérgetni kell, hogy ez majd más lesz, mint az előző, hanem minden tőlünk telhetőt el is kell követnünk azért, hogy jobb legyen.

isten pedig szemmel tartja azokat, akik szívből keresik őt, és egész évben segíti őket.

zsidókhoz írt levél 13:14-15 „mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük.”

5 mózes 11:12 „oly föld az, melyre az úr, a te istened visel gondot; mindenkor rajta függenek az úrnak, a te istenednek szemei az esztendő kezdetétől az esztendő végéig.”

az alkalom végén egy férfi tett bizonyságot. az autóban kapta a hírt, hogy a gyülekezetükbe járó anyuka elvesztette évek óta beteg, tizennégy éves kislányát. a lány mindig mosolygott, mindig vidám volt, és jézust követte ebben a világban: nem mocskolódott, nem lázadozott, sőt betegsége ellenére ő hozott örömet a környezetében. békével is ment el. isten békével jutalmazta meg, lassan-lassan építette le a földi kapcsolatait, és egyre inkább vonta magához, a lány így tudott csoda módon, csendben, békén elmenni.

ennek az alkalomnak nagy ereje volt. együtt ünnepelt idős, fiatal, és egyszerűen öröm volt látni, ahogy egy srác kiment a gyülekezet elé, és elmondta, hogy közösítik ki az osztályban, például azért is, mert nem lóg velük, de őt ez nem érdekli. és mivel következetesen lepereg róla a bántás, már volt olyan osztálytársa, aki azt mondta, csakazértis eljön egyszer, hogy megnézze, mi történik itt. jó ilyen fiatalokat látni. fura, hogy még van ilyen.

este kilenckor hazamentünk édes drágámmal, és beszélgetve, „öregesen” töltöttük az este további részét. mindig olyan társra vágytam, aki nem tinci-táncol, nem iszik, és ezt tőlem sem várja el. ezért extra öröm volt a nyugdíjas szilveszter este. :)

búék. azaz: bízd újra életedet krisztusra.